Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-24 / 45. szám, hétfő
Női szemmel ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 24. PÁRBESZÉD Egyenlőség, harmónia BOLEMANT LILLA A nemek közötti egyenlőség kérdése szinte kimeríthetetlen téma, és ez nem csak az utóbbi néhány évben van így. Emancipáció címszó alatt ezt sokan el is intézik azzal, hogy a nők az élet minden területén jelen vannak, mit akarnak még. Munkát vállalhatnak, nevelhetik a gyerekeiket, politizálhatnak, vállalkozhatnak, női szervezetekbe tömörülhetnek, egyenlőek a férfiakkal. Közben viszont elsiklanak a tény fölött, hogy a szocialista emancipáció lényege az volt, hogy a nő munkába lépjen, miközben neki maradt meg az ösz- szes feladat, amelyet családjával kapcsolatban addig is végeznie kellett. Tehát mosson, főzzön, takarítson, munkából hazatérő fáradt férjének tálalja fel a vacsorát, miközben az kicsit lepihen vagy újságot olvas, hogy kipihenje a munkehelyi fáradalmakat. A feleség közben kérdezze ki a gyerekek leckéjét, gondolja át a másnapi programot, tervezze meg, mikor vásárol be, mire van másnap szüksége a gyereknek az iskolában, mit vesz fel a család, mosogasson el vacsora után, vasaljon ki, hívja fel a nagyszülőket, nincs-e szükségük valamire, s amikor éjféltájt már csak arra vágyik, hogy aludhasson, és valahol legbelül dühös az egész világra, mert senki sem segít neki viselni a terheket, a férj arra vágyik, hogy változzon át boldog szeretővé. Időközben persze alakult valamelyest a helyzet, és akad olyan elenyésző számú család, amelyben közös megegyezéssel megosztják a család működésével együtt járó munkát, s olyan is van, ahol a munkamegosztás teljesen eltér a klasszikus modelltől, tehát az anya-feleség tartja el a családot, az apa-féij pedig a család körüli munkát látja el. Ahhoz azonban, hogy a megszokottól eltérő család problémamentesen működni tudjon, olyan partnerekre van szükség, akik nem az általánosan elfogadott társadalmi elvárások szerint működnek, hanem vállalják azt, hogy saját elképzelésik, döntéseik alapján rendezik be az életüket úgy, ahogy mindkettőjük számára a leginkább megfelel. Mert szembe kell nézniük férfi- és nőtársaikkal a nagyobb családon, munkahelyen, baráti kapcsolatokon belül. A férfit lenézik, gyengének tartják, ha házimunkát végez, a nőt elítélik, ha nem süröga tűzhely körül. S a társadalmi előítéletek nagyon pontosan céloznak, és találnak. Mindkettő leértékelt árunak érzi magát, aki nem illik bele az őskori elképzelésekbe, hogy a nő a tűzhely őrzője, a férfi pedig a vadász. S a nő egyetlen fontos, természettől adott feladata a szülés. A legnagyobb szégyen, ha nem tud magának férjet fogni és gyereket szülni. Nem teljesítette küldetését. Ha szül, majdnem emberszámba veszik, ódákat zengenek róla az anyaságot dicsérve. Abban a pillanatban viszont, ahogy megszületett a gyermek, a nő gazdaságilag függővé, kiszolgáltatottá válik. Nincs önálló élete, nem lehet akarata, mert csak a gyermek felnevelése a feladata. Sokáig folytathatnánk az itt felvetett problémák elemzését, de térjünk vissza a sokszor és sokak által felvetett kérdésre: Mit akarnak a nők? Két szóval megadhatjuk a választ: egyenlő esélyt. És nem csak maguknak. A férfiaknak is. Választhassa meg mindenki, milyen életet akar élni. Rengeteg a variáció, és az ember csak akkor lehet boldog, ha megtalálja a számára megfelelő életformát. A munkában és a magánéletben is. A nő ugyanolyan boldog és sikeres lehet háziasszonyként mint vállalkozónőként. Csak tudnia kell, melyik az a variáció, amely őt boldoggá teszi, s ha mindkettőt akarja