Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-05 / 29. szám, szerda

TÉMA: A CSEH-SZLOVÁK VAGYONELOSZTÁS ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 5. Nem a különválás, hanem a HZDS rövidlátó gazdaságpolitikája okolható azért, hogy az 1995-os költségvetési többletből 1997-re többmilliárdos deficit lett Alacsonyabb életszínvonal, jó kilátásokkal A cseh és szlovák háztartások felszereltsége 1993 2001 Automata mosógép Csehország 63,6 Csehország 75,1 Szlovákia 53,8 Szlovákia 71,4 Színes televízió Csehország 83,2 Csehország 98,8 Szlovákia 79,4 Szlovákia 97,7 Gépkocsi Csehország 51,8 Csehország 58,1 Szlovákia 45,6 Szlovákia 53,5 Az adatok 100 háztartásra értendők (Forrás: Medián, MfD) A szlovákiai polgárok élet- színvonala mindig is elma­radt a csehországiakétól, a 90-es évek végen a különb­ség tovább mélyült. A szétvá­lás ellenére, vagy éppen azért, Szlovákia jelenlegi gazdasági kilátásai talán ne­mileg derűlátóbbak. HORVÁTH MIHÁLY Csehszlovákia kettéválásának 10. évfordulóján sok mérlegelő cikk je­lent meg. Gazdasági értelemben általában a negatívumok vannak reflektorfényben. Gyakran hallani a két bérszínvonal közötti összeha­sonlításokról, sokan a két pénz­nem közötti árfolyamot figyelik, és hajlamosak az árfolyam abszolút értéke alapján megállapítani a gaz­daság erejét, ami nem biztos, hogy helyénvaló. De népesebb lett a kü­lönválást utólag helyeslő emberek tábora is. Hogy milyen pozitívu­mokat és negatívumokat hozott a különválás a gazdaság terén, ezt nehéz egyszerűen kifejezni. Senki sem tudja, mi lett volna ha... így boszorkányság lenne még utólag is gazdasági mérleget készíteni a szétválásról. Felelős közgazdász a tényékhez ragaszkodik. Szlovákia gazdasági fejlődése az elmúlt tíz évben eltért a cseh gaz­daság által bejárt útvonaltól. Azonban elhamarkodott lenne azt állítani, hogy ez a Csehországtól való különválás miatt volt így. Le­számítva a vámunió létrejöttét csak papíron, ami lassította a két gazdaság közötti intenzívebb ke­reskedelmi kapcsolatokat, és az önállósodással összefüggő egysze­ri kiadásokat - amelyek felesleges terhet jelentettek a közpénzekre - a gazdasági fejlődésben tapasztalt különbségek döntő mértékben nem kimondottan az önállósulás, hanem elsősorban a különválás utáni meciari kormányzás fe­lelőtlen gazdaságpolitikájának a következményei. A HZDS, amelyet 1992-ben legitim módon, szabad választásokkal jut­tattak hatalomra, eltérő világnéze­tet képviselt a Csehországban győztes, Václav Klaus vezette ODS ideológiai vonalától. Egyrészt en­nek következménye volt a szétvá­lás, de éppen ezért szinte lehetet­len elképzelni, hogyan alakult vol­na a közös ország sorsa, ha... Ugyanúgy értelmetlen azon elmél­kedni, mi lett volna, ha a különvá­lás után megfontoltan kormányoz­zák Szlovákiát. Tehát nem maga a különválás, hanem a Kozlík-féle rö­vidlátó gazdaságpolitika a felelős azért, hogy az 1995-ös enyhe költ­ségvetési többletből 1997-re több- milliárdos deficit lett, hogy a kie­gyensúlyozott külkereskedelmi mérlegből az 1998-as hazai össz­termék 11 százalékára nőtt a hi­ány. Az ezekben az években folyta­tott felelőtlen politika okolható az­zal, hogy míg a környező országok­ba dollármilliárdok özönlöttek a külföldi befektetésekből, és ezáltal később beindult a