Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-22 / 68. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 22. I VENDÉGKOMMENTÁR Ej tőernyő - fán BODNÁR GYULA Októberben történt, novemberben, nem tudom már, egy éjszakán lágy szellő suhant át lakótelepünkön, és pillanatok alatt meztelenre vetkőztette a fákat, a megfagyott levelek egyszerre zuhantak a földre, sárgálló puha sírhalmot képezve a törzsek körül. Néhány nap múlván szélvihar kerekedett, pörgött, forgott, emelkedett, repült fel az égbe minden, ami könnyű szemét volt, eldobált újságok, celofánfecnik, papírlapok, hipermarketek nevével táncoltak műanyagcekkerek a por­felhőben, csak a sírhalmok maradtak meg valahogy, talán mert a leve­lek holtukban szorosan fogták egymás kezét, mint kik ugyanahhoz a családfához tartoznak. Aztán csend lett, majd leesett az első hó. Akkor vettem észre, hogy a balkonunk magasába már alighanem az idén fel­jutó akácfára nejlonzacskó csavarodott, a szomszéd diófára meg egye­nesen úgy egy másik, hogy könnyen fel tudta fújni enyhébb szél, da­gadt, mint vitorla. Dagad azóta is a kopár ágak között, pedig márciust írunk. Az akácfás zacskó hamar kapott néhány lyukat a tövisek között vergődve, így inkább megtépázott harci zászlóra hasonlít, de azért ő is állja a sarat, a kemény tél sem tudta kikezdem. Vitorla, írtam az imént, pedig először azok a vászonból készült sapkányi ejtőernyők jutottak eszembe róluk, melyek valamikor kisvárosi tűzijátékokon ereszkedtek alá fénylő gömbökkel, s mi, gyerekek futottunk, amerre szállni láttuk őket, majd amikor a fűben, fán, bokrok között keresgélve a sötétben megtaláltunk egyet, óriási volt az öröm, fából faragott emberformát kötöttünk rá, s dobáltuk órákon át a magasba. Persze, nézve a két nej-' lonzacskót, valóságos ejtőernyők is felbukkannak emlékeztemben, amikor százával lepik el a nappali vagy éjszakai égboltot, s nem fénylő gömbök, nem fából faragott figurák landolnak alattuk, hanem hús-vér emberek, katonák. Háborúban. Együtt - szálltukban és a földön - arc­talan tömeg képzetét keltik, de egyenként külön-külön élet, külön-kü- lön sors valamennyi. Manapság is. A minap, akkor még az iraki hatá­ron innen, azt mondja az egyik amerikai katona, aki azon a bizonyos szeptember 11-én elvesztette családtagját, már indulna a harcba, baj­társa úgyszintén, ő azért, hogy minél hamarabb vége legyen, és utaz­hasson haza, bármelyik pillanatban megszülhet a felesége. Ehhez ké­pest, nem tudom, van-e értelme azon töprengenem, mi lehetett a két nejlonzacskóban, kifli, zsemlye, netán gyümölcs, éhes emberek siet­tek-e elfogyasztani a tartalmukat, nem bírván kivárni, míg hazaérnek, ha egyáltalán van otthonuk, vagy mások, akiknek ugyanúgy mindegy, hol dobnak el egy cigarettacsikket, üres flakont. És hogy van-e értelme töprengenem azon, akad-e valaki, aki felmászik a két fára, hogy meg­szabadítsa őket az alkalmi ejtőernyőktől, melyekhez - naponta ki-ki- járva a balkonra - engem már emlékek kötnek, vagy hamarosan elta­kar mindent a tavasz, és abban a tévhitben ringatja majd magát az ember, egy darabig, rend van a világban. JEGYZET Inter arma... SZÁSZI ZOLTÁN Helikon és Pindosz rejtett bar­langjainak bejáratán tábla lóg: „Isteni énekekre való tanítás há­ború miatt szünetel!” A barlan­gok kilenc lakója mással foglala­toskodik éppen. Urania egy műhold felé forgat egy tányéran­tennát, hogy megfelelően tudja fogni a helyszíni haditudósításo­kat. Mégiscsak