Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-07 / 55. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 7. Közélet 5 Beszélgetés Bartha Mónikával, az Érsekújvári Járási Hivatal új elöljárójával a reformokról, a hatáskörök átruházásáról Túlélni - akár fogcsikorgatva is A járási hivatal elöljárói posztját Bartha Mónika jo­gász február elsején foglalta el. A hatvankét települési ön- kormányzat még csak a hatás­körök egy részét tudhatja a magáénak, azokat is a szüksé­ges anyagi vetület nélkül ru­házták át. Arra voltunk kíván­csiak, hogyan zajlanak a re­formfolyamatok, melyek vé­gül a járási hivatal megszün­tetéséhez vezetnek. SZÁZ ILDIKÓ Merészség, vakmerőség volt az Ön részéről ebben a nehéz idő­szakban vállalni az elöljárói tiszt­séget, vagy éppen ellenkezőleg, szakmai kihívásnak tekintette? Mondanom sem kell, egyáltalán nem vagyok irigylésre méltó hely­zetben, mégis azt merem mondani, hogy számomra ez óriási kihívás. Szakmai pályámon egyébként is válaszút előtt álltam, kereskedelmi jogászként szerettem volna vállal­kozni, ekkor kaptam az MKP felké­rését, vállaljam az elöljárói posz­tot. Mindenképpen nagy váltásra készültem, ezért úgy döntöttem, vállalom a megméretést. Érsekúj­várban születtem, ma Udvardon élek a családommal, jól ismerem tehát a vidéki lakosság, illetve a he­lyi önkormányzatok problémáit. Emellett 1991-től 1994-ig jogász­ként az érsekújvári körzeti hivatal­ban dolgoztam, így a közigazgatás­ban vannak tapasztalataim. Ezt kö­» A stratégiánk az, hogy minél keve­sebb embernek kelljen a munkahivatalban . . jelentkeznie. \\ vetően egy évig egy biztosítónál, majd a kinevezésemig a bankszfé­rában dolgoztam jogi tanácsadó­ként. Megtapasztalhattam, milyen az, amikor egy bank külföldi tulaj­donba kerül, és azt is, hogyan érin­tik az alkalmazottakat a reformfo­lyamatok. „Egyáltalán nem vagyok irigylésre méltó helyzetben, mégis azt merem mondani, hogy számomra ez óriási kihívás." (A szerző felvétele) A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának legutóbbi ülésén a polgármesterek - okkal vagy ok nélkül - érezhetően a járási hiva­talt okolták a hatáskörükbe került intézmények finanszírozásához szükséges anyagiak késéséért. Mi­lyen a kapcsolata a járás települé­seinek vezetőivel? A hivatalba lépéskor elterveztem, hogy egy baráti találkozón majd le­hetőséget biztosítok számukra a bemutatkozásra, hogy megismer- kedhessem a gondjaikkal. A refor­mok következtében azonban min­dig voltak olyan találkozók és hely­zetek, amelyek miatt erre nem ke­rülhetett sor. Ennek ellenére szá­mos olyan rendezvény volt, melye­ken alkalmam nyílt találkozni a polgármesterekkel. Részükről a delimitációs jegyzőkönyvek átvéte­le már január végéig megtörtént. A probléma leginkább abban mutat­kozott meg, hogy késett a hatáskö­rök működtetéséhez szükséges pénzeszközök időbeni átutalása, erről azonban nem a járási hivatal tehet. Tudomásom szerint a jegyző­könyvek átvételét követően járá­sunkból a pénz a pénzügyi tárca le­téti számlájára került. Hogyan érintik a járási hivatal al­kalmazottait a megszüntetéssel, a hatáskörök átruházásával járó in­tézkedések? A stratégiánk az, hogy minél keve­sebb embernek kelljen a munkahiva­talban jelentkeznie. A delimitáció fo­lyamatában nemcsak az egyes tiszt­ségek, feladatkörök kerülnek át az önkormányzatokhoz, hanem meg­határozott munkakörök is, melyeket képesített szakemberek tölthetnek be. Olyanok, akik a járási hivatalon belül is ezzel foglalkoztak. Remé­lem, az önkormányzatoknak érde­kükben áll majd, hogy képesített munkaerővel dolgozhassanak. Meg­ítélésem szerint a járási hivatal dol­gozói pozitívan állnak hozzá a mun­kához, bíznak abban, ha részt vesz­nek a továbbképzéseken, mert ezek után is szükség lesz a tapasztalataik­ra. Ha ez mégsem sikerülne minden esetben, akkor, sajnos, lesznek, aki­ket el kell bocsátani. Azt tapaszta­lom, hogy alkalmazottaink felelős­ségteljesen állnak a munkájukhoz. Az építésügyi hivatalok - öt jött létre a járás területén - áprilisig pénz nélkül kénytelenek ellátni feladataikat. Információnk sze­rint akadnak községek, ahol a mai napig nem döntöttek arról, me­lyik hivatalhoz csatlakozzanak, mivel kis települések lévén, ez ko­moly kiadást jelent a számukra. Meddig tart még ez a káosz? A hivatalok létrehozása során - éppúgy, mint más hatáskörök átru­házásakor - igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni az önkor­mányzatok jobb működése érdeké­ben. Berendezésekkel, szükséges felszereléssel is elláttuk az alakuló hivatalokat. Sajnos, ami az anyagia­kat illeti, nem rajtunk múlik, hogy mikor jutnak szükséges pénzforrás­hoz. Úgy tűnhet a kívülálló számá­ra, hogy a hivatalban a reformfolya­matok koordinálatlanul, szervezet- lenül zajlanak. Egy biztos, nem le­SS Igyekeztünk minden ~ tőlünk telhetőt meg­tenni az önkormányza- tokjobb működése .. érdekében. >> hét olyan koncepció szerint halad­ni, amely lépésről lépésre leírja, mi a teendő, mert nagyon sok problé­ma és ugyanakkor megoldás is a re­formfolyamat részeként születik. Tudjuk, hogy mi vagyunk az első lépcsőfok, ahová a polgármester el­jön, hogy kiöntse a lelkét, felsorolja a problémáit. Nekünk is érdekünk, hogy könnyítsünk a munkáján. Is­métlem: a várt pénzcsomag, amely sosem lesz elegendő arra a célra, amire kellene, nem nálunk fog fen­nakadni! Az önállósuláshoz vezető út azonban az önkormányzatok ré­széről is önfeláldozást és némi anyagi ráfordítást követel. Közös ér­dekünk tehát, hogy ezeket a problé­mákat orvosoljuk. A lehetséges pártelnökjelöltekről nem várható vita Készülnek a közgyűlésre Eltérő szlovák értékelés ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Március 29-én lesz a Ma­gyar Koalíció Pártjának országos közgyűlése, erre készülnek fel hol­nap az Országos Tanács tagjai. „Közgyűlésünknek két fontos témá­ja lesz: a tisztújítás és alapszabá­lyunk módosítása. Az előző orszá­gos szinten teljes mértékben a köz­gyűlés hatáskörébe tartozik, ezért ezzel az OT nem foglalkozik” - tájé­koztatta lapunkat Farkas Pál OT- elnök, aki szerint a lehetséges el­nökjelöltekről nem várható vita. A párt alapszabálya értelmében min­den kongresszusi küldött, sőt min­den párttag jelöltté válhat, és min­denki jelölhet valakit - ez az elv az esetleges alapszabály-módosítás után is megmarad. Az OT-tagok holnap megvitatják az elnökség ál­tal kidolgozott, terjedelmes alap­szabály-módosító javaslatot. 1998- tól nem változott az MKP alapsza­bálya, mára viszont nyilvánvalóvá vált: a párt rugalmassága érdeké­ben szükség van módosításra. A ja­vaslat szerint külön fejezet foglalko­zik majd az ifjúságpolitikával, sze­retnék a fiatalokat is bevonni az MKP munkájába, (sza) MEGKÉRDEZTÜK Farkas Pált, az MKP OT elnökét Az OT holnapi ülésén értékelik végre a helyhatósági választá­sok eredményét? Már többször napirendre tűztük e kérdést, de eddig nem szüle­tett átfogó elemzés, mely a párt szemszögéből értékelné a vá­lasztásokat. Az utolsó pillanat­ban készült egy anyag, melyet azonban az elnökség nem foga­dott el. Ennek ellenére holnap megvitatjuk e dokumentumot, mely vitaindító lehet. Duray Miklós értékeléséről van szó? Igen. Az elnökség számára miért nem volt elfogadható Duray elemzése? Az anyag legnagyobb hibája, hogy a hiányosságok felmutatá­sán túl nem javasolt megoldást, nem jelölte meg azokat a problé­mákat, melyekből mindenkép­pen tanulni kell. Az elemzésből semmiféle kiutat, célt nem lehe­tett kiolvasni, például hogy mit kell tenni, hogy a jövőben ne ve­szítsünk szavazatokat, szükség lenne-e alapszabály-módosítás­ra, nem kell-e megváltoztatni a pártstruktúrát, hogyan javítsunk tevékenységünkön. Mikorra várható az átfogó elemzés? Az elnökség megbízta az önkor­mányzati tanácsot az elemzés ki­dolgozásával, és valószínűleg az OT megszab egy határidőt, ameddig az anyagnak el kell ké­szülnie. (sz-a) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A magyar állásponttól el­térően értékeli a szlovák fél az Euró­pa Tanács (ET) jogi és emberjogi bi­zottságában a magyar kedvezmény­törvényről hétfőn elfogadott jelen­téstervezetet. Robert Fico, a bizott­ság szlovákiai tagja (Smer) szerint már az is győzelemnek számít, hogy a tervezetet elfogadták, mert így esély van arra, hogy az ET parla­menti közgyűlése az áprilisi ülésen foglalkozhat a jelentéssel. „A ma­gyar fél megtett mindent, hogy le­kerüljön a napirendről a jelentést, de ezt nem sikerült elérnie” - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Fico. Imrich Béres, a parlament ál­landó delegációjának vezetője (ANO) ugyan elismerte, a szöveg nem mondja ki egyértelműen, hogy a kedvezménytörvény diszkrimina­tív jellegű és sérti más országok szu­verenitását, viszont hivatkozik más testületek - például a Velencei Bi­zottság - jelentéseire, melyek ezt egyértelműen megteszik. „A diplo­mácia nyelve összetett, a jelentés nagyon finoman fogalmaz, de egy­értelműen hivatkozik más nemzet­közi testületek elítélő jelentéseire” - mondta lapunknak Béres. Fico sze­rint a magyar fél tart az Erik Jürgens által előkészített jelentés tárgyalásától: „A bizottság magyar- országi tagjai mindent elkövettek, hogy a jelentés ne kerüljön az áprili­si ülés elé, sőt Medgyessy Péter ma­gyar miniszterelnök részvételét at­tól tették függővé, tárgyalnak-e a Jürgens-jelentésről” - mondta Fico. Duka Zólyomi Árpád (MKP) a ked­vezménytörvényre nézve hátrá­nyosnak tartja a jelentéstervezet el­fogadását. „Igaz ugyan, hogy a ma­gyarországi képviselők módosító ja­vaslatainak hatására sokat finomo­dott a javaslat szövege, de még min­dig tartalmaz olyan megfogalmazá­sokat, melyek nehezíthetik Magyar- ország számára a környező orszá­gokban élő magyarok támogatását” - közölte. A képviselő lát még esélyt arra, hogy az ET áprilisi ülése ne foglalkozzon a jelentéssel, a végső szót ugyanis az ET állandó bizottsá­ga mondja ki, melynek az egyes nemzeti parlamentek küldöttségei­nek vezetői a tagjai, (lpj) A valódi nemzetiek közvetve nyújtják be javaslatukat Slota: férfisterilizációt! SITA-HÍR Pozsony. Hamarosan a törvényho­zásba kerül a parlamenten kívüli Valódi Szlovák Nemzeti Pártnak a roma férfiak sterilizációjával kap­csolatosjavaslata. Ján Slota szerint a Zsolnai kerületből származó kép­viselők által nyújtják majd be ja­vaslatukat a parlament egészség- ügyi bizottságában. A nacionalista pártelnök azt állítja, hogy már most több olyan roma férfi jelentkezett náluk, aki hajlan­dó húszezer koronáért sterilizáltat- ni magát. Megfelel az előzetes elképzeléseknek Pozsony. A Selye János Egyetem létrehozásának folyamata megfe­lel az előzetes elképzeléseknek, tudtuk meg Miklósi Pétertől, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szóvivőjétől. A kormány legutóbbi ülé­sén Martin Frone oktatási miniszter feladatául kapta, hogy a Ma­gyar Koalíció Pártjával folytatott egyeztetések alapján kidolgozza és a közeljövőben az akkreditációs bizottság elé tárja az egyetem létre­hozásáról szóló törvénytervezetet. A testületnek június 30-áig kell véleményeznie a dokumentumot. Az oktatási tárca vezetője a ter­vek szerint július 15-éig a kormány elé terjeszti a törvénytervezetet, melyet a parlament vélhetőleg július 20-áig meg is tárgyal, (érvé) Pénzügyminiszterek az Európai Unióról Pozsony. Az európai uniós tagsággal kapcsolatos kérdéseket vitatta meg Pozsonyban László Csaba magyar pénzügyminiszter szlovák partnerével, Ivan Miklóssal. Miklós tájékoztatta kollégáját arról, hogy Szlovákia 2006-ig hogyan akarja teljesíteni á csatlakozás szempontjából fontos maastrichti kritériumokat, továbbá felvázolta előtte a 2004-től nálunk beinduló adóreformot is. (TASR) Genfben járt Berényi József Pozsony. A hét első felében az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságá­nak ülésén vett részt Genfben Berényi József. A külügyminisztérium államtitkára bemutatta a Szlovákia által a tartósan fenntartható fejlő­désről tavaly elfogadott programot. Tárgyalt Brigita Schmögnerovával is, aki jelenleg az EGB ügyvezetője. Az ENSZ menekültügyi szervezete vezetőinek beszámolt Szlovákia Irakkal kapcsolatos álláspontjáról, il­letve a vegyvédelmi csapat kiküldésének okáról, (ú) Anna Malíkovát is lehallgatták Pozsony. Valószínűleg Anna Malíková mobiltelefonját is jogtalanul hallgatták le. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke tegnap elmondta, fel­hívta a lehallgatási botránnyal foglalkozó katonai ügyész és közölte vele, hogy ő is a lehallgatónak között volt, ezért tanúvallomást kell tennie az ügyészségen. Eddigi információk szerint a férjével folyta­tott két decemberi beszélgetését vették szalagra. Malíková úgy gon­dolja, hogy a titkosszolgálat hallgatta le egyenesen Mikulás Dzurinda parancsára. (TASR) Az alkotmánybíróság sem segített Kassa. Az alkotmánybíróság visszautasította JozefMajsky kérvényét, melyben a vállalkozó vizsgálati fogságának megszüntetését kérte. A döntés értelmezése szerint az taláros testületnek nem feladata az ala­csonyabb szintű bíróságok vizsgálati fogságról szóló döntéseinek felül­vizsgálata, s abban a pontban sem adtak igazat Majskynak, amelyben emberi jogainak megsértésére hivatkozott. A vállalkozó tavaly október vége óta van vizsgálati fogságban, a rendőrök akkor fogták el, amikor felesége segítségével Ausztria felé akarta elhagyni az országot. Dávid Brtva, Majsky egyik társa, akit Csehországban fogtak el, politikai me­nedékjogot kért ott, így kiadatása nem lesz egyszerű. (TÁSR) Pavol Prokopovic a dél-szlovákiai gyorsforgalmi útról Dzurinda kérdés nélkül ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Egyetlen kérdést sem ka­pott Mikulás Dzurinda kormányfő a tegnapi parlamenti kérdések órá­jában, mely az előző csütörtöki, vi­haros órához képest szokatlanul nyugodt volt. A teremben csak né­hány honatya tartózkodott. Az el­lenzék szerint ez a miniszterelnök múlt heti arrogáns fellépésének tudható be. Dzurinda akkor szópár­bajba keveredett többek között Robert Ficóval, és erélyesen reagált a korrupcióval, valamint pártja pénzelésével kapcsolatos felveté­sekre. Pavol Prokopovic közlekedé­si miniszter kifejtette: Dél-Szlováki- ában nem lehet az észak-szlovákiai vonal rovására építeni autópályát vagy gyorsforgalmi utat. A tárcave­zető - saját bevallása szerint - nem zárkózik el a déli vonal megépítése elől, de szerinte ezt nem lehet az ál­lami költségvetésből fedezni, ha­nem más forrást kell találni, (sza) Malchárek javaslatát fogadták el a rendkívüli ülésen Májusra jelentést kérnek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Határozat elfogadásával végződött tegnap délben a parla­ment rendkívüli ülése, mely a szlo­vák politikai életben elterjedt kor­rupcióval foglalkozott. A képvise­lők a Jirko Malchárek (ANO) által benyújtott javaslatot fogadták el, mely nem tartalmazza az eredeti indítvány negyedik pontját, a stra­tégiai vállalatok további magáno­sításának felfüggesztését. A három pontból álló határozat megállapít­ja, hogy a szlovákiai közéletben je­lentős gondot okoz a korrupció, melynek terjedésére eddig még nem sikerült megfelelő intézkedé­seket elfogadni. Kéri ezért a kor­mányt, hogy legkésőbb a parla­ment májusi ülésén számoljon be korrupcióellenes lépéseiről, és fel­szólítja valamennyi államigazgatá­si szervet, valamint közjogi méltó­ságot, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a korrupció létét igazoló információknak. Egyben felszólítja a kormányt, hogy mielőbb készítse el az összeférhetetlenségi alkot­mánytörvényt, a lobbizást szabá­lyozó, a tulajdon eredetének bizo­nyításáról, a politikai pártok finan­szírozásáról szóló és a közjogi mél­tóságok mentelmi jogát korlátozó jogszabályokat. A határozat elfo­gadását megelőző vitában folytató­dott a kölcsönös vádaskodás mind a koalíció, mind az ellenzék részé­ről. Bizonyos tekintetben az ANO is csatlakozott az ellenzékhez, Eu- bomír Lintner frakcióvezető a par­lament működésével összefüggés­ben is korrupciót emlegetett: állí­tólag a törvényhozás a jelenlegi ciklus idején foglalkozott egy tör­vénnyel, mely egy 5 millió koronás szerződéssel függött össze. „A szer­ződést nem írták alá, ezért a tör­vényt sem fogadta el a parlament” - mondta Lintner. Robert Fico, a rendkívüli ülés egyik kezdeménye­zője elégedett a határozattal: „Ha­bár a privatizáció ideiglenes leállí­tása nem sikerült, a Malchárek ál­tal benyújtott javaslat szinte azo­nos a mi javaslatunkkal” - mondta Fico a szavazás után. A Smer elnö­ke hajlandó az általa felvetett ügyekről beszámolni az ügyészségi szerveknek is, a magánosítás leállí­tására pedig rövidesen törvényja­vaslatot terjeszt a parlament elé. A vitában nem szólaltak fel sem az MKP, sem a KDH képviselői, érte­süléseink szerint nem akartak be­avatkozni az ellenzék, valamint az ANO egy része és az SDKÚ között folyó vitába. (1. p. j.) Fico, Béres és Duka Zólyomi a Jürgens-jelentésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom