Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-21 / 43. szám, péntek
TÉMA: DÉLI AUTÓPÁLYA ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 21 A nagykürtösi vonalon gyorsító szakaszok lesznek? A déli autópálya rövidebb, gyorsabban megépíthetőbb és lényegesen olcsóbb lenne a szaktárca által javasolt vonalnál Tartós bizonytalanság ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mintegy három éve vagyunk abban a helyzetben, hogy nem lehetünk biztosak abban, ki mit ért a déli autópálya fogalma alatt. A jelenlegi főútvonalnak számító Nyitra-Zólyom-Losonc-Kassa vonal mellett ekkor bukkant fel a Pozsony-Dunaszerdahely-Érsekúj- vár-Nagykürtös-Losonc-Kassa vonal ötlete. Három évvel ezelőtt intenzív egyeztetések is folytak az ügyben, híreink szerint erre főként a Dunaszerdahely és Érsekújvár közti szakasznál volt szükség. Több polgármester ugyanis nem lelkesedett az ötletért, hogy a kataszterét egy ilyen létesítmény szelje ketté. Később a tervek változtak. A közlekedési minisztérium hivatalos koncepciójában a Garam menti vonal gyorsforgalmi útként, a „délebbi” vonal pedig távolabbi célként szereplő gyorsforgalmi útként szerepel. Mint ismeretes, Garamszentbe- nedek és Újbánya közt jelenleg is intenzív útépítés folyik. A nagykürtöst vonal mellett már kezdettől fogva régiófejlesztési céllal érveltek, mivel azt a vidéket valóban elkerüli minden fontosabb fő-, illetve vasútvonal. Nyilvánvaló azonban, hogy a Vág menti és az uniós csatlakozás után határáüépési ceremónia nélkül igénybe vehető magyarországi M3-as autópálya, valamint a Garam menti gyorsforgalmi út szinte teljesen esélytelenné teszi egy következő gyorsforgalmi út létesítését. Erre utal Pavol Prokopovic közlekedési miniszter minapi nyüatkozata is, aki szerint a kormány célja az M3-as autópályához kapcsolódó Kassa-or- szághatár autópálya-szakasz gyors megépítése. Az is valószínű, hogy a nagykürtösi vonalon legfeljebb a közlekedést gyorsító elkerülő szakaszok kiépítésére számíthatunk. Nem hivatalos információk szerint ebből a jelenlegi kormány alatt legfeljebb a Pozsonytól Dunaszerdahely felé tartó új elkerülő út megépítése valósulhat meg. (ti) Az autópálya vagy gyorsforgalmi út a fejlődés záloga Újra leporolt javaslat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az ANO javaslata nem új ötlet - állítja Köteles László. Az MKP parlamenti képviselője, aki politikusi pályafutása alatt vagy öt interpellációban sürgette a déli autópálya vagy gyorsforgalmi út megépítését, illetve a meglévő útvonalakon a legveszélyesebb szakaszok eltávolítását. „Már a Moravcík-kor- mány idején Losonc polgármesternője és a régió aktív vállalkozói kérték a kabinetet és Mikulás Dzu- rinda akkori közlekedési minisztert, hogy támogassák a déli autópálya vagy gyorsforgalmi út megépítésének ötletét. Dzurinda akkor azzal érvelt ellene, hogy előbb az elkezdett északi vonalat kell befejezni” - lapozott vissza emlékeiben a politikus, aki az MKP színeiben több ilyen egyeztető tanácskozáson is részt vett. Elmondása szerint interpellációinak mindössze egyetlen hozadéka a berzetei elkerülő körút megépítése volt. Déli autópálya vagy gyorsforgalmi út? Köteles László az utóbbi megépítését tartja reálisabbnak. Ám ez a befektetés szerinte csak hitelekből vagy állami pénzforrásokból valósulhat meg, koncessziós alapon csak autópálya épülhetne. A legsürgősebb feladatnak azonban a meglévő Kassa-Zólyom út legszűkebb szakaszainak a bővítését, a legnagyobb balesetveszéllyel fenyegető részek eltávolítását nevezte, hosszabb távon azonban a nagykürtösi vonalat is ki kell építeni - mondta a politikus. Köteles László elfogadhatatlannak és a délszlovákiai régióra nézve veszélyesnek tartja az M3-as autópályára való csatlakozás ötletét, amelyet többek között Pavol Prokopovic közlekedési miniszter is felvetett. Az MKP politikusa szerint ebben az esetben a Kassa-Érsekújvár szakasz két autópálya közé kerülve még jobban elmaradottabbá válna. „Kell ide egy gyorsforgalmi út, hogy Gömör, Nógrád, Kishont gyorsan megközelíthetővé váljon szlovákiai részről is és fejlődhessen.” (gyor) Várhatóan már jövőre megnyitják az autósok előtt Tovább épül a D61-es ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Pozsony belvárosát tehermentesítő D61-es autópálya újabb szakaszát, a Kikötői híd és a Bécsi út között a Doprastav építheti fel, ő nyerte ugyanis az erre kiírt nemzetközi versenypályázatot. A 3,867 kilométer hosszú és 26,5 méter széles szakaszon a gépkocsik legfeljebb 100 kilométer/óra sebességgel közlekedhetnek majd. Jelenleg azzal számolnak, hogy három új hidat és a gyalogosok számára öt felüljárót építenek. Ez a pályaszakasz része a D61-es autópályának, amely a szlovák-osztrák határtól, Pozsonyon és Nagyszombaton keresztül, Trencsénig húzódik. Teljes hossza 139,7 kilométer és szervesen kapcsolódik a Gdanskot és Athént összekötő E75-ÖS nemzetközi útra. Az említett pálya- szakasz felépítése 53,520 millió euróba kerül, aminek a finanszírozásához az ISPA-alap és az Európai Befektetési Bank (EIB) is hozzájárul. Míg az ISPA előcsatlakozási alapból 27,149 millió eurót fordítanak erre a célra, az EIB 40 millió eurós hitelt folyósít. Kezdetben ebből azonban csak 27 millió eurót kapunk meg. Az építkezésnek már az idei első félévben meg kellene kezdődnie, és a munkálatokat várhatóan 2006-ban fejezik be. Az elkészült pályaszakaszokat azonban előzetesen már jövőre, vagy legkésőbb 2005-ben átadják az autósoknak. (s, t) (Illusztrációs felvétel) Közlekedési észak dél ellen Pozsony. Amikor Pavol Rus- ko pártja a minap előrukkolt a déli autópálya ötletével, a munkanélküliséggel sújtott térségben ismét felvillant a reménye annak, hogy a régióban valami elkezdődik. Elvégre infrastruktúra kell ahhoz, hogy a befektetők letelepedjenek, maga az építkezés is több ezer embernek adhatna munkát. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A déli autópálya tervezete azonban nem azonos a szaktárca által fontolgatott gyorsforgalmi út tervezetével, amelynek építéséről a tárca koncepciója még csak említést sem tesz. A déli autópálya rövidebb, gyorsabban megépíthető, hatékonyabb és lényegesen olcsóbb lenne a szaktárca és a kormány autópálya-koncepciója által erőltetett északi vonalnál - állítja Pavol Rus- kóval együtt Rudolf Bauer, a kassai megyei önkormányzat elnöke is. A téma felmelegítését szintén üdvözli az MKP, amely az előző kormányzati időszakban képtelen volt meggyőzni koalíciós partnereit arról, hogy támogassák a déli útszakasz napirendre tűzését. Rusko tervezete egyébként Nyit- rával, Zólyommal, Losonccal számol a Pozsonyt Kassával és Eperjessel összekötő szakaszon, míg az MKP inkább a Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nagykürtös, Losonc útvonalat helyezi előtérbe, igaz csak gyorsforgalmi út szintjén. Elutasítóan nyilatkozott a szaktárca jelenlegi (voltaképpen a Meciar- korszakból átvett) autópálya-koncepciójának esetleges feladásáról Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki ugyanakkor a déli szakasz építését alternatív finanszírozással oldaná meg, illetve indítaná be. Peter Chudík, az eperjesi megyei önkormányzat elnöke viszont teljes egészében fölöslegesnek tartja a déli útvonal megépítését. Az eperjesi Korzár beszámolója szerint Chudík szerint „elég lenne megépíteni az Eperjes-Duklai-há- gó útvonalat, s csatlakoztatni azt a Miskolc-Budapest-Bécs autópályára, s voltaképpen Pozsony máris könnyen és gyorsan elérhetővé válik”. Visszatérve Pavol Rusko tervezetéhez, a Pozsony-Nyitra, valamint a Zólyom-Besztercebánya szakasz már voltaképpen kész, Újbánya térségében pedig elkezdődtek az útépítési munkálatok. Az ANO szakértői 50-55 milliárd koronára becsülik az általuk megjelölt útszakasz maradék részének építési költségeit, szemben az északira a tervek szerint fordítandó 80 milli- árddal. A déli útvonal további előnye lenne, hogy csak egy alagutat kellene fúrni, északon pedig az út vezetésének irányától függően 8-22-őt. Bár a szaktárca eddig nem harapott rá az ANO tervezetére (egyeA déli szakasz 50-55 milliárdba, míg az északi 80 milliárdba kerülne. lőre nagyon tartózkodóan vélekedtek róla), Pavol Rusko kitart eredeti elképzelése mellett. Minapi kijelentése pedig arra enged következtetni, hogy valamilyen tárgyalásokat folytatnak magán- befektetőkkel az útszakasz megépítésének lehetőségéről, azzal, hogy az építők az út átadása után vámszedési lehetőséget kapná nak. Sokat elárul a szaktárca ál láspontjáról az, hogy átdolgozoti autópálya-koncepciója - a forga lomsűrűségre és az útvám kivet hető összegére hivatkozva - meg kérdőjelezi a magánbefektetői bevonásának lehetőségét. Lényegesen olcsóbb lenne a meglévő utak bővítése, négysávossá sa, illetve a községeket elterelő szakaszok építése - véli Jaroslat Kling, a M.E.S.A. 10 elemzője. A Sme című napilapban kifejtette: jónak tartja ugyan a magánbefektetők bevonásának ötletét, „ám korántsem mindegy, hogy a magáncégek az építkezésre szükséges pénzt saját zsebből vagy hitelből fedezik”. Mindegy, hogy autópálya, gyorsforgalmi vagy közönséges négysávos út, de épüljön már valami - nyilatkozta lapunknak egy magát megnevezni nem kívánó polgármester, aki érvként hozta fel a Rudolf Bauer által említett statisztikát is: az E-I/50-es Kassa-Rozsnyó-Zólyom úton naponta 7400 gépjármű halad el, s számuk egyre növekszik. Sok a balesetveszélyes, forgalomkorlátozó szakasz, amelyet valamilyen módon kezelni kell. (gyor) Autópályák és gyorsforgalmi utak RfUKÓ# (WARSZAWA) mwut KiuöSie katovjcé »GÖAK5K) H í&sky mss.v N V 1&H0RÖ0 ÍLVOYi Jelmagyarázat: D1-D3 autópálya oooo ^RI-RS gyorsforgalmi út • ••* ^^alternatív autópálya-útvonalak alternatív gyorsforgalmi útvonalak ^távolabbi célként megépítendő gyorsforgalmi utak A szlovákiai autópályák forgalma az elmúlt tíz év alatt csaknem megkétszereződött, hossza 100 kilométerrel nőtt Eddig 300 kilométernyi szakasz ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A 2006-ig szóló hazai fejlesztési elképzeléseket az Európai Unió számára összefoglaló Nemzeti Fejlesztési Terv az autópályákkal kapcsolatban megállapítja, hogy az elmúlt tíz év alatt a hazai autópályák forgalma szinte megkétszereződött. Míg 1990-ben 24 óra alatt profilonként átlagosan 7606 kocsit mértek, addig 2000-ben ez az érték 12 170 kocsi volt. Ez négyszerese a 2898 kocsis közúti átlagnak. Szlovákia területén az első autópályát 1969 áprilisában kezdték építeni és 1993-ig összesen 198 kilométernyi szakaszt adtak át a forgalomnak. Az önálló ország kikiáltása - a szövetségi források elapadása miatt - egy időre visszavetette az építkezést, 1995-ig mindössze 17 kilométernyi autópálya épült. Viszont ebben az időszakban készült el az összesen 660 kilométernyi autópálya megépítését tartalmazó első hazai koncepció. A gazdaságossági elemzés 2005-ig 75 kilométer, 2015-ig pedig újabb 295 kilométer megépítését javasolta. Ennek megfelelően évente átlagosan 18 kilométer autópálya épült volna. A Meciar-kormány 1996 februárjában azonban a tempó fokozása mellett döntött, amikor is évi 45 kilométer autópálya megépítését tűzte ki célul. Ezzel semmibe vette a hatáselemzések eredményeit, helyettük a foglalkoztatottság növelésével érvelt. A Dzurinda-kormány 1999 márciusában újra lassította a tempót, 2001-ben pedig egy olyan koncepciót fogadott el, amely figyelembe vette a legújabb országos területfejlesztési koncepciót, illetve a TINA összeurópai közlekedés-fejlesztési koncepciót. Ennek értelmében Dl, D2, D3, D4-es jelöléssel összesen 659 kilométer hosszú autópálya-hálózattal számol, amelyekhez R1-R6 jelzéssel - elsősorban az E jelzésű utak mentén - 874 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat társul. 2001 végén az autópályák hossza 296 kilométer volt, ami a pozsonyi 6 kilométeres szakasz tavaly szeptemberi átadásával háromszáz kilométer fölé emelkedett. Az uniós Európai Régiófejlesztési Alap (ERDF) 2004 és 2006 közti fel- használására készült hazai koncepció kiemelt célként kezeli a közúthálózat bővítését. Közútfejlesztésre 57,6 millió eurót szán, amiből 38,7 milliót az ERDF, 18,9 millió eurót pedig önrészként a hazai költségvetés biztosít. Alapul a 2001-es kormánykoncepció szolgál, vagyis a Nemzeti Fejlesztési Terv hamarosan várható elfogadása után uniós támogatásra csak az ebben szereplő szakaszok számíthatnak. A tervhez csatolt melléklet szerint ebben az időszakban uniós pénzből autópályát egyáltalán nem építenének. készült el Gyorsforgalmi út megépítését pedig csak Zsarnóca és Garamszentke- reszt között tervezik. Dél-szlovákiai szempontból érdekes, hogy a melléklet tartalmaz néhány régen követelt városi kerülőutat: Galántánál, Nagymegyernél, Párkánynál, illetve Losonc és Rimaszombat közt egy szakaszon, (tuba) Pénzek szlovákiai autópályák építésére (milliárdokban) Q elköltött pénzek (Ü tervezett összegek 11,5 10,2 r 1 10.6 9,9 í > !!!!!!! 7,7 8,1 7,9 ;g 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Forrás: Sme TASR-grafikon