Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-07 / 55. szám, péntek
ŰJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 7. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Q Idén eddig 1367 kérvény érkezett az ÁLA-hoz, 1 milliárdos pénzösszeget igényelve Nyárig lesz támogatás Pozsony. Ha a kérvények száma az elkövetkező időszakban is a jelenlegihez hasonló mértékben nő, akkor az Állami Lakásfejlesztési Alapnak (ÁLA) májusra vagy júniusra elfogy a pénze - állítja Kása Zoltán, az alap igazgatója. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Idén az alap 3,5 milliard koronát kapott az állami költségvetésből, ebből azonban még vissza kell fizetnie a tavaly felvett 1,118 milliárd koronás kölcsönének egy részét. Ha ezt leszámítjuk, idén az alap mintegy 2,9 milliárd koronát fordíthat a lakásépítés támogatására. Idén eddig összesen 1367 kérvény érkezett az alaphoz, amelyek 1,044 milliárd koronás támogatást kértek. Ezekből eddig 526 kérvényt ismertek el, 466,4 millió korona értékben. A legnagyobb érdeklődés a fiatal lakásépítők programja iránt mutatkozott, ezekből összesen 1150 kérvény érkezett, 775,4 millió korona értékben. A jelenlegi törvények nem teszik lehetővé, hogy az alap azután is fogadja kérvényeket, miután elfogy a pénze, így májusban, júniusban kénytelenek lesznek leállítani a kérvények fogadását. Akiknek a kérvényeiket idén nem tudják kielégíteni, azoknak jövőre ezt újra be kell nyújtaniuk. Tavaly 4367 kérvényt sikerült kielégíteniük, miközben erre a célra 5,183 milliárd koronát fordítottak. Ennek köszönhetően 9464 új lakás épülhet fel. A legtöbb támogatás a Nagyszombati, Nyitrai és Zsolnai kerületekbe irányult. Jövőre az alap több apró módosítást is tervez. Az elkövetkező időszakban azokat a programokat szeretnék folytatni, amelyek a lakásfejlesztést támogatják. Néhány programot leállítanak, hogy pontosan melyeket, azt még nem döntötték el. Ezen kívül szeretnének egy garanciális alapot is létrehozni, amely garantálná a kérvényezőknek a bankok által nyújtott kölcsönöket. Ennek a tervén jelenleg az építésügyi minisztériumban dolgoznak, konkrét formát azonban várhatóan csak az év második felére ölthet. Kása Zoltán szeretné elérni, hogy a jövő évi költségvetésből kapott összeg nagysága és a támogatások feltételei már az idei év közepére közismertté váljanak. Ennek köszönhetően a községek és a polgármesterek előre felkészülhetnének a jövő évre. (mi) ÁLA-támogatások kerületi lebontásban 2002-ben Kerület Szerződések Támogatás Új lakások Pozsony 825 624 692 000 954 Nagyszombat 712 803 613 000 1436 Trencsén 440 680 610 000 1318 Nyitra 514 811 752 000 1488 Zsolna 690 848 666 000 1534 Besztercebánya 294 389 460 000 790 Eperjes 573 503 344 000 962 Kassa 319 521 182 000 982 Szlovákia 4367 5 183 319 000 9464 A kérvények száma az egyes kerületekben - Kása Zoltán, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatója szerint - elsősorban attól függ, hogy mennyire tudják megszervezni a támogatások elosztását (Forrás: ÁLA) EU-munkapiac és a csehek Alig van érdeklődés Prága. Nincs különösebb érdeklődés az Európai Unió (EU) országaiban való munkavállalás iránt a cseh lakosság körében - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a prágai munkaügyi és népjóléti minisztérium készített a tavalyi év felmérései alapján. Országos méretben csak a megkérdezettek 2%-a nyilatkozott úgy, hogy Csehország uniós csatlakozása után Nyugat-Európában keres magának munkát. Magasabb a külföldi munkavállalási kedv a német és az osztrák határ menti vidékeken. Itt a megkérdezettek 17,5%-a szeretne munkát vállalni a szomszédoknál, döntő többségük azonban a közeli vidékeken. Tartósan kivándorolni munka után ebből a csoportból is csak alig 12% tervezi. „A cseheknek nem szokása, hogy lakóhelyüktől távol eső helyeken keressenek munkát” - kommentálta az eredményt Katerina Prejdová a tárca szóvivője. A minisztérium kimutatásából kiderül, hogy jelenleg évente mintegy 20 ezer cseh állampolgár keres és talál munkát Nyugat-Európában néhány évre. Ez lényegesen várhatóan a csatlakozás után sem változik meg - fejtette ki a szóvivő. A csehek munka utáni migrációja csak rövid időre fog mérsékelten fellendülni, mert Nyugaton a bérek átlagosan háromszor magasabbak mint Csehországban. „Leginkább a magasabb fizetések miatt várható mozgás” -jelentette ki Jana Kasparová, a Cseh- Morva Szakszervezetei Szövetségek Konföderációjának a szóvivője. Prejdová elmondta: a minisztérium azzal is számol, hogy a mostani tagjelölteknél az uniós csatlako- zás után megnő a csehországi munka iránti érdeklődés is. 2002 végén nyolc tagjelölt országból - Szlovákiát kivéve - mintegy 10 ezer ember dolgozott Csehországban. Szlovákiát külön kell számítani. Tavaly évvégén mintegy 65 ezer szlovák állampolgár volt bejelentve a cseh munkaügyi hivatalokban, (kokes) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Továbbra is magas adóterhek Pozsony. A Vállalkozók Szlovákiai Szövetsége figyelmezteti a kormányt, hogy továbbra sem csökkentette a lakosság adóterheit, amelyek az egyik legmagasabbnak számítanak az egész világon. A magas adóterhek szerintük tovább növelik a munka- nélküliséget. (TASR) MAI VALUTAÁR E OLY AMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,780 Lengyel zloty 9,755 Angol font 61,236 Magyar forint (100) 17,046 Cseh korona 1,312 Svéd korona 4,552 Dán korona 5,626 Szlovén tollár (100) 18,026 Japán ien (100) 32,473 Sváici frank 28,642 Kanadai dollár 25,911 USA-dollár 38,133 VETEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40.65-42.95 36.87-39.27 1,29-1,35 16,05-18,05 OTP Bank 40,70-42.83 36.94-38.99 1,28-1,34 16.42-17.68 Postabank 40.63-42.93 36.77-39.49 1,28-1,34 15,25-18.85 Szí. Takarékpénztár 40,70-42,69 36.94-38.84 1,27-1,35 16,27-17.80 Tatra Bank 40.70-42.88 37.08-39.06 1,28-1,34 16,37-17.71 UníBanka 40,74-42.82 37.07-39.98 1,28-1,34 15,35-18.72 Általános Hitelbank 40.80-42.76 37.15-39.94 1,28-1,35 16,19-17.88 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Miért az LG hibridek a legalkalmasabbak szilázs készítésére? Aszárazanyagtermés-potenciáíjuk kimagasló Nemesítésüknél nagy súlyt fektetnek a 2Ö0Ts5rényrészek kiválóan jó emészthetőségére Magas keményítótartalmúak A legkülönbözőbb termelési körülmények közt is stabil terméshozamúak TEL .•fcg^Ondrej Takác OSÍ Termesztésükkel csak nyerhet! Éva Bednárcv ing Dusán Zaík f 850 951 0? S50 952 Ing Robert Lenárt 0907 850 954 Ina. Viktor Váradi 0907 850 S55 Ing Jurái Drqor.a 0907 S50 956* Clever toast fehér, barna 450 g T0 NAJLEPSlt Toastra való pástétom 100g Kaszinótojás 100 g lOtokov Anka mosogatószer 500 mi