ő ért a csillagok­hoz a legjobban, neki szánták a többiek ezt a feladatot. Kalliopé amerikai magazinok jó nevű ha­ditudósítóinak hőskölteményeit olvasgatja elmélyültem Mostan­ság van ilyenből elég. Kleió íróte­kercseket készít a történelem újabb fejezetének megörökítésé­re. Kicsit nyűgös, mert pontosan tudja, hogy eddigi munkássága alatt lényegesen többet írt már háborúkról, mint békékről és vi­rágkorról. A háborús témát meg már unja. Euterpé tanácstalan ki­csit, mert fuvoláját legutóbb fegy­vernek nézték és elkobozták tőle, így valamelyik rádióállomás könnyűzenei programját figyeli éppen, a sok agyonkoptatott slá­gerpanel között ugyan talál-e va­lamirevaló zenét?! Terpszikhoré indián haditáncot próbál, hiába no, divat ma amerikai kultúrában utazni meg aztán most úgyis az ilyen militáris dolgoknak van a keletje. Nem elvetendő dolog gyakorolni, hátha fel lehet majd használni az újonnan tanult ele­meket, ha tíz napon belül újra ki­tör a béke. Erato nyűgös, a szere­lem múzsájaként most inkább visszavonultan olvasgat egy kis könnyű lányregényt, amely arról szól, hogyan kéri meg a kezét egy csinos amerikai lánynak a fiúja a tévéstábok kameráinak össztüzé­ben, mielőtt elmegy egy kicsit há­borúzni. Ez is olyan menő dolog mostanában. Melpomené tragi­kus álarcát porolgatja, gondolat­ban már ott jár a közeljövő film­forgatókönyv-íróinak találkozóm, ahol majd sűrűn hívni fogják, hogy segítsen néhány olyan szo­morújáték fogamzásánál, amely­nek témája a homokban térdig gázoló harcosok élete és halála. Thaleia éppen a Hongkong B ví­russal vesződik, lemondta né­hány előadását, és visszavonultan várja, mikor léphet ismét szín­padra egy jó kis vígjátékban, mondjuk, egy kis lehallgatási bot­rányból írt helyzetkomédiában, ahol mindenki hazudik minden­kinek, és a végén senki nem jön rá semmire, de a darab hősei bol­dogan élnek, míg le nem jár a mandátumuk. Polühümnia egy vallásos ének angol-arab fordítá­sán dolgozik éppen. Abban a bé­két kellene dicsőíteni, de vala­hogy mostanában nem találja egyes szavak megfelelőit a két nyelv összehasonlításakor. A mú­zsák hallgatnak. Oldalukon mo­dem gázálarc, lakóhelyükön min­den óvintézkedést megtettek. In­ter arma... FIGYELŐ * Rossz irányba dőlő dominók Az Irak elleni háború az 1991-es öbölháború folytatása, a megbíz- hatadan, bűnös rezsimek, az ilyen államok nukleáris, biológiai és vegyi fegyverei, a globálisan berendezkedett terrorszervezetek és menedékeik elleni kitartó harc része - írta a Neue Zürcher Zei­tung című svájci lap. A Der Stan­dard című bécsi lap arra hívta fel a figyelmet, hogy az irakiak ugyan nem fognak könnyeket ej­teni Szaddám Huszeinért és re- zsimjéért, de az előzmények után nincs okuk bízni felszabadítóik­ban, ezért a szabadság ajándékát is csak akkor fogadják el, ha egé­szen bizonyosak lehetnek abban, hogy Szaddám nincs többé, ha­lott. „Addig azonban a közel-ke­leti tűzvésztől való félelemben élünk, s attól rettegünk, hogy a térségben a dominók a neokon- zervatív amerikai gondolkodók akarata szerint eldőlnek, csak ép­pen a rossz irányba” - írta a lap.