gazdasági növe­kedéssel egybekötött bér- és élet­színvonal-növekedés, addig a szlo­vák gazdaságba beáramló külföldi tőke sohasem haladta meg a né- hányszáz millió dollárt. Szlovákia más privatizációs folyamatot vá­lasztott, és noha időközben a hazai kiválasztottaknak odaadott válla­latok jó része már külföldi kézben van, a külföldi tőke magánzsebbe vándorolt, és az államkasszát jobb esetben csak a magánszemélyekre vagy vállalatokra kiszabott adó gazdagította, eltérve a környező országokban történtektől. Szlová­kia lemaradt a zöldmezős befekte­tések területen is, de ez a hátrány még behozható. A NATO-tagsággal egybekötött biztonságérzet, az ál­lam által vállalt politikai kötele­zettségek miatt és természetesen a hazai munkaerő regionális össze­hasonlításban kimutatott olcsósá­gának és magas termelékenységé­nek köszönhetően az ország még mindig vonzó lehet a külföldi be­fektetők számára. Szlovákiában késett a közszféra reformja is, de ezekhez a terüle­tekhez a környező országok kor­mányai is csak félve nyúltak hoz­zá. Fontos megemlíteni a pénzügyi szektor konszolidációjában ta­pasztalt lemaradást. Még Vladimír Meccar távozása után évekkel is érzékelhető volt a pénzügyi rend­szer bénultsága, ám az elmarad­hatatlan „rendbetétel” után már Szlovákiában is beindulhatott a gazdaság vérkeringését jelentő gé­pezet. A magánszemélyeknek nyújtott kölcsönök és a magánsze­mélyek befektetése területén (be­fektetési alapok stb.) Szlovákia ugyancsak elmarad Csehország­tól. A jelenlegi állapot durván a Csehországban két éve tapasztalt szinten van. Ezeken a területeken nagyon kiélezett verseny várható, sőt már jelenleg is folyik. Tény, hogy a nemzetközi szerveze­tek adatai alapján is a szlovákiai át­lagos életszínvonal elmarad a Csehországban érzékelhető élet- színvonaltól. Különbség mindig le- tézett, csak éppen a 90-es évek vé­gen nagyobb tett. Az aktuális folya­matok azonban bizakodásra adnak okot. Úgy tűnik, Szlovákiában is már végre meghonosult a demok­ratikus kormányzás hagyománya, és nem másodrendű az sem, hogy az aktuális kormány döntően jobb­oldali eszméket képvisel. Ellentét­ben a környező országokat (bele­értve Csehországot) kormányzó balközép kormányoktól, Szlovákia esetében most tényleg létezik re­mény arra, hogy a kormányzó erők felteszik a pontot az i-re és a gaz­dasági transzformációs folyamatot befejezik, vagy legalábbis döntő előrelépés születik. Ellentétben azzal, amit már olyan sokszor ta­pasztaltunk, nemcsak szóban dek­laráljak, hanem az érdekcsoportok ellenkezése ellenére végre is hajt­ják az egészséges gazdasági fej­lődéshez nélkülözhetetlen refor­mokat. Ha a kormány tényleg rá­szánja magát és fel tud sorakoztat­ni szükséges szakértelemmel ren­delkező csapatot, az idei év tesz az utolsó „érvágásos” időszak Szlová­kia polgárai számára. Vissza nem térő esély van arra, hogy egy tisz­tességesebb nyugdíjakat és haté­konyabb szociális ellátást garantá­ló, nívósabb betegellátást, ver­senyképesebb oktatást és egészsé­ges gazdasági környezetet biztosí­tó rendszerben éljünk. A tehetőség a jólétre tehát remélhetőleg meg­tesz, a többi azonban már rajtunk, egyéneken is múlik. A szerző közgazdász Václav Klaus cseh kormányfő elhitette Vladimír Meciar szlovák miniszterelnökkel, hogy fennmarad a közös pénz A