Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-31 / 25. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 31. KOMMENTAR Václav Havel jelenléte TÓTH MIHÁLY Koronaékszernél nagyobb értéket jelentett Csehszlovákia számára, hogy sem 1918 őszén, sem 1989 decemberében nem képezhette megalapozott vita tárgyát, a politikusok közül ki váljék a Hradzsin lakójává. Mind Tomás G. Masarykot, mind Václav Havelt előélete tette meg- kerülhetedenné. Igaz, Ferdinand Peroutka Budování státu (Államépítés) című négykötetes művében számos olyan mozzanatot említ, amely már a Republika első éveiben magában hordozta az alpári pár- tosodás csíráját. Annyi azonban mindenképpen megállapítható, hogy 1918 és 1935 között az államalapító természetes tekintélyét egyetlen szélsőségnek se sikerült kétségbevonnia. Ami e tekintetben Václav Ha- vellel történt, az a szemünk előtt zajlott. A drámaíróból, politikai elítéltből lett köztársasági elnök ellen 13 év alatt pártok és pártocskák intézhettek nemtelen támadásokat. Hivatalban lévő miniszterelnökök is megpróbálhatták őt lejáratni. Havel minden ordasság ellenére az maradt, aki mondjuk 1967júniusában volt, amikor az írószövetség IV. kongresszusán olyan beszédet mondott, amelyből arra következtethetünk, hogy ő már akkor készült a szabadságra. Hogy all éve önállósult Csehországban Havel néhány nap múlva bekövetkező távozása mennyire sejteti azt az űrt, amelyet maga után hagy, azt mindennél szemléletesebben mutatja a cseh elnökválasztás körüli politikai szerencsétlenkedés. Azt pedig, hogy az önállósult Szlovákiában mennyire irányt tévesztett a politikai és kulturális elit, fölöttébb plasztikusan mutatja, hogy a pozsonyi újságírócsoport, amelynek tagjai a távozni készülő cseh államfővel interjút készítettek, blikkfangos kérdésnek szánva arra kértek magyarázatot, Havel - úgymond - miért pem nevelt utódot. Némely entellektüelek 13 év alatt se döbbentek rá a parlamentáris köztársaság és a monarchia közötti különbségre. Élenjáró publicistáink nem vették észre, hogy Havel a legtöbb politikustól eltérő politikai vércsoportba tartozik. Például több száz eszmefuttatás jelent meg arról, mekkora melléfogása volt az újonnan megválasztott államfőnek, hogy 1989 végén széles körű amnesztiát adott. Olyanok gúnyolódnak ezen, akikre még sohase csukták rá a börtöncella ajtaját. Olyanok méltadankodnak, akik a pártállam éveiben is, most is mindig a napos oldalon sütkéreztek. Szlovákiában olyanok próbálják Havelt demokráciából kioktatni, akik öt másodperc alatt napirendre tértek afölött, hogy a miniszterelnök pártja ismét olyan államfőjelöltet próbál a közvéleménnyel elfogadtatni, aki Szlovákia története egyik különösen sötét szakaszában vált az elit tagjává; abban az időben, amikor a megszállók szuronyain üldögélő hatalmasok százezreket fosztottak meg egzisztenciájuktól. Tegnapelőtt ott voltam azok között, akik a pozsonyi elnöki palotához eljöttek Václav Havelt búcsúztatni. Vendéglátója kíséretében kijött a palota udvarára, és - voltunk valami háromszázan - vastapsot kapott. Valaki így szólt mellettem: óvatosan a tapssal, mert Schuster még azt képzeli, őt ünnepeljük. Teljesen még nem veszítettük el humorérzékünket. És ezenkívül: Havel ezután is itt lesz közöttünk. JEGYZET Unokákkal a múltba SZÁZ ILDIKÓ Öt éven keresztül minden vizsga előtt ugyanabban a vendéglőben ittam meg a kávét, s amikor az utolsó nagy próbatétel reggelén felkerestem a törzshelyemet, a sírás szorongatta torkomat. A kávézónak csak a vasváza állt, majd néhány napon belül teljesen eltűnt, a diákévekkel együtt. Mi tagadás, félünk, ha a bennünket körülvevő dolgoknak nyoma veszik, a veszteségtől szegényebbek leszünk. Ezt a félelmet fedeztem fel a minap édesapám szemében, amikor cigarettájával a mátyus- földi motoros kisvonat, más néven Csángó felé bökött az esd ködbe burkolódzó állomáson. Ez sem lesz már itt sokáig - düny- nyögte. Másnap fogta az unokákat és újra kiautózott velük az állomásra. Ä lurkók ünnepélyesen felkapaszkodtak a „papa vonaljára”, így hívta mindenki a családban a piros motorost, mivel apám ezzel járt legénykorában kicsi szülőfalujából a városba. A gyerekek számára nagy kalandnak indult az utazás, csak a nagypapa tudta, hogy utoljára ül fel a vonatjára. Míg döcögött, ringott a Csángó, a sínek mellett omladozó indóhá- zakról elmesélte nekik, hogy itt családok laktak egykor, és a kis- ablakban hatvan fillérért vette meg a menetjegyet. Amikor pedig felszállt a vonatra, a szerelvény végében hajnalban kályha duruzsolt, és hajói megrakták fával, úgy pattogott, hogy a kerekek zakatolását is túlharsogta. Amikor a hatvanas években villanyszerelőként kijárt más falukba, a biciklijét is felpakolta, hogy a következő állomásról ki tudjon kerekezni a tanyákra. A vásott lurkók unatkozni kezdtek, ködfelhőket leheltek a vonatablakra, és égbe nyúló sínpárokat firkáltak rá, ő pedig tovább mesélte, hogy volt itt egykor egy másik sínpár is. Lovas kocsikon hordták ki a cukorrépát a vasúthoz a szövetkezetből, és te- hervonattal szállították a rakományt a távoli cukorgyárba. Azután ez is elmaradt, csakúgy, mint néhány utas, akik idővel autót vettek maguknak és csak a vágsellyei állomás lezárt sorompói előtt álltak meg kényszeredetten, az útjára induló kisvonat előtt. Miközben emlékeibe feledkezve édesapám kifizette a kalauznak a féljegyeket, és visszahuppant az unokák mellé, az is eszébe jutott, hogy csak később kezdték a menetjegyeket a vonatban árusítani. Ott, ahol nem állt utas a vasút mellett és jegyet sem váltottak a faluba, meg sem állt a Bolhás, mert így is nevezték. Elsuhant az elárvult indóházak és a sínek tövében kormosán kuporgó bakterházak mellett, és sikító fékezéssel megállt a végállomáson. Ám az unokák még látták, még utaztak rajta, és egyszer tovább adják a történetét. FIGYELŐ Putyin elnök elszólta magát? Vlagyimir Putyin orosz elnök a kijevi Sevcsenko egyetemen úgy fogalmazott, hogy Moszkva nem zárkózna el a Bagdad elleni keményebb fellépéstől, ha Szaddám Húszéin komolyan akadályozná a fegyverzetellenőrök munkáját. A Nyezaviszimaja Gazeta napilap szerint megkezdődött Moszkva irányvonalának módosítása a háború kérdésében. Az orosz elnöki hivatal honlapján nem szerepelt az említett mondat Putyin kijevi előadásának szövegében. Ebből arra következtetnek, hogy az elnök vagy „elszólta magát5’, vagy a közvélemény felkészítése kezdődött meg. Mi már nem is fizetéstől fizetésig élünk, hanem az egyik kifizetetlen számlától a másikig tengődünk... (Lubomír Kotrha karikatúrája) TALLÓZÓ HOSPODÁRSKE NOVINY Ha már minden rossz próbálkozás zátonyra fut, a végén mégis csak értelmesen kezdünk viselkedni. így kommentálja a lap égjük munkatársa a kormánypártok viselkedését