Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-27 / 48. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 27. Pavol Rybár kapus Kassán, az alapszakasz zárófordulójában is bravúrt bravúrra halmozott. A Slovan 4:0 arányban nyert, és az élen zárta a körmérkőzéses sorozatot (TASR-felvétel) Szombaton kezdődik a jégkorong ST Extraliga rájátszása, a playoff-sorozat A j ava még hátravan Lékó 110 lépés után(!) remizett az ukrán Ponomarjovval Hétórás drámai csata Röplabdatorna a gi mi bajnokságon Ipolyság. Az őszi teremfocitorna után ma a honti városban röplabdatomával folytatódik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának 2002/2003-as versenyidénye. Összesen tizenegy csapat jelezte részvételét: a fiúk mezőnyében Komárom, Nagymegyer és két helyi csapat, az állami és az egyházi gimnáziumé, a lányokéban Komárom, Zseh'z, Ga- lánta, Nagymegyer, Pozsony és a két helyi iskola jelezte részvételét. Révész Ferenc, a torna házigazdája izgalmas összecsapásokat vár: „A komáromi fiúk kilencszer, vagyis mindannyiszor nyertek, de tavaly már megszorongatták őket a nagy- megyeriek. A lányoknál Komárom lépéselőnyben van a többiekkel szemben. Tehát a papírforma kettős komáromi sikert ígér, de nem hinném, hogy ellenfeleik könnyen megadják magukat.” A tornát 9 órakor Szigeti László sportért is felelős államtitkár nyitja meg, a legjobbaknakjáró díjakon kívül minden résztvevő apró emléktárgyat is kap. (jmk) Weissflog lehet, hogy visszatér Oberwiesenthal. Könnyen előfordulhat, hogy néhány éven belül visszatér a sáncra Jens Weissflog, a németek háromszoros ohmpiai bajnok síugrója. A 38 éves, már visszavonult klasszis ugyanis fogadást kötött lakóhelye, Oberwi- esenthal polgármesterével, s ha veszít, ismét ugrani fog. „A polgármester túlsúlyos, ezért megállapodtunk, hogy ha a 40. születésnapomig lead 30 kilót, akkor visszatérek, de csak egy kísérlet erejéig” (MTI) Effenberg újabb botránya Wolfsburg. Ismét botrányos viselkedésével került a címlapra Stefan Effenberg, a Wolfsburg jelenlegi és a német labdarúgóválogatott korábbi játékosa. A Wolfsburger Allgemeine Zeitung arról számol be, hogy a 34 éves középpályás a múlt héten nem állt meg, amikor igazoltatni akarták a braunschwe1 igi autópályán, majd miután a film ekben látható üldözési jelenet végén elfogták, nyomda- festéket nem tűrő jelzővel illette az egyik rendőrt. (MTI) Kedden kelt útra Ausztráliába a négytagú szlovák traplövőcsapat, hogy rövid edzőtáborozás után jövő héten elinduljon a perth-i Világ Kupán, a sportág idei első komolyabb nemzetközi megmérettetésén. Talán a legnagyobb meglepetés, hogy a távoli országba repült a hidaskürti Varga Béla is, pedig tavalyelőtt már végzett a válogatottban. Visszatérésének indítékairól elutazása előtt kérdeztem az ötvenéves, kései érésű remek lövőt. Mi történt? Megint rábeszélték a sportág vezetői? Nem kellett győzögetniük. Az igaz, hogy becsaptam már magam mögött a válogatott kapuját, de utána gondolkodni kezdtem: ha meglőttem a Top-szintet, vagyis a hazai minősítés legfelső osztályát, ráadásul még mindig én vagyok a legjobb traplövő az országban, akkor miért mondanék le önként a válogatottságról. Beszéltem