cseheket támadták a spekulánsok, tőlünk tartottak Naiv mese a cseh-szlovák koronáról (Képarchívum) TUBA LAJOS Václav Klaus a cseh és Vladimír Me­ciar a szlovák kormány elnöke 1992. október 29-én 16 szerződés aláírásá­val rögzítette Csehszlovákia felosz­tásának menetét. Ezek egyike a kö­zös valuta, a cseh-szlovák korona fenntartásáról szólt. A pénz stabili­tásának biztosítása egy közös Valu­tabizottság feladata tett volna mind­két jegybanki elnök részvételével. A két ország vállalta, hogy végrehajtja a Valutabizottság döntéseit. 1993. január elején azonban gyor­san elterjedt a hír, hogy Csehország­ban megkezdték a korona felülbé­lyegzését. Január 8-án, a Valutabi­zottság első ülésén Josef Tosovsky cseh jegybankelnök nem is tagadta ezt a lépést, de azt állította, hogy csak vésztartalékot képeznek arra az esetre, ha nem sikerülne fenntar­tani a közös pénzt. A Valutabizott­ság ezután az eredeti megállapodás­nak megfelelő közös döntéseket ho­zott. Például állampapírok kibocsá­tását határozta el, azzal, hogy az így befolyó pénzt a két jegybank 2:1 arányban osztja el egymás között. Felmerült az is, hogy az egykori csehszlovák jegybank vagyonának elosztása körül 25-30 milliárd koro­nás vita van a két ország közt, de ezt átutalták a szövetségi vagyon felosz­tásáról tárgyaló küldöttségekhez. A közös pénz kettéválasztásával kap­csolatban felidézték, hogy a megáll­apodás szerint erre akkor kerülne sor, ha valamelyik ország nem tenne képes teljesíteni a megszabott mak­rogazdasági mutatókat. Ezek közé tartozott a bevétetek 10 százalékát meghaladó költségvetési hiány, a valutatartalékok csökkenése az egy­hónapos kivitel értéke alá, illetve a banki letétek 5 százalékát meghala­dó spekulatív pénzmozgás a két or­szág között. Bár Tosovsky ezen az ülésen kifejezetten hangsúlyozta, hogy a cseh fél nyárig, sőt őszig min­denképpen számol a közös pénz fennmaradásával, a valóság más­ként nézett ki. Csehország ugyanis február 8-án egyoldalúan bevezette Pozsonyban jobbak a kilátások a cseh koronát és megkezdte a szö­vetségi pénz beváltását a felülbélye- gezettre. Ez a lépés sem zárult te vi­ták nélkül. Elvben ugyanis a szövet­ségi készpénzkészlet kétharmadát Csehországban, egyharmadát pedig Szlovákiában keltett volna beválta­ni. Tosovsky szerint azonban Cseh­országban ehhez képest 3 milliárd koronával többet váltottak be és ezen a címen a szövetségi vagyon elosztása során 4,3 milliárd koronás kártérítést szerettek volna kapni. Mivel senki sem volt képes megbe­csülni a szlovák állampolgárok által a határ túloldalára szállított szövet­ségi pénz mennyiségét, a kérdésről a két ország évekig eredménytelen vi­tát folytatott. Az egykori csehszlo­vák szövetségi vagyon értékéről egyik fél sem hozott nyilvánosságra hivatalos értékelést. A becslések az ingóságok értékét 300 milliárd (szö­vetségi) koronára, az ingatíanokét pedig 180 milliárd koronára tették. A vagyonmegosztásról szóló tárgya­lások már 1993júniusában zátonyra futottak, mivel elejétől fogva mind­két fél nehezen kezelhető követelé­sekkel lépett fel. A legbizarrabb öt­letnek azt a szlovák javaslatot tekint­hetjük, amely több tucat milliárd ko­ronás kompenzációt kért azért a kőszénért, amelyet annak idején úgy szereztek, hogy Csehszlovákia Lengyelországgal 13 árvái falut ki­cserélt egy Ostrava környéki szilézi­ai területért. Bár Meciar és Kluas né­hányszor formálisan tárgyalt ebben az ügyben, a vagyonmegosztásra létrehozott bizottság ezután több mint öt évig egyáltalán nem találko­zott. A Dzurinda-kormány hatalom­ra kerülésével változás történt. 