a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Az egész ügyet a katonai ügyészség vizsgálja ki, valószínűleg személycserék várhatók a titkosszolgálatban, s talán mégis lesz még egy államtitkár a belügyminisztériumban. Az egész ügyben mindenki és senki sem hibás. Rus- ko azért, mert nem értesítette a rendőrséget időben és inkább a médián keresztül üzengetett, a belügyminiszter azért, mert nem kért időben információt az ügyről, a kormányfő azért, mert nem szentelt elég figyelmet az eseménynek. Valószínűleg megvalósul a keresztellenőrzés, amit az ANO kért, de még mindig jobb, mintha szétesett volna a koalíció. A csapat, mely úgy tűnik csak pár hónapra tervez előre, kap egy újabb esélyt. Montenegró is támogatja az új államközösség létrejöttét, de felvillantotta mindazt, amire a balkáni politizálás képes A veszélyforrás neve Kostunica Együtt könnyebb. Legalábbis egyelőre. így döntött a minap Belgrád, majd szerdán este Podgorica is. Ezennel megvalósul a Nyugat által kierőszakolt elképzelés: név szerint Jugoszlávia megszűnik ugyan, de Szerbia és Crna Gora leendő államközössége révén a végleges szakadás elkerülhetővé válik. Három év elteltével pedig mindenki újragondolhat mindent. SINKOVITS PÉTER Aki végignézte a montenegrói parlament hosszasan elnyúló és bonyolultnak tűnő ülését, kivetítve láthatta e kis tagköztársaság minden valódi és álproblémáját. A felsorakozó küldöttek a teljes függetlenség előnyeit hirdetve aggasztónak ítélték meg a kétféle pénzrendszer feloldhatatlanságát, a hadsereg finanszírozását, a vagyonelválasztás kilátásba helyezett módozatait, míg a másik fél azt hajtogatta, hogy a szétválás - ha így alakulnának a dolgok - három év múlva is lehetséges, az EU felé való menetelést illetően azonban ez idő tájt nincs más alternatíva. A podgoricai törvény- hozás ülése felvillantotta mindazt, amire a balkáni politizálás képes. A látványos szócsatákat, az emelkedetten patetikus szónoklatokat, az ingerült vitát. Tehát: „megadták a módját”. Aztán eddig simán elfogadták a majdani közös állam alkotmányos alapokmányát és az alaptörvény végrehajtásáról rendelkező jogszabályt. A végeredményt nagyjából mindenki előre tudta, a döntést azonban nyilván befolyásolhatta az a tény is, hogy míg korábban Crna Gorában az életszínvonal kétszerese volt a szerbiainak, most fordított a helyzet. A „nagyobbik testvér” segítsége tehát még jól jöhet... Most már pusztán a szövetségi képviselőház áldása szükségeltetik, majd rá harminc napra felállhatnak az új irányító testületek. Szerbia és Crna Gora államközösségének élén öttagú minisztertanács áll majd, a miniszterelnök egyben az államfői teendők ellátásra is jogosult (e tisztséget elsőként várhatóan Marovics montenegrói politikus tölti majd be). Az új ország rendelkezik ezen túlmenően egykamarás parlamenttel (a tagokat a közvetlen választásokig a képviselőházak delegálják), lesz továbbá közös zászló, címer és himnusz - ahogy egy rendes államhoz illik. Az ENSZ-ben fenntartott egy széket pedig váltásban vehetik igénybe. Mindez rendjén, a gyanúnk szerint a jelenlegi jugoszláv állampolgár nem is igen érzékeli majd az „átváltozást”. Sokkal súlyosabbnak minősül a szerbiai változatlan belharc. Vojiszlav Kostunica ugyanis - ha szabad így mondani - állás nélkül marad. Jugoszlávia jelenlegi államfője, egyben a Szerbiai Demokrata Párt elnöke a dolgokat eltaktizálva