a szövetség elnökével, s tavalyi eredményességem alapján újra visszakerülhettem a címeres mezbe. Egyelőre két VK-versenyre, Perth- be és Új-Delhibe szól a nevezésem. Még szívesen elindulnék a spanyolországi Granadában sorra kerülő Pozsony. Kedden este az 54. forduló öt mérkőzésével befejeződött a jégkorong ST Extraliga öt és fél hónapon át tartó alapszakasza. A címvédő Slovan fölényes győzelmet aratott Kassán és az élen végzett. A fővárosi csapaton kívül még a Zvolen, a Kosice, a Trencín, a Martin, a Pop- rad, a Skalica és a Zilina jutott a rájátszásba. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A körmérkőzéses sorozatban aratott elsőségért a pozsonyiak egymillió korona jutalmat kapnak a bajnokság főszponzorától (ST - Slovenské tele- komunikácie), s Maros Krajci főmenedzser elárulta, hogy ezen az összegen a játékosok osztoznak. Az alapszakasz hajrája előtt minden jel arra mutatott, hogy a nagy előnnyel vezető zólyomiakat nem lehet megelőzni. Ám Ernest Bokros vezetőedző legénysége váratlanul megtorpant, sorozatban szenvedte el a vereségeket, a szombati, fővárosi 10:2-es fiaskót követően pedig lecsúszott a 2. helyre. Az elsőség sorsát - egyenlő pontszám esetén - az egymás elleni mérkőzéseknek kellett volna eldönteni. Mivel két találkozó pontosztozkodással végződött (2:2, 1:1), s egyaránt két meccset nyert a Slovan (4:2, 10:2) és a ZvoVK-n, és persze a brünni Eb-n. Aztán a szlovák bajnokságon végleg elköszönnék az élsporttól. Ebben azért nem vagyok annyira biztos, mert a visszavonulás nem tartozik az erősségei közé. Olvastam, hogy a múltkori, kéthetes ciprusi edzőtáborozáson is zsebre vágta a hazai élmezőnyt. Ez azt jelenti, hogy még mindig a legjobb traplövő Szlovákiában? Nem merném azt mondani, hogy nem. Vagyok olyan lövő, mint Vla- do Slamka. Igaz, neki jobb helyezései vannak a világversenyeken, de én jóval kevesebbszer jutottam szóhoz. Ő mindegyiken ott van, s a sokból összejön egy-egy kiugró eredmény. Én tavaly is csak a suhli VK-n indultam. Most azonban kínálkozik a lehetőség, s azzal a nem titkolt szándékkal indulnak Perth-ben, hogy újabb olimpiai kvótát szerezzenek az athéni olimpiára. Mit kell elérnie, hogy ez sikerüljön? Meglepett ezzel a kérdéssel, mert nincs áttekintésem arról, hogy hány vetélytársam szerzett már kvótát. Azt tudom, hogy Perth-ben és Új-Delhiben is csak egyetlen athéni helyet lehet szerezni. Azért pedig hatalmas lesz a csata. Ebbe len (5:4,5:2), így a gólarány döntött - a Slovan javára (23:17). Július Supler, a pozsonyiak ismert trénere nem volt könnyű helyzetben a nyáron, hiszen nem sokkal a ligarajt előtt alig egy tucat játékossal rendelkezett. Fokozatosan azonban sikerült kiegészíteni a keretet, menet közben több ismert játékost leigazoltak a kékek, a szakvezetők meggyőzték Zdeno Cígert is, aki visszatért az Ondrej Nepela Téli Stadionba (ezentúl, három éven át a Slovan mérkőzései alatt az ST Aréna nevet viseli majd a csarnok!), s az alapszakasz hajrájában kimagasló teljesítményt nyújtott. Je a kalappal a fiúk előtt, akik a lehető legjobbkor kerültek csúcsformába, s remélem, a folytatás is hasonló lesz. Az új évben tizenhét találkozóból tizenhármat