Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-11 / 8. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 11. FÓKUSZBAN: A KÖZÉPISKOLÁS FELVÉTELIK 3 A felvételi vizsgákkal kapcsolatban a jövőben sokkal tájékozottabbak lehetnek mind a gyermekek, mind pedig a szüleik Egyszerre már két középiskolába felvételizhet a végzős alapiskolás Diáköröm - az idei felvételi vizsgák után nagyobb lesz rá az esély (Képarchívum) A középiskolai felvételikről szóló rendelet tavaly de­cemberi módosításának köszönhetően az alapisko­lák kilencedik osztályos ta­nulói az idei tanévtől kezd­ve immár párhuzamosan két középiskolába is bead­hatják a felvételi kérelmü­ket. Idén ez mintegy hatva­nezer diákot érint. RÁCZ VINCE A gyerekek pályaválasztási le­hetőségeit jelentősen lecsök- kentő, közelmúltban hatályát vesztett rendelet módosításával az alapiskolák végzősei sikeres felvételi vizsga esetén nagyobb eséllyel juthatnak be az általuk kiválasztott gimnáziumba, szak- középiskolába vagy szaktaninté­zetbe, mint korábban. Mivel a di­ákok az idei tanévig szigorúan csak egy helyre jelentkezhettek, nagyon alaposan meg kellett fon­tolniuk, mely középiskolát vá­lasztják, hiszen csupán a felvételi vizsgák második fordulójában nyílt lehetőségük arra, hogy más­hol is próbálkozzanak. A pályaválasztás előtt állók hely­zetét a múltban az is nehezítette, hogy a középiskolai felvételi vizs­gák feltételeiről nem tájékoztat­ták jó előre az érintetteket. A diá­kok így közvetett módon arra kényszerültek, hogy elsősorban ne az érdeklődésüknek megfe­lelően válasszanak középiskolát, hanem a biztonság érdekében oda adják be felvételi kérelmüket, ahol nagyobb eséllyel szerepel­hetnek sikerrel a felvételi vizsgák első fordulójában. Az idei tan­évtől azonban ez az akadály vél­hetőleg elhárul azzal, hogy egy­szerre két iskolában is felvételiz­het a diák. A vonatkozó rendelet módosítá­sának köszönhetően a végzősök ezentúl időben értesülhetnek egyebek mellett a vizsgamentes­ség feltételeiről és a felvételi vizs­gák követelményrendszeréről is. Az oktatási minisztérium céljának megfelelően a felvételi vizsgákkal kapcsolatban a jövőben sokkal tá­jékozottabbak lehetnek mind a gyermekek, mind pedig a szüleik. Az intézkedés a diákok érdekeit szolgálja, ám jelentősen bonyolíthatja az iskolák helyzetét Komáromban elégedett az igazgató, Füleken inkább a szkepticizmus uralkodik ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Komárom/Fülek. „Iskolánk felké­szülten várja a jelentkezőket, úgy gondolom, minden rendben lehet a felvételi vizsgák alkalmával a vál­tozásoktól függetlenül is - közölte lapunkkal Andruskó Imre, a komá­romi Selye János Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója. - Véleményem szerint a diákok érde­keit szolgálja, hogy ettől a tanévtől kezdve már egyszerre két középis­kolába is beadhatják felvételi ké­relmüket az alapiskolák végzősei. Egyedül talán csak a kisebb közép­iskolákat érintheti hátrányosan a vonatkozó rendelet módosítása, hiszen elképzelhető, hogy a mind­két helyre felvett diákok közül so­kan a nagyobb gimnáziumot, szak- középiskolát választják.” Pál Gábor, a füleki gimnázium igazgatója már sokkal szkeptiku- sabb a változásokat illetően. Kér­désünkre elmondta: „Megítélésem szerint nagyon könnyen káosz ke­letkezhet abból, hogy a diákok több helyre is jelentkezhetnek az alapiskola befejeztével. Elképzel­hetőnek tartom, hogy súlyos prob­lémák merülhetnek fel a felvételi vizsgák lebonyolítása során. Főleg abból származhatnak nehézsége­ink, hogy a közeli losonci gimnázi­um, melynek a miénknél jóval na­gyobb a befogadóképessége, több lehetséges diákunk számára von­zóbb lehet. így azok a jelentkezők, akiket a losonci és a mi gimnáziu­munk is felvett, nagy valószínűség­gel nem nálunk kezdik meg közép­fokú tanulmányaikat. Éppen ezért az osztályainkban üresen maradt, helyek betöltésére, tehát az előzőleg értesített, de nem minket választó diákok helyébe újabb, si­keres felvételi eredményeik ellen­ére korábban helyhiány miatt elu­tasított tanulókat kell értesítenünk. Azonban ezzel még nincs vége a bonyodalmaknak, hiszen a másod­sorban értesített gyerekek közül sem garantált, hogy mindenki hoz­zánk iratkozik be. Ebben az esetben pedig újabb felvett jelentkezőkkel kell tudatnunk, hogy szeptem­bertől nálunk kezdhetik tanulmá­nyaikat. így előfordulhat, hogy a felvételi vizsgák júniusban tartott második fordulójáig nem tudjuk le­zárni az első fordulót sem. Ennek a költségei pedig korántsem alacso­nyak, az értesítés költségei egyé­nenként mintegy 25 koronát tesz­nek ki.” Ugyanakkor nemcsak a költségek jelenthetnek gondot, ha­nem a szükséges munkaerő hiánya is, fűzte hozzá Pál Gábor, a gimná­ziumnak ugyanis csupán egy gaz­dasági alkalmazottja van, rá vár ez az előreláthatólag cseppet sem egy­szerű feladat, a felvett diákok érte­sítése. Mindemellett az igazgató egyetért a vonatkozó rendelet mó­dosításával, mivel alapvetően a diá­kok érdekeit és az esélynövekedést szolgálja. Véleménye szerint csak a jogszabály végrehajtásában adód­hatnak nehézségek, (érvé) FONTOS DÁTUMOK ♦ Január 15. Legkésőbb eddig az időpontig kell a középiskolák igazgatóinak köz­zétenniük azokat a kritériumokat, amelyek a diákok számára felvé- telivizsga-mentességet tesznek lehetővé. A középiskoláknak a fenti határidőig kell tehát az említett feltételekről tájékoztatniuk az egyes alapiskolák vezetőit. A kilencedik osztályos tanulók és szüleik mind az alapiskolákban, mind pedig az általuk kiválasztott középis­kolákban sebezhetnek információkat. ♦ Február 15. A jelentkezőknek az alapiskolájukkal együttműködve eddig az időpontig kell benyújtaniuk felvételi kérelmüket egy vagy kettő kö­zépiskolába. A középiskolai felvételi vizsgákról szóló rendelet nem kötelezi a diákokat arra, hogy két helyre jelentkezzenek, csupán a lehetőségét biztosítja. Fontos megjegyezni, hogy a jelentkezőlapon fel kell tüntetni a felvételi vizsga, jelentkező által választott időpontját is. ♦ Március/április A középiskolák igazgatói március, illetve április folyamán értesítik azokat a jelentkezőket, akik felvételt nyertek a felvételivizsga-köve- telmények teljesítése nélkül. A döntéssel párhuzamosan értesítik a beiratkozás időpontjáról is az érintetteket. ♦ Május A felvételi vizsgákat május első hetében tartják, mégpedig két időpontban, május 5-én, hétfőn és május 9-én, csütörtökön. A felvé­teli vizsgák után a felvételt nyert leendő diákjaikat a középiskolák igazgatói kötelesek sürgősen értesíteni. Ugyanakkor a felvétek vizs­gákon sikertelenül szerepelt tanulókkal is halaszthatatlanul tudatni­uk kell az elutasítást jelentő eredményt. Az értesítő szövegében a kö­zépiskolák igazgatóinak fel kell tüntetniük azt az időpontot is, ami­kor a felvételt nyert diákoknak beiratkozás során jelezniük kell szán­dékukat arra vonatkozólag, hogy az adott középiskolát választják. A beiratkozáson való részvételével a diák jelzi, él a sikeres felvételi vizsga nyújtotta lehetőséggel. Ha a felvételt nyert tanuló másként dönt, és egy másik középiskolában szeretné tanulmányait folytatni, nem jelenik meg az adott középiskolában tartott beiratkozáson. A középiskola igazgatója ebben az esetben megszünteti a diák felvéte­léről szóló pozitív döntést. Az ezáltal megüresedett helyek betöltése végett értesíti a felvételi vizsgakövetelményeknek ugyan eleget tett, de helyhiány miatt korábban elutasított jelentkezőket. A középisko­lákban legkésőbb május 25-éig kell megtartani a beiratkozást. ♦ Június Azokban a középiskolákban, ahol még maradtak üres helyek, meg­hirdetik a felvételi vizsgák második fordulóját. Ezeken a vizsgákon természetszerűleg azok a diákok vehetnek részt, akik sikertelenül szerepeltek a felvételi vizsgák első körében. A szülők jól tájékozottak a módosított rendeletről Élnek a lehetőséggel ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÁS Bár a középiskolás felvételi vizsgák­ról szóló rendelet csak nemrégiben módosult, az életbe lépett változá­sokról - gyors közvélemény-kutatá­sunkból kiderült - eléggé jól tájéko­zottak a pályaválasztás előtt álló ki­lencedikes tanulók szülei. A nagy­megyeri Bartók Béla Magyar Tanítá­si Nyelvű Alapiskola egyik végzősé­nek édesapja, Csintalan György la­punknak elárulta: „Tudunk a le­hetőségről, hogy idén már két kö­zépiskolába is beadhatják a diákok a jelentkezésüket, egyelőre azon­ban nem döntöttük el, élünk-e vele. A döntést egyébként a fiunkra bíz­zuk, annyi bizonyos, hogy a komá­romi gimnáziumba feltétlenül be­adja a jelentkezését.” Nagy Erika, a szintén kilencedikes Alexandra éde­sanyja kérdésünkre elmondta, lá­nya él a módosított rendelet nyúj­totta lehetőséggel és két középisko­lába jelentkezik majd. Ennek meg­felelően a dunaszerdahelyi gimná­ziumon kívül egy másik gimnázi­umba is elküldi jelentkezését. Kosa Veronika, aki ugyancsak a Bartók Béla alapiskola kilencedik osztályos tanulója szintén két középiskolában szeretne felvételizni, tudtuk meg édesapjától Kosa Lászlótól, (rv) Illusztrációs felvétel VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: HELYENKÉNT HAVAZÁS, - 5 ÉS -9 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 07.42-kor - nyugszik 16.18-kor A Hold kel 11.49-kor - nyugszik 00.37-kor A Duna vízállása - Pozsony: 420, apad; Medve: 335, apad; Komárom: 390, apad; Párkány: 330, apad. Változóan felhős időjárásra számít­hatunk, havazás, hószállingózás főként az ország keleti és déli ré­szén valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5 és mínusz 9 fok körül alakul, éjszaká­ra pedig mínusz 10 és mínusz 15 fok közé hűl le a levegő. Holnap délnyugaton jelentősen megnöve­kedhet a felhőzet, ezért számos he­lyen várható havazás. Napközben mínusz 4 és mínusz 8, éjjel mínusz 8 és mínusz 12 fok közti értéket mutathat a hőmérő. Hétfőn is ma­rad a borús, csapadékos időjárás -2 és -7 fok közti értékekkel. A mai időjárás alapvetően ked­vezően hat a szervezetünkre. Javul a szellemi és fizikai teherbí­rásunk, az összpontosító-készsé- günk. A reggeli órákban szív- és érrendszeri panaszok és légúti bántalmak tünetei is jelentkez­hetnek. A borús időjárás és a ha­vazás következtében a délelőtti órákban nagyobb lehet a levegő­ben a szennyező anyagok kon­centrációja. Az alacsonyabb vér- nyomásúakat migrénes fejfájás gyötörheti. Holnap a maihoz ha­sonló kedvezőtlen hatásokkal szá­molhatunk. TUNISZ Hétfőn TjfcfrrÁf.í a ♦ A kék szemű ♦ Vihar a fórumon ♦ Motorola telefonok «fliBtulwro

Next

/
Oldalképek
Tartalom