Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-03 / 27. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 3. ■■■■■I KOMMENTÁR WKKSSKM Mitől pocsék a közérzet TÓTH MIHÁLY Az év elejétől hasonló lelkiállapotban vagyok, mint amikor az ember végre elmegy a rendelőintézetbe, és az orvos megállapítja a magas vérnyomást, majd közli, hogy a cukorbajunkat is kezeltetni kellene, mert látásunk is pocsék állapotban van, nem is szólva arról, hogy az EKG által közölt adatok is vészjóslóak. Azt még halmozott egészségkárosodás nélkül elviselné az ember, hogy olyan minisztereink vannak (nagyteljesítményű számítógépekkel felszerelve), akik politizálás közben elfelejtették az elemi matematika négy alapműveletét. Csak így történhetett meg, hogy a szemünkbe hazudjék: ha a megélhetési költségek 100-ról 113 százalékra emelkednek, akkor az 7 százalékos drágulást jelent. Bosszantó az ilyen mellébeszélés, hangulatomat azonban csak annyira befolyásolja, mint amikor a doktor arra figyelmeztet: jobban karban kellene tartani a koleszterinszintemet. Attól azonban könnyen gyomorfekélyt kap az ember, ha az újságnak ugyanaznapi számában még azt is közlik velem, hogy az ország egyik leggazdagabb, most éppen börtönben tartózkodó vállalkozója milliárdokkal tartozik az államnak, és biztosra vehető, hogy a rendőrség bottal ütheti tartozásainak nyomát. Eltűnődöm: az elcsalt pénzből hány évig lehetett volna dotálni a szárnyvasutakon lebonyolított személyszállítás veszteségét. Kedvenc napilapom első oldalán virít a hír: a népjóléti miniszter módosította véleményét; átmenetileg nem 65 évesen kellene nyugdíjba vonulni, hanem „csak” 62 évesen. Kaník miniszter folytatja az elődei áltál meghonosított gyakorlatot: úgy tesz, mintha kegyet gyakorolna, Mikulásként karácsonyi ajándékot osztogatna. Cudarul érzi magát a lakosság alsó egyharmada. Ilyen helyzetben (a kormány szempontjából) még megnyugtatóan is hat, hogy ez az alsó egyhármad már nem engedheti meg magának, hogy napilapot olvasva tájékozódjék az ország dolgairól. Igaz, a televízió is bemondta, hogy az anyagi problémákkal küzdő vasút igazgatójának évi 2 400 000 korona volt a fizetése, és hogy újabban már két igazgató áll a vasút élén ugyanilyen javadalommal. A tévében vagy a rádióban közölt ilyen hír elszáll az éterbe. Ha újságolvasással dáridóz- na az állampolgár, a hír fölött még eltűnődne egy ideig, és keresné az összefüggést a legnépszerűbb tömegközlekedési eszköz csődbemenetele, a vasutak vezérigazgatójának szerénysége és a kék hadsereg sztrájkja között. Ha egy, a szárnyvonalak megszüntetése miatt halmozottan röghöz kötötté vált ingázó végiggondolja ezeket a dolgokat, legfeljebb annyit tehet, hogy átballag az élelmiszerboltba, és ha van még ötven koronája, figyelemelterelési célból megvesz magának egy lapos üveg rumot. Csodálkozunk, hogy ilyen viszonyok között romlik a májkeményedési statisztika? A közvélemény-kutatók felméréseinek eredményei szerint a lakosság egyharmadának kimondottan pocsék a közérzete. A tanult szociológusok, persze, ezt szalonképesebben fejezik ki. A vezető politikus - ha hátul állt, amikor a bölcsességet osztogatták - ebből azt a következtetést vonja le, hogy minden rendben van, hiszen a többség elégedett. Az előrelátóbbak legalább sejtik, hogy semmi sincs rendben, és a szegény emberek tiltakozása csak azért olyan halk szavú, mert a legelesettebbek szervezettsége elhanyagolható. Akad vezető politikus, aki felfedezi az ebben rejlő veszélyt? Szemünk a Vajdaságon SZILVÁSSY JÓZSEF A magyarországi és a Kárpát-medencei kisebbségi lapok figyelme az elmúlt hetekben elsősorban a Romániai Magyar Demokratikus Szövetségben dúló vitákra és a szatmárnémeti kongresszusra összpontosult, ami teljesen érthető. Az már kevésbé, hogy közben eléggé háttérbe szorult olyan esemény, amely nemcsak kiemelkedő jelentőségű, hanem modellértékű is: ez pedig a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács megalakulása. Ezzel ugyanis törvényesen valóra vált a délvidéki magyarság perszonális autonómiája. Létrejött az ottani nemzetrész kisebbségi önkormányzata, amely megfelelő jogköröket kapott ahhoz, hogy a vajdasági magyarság kultúrájának, oktatásügyének, médiakérdéseiben szuverén módon döntsön. Jól tudom, mennyire képlékeny a helyzet a Szerbiai és a Montenegrói Köztársaságban, hiszen senki sem tudja megjósolni, meddig marad együtt a néhai Jugoszlávia utolsó két tagköztársasága, s milyen belpolitikai feszültségeket okozhat a végleges szakításuk. Ám a vajdasági magyarság legitim önkormányzata megszületett és működni kezdett. Megkezdődhet hát a munka- és feladatmegosztás, amelynek az a lényege, a politikai érdekképviselet az ottani pártok dolga és kötelessége, a szakmai kérdések pedig a nemrég megszületett tanács hatáskörébe tartoznak. Magyarán: a politikusok feladata a törvényes környezet megteremtése, egyebek között az állampolgári, esetünkben: a kisebbségi jogok érvényesüléséhez, amely a megmaradás, a szellemi és anyagi gyarapodás alapfeltétele. Jó lenne, ha mi is nagyobb figyelmet szentelnénk a vajdasági törekvéseknek, hiszen a kulturális és oktatási autonómia megteremtése nálunk is fontos feladat. Nem is olyan régen többen javasolták a szlovákiai magyar kulturális parlament létrehozását, ám az életrevaló elképzelés mintha hamvába holt volna. Igaz, elsősorban kisebbségi kérdéseket is felügyelő kormányalelnök, továbbá a magyar oktatási és kulturális államtitkárok, legújabban pedig a megyei önkormányzatok tisztség- viselői révén már létrejöttek az említett autonómia alapelemei, ám ez a rendszer még túlontúl párt- és érdekcsoportfüggő. Emiatt tartom indokoltnak szakembereink aggodalmait, melyek szerint nem is olyan régen még fontos elvtársak döntöttek arról, ki legyen egy- egy kulturális intézmény vezetője. Ma viszont akadnak újkori fontos urak, akik szívesen átvennék ezt a szerepkört. Példaként az Ifjú Szivek igazgatói posztjára kiírt pályázatot említem, amelynek bírálóbizottsága még munkához sem látott, de az összetétele már többször megváltozott. Mintha olyan embereket keresne az államtitkár, akik biztosan olyan döntést hoznak, amely megfelel az ő szája ízének. Pályázaton szeretnének dönteni a Jókai Színház igazgatójáról is, habár a mind hangosabb szóbeszéd szerint szemfényvesztés az egész procedúra. Ugyanis állítólag az egyik befolyásos magyar politikus már eldöntötte, ki kerüljön a fennállásának fél évszázados jubileumát ünneplő társulat élére. Néhány túlbuzgó politikusunk, megyei tisztségviselőnk végre önmérséldetet tanúsíthatna. Tudhatná: mi a kötelessége, mekkora a mozgástere. S ezzel együtt pedig tudatosíthatná, mennyire helytelen, ha szakmai kérdésekben is önmagának követeli a döntés jogát. Vigyázó szemünket már csak az ilyen nyugtalanító jelenségek okán is illene a Vajdaságra vetnünk, ahol legalább már elvben és törvényben rögzítették: mi a politikusok dolga, mozgástere és miként érvényesüljön a gyakorlatban a művészet autonómiája és a szakemberek szuverén döntési joga. Mostanáig a négytagú amerikai siklócsalád tagjai száz évre tervezett élettartamuknak csak egy kis részét töltötték ki Űrkatasztrófák A Columbia űrsikló szerencsétlenségével tragikus fordulatot vett - igaz, nem az elsőt - a már csaknem 22 éve tartó amerikai űrsiklóprogram. ÖSSZEFOGLALÓ 1981. április 12-én indult első útjára a Columbia amerikai űrrepülőgép. A startot eredetileg április 10-re tervezték, de egy számítógépes rendellenesség miatt le kellett állítani a visszaszámlálást. így két nappal később emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveralról a Columbia, fedélzetén a Holdat is megjárt veterán John Younggal és az újonc Robert Crippennel. Az első út két napig tartott, tulajdonképpen berepülése volt a feladat. A későbbiekben az űrsiklóflotta négy tagúra bővült: szolgálatba állították a Challengert (1982), a Discoveryt (1983), és az Átlantist (1985). A Challenger 1986- os tragédiája után 1991-ben került a flottához az Endeavour. Egy-egy űrrepülőgépet száz indításra terveztek. Mostanáig a négytagú siklócsalád tagjai tervezett élettartamuknak csak kis részét érték el, hadrafoghatóságukat a közelmúltban még további mintegy húsz évre tették. Az eddigi küldetések során a flotta egységei összességében 2 és fél évnyi időn át keringtek a Föld körül. Aprónak tűnt a sérülés Nem kizárt, hogy egy aprónak tűnő sérülés - amelyről a NASA a start óta tudott - kritikus helyzetben katasztrofális eseménysorozatot indított el. Ha valóban ez volt a tragédia oka, lett volna lehetőség arra, hogy a Columbia legénységét megmentsék. A NASA szombaton elismerte, hogy a Columbia űrrepülőgép startja során egy több méteres darab vált le a fő hajtóanyagtartály szigeteléséből, amely eltalálta a bal oldali szárnyat. A NASA nem tartotta veszélyesnek ennek következményeit, de most alaposan ki fogják vizsgálni az ügyet. Ä NASA tehát tudott egy esetleges sérülésről, ezért most fejek fognak hullani. A tragédia bekövetkezte előtt röviddel még minden rejidben ment, az űrrepülőgép a megfelelő pályán haladt. Pár perccel a katasztrófa előtt jöttek az első, problémákra utaló jelek: a hőérzékelő szenzorok elnémulása a bal oldali szárnyon. Röviddel ezután a gép szerkezetének hirtelen felmelegedését észlelték, majd meg is szakadt a kapcsolat. Ez azonban ebben az időszakban természetes volt, mert a gép belépett a sűrű légkörbe, és a körülötte kialakuló plazmafelhő miatt lehetetlenné vált a rádió-összeköttetés. Feltehető, hogy a Columbia hamarosan elfordult a kijelölt repülési iránytól. Ennek következményeként a hőpajzzsal kevésbé védett részei fordulhattak előre, és a gép elégett. Elvileg lett volna rá lehetőség, hogy a Columbiáról az űrhajósok kilépjenek a nyílt űrbe a Nemzetközi Űrállomás mellett, és átmenjenek annak fedélzetére. Ezután fel lehetett volna küldeni egy másik űrrepülőgépet, amelynek legénysége megvizsgálta volna a szárnyat, s az eredmény függvényében dönthettek volna a továbbiakról. Mindez azonban egyelőre feltételezés. Ürkatasztrófák kronológiája ♦ 1960. október 25. - A Kazahsztán területén található bajkonuri űrrepülőtéren indítása előtt harminc perccel felrobbant egy üzemanyaggal feltöltött interkontinentális ballisztikus rakéta; 165 személy halt meg. ♦ 1961. március 23. - Csillagvárosban a túlnyomásos oxigénkamrában kitört tűzben életét veszítette Valen- tyin Bondarenko űrhajósjelölt. ♦ 1967. január 27. - Áz amerikai holdkutatási program keretében tartott földi ellenőrző gyakorlatozás közben a parancsnoki kabin elektromos rövidzárlata okozta tűz miatt felrobbant és megsemmisült az Apolló űrhajó, utasai, Virgil Grissom, Edward White és Roger Chaffee űrhajósok meghaltak. ♦ 1967. április 24. - Vlagyimir Komarov szovjet űrhajós a Szojuz-1 űrhajón végzett repülés után leszálláskor életét vesztette. ♦ 1968. március 27. - Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa, aki 1961. április 12-énaVosztok-l űrhajóval megkerülte a Földet, berepülő gépével lezuhant és életét vesztette. ♦ 1971. június 30. - A Szojuz-11 szovjet űrhajó három űrhajósa: Ge- orgij Dobrovolszkij alezredes, Viktor Pacajev kísérletező mérnök és Vla- gyiszlav Volkov fedélzeti mérnök há2003. január 16. - az indulás (tTK/AP-felvétel) 2003. február 1. - a tragikus visszatérés (CTK/AP-felvétel) romhetes kísérletezés után leszálláskor meghalt. ♦ 1973. június 23. - Pleszeckben egy Kozmosz típusú hordozórakéta üzemanyag-feltöltés közben lángra lobbant, kilenc technikus és egy katona életét vesztette. ♦ 1980. március 18. - A pleszecki űrrepülőtéren egy Vosztok rakéta felrobbant. Az űrkorszak egyik legsúlyosabb szerencsétlenségének 50 áldozata volt. Az eset csak 1989-ben került nyilvánosságra. ♦ 1986. január 28. - A Challenger amerikai űrrepülőgép a Cape Cana- veral-i támaszpontról való start után 73 másodperccel felrobbant. A hét utas: Michale Smith, Francis Scobee, Ronald McNair, Ellison Oni- zuka, Gregory Jarvis, Judith Resnik asztronauta és Christa McAuliffe tanárnő életét vesztette, (m, o-o) AZ STS-107 NEVŰ KÜLDETÉS ŰRHAJÓSAI A Columbia hét áldozata ♦ A 42 éves Kalpana Chawla indiai származású amerikai asztronauta a legtapasztaltabb űrhajósnak számított a csapatban, korábban 376 órát töltött az űrben. ♦ A 45 éves Rick Husband, a Columbia parancsnoka berepülő pilóta volt, amikor a NASA 1994-ben űrhajósnak kiválasztotta. 1999- ben járt először az űrben. ♦ A 41 éves Laurel Clark kutató űrhajós először járt az űrben. 1996-ban választotta ki a NASA és kezdte el kiképzését. Korábban tengerészgyalogos tiszt volt, orvosi és zoológusi diplomával. ♦ A 47 éves lián Ramon az izraeli légierő vadászpilótája volt, a NASA 1998-ban kezdte meg kiképzését. ♦ A 42 éves Michael P. Anderson volt pilótaoktató 1994-ben került az űrhivatalhoz, 1998-ban 211 órát töltött az űrben. Ő irányította a fedélzeti tudományos berendezések, köztük a Spacehab RDM modul működtetését. ♦ A 46 éves David M. Brown kutató űrhajós, tengerészgyalogos pilóta és orvos, akit 7 éve választott ki a NASA, ez volt az első űrutazása. ♦ A 40 éves William McCool berepülőpilótaként kezdte. A NASA 1996-ban választotta ki űrhajósnak. Neki is ez volt az első küldetése. (m) Úgy kellett Izraelnek a múlt heti előrehozott választás, mint palesztin merénylőnek az idő előtti felrobbanás Arafat szobra talapzat nélkül is még a helyén van GÖRFÖL ZSUZSA Kellős közepén az Irak körüli hercehurcának úgy kellett Izraelnek ez az előrehozott választás, mint palesztin merénylőnek az idő előtti detonáció - csak magának ártott. Maradt a politikai patthelyzet, a felaprózott parlament, koalíciót csak rosszat vagy labilist lehet létrehozni, s még a washingtoni őrangyalok is mással vannak elfoglalva. Az izraeli választás miatt a bizonytalan jövőbe halasztódott a palesztin voksolás, amely - ezt bátran megelőlegezhetjük - aligha lett volna fenékig demokratikus, aligha buktatta volna meg látványosan Arafatot, s alighanem bizonyította volna a Hamász nyugtalanító térnyerését. De lett volna - s lenne miből kiindulni. Már ha az elkövetkező hónapokban akadna olyan szervezet vagy kormányzat, amely olthatatlan vágyat érezne arra, hogy belenyúljon a közel-keleti darázsfészekbe. Ennek minimális az esélye, ellentétben az izraeli belpolitikai helyzet csillapu- lásával - ez még mindig bekövetkezett. Palesztin oldalon egészen másról van szó, ott forradalommal felérő belső reformokra lenne szükség. Először is, Jasszer Arafat hatalma túl nagy, de tényleges befolyása túl kicsi. Magyarán: Arafat szimbólum a sajátjai között és külföldön is, egy élő legenda és dicső-keserves múlt, önmaga emlékműve - talapzat nélkül. A PFSZ és benne a Fatah szétmállott alatta, a radikális iszlám erők pedig futószalagon gyártják a saját mártírjaikat. Tudományos módszerekkel sem lehet felmérni, mit is akarnak a palesztinok. Az intifáda támogatottsága 80 százalékos, de hogy fegyveres le- gyen-e vagy csak kődobálásos-tün- tetéses, csak a megszállt területekre korlátozódjon vagy Izraelre is, a saját állam létrehozása legyen-e a célja vagy Izrael megsemmisítése - erről erősen megoszlanak a vélemények. így aztán azt is nehéz megjósolni, hogy a tehetetlenségbe dicsőült Arafat felettébb esedékes távozása után ki léphet a helyébe. A második számú Fatah-vezér, az amerikaiak által is elfogadhatónak tartott, reformpárti hírében álló Mahmud Abbasz esélyeit mára nemcsak a palesztinok radikalizá- lódása, hanem a féltékeny Arafat is csökkentette. Az Al-Aksza Mártírok Brigádjait vezető Marvan Barguti ugyan máris nemzeti hős, de izraeli börtönben ül s egyhamar nem szabadul. Arafattal igazából csak a Ha- mász-alapító, Ahmed Jaszin sejk veszi fel a versenyt, de az ő választási győzelme nemcsak a palesztin ügy nemzetközi támogatását nullázná le, hanem egy fegyveres bel- viszály lehetőségét is előrevetíti. Ilyen kínálat mellett nem csoda, hogy Arafat szobra talapzat nélkül is még a helyén van.