Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-31 / 25. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 31. TÉMA: SHAKESPEARE Q A színpadokat négy évszázada királyként uraló drámaíró élete körül elég sok a bizonytalanság Talányos ötvenkét év 1592-ben már Londonban élt, és játszották darabjait (Képarchívum) Mondják (jó Will), mint e játszi dalom, Ha játékban nincs király-szere ped, Királyok kapnak társaságodon, És király vagy a sokaság felett;- írja az angol Terentiushoz John Davis 1621-ben kelt versében. A színpadokat négy évszázada királyként uraló drámaíró élete körül elég sok a bizonytalanság, a csekély számú adatnak és feljegyzésnek betudhatóan. Ez természetesen kedvezett a „regényes” életrajzoknak, a legendaképz(őd)és- nek, de szerencsére akadtak olyan kutatók is, akik nem próbálták meg saját fantáziájukra hagyatkozva kitölteni a fehér foltokat. Ilyen Germaine Greer is. Szerinte a Shakespeare név a XVI. sz.-ban meglehetősen gyakori volt. A költő annak a John Shakespeare-nek volt a fia, akire egy 1556-os periratban kesztyűkészítőként hivatkoznak. „Gulielmus filius Johannes Shakespeare”-t a stratfordi Szent- háromság templomban keresztelték meg, 1564. április 26-án, s az ifjúról 18 éves koráig semmi biztosat nem tudunk. Darabjainak utalásai alapján valószínűsíthetjük, hogy legalább középiskolát végzett. 1582-ben a helyi lelkész különleges házassági kérelmet jegyzett be, „inter Willelmum Shaxpe- re et Annám Whateley”. Az okiratban pedig ez áll: William Shagspe- re és Anne Hathwey. A menyasszony, Ann Hathaway kb. 26 esztendős volt, a költő még nem volt 19. Hat hónappal később született meg első gyermekük, 1585- ben pedig ikreik születtek. Ezt követően csak feltételezéseink vannak arról, mihez fogott Shakespeare, a következő biztos pont, hogy 1592-ben már Londonban élt, és játszották darabjait. 1596-ban megvette apjának a rég áhított nemesi címet, de családjának férfiágon magva szakadt, 11 éves fia, Hamnet meghalt. A következő évben megvásárolta a mára zarándokhellyé lett New Place-t, egy nagy, tágas házat, ahol végnapjait is töltötte. 1599-ben, mikor a Theatre gerendáiból megépítették a Globe Színházat, Shakespeare már részvényesként jegyezte, a Lordkamarás Színészeinek tagja volt; s innen is „felfelé bukott”, 1603-ban, I. Jakab trónra kerülésekor a Király Színészei lettek. A társulat 1608-ban visszakapta a Blackfriars Színház bérleti jogát, ez már fedett színház volt, úri közönséggel. 1613-ban a VIII. Henrik előadása közben egy vaktöltény tüzétől kigyulladt, és porig égett a Globe, de Shakespeare már nem vett részt az újjáépítésben, s végrendeletében sem nyilatkozott részvényeiről. Nem tudni, miért. A színházat 1614-ben újra felépítették, de ő már nem írt több darabot. 1616 márciusában módosította végrendeletét, s nem tudni, pontosan mikor és hogyan halt meg, április 25-én temették el. A hagyomány szerint 23-án, szent György napján született és halt meg. Nádasdy Ádám igyekezett a mai beszélt nyelvhez igazodó alakokat használni; semleges szöveg létrehozására törekedett Szentivánéji álmok Az ifjúság számára készült The World of Shakespeare c. népszerűsítő (?) (vagy tan?)könyv arra buzdítja kis olvasóit, ne csüggedjenek, négyszáz éve az angolt egészen másként beszélték, mint ma, azóta sok kifejezés elavult, elfelejtődött vagy új jelentést kapott. ÖSSZEFOGLALÓ Egy angol középfokú angol nyelvvizsgához elegendő tudással még nem biztos, hogy meg fogjuk érteni az „avoni hattyút”. Szerencsére jobbnál jobb magyar nyelvű fordítások állnak a rendelkezésünkre, hisz a „magyar Shakespeare” létrehozása a XIX. sz.