1999 januárjában a csehországi Kolodeje- ben Ivan Miklós szlovák és Pavel Mertük cseh miniszterelnök-helyet­tesek megegyeztek, hogy az év végé­ig lezárják a kérdést. Nem álltak könnyű feladat előtt, hiszen a vita több fronton zajlott. Nem sikerült le­zárni az 1992-es szövetségi állami költségvetés hiányának elosztását, vitás volt a szövetségi jegybank utol­só mérlegének több tétele, a 24 fel­számolt szövetségi központi hivatal vagyonának elosztása, sőt még az if­júházas kölcsönökből eredő kötele­zettségek ügye is. A szlovák közleke­dési minisztérium nem értett egyet azzal, hogy a tengerhajózási vállalat vagyonát könyv szerinti értéken osz- szák szét a megegyezett 2:1 arány­ban, kevesellte az így Szlovákiának szánt 713 millió cseh koronát és ha­sonló vita folyt a szövetségi légitár­saság miatt is. Egy következő tétel esetében viszont a szlovák fél volt előnyben. A megállapodások alap­ján igényt tarthatott a Komercní banka 861 ezer részvényére, míg a csehek hasonlóképpen a VÚB 690 ezer részvényére. Abban ugyan megegyeztek, hogy a két részvény- csomagot kicserélik, csak éppen a cseh csomag piaci értéke időközben 2 milliárd koronával megnőtt. A sor ezen kívül is hosszú volt, a szlovák kormányhivatal által készített leltár szerint a legtöbb minisztérium ese­tében felbukkantak megoldatlan kérdések. A vita időközben kissé el­durvult, főként azért, mert a csehek a szövetségi jegybank 102 tonnás aranykészletéből a Szlovákiának já­ró 31,6 tonnából 4,1 tonnát 1993 áp­rilisa óta afféle zálogként visszatar­tottak. 1999 januárjában azután a két fél visszatért a Milos Zeman által már 1993-ban felvetett nullaválto­zathoz, amely értelmében mindkét fél lemond a másikkal szembeni kö­veteléseiről. Ezt decemberre sikerült is tető alá hozni, így a két kormányfő ekkor egy megállapodással örökre lezárta a kérdést. A cseh jegybank ezután átadta a visszatartott szlovák aranyat. A vagyonvita legnagyobb tételét, az egykori szövetségi jegy­bank mérlege alapján a cseh jegy­bank által támasztott 24,7 miÚiárd koronás követelést úgy zárták te, hogy azt a cseh kormány a Zeman által reális piaci árnak nevezett egy cseh koronáért megvette, így ez a té­tel eltűnt a jegybank mérlegéből. A csehszlovák vagyonvitára a va­gyonjegyes privatizáció során rész­vényhez jutó egyszerű állampolgá­rok is kis híján ráfizettek. A cseh kor­mány 1993-ban bejelentette, felfüg­geszti a vagyonjegyes privatizáció során a szlovák polgárok által meg­szerzett 24 milliárd korona értékű részvények kiadását, egészen a va­gyonmegosztási szerződés aláírásá­ig. Vladimír Meciar szlovák kor­mányfő a lépést nemzeti és állam- polgári alapon történő diszkriminá­cióként értékelte és hangsúlyozta, hogy a polgárok nem felelősek az ál­lamok között folyó vitáért. A cseh kormány végül nem váltotta be a fe­nyegetését. Azt viszont nem sikerült elérni, hogy a részvények tőzsdén kívüli kereskedelmével foglalkozó RM-Systémek kölcsönösen foglal­kozzanak az így magántulajdonba került részvényekkel is. Emiatt a szlovák polgárok a cseh részvényei­ket brókercégeknek adták el, vagy pedig a határ menti morva városok­ban a cseh RM-Systém irodáiban kí­nálták fel megvételre. Az átlagbérek negyedéves alakulása Csehországban és Szlovákiában 2001 2002 1Q 2Q 3Q 4Q 1Q 2Q 3Q Cseh K£ 13271 14692 14373 16219 14243 15835 15442 Szlovák Sk 11315 12064 12080 13989 12287 13329 13146 Egy cseh korona kb. 1,30 szlovák koronának felel meg (Forrás: a két ország statisztikai hivatala) Hasonlóak a kihívások ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt tíz év során többször is tapasztalhattuk, hogy a cseh és a szlovák gazdaság hasonlóan reagál a kihívásokra. Az eredmény azon­ban nálunk kevésbé mutatkozott meg, általában a gazdaság kisebb tehetőségei, de gyakran az illetéke­sek rossz reakciói miatt. A két gazdaság és főként pénzpiac szoros összefonódásának jellegzetes éve volt 1997. Áprilisban a nagy költ­ségvetési deficit által szorongatott cseh kormány komoly importkorlá­tozásokat vezetett be. Az élelmisze­rek és fogyasztási cikkek importőrei­nek hat hónapra kamatmentes óva­dékot kellett letétbe helyezniük. Ez­zel egy időben a költségvetési kiadá­sok csökkentésére is komoly intéz­kedések születtek, lefaragták az ál­lami alkalmazottak fizetését, átala­kították a tőzsdét, javították a bíró­ságok munkáját és egy sor más in­tézkedéssel igyekeztek javítani a gazdaság működési feltételeit. A szlovák kormány zokon vette a Sergej Kozlík miniszterelnök-helyet­tes által egyoldalúnak nevezett cseh lépéseket és egy héttel később ha­sonló intézkedéseket vezetett be. Egyben jelezte, a vámunió ellenére esetleg mennyiségi korlátozásokat vezet be a túl magasnak ítélt cseh import esetében. Szakértők szerint a két kormány közt alapvető különb­ség volt, hogy a szlovák kormány a megszorításokkal párhuzamosan szinte egyáltalán nem igyekezett ja­vítani a gazdasági környezetet. Májusban mindkét ország pénzpia­ca komoly spekulációs felvásárlással szembesült, a rövidtávú külföldi tőkét a magasan tartott kamatok vonzották. A nyomás Csehországot végül a fix árfolyam feladására kényszerítette és május végétől át­tért a lebegő árfolyamra. Hasonló je­lenség Szlovákiában is tapasztalha­tó volt, csak míg Csehországnak 180 milliárd koronának megfelelő összeg beáramlásával kellett szem­benéznie, Szlovákiába mindössze 10 milliárd korona érkezett. Ezt a szlo­vák jegybank könnyebben kivédte, igaz, annak árán, hogy a források ki­vonásával hetekre megbénította a hazai pénzpiacot. Az elemzők sze­rint akkoriban Szlovákiát leginkább az ország rossz hírneve védte meg, ami miatt a magas kamatok ellenére sokan nem merték idehozni a rövid­távú befektetéseiket. A szlovák kormány június végén különféle megszorító intézkedé­seket vezetett be, amelyeket a cseh példa alapján „csomagnak” hívtak. Ezek között megtalálható volt a bérszabályozás, a fogyasz­tói adó emelése, energiaár-emelé­se a nagyfogyasztók számára, egy hónappal később pedig vámpót­lék bevezetése. Ezzel kapcsolat­ban elemzők újra arra figyelmez­tettek, hogy nálunk szinte semmit sem tettek a gazdasági problémák valódi okainak felszámolásáért, vagyis a kemény gazdasági refor­mért és a jól működő gazdaság in­tézményrendszerének kiépítésé­ért. (ti) Prága jobban áll

Next

/
Oldalképek
Tartalom