megnyertünk, háromszor döntetleneztünk, s csupán egyszer szenvedtünk vereséget. Az utolsó két mérkőzés, a Zvolen, illetve a Kosice elleni rangadó minden várakozást felülmúlt. Természetesen ismét bajnokságot akarunk nyerni!” - nyilatkozta lapunknak Július Supler. Mától már nem a Harvard a bajnok Slovan főszponzora, hanem a Slov- naft. Az ötéves szerződést tegnap írták alá a klubházban, s már szombaton, a playoff-nyitányon új mezben lépnek jégre a pozsonyiak. Az élvonal két leggyengébb csapata számára már véget értek a bajnoki szeretnék beleszólni. Sokkal nagyobb lesz a kvótaszerzési esély a brünni Eb-n, mert ott hat helyet osztanak ki, s mivel addigra már sokan szereznek indulási jogot az olimpián, könnyen meglehet, hogy a 12. hely is kvótás lesz. Oda kell tehát a legjobb csapattal kiutazni, én is úgy érzem, ott rúghatunk a legnagyobb labdába. Névre szóló az ötkarikás kvóta? Nem az, hiszen mindenki az országnak harcolja ki a helyet. Ám Szlovákiában eddig az volt a gyakorlat, hogy az utazott az olimpiára, aki meglőtte a kvótát. Azért is szeretném meglőni, s kíváncsian várnám, hogy mi lesz akkor. Mert nem vagyok benne biztos, hogy neveznének is. Újra feltűnően sok időt szentel a traplövésnek. Két hét Cipruson, most Ausztrália és India együttvéve újabb egy hónap. Ilyen már nem volt régen... Fiam, Erik idén kiesett a válogatott keretből, mert egyszerre két iskolát fejez be, ezért felmentését kértük. Jövőre majd visszatér. Én meg úgy gondoltam, hogy kár lenne, ha a Varga név hiányozna a 2003-es rajtlistákról. Ráadásul őrzöm a teljesítményemet: tavaly kétszer 122 küzdelmek: a kilencedik helyezett Liptovsky Mikulás kiharcolta a bennmaradást, a sereghajtó Spisská Nová Vés viszont kiesett, jövőre a második vonalban folytatja. A playoff-szakasz szombaton rajtol, a negyeddöntő - a következő kulcs szerint alakult ki a párosítás: Slovan (l.)-Zilina (8.), Zvolen (2.)-Poprad (7.), Kosice (3.)-Martin (6.), Trencín (4.)-Skalica (5.) - egy-egy játéknapján két-két meccsre kerül sor. Amennyiben a rendes játékidő után döntetlenre áll az összecsapás, 2x10 perces hosszabbítás következik. Addig túlóráznak, amíg nem születik gól. A rájátszásban négy győztes találkozóig tart a sorozat. A NEGYEDDÖNTŐ MŰSORA - március 1.: Slovan-Zilina, Zvolen-Pop- rad; március 2.: Slovan-Zilina, Zvo- len-Poprad; március 3.: Kosice- Martin, Trencín-Skalica; március 4.: Kosice-Martin, Trencín-Skalica; március 5.: Zilina-Slovan, Poprad -Zvolen; március 6.: Zilina-Slovan, Poprad-Zvolen; március 7.: Martin-Kosice, Skalica-Trencin; március 8.: Martin-Kosice, Skalica- Trencin; március 9.: Slovan-Zilina, Zvolen-Poprad; március 10.: Kosice-Martin, Trencín-Skalica; március 11.: Zilina-Slovan, Poprad- Zvolen; március 12.: Martin- Kosice, Skalica-Trencin; március 13.: Slovan-Zilina, Zvolen-Poprad; március 14.: Kosice-Martin, Trencín-Skalica. korongot lőttem, valamennyi versenyemen pedig elértem a 120-at, ami az öt huszonötös sorozatnál mindegyikben mindössze egy-egy rontással ér fel. Nemrég Cipruson ugyanezt megismételtem, s ezzel az eredménnyel Perth-ben is elégedett lennék. Utolsó alkalmam van az ohmpiai részvétel megszerzésére, önmagam