-tól kiemelten fontos pontja volt nemzeti irodalmunknak. Itt most terjedelmi okokból szorítkozzunk csupán a Szentivánéji álomra, helyesebben álmokra. Ahogy Minier Márta is megjegyzi, az angol drámaíró gyöngyszemei „Arany-foglalatban” érkeznek a magyar olvasóhoz. Kívüle Vörösmarty is foglalkozott a fordítás gondolatával, de a megvalósításig nem jutott. Arany János kétszer fordította le a darabot, egyszer a negyvenes évek elején, ekkor még nem tudott jól angolul, s német fordításból dolgozott. A ma ismert változatot 1858-ban kezdte, s 1863-ban feje Z, C be. A udi duOl egy evvci később, Shakespeare tricentenáriu- mának alkalmából mutatták be, a Nemzeti Színházban. A fordítás (vagy Arany?) rendkívül erős kanonikus pozícióját mutatja, hogy több mint egy évszázadig meg sem próbálkoztak az újrafordítással. Az elmúlt két évtizedben viszont Eörsi István, Csányi János, Ernőd György, Marton László és Nádasdy Ádám is átdolgozta/újrafordította a szöveget. A Jókai Színház a Nádasdy-féle Hi3gy'ciiitSSia Szavazott. A rvöítO- nyelvész kimondottan arra törekedett, hogy Aranytól eltérő, de legalábbis független fordítást hozzon létre. Nádasdy szerint Arany „inkább költeményt fordított, mint színdarabot” - tegyük hozzá, a korabeli elvárásoknak megfelelően. Az új átültetések viszont nem a „legnagyobb angol költőre”, hanem a drámaíró „mesteremberre” irányul a figyelem. Rendkívül szimpatikussá teszi számunkra Nádasdy fordítását, hogy azt Kétnyelvű kötetben adta közre, lehetőséget, felhatalmazást adva az azonnali kont- rollfordításra, ill. felülbírálatra. Nádasdy igyekezett a mai, beszélt nyelvhez igazodó alakokat használni, következetesen kerülve az arc- haizálást; semleges szöveg létrehozására törekedett, „minthogy az eredeti is túlnyomórészt az: se nem archaikus, se nem népies, se nem trágár, se nem finomkodó.” Annak ellenére, hogy számos magyar "változat létezik, nem ritkák a szkeptikus hangok: „Én mégis úgy gondolom, a hagyományos értelemben vett eredeti, Shakespeare A Midsummer Night’s Dream című munkája el van zárva a más nyelven olvasótól, akármennyi fordítása is létezik. De ez így természetes, és ráadásul nagyon érdekes szövegeink vannak, melyek a Dreamnek köszönhetik a létüket” - írja Minier Márta. Hamar túlsúlyba kerültek azok a megszólalások, melyek már-már a vallásos tisztelet hangján magasztalták A Shalcespeare-kultusz Magyarországon ISMERTETŐ „Shakespeare elismerése egy darab civilizáció” - írja Jókai Mór. Petőfi azt állítja: „Shakespeare egymaga a teremtés fele.” Vörösmarty pedig nem kevesebbet mond, mint hogy „Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb széplite- ratúrának is felér legalább a felével.” A korai - de nem csak a korai - angliai Shakespeare-recepcióban, s a nyomábarrrnémi német közvetítéssel megszülető magyarban hamar túlsúlyba kerültek azok a megszólalások, melyek már-már a transzcendensnek kijáró, vallásos tisztelet hangján magasztalták a