- Ne röhögtessen, rabló úr! Hát mit gondol, az idei áremelések után még maradt pénzem? (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ DIE PRESSE Az iraki háborúról író bécsi lap sze­rint nem vüágos, miért nem léptek elő a mostani tüntetők akkor, ami­kor Szaddám Húszéin iraki elnök több ember életét oltotta ki, mint . ahány áldozatot a mostani háború a legborúlátóbb feltételezések szerint is követelhet. Az amerikaiak egyik szemükre vakok- írja az újság -, s fel kell tenni nekik a kérdést, hogy hol vannak az Irakból eredetű fenyege­tésre vonatkozó bizonyítékok, ame­lyek igazolnák a támadást. A tömeg- pusztító fegyverek korában ve­szélyesebb a bizonyítékokra várni, mert késő lehet az ellenlépésekhez. Mégis: az utóbbi évek jogi konszen­zusa szerint George W. Bush ameri­kai elnök eljárása nagyon közel áll a háborús bűnhöz. E szemrehányást Amerika csak egy módon tudja elke­rülni, nevezetesen ha valóban tö­megpusztító fegyvereket találnak Irakban. Ha így lesz, azok az orszá­gok járatták le magukat, akik tíz év után még mindig az ellenőrzésekért lelkesednek. Ha nem így lesz, Ame­rika járatta le magát. HÉTVÉG(R)E »SB ■SI Öböl-háború a sivatagban Már az elnevezése is ab­szurd. De ha háború van, az embernek el kell döntenie, hogy vajon támogatja-e vagy sem. Illik eldöntenie, ez az általános elvárás, így kívánja a neveltetésünk is. Meg az­tán az összes kormányfőtől a postáskisasszonyig már min­denki eldöntötte, csak éppen én ne tudnám, hogy akkor most megtámadja-e Amerika Irakot vagy se? De ki az, aki támogatna egy háborút? És ki támogatna egy diktátort? HOLOP ZSOLT Közben a háborúnak ez tökélete­sen mindegy, dúl. Ám azok is, aki­ket csak közvetve érint, a legkülön­félébb szempontok alapján eldön­tötték, hogy mit gondoljanak róla. Van, aki már járt Amerikában, ezért helyesli. És van, aki még soha nem járt Irakban, ezért helyesli. Vannak, akik sok amerikai filmet láttak, de irakit még nem, ezért tá­mogatják. Vannak, akik sok ameri­kai filmet láttak, ezért ellenzik. Vannak, akik szerint drágább lesz a benzin, így természetesen ellenzik. Vannak, akik szerint olcsóbb lesz, ezért helyeslik. És vannak, akik még nem döntöttek. Nekik készí­tette Bush ezt a háborút. Még nehezebb helyzetben vannak azok a politikusok, akik az alapján akarnak viszonyulni a háborúhoz, hogy híveik és potenciális választó­ik a fent sorolt érveket fontolgatva mire jutnak. A hazai paletta hig­gadtan nyilatkozott, csak Robert Fico és a Smer ijesztgette a válasz­tókat, hogy itt most már terrorista merényletek lesznek. A kormány szerint nem állunk hadban Irakkal, Fico szerint igen, csak nem üzen­tünk neki hadat. Azt hiszem, ettől rögtön megugrik a népszerűsége. Egyébként Fico nagyon figyeli a bagdadi jelentéseket, mert az első hajnali bombázás után hadielem­zést rögtönözve bejelentette, hogy ezt továbbiak és sokkal heveseb­bek követik majd. Mint mindig, a legkönnyebb hely­zetben azok a választók vannak, akik arra várnak, hogy szeretett politikusuk megmondja, hány óra. Például azt már tudjuk, hogy Med- gyessy á rossz oldalon áll. És aki ezt mondja, ennyire leegyszerűsít­ve, az csak a jó oldalon állhat, Szaddámén. De a döntés attól is függ, hogy kormányon vagyok-e vagy ellenzékben, és mit mond a kormány. Vagy: a háborút mint szörnyűséges dolgot alapvetően el­lenzem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy kicsinyes belpolitikai harc tárgyává tegyem. Amerikát egyébként sok mindenért el lehet marasztalni. Hogy most az olajért harcol. Hogy ölbe tett kézzel végignézte a délszláv válságot és a boszniai népirtást. Hogy nem várta ki a koszovói népirtás végét, hanem bombázta Jugoszláviát. Hogy bevo­nult Vietnamba, és nem vonult be ‘56-ban Magyarországra. Hogy most megelőző háborút vív. Hogy Bush csak egy