ellen cselekednék, ha nem tennék meg érte mindent. Tehát ötven évesen is az athéni játékok járnak a fejében? Mi tagadás, foglalkoztat a kijutás lehetősége, mint minden sportolót, aki előtt felcsillan az esély. Egy athéni rajt igazi nagy pont tenne élversenyzői pályafutásom végén. Erre szerintem elsősorban Brünnön keresztül vezet az út, így elsősorban az Eb-válogatókon akarok helytállni, hogy nevezhessenek a morva városba. Egy Shanaker nevű pisztolyos 58 évesen nyert olimpiát. Én még annyi sem vagyok. Emiatt azonban újra kénytelen lesz elhalasztani idei visszavonulását. Abban igaza van, de egy ilyen alkalmat nem szabad elszalasztani. Tudja mit, inkább várjuk meg a vé gét: ha meglövöm „ kvótát, vajon engem visznek-e ki Athénba. ORIGO Linares. Az andalúziai kisvárosban zajló nemzetközi szuper sakkverseny 4. fordulójában Lékó Péter ismét gigászi csatában remizett. A FIDE világbajnoka, Rusz- lan Ponomarjov ellen hasztalan próbálta gyalogelőnyét érvényesíteni, s mire végre kihozta a nyert állást, ideje már nem maradt. A negyedik játéknapon is három reÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Három jégkorongozó visszatérésére figyelt az NHL kedden, amikor Joe Sakic (Colorado) és Bill Guerin (Boston) sérülés után lépett ismét jégre, míg Bobby Holik a New York játékosaként először tért vissza New Jerseybe, ahol korábban tíz évet játszott. Panaszra nem lehetett okuk, hiszen vereséggel egyikőjük sem zárta az estét. „Egész jól mozgott visszatérésekor, de még szolidan játszott” - jegyezte meg Sakic trénere, Tony Granato. Nem nyert, de így is fontos pontot szerzett a Boston együttese a Dallas elleni találkozón. Ami azonban még ennél is fontosabb volt a hazai híveknek, Bill Guerin ismét ott volt a kezdőcsapatban. Döntetlennel ünnepelhette visszatérését Bobby Holik is, igaz a New York Rangers játékosa nem sérülést követően lépett ismét jégre. A csatár tíz éven keresztül játszott a New Jersey Devils együttesében, s most először fordult elő, hogy nem Devils-mezben lépett Komárom. Szokatlan poggyásszal kel ma útra négy kiváló komáromi sportoló. A gyorsasági kajakozás tavalyi kétszeres világ- és Éurópa- bajnokai, Riszdorfer Richárd és Mihály, Vicék Erik és Juraj Baca csomagjai között található hajójuk is. Eddig mindig konténerben már előre vándorolt az edzőtábor, vagy a verseny színhelyére mindegyik egyes kajak, most két darabban, egy három és egy két méter húszcentis részre szétszedett változatban utazik velük a repülőgépen a Plastex márkájú lengyel sportszer. Mindenki csak a sajátját viszi, a négyes hajó az itthoni csónakházban marad, arra jóval később lesz csak szükség. A kiváló kajakosok útja az amerikai San Diegóba vezet, egészen délre, a mexikói határ közelébe. Velük tart Pavel Blaho, a válogatott edzője is, de komáromi mesterük, Soós Tibor ezúttal csak az edzőtábor ismertetésére vállalkozik, ő nem utazik a fiúkkal. „Elképzelésünk szerint április közepéig lesznek az amerikai olimpiai faluban, amely San Diegótól húsz-harminc mérföldre fekszik. Minél több órát a vízen kell tölteniük. Itthon az elmúlt hetekben sokat voltak a tanmedencében, úsztak és futottak is. Kinnlétük alatt a legfontosabb