nagy írót. Sőt, ezek a szólamok csakhamar elnyomtak minden egyéb hangot. Akiről azt írják, hogy „nekünk minden darabja egyformán kinyilatkoztatás, amelyben sarulevetve halljuk az emberiség és a költészet örök törvényeit”, arra óhatatlanul isteni fény vetül. Dávidházi Péter ennek a glóriának próbál utánajárni. Dávidházi feltételezi, hogy „Az irodalmi kultusz rendező elvvé választott metaforájának fényében így lesz a normafeladó kritikai kivételezésből és vallásos nyelvezetből theodicea, a Stratfordba utazásból zarándoklat, a szilánk lefaragásából ereklyetisztelet, a hamisított okmányokból apokrif iratok, a drámaíró születésének évfordulójára rendezett többnapos ünnepségből rítusokban gazdag kultikus fesztivál.” íme, egy vallási kultusz minden kelléke. Á szerző szerint a magyar Shakespeare-befogadás ugyanígy kultusztörténeti korszakokra osztható. Ezek pedig a következők: 1. a beavatás kora (kb. 1776-kb. 1840) 2. a mitizálódás kora (kb. 1840- kb. 1864), ekkor teljesedik ki a vallási nyelvezet 3. az intézményesülés kora (kb. 1860-kb. 1923), amikor is megalakul az első Shakespeare-bizottság (1860), megteremtődnek a magyar nyelvű korpusz létrehozásának optimális feltételei; 1907-ben létrejön a második Shakespeare-bizottság, útjára indul a Magyar Sha- kespeare-Tár. Ma: Shakespeare-bemutató Komáromban Ünnep van ma készülőben, ritka vendéget várunk Komáromba. Olyan vendéget, aki a Matesz/Jókai Színház ötven éve alatt mindössze hatszor jár itt, 1963-ban (A makrancos hölgy), 1968-ban (Romeo és Júlia), 1975-ben (Othello), 1977-ben (A windsori víg nők), 1986-ban (Coriolanus) és 1995-ben (Vízkereszt). Ez bizony nem sok. Ma este újra eljön közénk a stratfordi úr, egyik legnépszerűbb vígjátékával, a Szentivánéji álommal. A művelt világ minden nyelvére lefordított, könyvtárnyi szakirodalommal megtisztelt, 439 éves szerzőre emlékezik összeállításunk, hogy a hétfői számban aztán teljes egészében az előadásra koncentrálhassunk. A könyvtárnyi szakirodalom persze számtalan kétséget, termékeny ellentétet is jelez, a Shakespeare-filológia napjainkban is tele van nyitott kérdésekkel. Ezért mikor bevezetőnkben olvasóink jóindulatába ajánljuk összeállításunkat, arra kérjük, jó pár mondathoz gondolja hozzá: talán, lehet, elképzelhető? KRONOLÓGIA Shakespeare darabjainak idő1600-1601 rendje sajnos nem rekonstruálHamlet, Vízkereszt, vagy amit ható teljes bizonyossággal, így akartok az alább közölt kronológia nem 1601-1602 kizárólagos, csak az egyik leTroilus és Cressida hetséges. 1602-1603 Minden jó, ha vége jó, Othello 1589-1591 1603-1604 VI. Henrik I., II., III. rész Szeget szeggel 1592-1593 1604-1605 III. Richárd, Titus Andronicus Lear király 1593-1594 1605-1606 Tévedések vígjátéka, Macbeth A makrancos hölgy 1606-1607 1594-1595 Antonius és Kleopátra, A két veronai nemes, Athéni Timon Lóvátett lovagok 1607-1608 1595-1596 Coriolanus, Pericles Romeo és Júlia, II. Richárd, 1609-1610 Szentivánéji álom Cymbeline 1596-1597 1610-1611 János király, A velencei kalmár Téli rege 1597-1598 1611-1612 IV. Henrik I.