texasi bunkó, akit két év múlva vagy leváltanak, vagy nem. Ezzel szemben Szaddám csak egy diktátor, rengeteget hord belőlük a Föld a hátán. Hogy miért kell háborút kirobbantam, miért nem lehet egyszerűen fejbe lőni őt? A béketüntetőket pedig azért, miért Nem várta ki a koszovói népirtás végét, hanem bombázta Jugoszláviát. nem követelték milliók első Öböl­háború után Szaddám eltávolítását, nemzetközi összefogással. Ki-ki el­döntheti, hogy a felsoroltakból mi­vel ért egyet, mivel nem. Hogy kikristályosodjon a vélemé­nyem, hogy végre én is dönteni tud­jak, betévedtem egy kocsmába (be­tévedni emberi dolog). S kiderült, hogy már majdnem mindenki el­döntötte, csak a csapos habozik még egy kicsit. Mondjuk, egy ötfős, rep­rezentatív társadalmi összetételű asztaltársaságból ketten helyeslik, ketten ellenzik, egy pedig le se szar­ja, mert szerinte az emberiség előbb-utóbb úgyis elpusztítja önma­gát. Az ellenzők azért ellenzik, mert Amerika a világ csendőre akar lenni, nem hallgat senkire, csak megy a sa­ját vízfeje után, világháborút rob­bant ki és megint csak a fegyvereit akarja kipróbálni. A helyeslők sze­rint Szaddám ugyanezt teszi, csak alattomosabban a terrorizmus tá­mogatásával. Szóval ilyesmikről be­szélgettünk, olajkutakról, előrenyo­mulásról, bombázókról, amikor be­jött egy új vendég. Végigvonult a ter­men, leült az asztalhoz, és állva hagyta az egész mezőnyt. A háború befejeződött. Már csak azért is, mert neki viszont fogalma sem volt róla, hogy elkezdődött. Szóval, Fradi vagy UTE? Ha nem vagy zöld-fehér vagy lila, ez a kér­dés csak akkor vetődik fel, ha a meccs után fél órával a stadion kör­nyékére vetődsz. Válaszolni pedig nem lehet. Lehet a bírónak szurkol­ni, mint a ‘94-es vb-döntőn Puhl Sa­nyinak. Én gondolkozhatom azon, milyen messze van a stadion, egy kuvaiti, egy iraki ellenzéki vagy egy iraki kurd azonban nem. HETI GAZDA(G)SÁG Minden kérdésünkre a válasz az olajárban rejlik SIDÓ H. ZOLTÁN A háború mindent a feje tetejére ál­lít. Olyannyira, hogy helyenként az úgynevezett józan paraszti ész sem segít. Az ember azt gondolhatná, hogy amikor a fő olajlelőhelyek csatározásoktól hangosak, az olaj­kutak pedig fáklyaként égnek, ak­kor a gazdaság vérének számító fe­kete nyersanyag ára nekilódul, és vad száguldásba kezd. De nem. Az Irak elleni támadás szó szerint megnyugtatta a piacokat, a tőzsdei alkuszok lazítottak viliódzó moni­torjaik előtt ülve, a befektetők pe­dig fellélegeztek, hiszen vége az idegességnek, a bizonytalanság­nak. Mondhatnánk, jó kis háború, ha nem tudnánk, a sebészi pontos­ságú csúcsfegyverek is képesek durva csonkolásra. Az iraki törté­nésekkel kapcsolatban máris meg­kezdődtek a találgatások, hogy mindez milyen kihatással lesz Szlovákia további gazdasági növe­kedésére. Kerülve a nyakatekert magyarázatokat, a makromutatók, statisztikák, kamatlábak emlegeté­sét, úgy foglalhatjuk össze: ha rö­vid és tömegpusztító fegyverek be­vetése nélküli lesz a II. Óböl-hábo- rú, akkor az ország szekere még csak nem is döccen, és a tavalyihoz hasonlatosan robog tovább. Ha el­húzódnak a csatározások és a spe­kulánsok, tőzsdézők, befektetők jelenlegi kissé zavaró nyugalma el­párolog, akkor az olaj ára elszaba­dulhat, s ez világszerte behúzza a fékeket. Egy íróasztal mögött, az olajnak is köszönhetően kellemes szobahőmérsékleten ülve ennél bölcsebbet talán nem lehet monda­ni e kérdésről, bár az élet rövide­sen akár meg is cáfolhatja e sablo­nos forgatókönyveket. Tény viszont, hogy bár a polgárok igazán nem érzik, Szlovákia gazda­sága térségünkben a leggyorsabban növekszik. Ennek kellemes mellék­hatásaként a munkanélküliek szá­ma örvendetesen csökken. Persze, az örvendezés indokoltsága néző­pont kérdése. Mert amíg nálunk a munkaügyi hivatalokban pezsgőt bontanak a félmilliónál kevesebb ál­lástalanról szóló hírre, addig másutt ugyanez az információ a vészharan­gok félreverését eredményezné, Ludovít Kaník munkaügyi miniszter a napokban elégedetten ismertette a hónapról hónapra csökkenő, de azért el nem fogyó munkanélküliek adatait, külön kiemelve tárcája ér­demét. Konkrétan azt a döntésüket, hogy januártól az eddiginél szigo­rúbban ellenőrzik az álláskeresőket, s ha az érintettek nem tartják be a já­tékszabályokat, akkor bizony az ille­tékes hivatal illetékes hivatalnoka könnyű kézzel kihúzza őket a mun­kanélküli-segélyre jogosultak hosszú listájáról. Önként adódik a kérdés: vajon nem a keményebb szűrés, a kéthetenkénti ellenőrzés okozza a javuló statisztikát? A könyvvizsgáló cégek tavalyi látvá­nyos bukása óta biztosan tudjuk, hogy létezik a számmisztikával ro­kon kreatív könyvelés. Vajon a mun­kaügyi hivatalok esetében nem csu­pán kreatív adatkezelésről, az állás­talanok mesterséges kiiktatásáról van szó? Bár ezt nehéz bizonyítani, a bővülő gazdaság felszívó ereje, az ügyeskedők kiiktatása mellett bizo­nyára a hivatalok keménysége is hozzájárult a javuló mutatók kiter­meléséhez. Ám bármelyik oldalról is nézzük a dolgokat, két fájó jelensé­get nem sikerült visszaszorítani: az egyik, hogy továbbra sem tudjuk je­lentősebb mértékben mérsékelni a 24 hónapnál hosszabb ideje munka nélkül levők számát, a másik, hogy a legrosszabb helyzetben levő régiók statisztikáját éppen a magyarok lak­ta járások vezetik. Az e téren negatív éllovas Rimaszombati járás lassan már Románia vagy Bulgária elmara­dott körzeteinek vonásait veszi fel. Ha az Európai Unió kapcsán mind gyakrabban emlegetett régiófejlesz­tésnek van létjogosultsága, akkor ez a rimaszombatiak esetében hatvá­nyozottan igaz. Emlékszünk még a tavaly decembe­ri koppenhágai uniós csúcstalálko­zóra, ahol az utolsó pillanatokig al­kudoztak a politikusok? Az akkori döntéseket hevesen ostorozó ag­rárszféra képviselőit Mikulás Dzu- rinda miniszterelnök azzal nyugtat­ta meg, hogy amit az ágazattól meg­tagadott Brüsszel, azt megkapja Po­zsonytól, azaz az állami költségve­téstől. Az ígéret szép szó, s ha egy politikus meg is tartja, akkor csodá­ba való. Sajnos, a csoda ez esetben sem következett be, hiszen a 2004- es állami költségvetés közzétett ter­vezetéből kiviláglik: még véletlenül sem gondoltak a mezőgazdaság ko­rábban ígért szintű támogatására. Ha pénzről van szó, akkor mindig ki­élezett vitára, érvek és ellenérvek gyors váltására lehet számítani. Ám esetünkben nem egyszerűen a poli­tikai vitakultúra újabb épületes megnyilvánulásáról, a két szaktárca vallási fanatikusokat is megszégye­nítő kölcsönös korbácsolásáról van szó, hanem az ágazat túléléséről. Ugyanis ha csak Szlovákia nem adja meg jövőre az agrárgazdáknak a kí­vánt mértékű dotációt, míg a kör­nyező országok igen, akkor a honi mezőgazdaság - az ökölvívás kifeje­zését használva - megrendítő erejű ütésbe szalad bele, s 2004-ben az Európai Unió kék lobogójának 12 csillagát is a mélyütés következmé­nyeként fogja majd fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom