Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-08 / 5. szám, szerda

Nézőtér ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 8. „A rómaiak hittek a halál utáni létben" 2002-ben több olyan produkció is készült, mely váratlan eredményt hozott, mint például a 8 mérföld Russell Crowe feltámad FILMHÍR A tervek szerint Russell Crowe is szerepel a Gladiátor című film második részében, *lMÍIK(tillií| noha az általa alakí­tott karakter az első rész végén meghalt. Az alkotás pro­ducere, Walter Parkes úgy nyilatko­zott, a visszatérést maga a színész javasolta. A Gladiátor 2 forgatókönyve egyelő­re még nem áll készen, csupán ter­vezgetik, hogyan is folytatódjon a történet. Több író is dolgozik a cse­lekményen, mely eredetileg a fel­nőtté cseperedett Lucius figuráját állította volna középpontba. Russell Crowe javaslata azonban - hogy az általa játszott karakter visszatér - felboríthatja az eddigi terveket. „Maximus ugyan meghalt az első részben, ez mégsem jelenthet aka­dályt, hiszen a rómaiak hittek a ha­lál utáni létben” - nyilatkozta Walter Parkes producer. „Russell pedig már fel is vetett néhány ötle­tet arra, hogyan térhetne vissza. Az a szabadságunk pedig szintén meg­van, hogy az időben előre vagy hát­ra ugráljunk.” A Gladiátor 2 legkorábban 2004- ben kerül a mozikba, (m) 17 animációs film küzd az Oscarért Harc a szobrocskákért Hollywood rekordbevétele nagy görög lagzi című független film, melyet Tom Hanks és felesége, Rita Wilson produceri cége vett kéz­be. Az 5 millió dolláros költségveté­sű vígjáték szintén több mint 200 millió dollárt hozott, vagyis a befek­tetett pénz mintegy negyvenszere­sét kereste meg. Ezzel kiérdemelte a „minden idők legsikeresebb függet­len filmje” címet. (Nálunk már ok­tóberben bemutatták, Magyaror­szágon január 16-tól láthatják a né­zők.) Az év utolsó hónapjában több olyan alkotás került a mozikba, melyek még nagy összegeket kaszálhatnak: így például a Chicago című musical, Jack Nicholson About Schmidt cí­mű filmje, Scorsese Gangs of New York című filmeposza, és Spielberg Kapj el, ha tudsz című krimije. Az amerikai filmipar virágzása azért meglepő, mert az amerikai gazdaság mélyponton van. Ráadá­sul egyre nő azoknak a tábora, akik nem várják meg a filmek mozipremieijét, hanem jóval előtte letöltik interneten. A számítógépes kalózkodás a zeneipart igencsak megrengette, de úgy tűnik, a film­stúdióknak mégsem árt sokat. A Los Angeles Times felmérése sze­rint 1959 óta 2002-ben akadt a leg­több nézője az amerikai filmeknek. A lap feltevése szerint az emberek a terrorizmus és a recesszió okozta fe­szültségek elől menekülnek a fantá­zia világába. Ennek folytán 2002- ben összesen másfél milliárd mozi­jegy kelt el. A közönség filmek iránti rajongásá­nak továbbra is elsősorban a nagy hollywoodi stúdiók érezhetik hasz­nát: a Warner Bros, a Sony Pictures, a Paramount Pictures, a Metro- Goldwyn Mayer, a Universal Stúdió és Spielberg Dreamworks nevű cé­ge. (origo) FILMHÍR oha annyi nézője nem akadt az amerikai fil­meknek 1959 óta, ahányan az idei alko­tásokra voltak kíván­csiak. 2002-ben Ho­llywood összesen 9,2 milliárd dol­lárt (1 dollár = 39,60 korona) kasszírozott a mozipénztárakban, és ezzel megdöntötte a tavalyi, 8,35 milliárd dolláros rekordot. A siker azért is rendkívül értékes, mivel Amerika gazdasága súlyos recesszi­óban van, ráadásul a filmstúdiók - a nagy lemezkiadókkal egyetemben - tehetetlenek a számítógépes kalóz­kodással szemben. Hollywood 2002-ben mindent beve­tett a nézők kegyeinek megszerezé- séért. Olyan szuperprodukciókat gyártott, melyek sikerre tartottak számot, mint pl. a Pókember, A Gyű­rűk ura első két része, a Harry Potter első két része és a Csillagok háború­ja második epizódja, A kiónok táma­dása. Ezenfelül több olyan produk­ció is készült, mely váratlan ered­ményt hozott, mint például a Szörny Rt. című animációs alkotás, Eminem 8 mérföld című életrajzi filmje és a Bazi nagy görög lagzi. A legtöbb pénzt a Pókember hozta be: csak a mozijegyekből 404 millió dollárt keresett (ezenfelül további milliókat jelent a video- és tévéfor­galmazás díja, valamint a produkci­óhoz tartozó árucikkek bevétele.) A második helyet A kiónok támadása szerezte meg, 310 millió dolláros be­vételével. Ezt az eredményt megkö­zelítheti A Gyűrűk ura: A két torony bevétele, hiszen már az első két hét­ben 200 millió dollárt kaszált. A be­vétel többi része azonban 2003 eredményeit gazdagítja. Az említett szuperprodukciók mind a kitartást ábrázolják a legfőbb em­beri erényként, főhősük ugyanis sok akadály leküzdése árán jut el a vég­ső célig. Nincs köztük egy sem, mely ne „happy enddel” végződne, vagyis a pozitív hősök minden esetben győ­zedelmeskednek a rossz erők felett. Hollywood „tündérmeséi” ugyan sok pénzt zsebelhettek be, de sokba is kerültek. Nem úgy, mint a Bazi A Gyűrűk Ura 2 megelőzheti a Titanic anyagi sikerét 1 milliárd bevétel a cél FILMHÍR os Angelesben közzé­tették azoknak a fil­meknek a listáját, amelyek a 2003-as Oscar-gálán a legjobb animációs filmeknek járó díjért küzdhetnek. Ali Balja és a negyven rabló, Lilo és Stitch, Stuart Little, a kisegér vala­mint a Mutánsok az űrből is harcol­hatnak 2003 elején a mindössze másodszor kiosztandó, a legjobb animációs filmnek járó Oscar szob­rocskáért. Az első nyertes a Shrek volt. Úgy tűnik a legfontosabb amerikai fümes díj is követni kívánja a tren­det, és a hús-vér szereplőkkel forga­tott filmekkel gyakorlatilag egy ran­gon kezeli a rajzolt, vagy éppen tel­jes egészében számítógép segítsé­gével készült műveket. Emlékeze­tes, hogy az idei Berlini Filmfeszti­vál fődíját is egy japán rajzfilm, a hamarosan mozikba kerülő Chihiro szellemországban nyerte el. (o) FILMHÍR A Gyűrűk Ura 2 - A két torony nagy eséllyel pályázik rekordbe­vételre: az elemzők ■■■■■■ szerint az első 2 hét mozijegyeladása 30%-kal volt jobb a trilógia első részének kezdeti anyagi sikeré­nél. A „Gyűrű szövetsége” idáig összesen 860 millió dollár bevé­telt hozott a New Line Cinemának és a Warner Bros Stúdiónak. Ha a 2. rész eléri az 1 milliárdot, ez lesz az első film, amely megelőz­heti a Titanic anyagi sikerét. (Mozinet) nezoter@ujszo.com TOP 10 Helyezés USA* Szlovákia** Magyarország*** í. ♦ A Gyűrűk Ura - A két torony (1.) ♦ Harry Potter és a Titkok Kamrája (1.) ♦ Harry Potter és a Titkok Kamrája (1.) 2. ♦ Kapj el ha tudsz! (2.) ▲ Bazi nagy görög lagzi (3.) ▼ Halj meg máskor! (1.) 3. ▼ Two Weeks Notice (2.) ▼ Erasmus vagy Barátok (2.) * Mindenütt nő (új) 4. T Made in Manhattan(3.) ♦ Kémkölykök 2. (új) ▼ A szállító (3.) 5. * About Schmidt (új) * A Guru (új) ♦ A kincses bolygó (5.) 6. T Gangs of New York (5.) ▼ Vidocq (4.) * Ali G Indahouse (új) 7. ▼ Drumline (6.) * Reszkess Amerika (új) ▼ Télapu 2. (4.) 8. ▼ A Thornberry család (7.) ▼ Mindenütt nő (5.) * Beszélj hozzá! (új) 9. * Chicago (új.) ♦ Jelek (9.) * Szétcsúszva (új) 10. ▼ Harry Potter és a Titkok Kamrája (9.) ▼ Télapu 2. (7.) ▼ Sobri (9.) * Amerikai toplista a 2003. január 3.-5. napok bevételei alapján **Országos toplista a 2002. december 26. - 29. napok bevételei alapján *** Budapesti toplista a 2002. december 26. - 2003. január 1. napok bevételei alapján(zárójelben az előző heti helyezés) A rivaldafényben vagy bekattan, vagy drogos lesz a sztár Visszafogott Eminem SHOW-BIZ itka jó évet zárt Eminem: új albuma, a The Eminem Show 7,4 millió példány­ban kelt el, első filmje, a 8 mérföld egyik legnagyobb mozisikere (8 Mile - bemutató: 2003. február 27.), és a filmzenét tartalmazó albumból 3,5 millió példányt sikerült eladni. A rapsztár azonban nem jár a felle­gekben, sőt úgy véli, éppen most kell nagyon vigyáznia. „A napi feladataimra koncentrálok, és nem azzal foglalkozom, hogy ennyit vagy annyit nőtt az ázsióm - nyilatkozza Eminem legújabb interjújában. - Úgy érzem, elér­tem azt a pontot, ahol a siker már többet árt, mint használ. Ha ilyenkor az ember elkezdi isten­nek képzelni magát, lassan felol­dódik a rivaldafényben, és vagy bekattan, vagy drogos lesz, vagy mind a kettő.” (IC)

Next

/
Oldalképek
Tartalom