-II. rész A vihar 1598-1599 1612-1613 Sok hűhó semmiért, VIII. Henrik V. Henrik, A windsori víg nők 1613-1614 1599-1600 A két nemes rokon (az életmű Julius Caesar, Ahogy tetszik korai kiadásában nem szerepelt.) A nézők messze nem voltak olyan „jól neveltek", mint ma Az Erzsébet-kor színháza VISSZAPILLANTÓ Jelentős drámairodalom csak jelentős színházi kultúrával bíró korokban, országokban jöhet létre, Shakespeare-nek ebből a szempontból is szerencséje volt, a „szűz királynő”, I. Erzsébet (1558-1603 között uralkodott) támogatta a színházi törekvéseket, udvarában is gyakorta voltak színielőadások. A londoni színházak a City köz- igazgatási területén kívül helyezkedtek el, hogy ne vonatkozzon rájuk a zord városatyák szigora. Az első londoni színház neve nemes egyszerűséggel Theatre volt, ez 1576-ban épült, ezt továbbiak követték, 1587-ben a Rózsa Színház, 1595-ben a Hattyú Színház. Ebben az időben - Londonban legalábbis - a darabokat nem vásári ripacsok, műkedvelők, mesteremberek mutatták be, hanem hivatásos színtársulatok, amelyek névlegesen egy- egy gazdag patrónus, nagyúr „embereinek”, azaz cselédségének számítottak, a társulatok nevüket is pártfogójukról kapták. Érdemes egy két szót ejtenünk a színház közönségéről is. Színházba járni akkoriban éppoly hétköznapi szórakozásnak számított, mint ma moziba. A legolcsóbb jegyet, mellyel a színpad előtt lehetett állni - azaz a „földszintiek” feje felett nem volt tető, de ők látták legközelebbről a történéseket - a legszegényebbek is megengedhették maguknak. A színpad embermagasságú volt, hogy ne lehessen olyan könnyen felkapaszkodni rá, ugyanis a nézők messze nem voltak olyan „jól neveltek”, mint ma: az előadások alatt falatoztak, söröztek, gúnyos, , trágár megjegyzéseket kiabáltak be a nekik nem tetsző színészeknek, vagy éppen étellel dobálták meg őket. Korabeli feljegyzések szerint az sem volt példa nélküli, hogy egyesek a színpadra felugorva bekapcsolódtak pl. a kardvívók párharcába. Színház az egész világ - hangzik el az Ahogy tetszik második felvonásában. Shakespeare színháza a Globe (Glóbusz) nevet viselte, s állítólag háromezer ember befogadására volt alkalmas. Alaprajza kör alakú volt, kb. 25 méter átmérőjű; az udvar körül három szintes, fedett galéria húzódott, így középen mintegy kilenc méter sugarú fedetlen térség maradt, ebbe nyúlt bele a színpad deszkaemelvénye, melyet tető fedett, a színpad feletti mennyezetre égitesteket festettek. A háttérben belső színpad volt, felette erkély. A világítást csak a nap biztosította, ezért az előadások délután voltak; díszlet általában nem volt, vagy csak stilizált, jelzésszerű. Ez nyelvileg is megjelenik a Shakes- peare-darabókban, ugyanis el kellett mondani a nézőknek, mit képzeljenek oda a csupasz színpadra: „A szép Verona tárul itt elénk” stb. A Szentivánéji álom második felvonásában Oberon azt mondja: „Látatlan vagyok“, mert a halandók nem láthatják a tündéreket, s erre fel kell hívni a nézők figyelmét, nehogy tévedésbe essenek. A Globe a Vili. Henrik előadása közben, 1613-ban leégett, a tűzben vélhetően Shakespeare-kéziratok is odavesztek. Az épületet a következő évben újjáépítették, s a polgárháborúig működött, de 1644- ben a puritánok - akik bűnnek tartották a színházlátogatást - földig rombolták. A Globe (Képarchívum) Az oldal anyagát írta és összeállította: Kocur László 'ó Tibor (Oberon) és Öllé Erik (Puck) a Szentivánéji álom Jókai színházbeli próbájának egyik jelenetében (Dömötör Ede felvétele)