a kitartás gyakorlása napi négy ötórában, és a súlyzózást sem szabad mi született, Anand és Kramnyik nagymesteri szalonremiben osztozott meg a ponton, Vallejo Pons és Radzsabov csata után egyezett meg döntetlenben. Az utolsó előtti helyen álló világranglistavezető Garri Kaszparov szabadnapos volt. A verseny állása: 1. Kramnyik 2,5 pont; 2-3. Anand és Lékó Péter 2; 4. Radzsabov 2; 5.Vallejo Pons 1,5; 6. Kaszparov 1;7. Ponomaijov 1. jégre „hazai” közönsége előtt. EREDMÉNYEK: Boston-Dallas 5:5 (1:1, 1:2, 3:2), Thornton, Rolston 2, Murray 2, ill. Lehtinen, Arnott, Zubov, Guerin, C. Lemieux; Ottawa-Minnesota 0:3 (0:1, 0:0, 0:2), Park, Sekerás, Gáborík; Tampa Bay-Anaheim 2:0 (1:0, 1:0, 0:0), Andrejcsuk, Alekszejev; New Jersey-New York Rangers 3:3 (0:1, 2:0, 1:2), Gionta, Langenbrunner 2, ill. Poti, Leetch, Nedved; Pitts- burgh-Los Angeles 3:5 (2:1, 0:2, 1:2), Straka, M. Lemieux 2, ill. Modry, Pálffy 2, Smolinski 2; Toronto-New York Islanders 5:2 (0:0, 3:1,2:1), Sundin 2, Reichel, Green, Domi, ill. C. Lapointe, Bates; Nash- ville-Columbus 5:0 (1:0, 2:0, 2:0), Hulse, Hall, Országh, Timonen, Wilm; Chicago-Philadelphia 0:2 (0:1, 0.1, 0:0), Johnsson, Murray; Colorado-Edmonton 4:2 (2:1, 2:1, 0:0), Blake, Tanguay 2, Reinprecht, ill. Chimera, York; Vancouver-At- lanta 8:0 (3:0, 3:0, 2:0), Morrison 2, Linden, Bertuzzi 2, Linden, Näs- lund, Sedin. (O-O, SITA) abbahagyniuk” - árul el néhány részletet a roppant fárasztó edzésmunkából, majd azt is megemlíti, hogy lényegében a tavalyi edzésterv szerint haladnak, csak a terhelési adagok lettek nagyobbak. Háborús veszély van a világban, s ilyenkor mindenkiben felmerül a kérdés, mennyire garantált a biztonsága, el mer-e menni a támadásra készülő USA-ba, amely könnyen a terroristák újabb célpontja lehet. Értesüléseink szerint a négy kajakos is előbb két táborra oszlott, ketten nem féltek, s mentek volna, a másik kettő pedig inkább a biztonságosabb Európát választotta volna. Soós Tibor állítja, ő nem szólt közbe: „A fiúk megbeszélték a dolgokat, meggyőzték egymást, s végül mindnyájan elindulnak Amerikába. Nem lenne jó, ha külön-külön dolgoznának, a közös siker érdekében együtt kell maradniuk, ráadásul földrészünkön aránylag hűvös van, ami csak nehezíthetné az itt maradtak helyzetét.” Szerinte amúgy sem lesz háború, s kitörésére nem gondolnak. A tartalékmegoldásként számításba jövő Sevilla már nem időszerű, s az olimpiai faluban garantált lesz világbajnokaink biztonsága. Megnyugtatóan hangzik, ám az mindenképpen elszomorító, hogy manapság egy amerikai edzőtáborozás kapcsán ilyenről is említést kell tennie a sportújságírónak, (jmk) A vezérevezős és a leghátsó ember koccintása. Szombaton Komárom polgármestere fogadta a kiváló sportembereket, s ekkor készült az amerikai út előtti utolsó közös foto is. Balról: Vicék Erik, Riszdorfe, Richárd, juraj Baca és Riszdorfer Mihály. (Vas Gyula felvétele) Varga Béla Perth-ben és Új-Delhiben Világ Kupa-versenyeken indul harcba az athéni olimpiai kvótáért Még mindig a legj óbb traplövő J. MÉSZÁROS KÁROLY San Diegóba indul a világbajnok komáromi kajak négyes Hajó a poggyászban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS