Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-31 / 25. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 31. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 9 Jövőre várhatóan már nem kell biztosítást fizetni a forgalomból időlegesen kivont személygépkocsik után Magyarország alig, Szlovákia kissé kockázatos ország Csökkenhet az állami prémium A járműbiztosításról szóló törvény módosítása az autójukat naponta használókat nem érinti (TASR-felvétel) Pozsony. A pénzügyminisztérium idén több olyan törvényt is módosítani kíván, amely kihatással lesz a pénztárcánkra. Várhatóan már 2003-ban életbe lép a gépkocsik kötelező felelősségbiztosítását és a lakás-takarékpénztárakat szabályozó törvény módosítása, jövőre pedig a kollektív befektetésről szóló törvény. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló törvény módosításai közül a legfontosabb, hogy az új módszer szerint nem kellene biztosítást fizetni olyan gépkocsik után, amelyeket időlegesen kivonnak a forgalom ból. Elsősorban azoknak a vállalatoknak jelentene ez előnyt, a me lyek egyes gépkocsijaikat csak egy meghatározott időpontban használják. A szövetkezetek például kombájnjaikat csak egy jól körülhatárolható időszakban veszik igénybe. Ivan Miklós pénzügyminiszter szerint azonban a törvény pontosan meghatározza majd, hogy kik nem kötelesek egész évre fizetni. így nem fordulhat elő, hogy az autótulajdonosok kényük, A jövőben megváltozik a biztosítás meghatározásának módja. kedvük szerint saját maguk határoznák meg, mikor nem használják az autójukat. A jövőben megváltozik a biztosítás meghatározásának módja is. Jelenleg a biztosítást a motor hengerűrtartalma alapján számítják Id, a tárca a későbbiek során a feltételrendszer megállapítását a biztosítókra hagyná. A törvénymódosítást várhatóan májusban nyújtják be a parlamentbe, és ha elfogadják, akár már szeptemberben életbe léphet. Előzetes jelzések szerint júliusban lép életbe a lakástakarékoskodásról szóló új törvény is, amely tovább csökkenti majd a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek juttatott állami prémium nagyságát, mégpedig a mostani 20 százalékosról 15 százalékra. Ivan Miklós szerint a csökkentést a kamatlábak esése tette szükségessé. Legutóbb az év végén csökkentették a lakástakarékoskodóknak nyújtott állami prémium arányát, 25-ről 20 százalékosra. A kérdésre, hogy az alig egy hónappal ezelőtti változtatásnál miért nem vitték le a most jelzett 15 százalékosra a támogatás mértékét, Miklós elmondta: a jegybank a változtatás végrehajtásakor csökkentette a kamatlábakat, így azt még nem tudták beépíteni a jelenleg érvényes törvénybe. Abszolút összegben az állami prémium felső határa 3 ezer korona. A minisztérium szerint a támogatást a jövőben tovább csökkentik, akár 10 százalékos szintre is. Változni fognak azonban a jelzáloghitelekre nyújtott támogatások feltételei is. Jelenleg a támogatás mértéke, a gyakran 10-15 éves szerződés egész tartama alatt, nem változik. A jövőben ezt évente változtathatna. A kollektív befektetésekről szóló új törvény, amely jövő januárban léphetne életbe, lehetővé tenné a hazai pénzügyi befektetőknek, hogy az Európai Unió piacian is szabadon kereskedhessenek - nyilatkozta Frantisek Palkó, a pénzügyminisztérium pénzpiaci szekciójának vezetője. Még ennél is fontosabb azonban, hogy az új jogszabály nagyobb biztonságot teremt majd a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek, (mi) A korábban érkezett vállalkozó kap kiviteli engedélyt Bizottság helyett iktató ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A vállalkozók között készített felmérések évek óta a korrupció által leginkább sújtott területek között mutatták ki a behozatali és kiviteli engedélyek intézését. Az év elejétől azonban ezen a téren is komoly változás történt, amellyel a gazdasági minisztérium célja egyértelműen a korrupció lehetőségének visszaszorítása és a rendszer átláthatóvá tétele volt. A legfontosabb változások sorát az engedélyhez kötött áruk listájának csökkentése kezdi. Pomothy László, a gazdasági minisztérium államtitkára szerint ez már önmagában oldja a gazdasági minisztériumban az engedélyeztetéssel kapcsolatban mindig is létezett feszültséget. Az új minisztériumi vezetés azonnal megszüntette az engedélyek kiadásával foglalkozó bizottságot. Ehelyett egy iktatót hozott létre, az engedélyt kérvényező vállalkozók így nem kerülnek közvetlen kapcsolatba az ügyeket intéző alkalmazottakkal. Sőt, az illetékes szakelőadók számára kifejezetten tilos a személyes tárgyalás az érdeklődőkkel, de erre nincs is szükség, mivel a vonatkozó rendelet egyértelműen megszabja, hogy milyen kritériumoknak kell eleget tenni az engedély megszerzéséhez. Eddig olyan esetben, ha a megengedettnél nagyobb mennyiség importálására volt igény, előnyben lehetett részesíteni egyes kérelmezőket. A jelenlegi rendszerben az engedélyeket a beérkezési sorrendben teljesítik. A rendszer január eleje óta működik, de már az első tapasztalatok alapján látják, hogy további javítása lesz szükséges. Az engedélyek külön területét képezi az a csoport, amelyeknél a földművelésügyi minisztérium véleményezése is szükséges, a korábbihoz képest ezt is sokkal egyértelműbben szabályozták, (ti) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Közel 100 milliárd dollárral állította fel a legnagyobb amerikai vállalati veszteség rekordját a világ legnagyobb médiacége, az AOL Time Warner. A tavalyi 98,7 milliárd dolláros veszteség duplája a piac várakozásainak. Hogy valami fogódzót találjunk az ilyen nagy számok értelmezéséhez: a 98,7 milliárd dollár nagyjából megegyezik Egyiptom tavalyi bruttó nemzeti össztermékével, pedig ott 60 millióan laknak. A klasszikus üzleti tevékenység persze nem okozott ilyen deficitet, sőt a film- és szórakoztató szekció kifejezetten jól szerepelt, köszönhetően olyan kiugró sikereknek, mint a Gyűrűk Ura második része. Az értékcsökkenés legnagyobb részt az America Online (AOL) internetszolgáltatónak köszönhető. Emlékezetes, hogy az óriáscég az AOL és a Time Warner médiacsoport fúziójával jött létre két esztendővel ezelőtt, formailag úgy, hogy a mostanra értékének nagy részét elvesztő AOL nyelte le a Time Warnert. A zavaros' pénzügyek miatt újabb igen ismert fej esett le a porba. A nehéz tavalyi év a januárban lemondott Steve Case elnök után most újabb áldozatot szedett: lemondott Ted Turner, aki arról híres, hogy megalapította, majd eladta a Time Warnernak a CNN hírtévét, illetve még inkább arról, hogy feleségül vette Jane Fondát. A cég hivatalosan azt közölte, hogy Turner személyes okok miatt távozik. Maga Turner azt mondta, több időt akar szentelni a jótékonykodásnak és más időtöltéseinek. Az eredmények mindenesetre nem csábíthatták a maradásra, hiszen 2001-ben, amikor az AOL Time Warner még nem kényszerült üzletrészeinek leértékelésére, 4,9 milliárd dolláros veszteséget sikerült összehozni. (MTI, Ind.) Kelet-Közép-Európa vezető bankjai A térségünkben működő 10 legnagyobb pénzintézet sorrendje a 2001-es mérlegfőösszeg alapján. A grafikonból kiderül, hogy régiónkban a német, az osztrák, a holland és az olasz bankok a legaktívabbak. Az adatok milliárd euróbán értendők. (TASR-grafikon) Másfél milliárd euró jöhet az európai uniós alapokból Pénz a régiófejlesztésre ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. 2004 és 2006 között másfél milliárd eurós támogatásra számíthatunk az uniós alapokból - mondta tegnapi sajtóértekezletén Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter. A régen várt uniós strukturális és kohéziós alapokra való felkészülés újabb szakaszába érkezett. Az említett időszak fő prioritásait tartalmazó Nemzeti Fejlesztési Tervhez megérkeztek a brüsszeli Európai Bizottság ajánlásai, amelyek a miniszter szerint különösebb gond nélkül beépíthetők az anyagba, így például uniós kérésre várhatóan összevonják a környezetvédelmi és közlekedési fejezetet, illetve egyértelműbbé teszik a problémák és a javasolt intézkedések összefüggéseit. Az elképzelések szerint a terv március elejéig a kormány elé kerül, majd jóváhagyásra Brüsszelbe küldik. így minden remény megvan arra, hogy a strukturális alapok már 2004 elejétől, vagyis a májusra várható uniós csatlakozást megelőzően hozzáférhetővé válnak. Gyurovszky László viszont arra is figyelmeztetett, hogy ezt a pénzt csak jó minőségű projektumokkal lehet megszerezni. Ennek érdekében a minisztérium is nagy offenzívába kezd. A miniszter elsőként február elején a megyei önkormányzatok vezetőivel tárgyal az együttműködési lehetőségekről, mivel jelenleg a régiófejlesztés az ő hatáskörük. Ezt követik az önkormányzatok országos társulásai, a szakmai kamarák, a harmadik szektor, sőt még az újságírók számára is szeretnének tanfolyamot biztosítani, hogy megfelelő színvonalon írjanak az új témákról, (tuba) Az Euromoney listája ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London. Magyarország a legkevésbé kockázatos, Szlovákia a kissé kockázatos országcsoportban van a londoni Euromoney gazdaságpolitikai folyóiratban közölt új politikai kockázati vüágtérképen. A 185 befektetési célország politikai kockázata alapján összeállított térképen az EU-tagjelölt kelet-európai országok közül csak Magyarország és Csehország kapott sötétzöld színt, amely a Euromoney skáláján a befektetőket fenyegető minimális politikai kockázat jelzőszíne. A politikai kockázat fogalmába nemcsak a tényleges belpolitikai, hanem a gazdaságpolitikai kockázatok, például a tőke- és devizakorlátozások, törlesztési leállások kockázata is beletartozik. Magyarország és Csehország a jelenlegi EU-tagokéval azonos kockázati csoportban van a térkép szerint. Lengyelország és Szlovákia egy fokkal világosabb zöld a térképen, amelynek jelmagyarázata szerint ez a szín az alacsonytól a közepesig terjedő befektetési kockázatokat jelöli. Ugyanebbe a kategóriába kerültek a balti államok is. A későbbi bővítési fordulókban EU- tagságra esélyes térségbeli országok közül Bulgária közepes, Románia közepestől magasig terjedő általános befektetői kockázattal szerepel. A legkockázatosabb száz országról külön feltüntetett lista első három helyét Irak, Afganisztán és Észak-Korea foglalja el. (m, h, ú) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Felkészültünk a Rover fogadására Pozsony. „Ha a brit Rover komolyan érdeklődne a szlovákiai beruházás iránt, akkor felvesszük vele a kapcsolatokat” - mondta Robert Nemcsics gazdasági miniszter, hozzátéve: az országban számos, az autóipar letelepedésére alkalmas hely található és képesek vagyunk egy újabb autógyártó igényeinek megfelelni. Ivan Miklós pénzügyminiszter úgy látja, ha az MG Rover esetleg Szlovákiát választaná, akkor garantáltan elő tudnák teremteni a szükséges anyagi forrásokat, akár még ebben az évben. (TASR) Két hét múlva átvilágít az OTP Budapest. Február 10-én kezdi átvilágítani a bolgár DSK Bankot az OTP Bank szakértői stábja. Az OTP vételi érdeklődése nem csak a részvények 80, de 100%-ára is szól, ahogy az az eladó, a bolgár bankkonszolidációs társaság még tavaly december 9-én megjelentett pályázati felhívásában is szerepel. Bulgária április végére szeretné lezárni az eladást. A konszolidációs cég három, nem kötelező érvényű ajánlatot kapott a magyar OTP Banktól, az osztrák Erste Banktól és a görög Piraeus Banktól. (MTI) A Cesky Telecom felszabadítja vonalait Prága. Már a közeljövőben megszűnik a Cesky Telecom egy további monopóliuma. A cseh kormány jóváhagyta a távközlési törvény módosítását, amely lehetővé teszi a konkurens szolgáltatóknak, hogy bérbe vehessék a Cesky Telecom vonalait. A kormány azzal számol, hogy a módosított törvény júniusban vagy júliusban már életbe is lépne. A javasolt módosítás szerint a CT-nek lehetővé kell majd tennie, hogy a konkurens szolgáltatók bérbe vehessék vonalai egészét vagy akár csak egy részét is. Ha az alternatív szolgáltatók kérésének a Cesky Telecom ok nélkül nem tenne eleget, akkor akár 5 millió korona bírsággal is sújthatják. (CTK) Egyre növekvő eladósodottság Pozsony. Szlovákia teljes külföldi eladósodottsága tavaly októberre elérte a 12,19 milliárd dollárt, ami 318 millió dollárral több, mint az előző hónapban. Szlovákia minden egyes lakosára így az említett időszakban 2268 dollárnyi adósság jutott. Hosszú lejáratú adósságunk 8,5 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes adósságállomány 30%-a. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,745 Lengyel zloty 10,212 Angol font 63,815 Magyar forint (100) 17,151 Cseh korona 1,331 Svéd korona 4,540 Dán korona 5,616 Szlovén tollár (100) 18,064 Japán jen (100) 32,656 Svájci frank 28,400 Kanadai dollár 25,438 USA-dollár 38,856 VÉTEL > ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40.62-42.92 37.68-40.08 1,30-1,36 16.14-18.14 OTP Bank 40.70-42.82 37.80-39.89 1,30-1,36 16.51-17.77 Postabank 40.60-42.90 37.50-40.22 1,30-1,36 15,35-18.95 Szí. Takarékpénztár 40,71-42,70 37.82-39,76 1,28-1,36 16.40-17.94 Tatra banka 40.67-42.85 37.82-39.84 1,29-1,35 16,47-17.83 UniBanka 40.71-42.79 37.86-39.80 1,29-1,35 15,46-18.85 Általános Hitelbank 40.83-43.00 38.00-40.02 1,29-1,37 16.38-18.27 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) LQ 33.62 fmw 5r . / kettős hasznosítású hibrid « Jwnagas termésstabilitás 1 mmiü S kitűnő szárazságtűrő képesség isi ÍÍB® ........ Ir« ÖrStj Taká609ÖÍ 850 8SI ' eesMravá 0»? aso 9SZ ing, öufw&aMk 090? «Sir Ing Róbert letart 0907 Sí 0 354 ing. vSasryiradl 0907 8S0 8Í5 Ing 0907 «60 956 : ui.&l.Rázusa 29 98401 Luí«nec tei/fax 047 - 433 34 80 www.fenagrainsiovensko.com UP 883 AOL: minden idők legnagyobb vállalati vesztesége Ráfizettek az Internetre