egyszerre, hogyan tudja ezt megvalósítani. Mert ez is lehetséges Hétfőnként megjelenő oldalunk célja, hogy bemutassa az esély- egyenlőség megvalósításának lehetőségeit, módjait, felfedje a férfiközpontú társadalomszemlélet hátrányait, és olyan szemlélettel ismertesse meg önöket, amely szerint a harmónia mindkét nem igényeinek elfogadásával kezdődik. A férfi és a nő is gondokkal küzd a társadalmi szerep, elfogadás tekintetében. Lássuk meg ezeket a gondokat, s ha elfogulatlanul közeledünk hozzájuk, a megoldás is hamarabb lárhatóvá válik, életünk pedig könnyebbé, ha nem megfelelni akarunk majd, hanem élni, saját elvárásaink szerint. Szeretnénk, ha ezen az oldalon párbeszédet folytathatnánk olvasóinkkal, akik úgy érzik, véleményükkel, tapasztalataikkal hozzájárulhatnak a téma kibogozásához. Témánk hihetetlenül sokrétű, hiszen az élet minden területét érinti. Mégis próbálkozást teszünk arra, hogy a vele kapcsolatos problémákat fokozatosan körüljárjuk, s szeretnénk ezt azzal a céllal tenni, hogy a szőkébb közösségünket érintő megoldásra váró gondokra is keressük a választ. Eredményt viszont csak akkor tudunk elérni, ha olvasóinkkal együttgondolkodva tesszük ezt. Várjuk tehát véleményeiket, hozászólásaikat, javaslataikat. Mi lenne, ha visszájára fordítanánk a helyzetet? (Képarchívum) Az oldalt összeállította: Bolemant Lilla Negyvenéves uralkodása alatt nemcsak politikai és reformtevékenységet folytatott, hanem ellenfelei tiszteletét is kivívta Császárnőként sikeresen Mária Terézia férjével és gyermekeivel. (Martin van Meytens festménye) A nagyar történelem nem a nők történelme. Ha ismerjük is királynőink nevét, tudunk néhány tettükről, sőt ismerünk néhány nemesi családból való nőt is, azt is tudjuk, mindig „nagy” férjük árnyékában álltak. S annak ellenére, hogy sok főrangú államférfi, politikus tettei mögött női leleményesség bújik meg, általában a férfi aratta le a sikereket, a nő neve pedig feledésbe merült. FELDOLGOZÁS Mária Terézia trónralépése 1740- ben tulajdonképpen kedvezőtlen véletlenek összejátszásának következménye a Habsburgok számára, hiszen nem volt fiú örökös, a koronát pedig meg akarták tartani. Ezért apja, VI. Károly több politikai és területi engedményt tett szomszédaival szemben, csakhogy elismertesse a legidősebb lány örökösödési jogát. Halála után azonban a szomszédok többsége a megállapodást nem tartotta be, s elkezdődött az ún. örökösödési háború. Mária Terézia nagy politikai határozottságról és bátorságról tett tanúbizonyságot. A magyar főrendektől szerzett segítséget, akiktől senki sem várta volna, hogy mellé állnak, s Anglia anyagi támogatását is elnyerte. Bár a háborúban a monarchia területének egy részét elvesztette, mégis sikernek könyvelhető el, hogy végül minden ellensége elismerte örökösödési jogát. A szenvedések és a vérontás iránti női ellenérzéseknek köszönhetően a békepolitika híve lett. A fiatal királynőnek azonban saját országában sem volt erős támasza, virágzott a korrupció, az ország gazdaságilag elmaradott volt, a nép tudatlanságban és nyomorban élt. A matuzsálemi korú tanácsadókat ezért fiatal, politikailag és gazdaságilag hozzáértőkre cserélte, s a monarchia életének csaknem minden területét megreformálta. Átszervezte a hadsereget, katonai akadémiát alapított, s békeidőben a hadseregnek részt kellett vennie a közmunkákban. Megreformálta az adórendszert, új utakat építtetett, s Közép-Európában ő vezette be elsőként a papírpénzt. Változtatott a falvak, városok igazgatásán, az igazságszolgáltatást államosította és új büntetőtörvénykönyvet adott ki. Úttörő jellegűek voltak az egészségügyben bevezetett reformjai, orvosi fakultásokat alapított, s egészségügyi felvilágosító tevékenységet folytatott. Az iskolaügyben bevezette a tankötelezettséget, a modern természettudomány és társadalomtudomány oktatását, új iskolákat alapított. Látta a fényűzést és pazarlást, amellyel az egyház körülvette magát, ezért megszüntette a felesleges egyházi ünnepeket, valamint a jezsuiták rendjét is, s vagyonukat az állami iskolaügy támogatására használta fel. A mezőgazdaságban új termények termesztése kezdődött el, mint például a burgonya, a kukorica, a dohány. Ennyi alapvető változás bevezetéséhez nem elég az erős akarat, szükség van a viszonyok alapos ismeretére, jó tájékozottságra és megfontoltságra is, s mindez csak alapos műveltségből eredhet. Mária Terézia olyan nevelést kapott,amely jelentősen eltért az akkori szokásoktól. Történelmet, idegen nyelveket, matematikát tanult, annak ellenére, hogy abban az időben a lányok általában csak tánc- és zeneoktatásban részesültek. Neveltetése azért tért el a hagyományoktól, mert már születésekor létezett az új örökösödési törvény, s a császár jövendő császárnőként kezelte lányát. Férje Lotharingiai Ferenc volt, akit ugyan természetesen a császár apa választott ki számára, de a fiatalok tizenötéves koruktól ismerték és kedvelték egymást. Házasságuk egyike volt azoknak, melyek nem csak államérdekből, hanem szerelemből is köttettek. Ferenc idejében felismerte, hogy nincs politikai, diplomáciai érzéke, viszont nagyon tehetséges gazdasági szakemberré vált. Hihetetlenül sikeres vállakózásokat vezetett, manufaktúrákat alapított, feltételezések szerint bevételei messze meghaladták az államkassza bevételeit. Mária Teréziával való házasságkötésük után teljesen természetesen elfogadta az uralkodónő féijének szerepét, és örült is, hogy nem kell a politikában tevékenykednie. Személyes jövedelméből viszont segítette feleségét, ha az államkassza kiürült. Tizenhat gyermekük született, de hátuk nem élte meg a felnőttkort. Mária Terézia nagy gondot fordított gyermekei nevelésére. Negyvenéves uralkodása alatt nemcsak politikai és reformtevékenységet folytatott, hanem ellenfelei tiszteletét is kivívta. Ez hatalmas tett volt, ha figyelembe vesz- szük, hogy hatalmas birodalma számtalan kérdését oldotta meg, miközben vagy gyermeket várt vagy éppen szülés után volt. Termékenysége különféle értelmetlen szóbeszédre adott okot házasságon kívüli kapcsolatairól. A hasonló ötletek azon férfiak beteljesültelen ambícióinak termékei, akik nem tudtak mellette érvényesülni, komplexusaikat a sikeres nő befe- ketítésévej próbálták gyógyítani. A korabeli tanúk, elsősorban külföldi követek jelentéseibők kitűnik, hogy Mária Terézia boldog házasságban élt Lotharingiai Ferenccel és férje korai halála mély nyomot hagyott benne. Még tizenöt évig uralkodott, de már sosem vette le a gyászruhát, a vidám, boldog nőből megöregedett, szomorú özvegy királynő lett. 1780-ban halt meg Bécs- ben. Követője fia, József lett, aki rengeteg reform bevezetését tervezte, de nem tudta őket megvalósítani. Hiányzott belőle a türelem és megfontoltság, mellyel anyja rendelkezett. Hiányzott belőle Mária Terézia emberi tartása, diplomáciai érzéke és értelemgazdagsága, (b-1) Ha a nő szembeszáll az (egyelőre) uralkodó modellel, a környezete, köztük nőtársai, nyomban elítéli. Nőnek születni még mindig nem dicsőség PÓDA ERZSÉBET Az úgy kezdődik, hogy megszületünk - és nőnek születünk. Az ember sorsa ebben a pillanatban megpecsételődik. Még ma, a harmadik évezred küszöbén is kísért Ádám, a szende férfi, és Éva, a bűnös nő története. A patriarchális társadalmi rendszernek meg kell magyaráznia valamivel a bizonyítványát. Bűntudatkeltéssel próbálja legyengíteni a nőt, mert csak így tudja kezében tartani a hatalmat. Freud, a női lélek nagy „nemismerője” sokat foglalkozott a női ma- zochizmus és a szorongás kérdéseivel. Tudományos elmélkedéseiben viszont nem tért ki arra, hogy a nők nem születnek mazochistának - azzá válnak. Semmivel sem önkínzóbbak a férfiaknál, viszont egész gyermekkorukban erre nevelik őket: a lemondásra, az önfeláldozásra, a megalázkodásra. Nem csoda hát, ha szüntelen szorongás tölti ki az életüket. És az sem, hogy a nők hajlamosak a mártírkodásra. A lányok általában az édesanya példáját követik. Ezt a modellt látják, ezt a mintát sajátítják el. Ha tiltakozni mernek, vagy másként cselekednek, legelőször éppen az anya - szintén nő!, - aki elítéli, megdorgálja vagy kritizálja őket másként gondolkodásukért. A nők közössége egyébként is megosztott, hiszen a társadalmon belül diszkriminált helyzetben vannak. S mint a diszkriminált csoportok tagjai, törvényszerűen, egymás közt is rivalizálnak. A jelenlegi családi struktúrában még mindig a férfiak képviselik a hatalmi pozíciót. A nők a férfiakhoz viszonyulnak - velük szemben alárendelt helyzetben vannak. A modellt, hogy a férfiak a fontosabbak, hogy a másik nő konkurenciát jelent, és egymást állandóan ellenőriznünk kell - a nők adják át a gyermekeiknek. Nem csoda hát, ha nőnek születni még ma sem jó. A kismama elkeseredik, amikor megtudja, hogy újszülöttje kislány. Kudarcélmény sújtja, amiért nem tudott „megfelelni” a férfinak: nem szült neki „méltó” utódot. Pedig az elsószülött fiú utódlási jogának rég leáldozott az ideje. Lám, mégis milyen mélyen él a köztudatban! A nők az élet valamennyi terén bizonyítottak már. Elérték, sőt egyes területeken túl is szárnyalták a férfiak teljesítményét. Elismerést mégsem kaptak. A teljes egyenjogúságért vívott harcuk miatt azzal vádolják őket, hogy el akarnak fér- fiasodni. Ez nem így van. Ám az utóbbi időben egyre több „férfias” feladatot kell elvégezniük. Növekszik az apa nélküli családok száma, melyekben a családfenntartó a nő A kizárólag nőket érintő dolgokról is a férfiak döntenek.- mégis kevesebb fizetést kap. Holott szokás a férfinak több pénzt fizetni családfői státuszával igazolva a különbséget. A férfiak még mindig privilegizált helyzetben vannak. A közvélemény szerint ők az erősebbek, okosabbak, hatalmasabbak, akik több pénzt keresnek, szabadabban élhetnek, s övék a döntő szó. Gyakran még a kizárólag nőket érintő dolgokban is ők döntenek. A nők pedig csak megfelelnek az apajogú társadalom által rájuk kényszerí- tett külső (és belső) elvárásoknak. Hány és hány „híres” női személyiség vagy sztár tartja fontosnak kijelenteni a közvélemény előtt, hogy „nem feminista”. Vajon miért? Miért lenne baj, hogy nőként érte el sikereit? Miért kéne eltitkolni, hogy ezért többet kellett dolgoznia, és sok mindenről le kellett mondania - a rendszeres portörlés szokásáról, vagy akár a gyereknevelésről. Talán azért, mert ha a nő szembeszáll az (egyelőre) uralkodó modellel, a környezete (köztük nőtársai) nyomban elítéli. Megbélyegzettnek lenni pedig nem jó dolog. Nőnek születni nem dicsőség. Még manapság sem. Pedig a harmadik évezred a nők évezrede lesz - ez a tendencia visszafordíthatatlan. Bizonyított tény, hogy a férfi és a nő különbözőképpen gondolkodik, másként érzékelik a dolgokat, más az értékrendjük is. Különböznek, de egyenrangúak. Tülajdonságaik és képességeik kiegészítik egymást. Csak egyenértékűként tudnak egy teljes egységet, harmóniát