sikertelenül célozta meg a többszöri választásokon Szerbia köztársasági elnöki tisztjét, így - lévén hogy országa, Jugoszlávia megszűnik - számára nem marad más hátra, mint össztüzet indítani „örök” ellenfelére, Zoran Djindjics szerb miniszterelnökre, Kostunica már korábban is azzal a váddal illette a szerb kormányfőt, hogy „káoszt akar”, az elmúlt napok során azonban szótára a legdurvább kifejezésekkel bővült: „gyilkos” elembertelenülés, intézmények leépülése, álreformok. Kostunica mindezek alapján az azonnali váTeljes a bizonytalanság, mire számíthatnak a kisebbségek. lasztások kiírását követeli. Nos, vehetnénk mindezt az önfejűsége miatt most partvonalra kerülő politikus kétségbeesett lármázásának, a képlet azonban nem ilyen egyszerű. A „szalonnacio-nalista” hírében álló, a hágai nemzetközi bírósággal és a Nyugattal nem igazán rokonszenvező Kostunica ugyanis elszalasztottá azt a történelmi lehetőséget, hogy a várakozó szerbiai középső tömböt az európai integráció irányába lendítse át; fékező, bizonytalan, alkudozó magatartása inkább a már padlón lévő szocialistáknak és radikálisoknak (a Milosevics-mara- dékoknak) nyújtott életben maradási esélyt. Ennek tényét mind a nemzetközi közösség, majd a jugoszláv társadalom későn ismerte fel, ezért a helyzet most nehezebben lesz kezelhető, lévén Kostunica pártja időközben jelentősen felerősödött, és szétbomlaszthatja, megbéníthatja a leendő szerb szkupstinát. Egyelőre az látszik bizonyosnak, hogy Djindjics pozíciói erősödtek, a szerb politikus ügyesebben hajrázott, s most még nehezen értelmezhető koszovói képletével (nyilván a tartomány szétválasztásáról van szó) újabb hírneveket szerzett. A küszöbön áll azonban Szerbia új alkotmányának elfogadása is, s teljes a bizonytalanság, mire számíthatnak a kisebbségek. Szerbia és Crna Gora alkotmányos alapokmánya ezt a kérdést meglehetősen lazán kezeli (csatolt mellékletet helyez kilátásba), s ez nem jó előjel. A Szerbiában élő nemzetiségiek egyébként is érzékenyebben reagálnak a társadalmi mozgásokra, a múlttal való leszámolás felgyorsulását igényelnék, gazdasági potenciáljuk viszont hátrányos, így az állami kasszára utaltak. A létszámban is megfogyatkozó kisebbségek helyzete tehát kiszolgáltatott, s csak reménykedhetnek abban, hogy a létrejött eredmények (például a jugoszláv kisebbségvédelmi törvény) érvényben maradnak. Miközben egy leendő ország a közeljövőben lapozni kezdi új történelmének lapjait, a kérdőjelek csak sokasodnak... Az iraki casus belli, a háborús ok, avagy mit nevezünk napjainkban tömegpusztító fegyvernek? Fojtógáz, néhány gramm halál, sugárzó pusztítás MTI-PRESS Casus belli: a háború oka. Irak esetében a tömegpusztító fegyverek gyártását, tárolását, esetleges bevetésének lehetőségét tartják annak a hivatalos közlemények. Milyen fegyverek sorolandók e kategóriába? 1914-ben a szarajevói merénylet szolgált az első világégést, 1939- ben a danzigi (gdanski) korridor birtoklása a második világháborút elindító háborús okként, casus belli-ként. Az elsőben 1915-től vetették be tömegpusztító fegyverként a harci gázokat, a másodikban pedig végül az atombombákat. A tömegpusztító fegyverek alkalmazása nem újdonság. Az ókori Görögországban Szolón (mintegy 600 évvel időszámításunk előtt) az ellenfél kútjainak megmérge- zésével igyekezett győzni, a spártaiak pedig irdatlan tüzek füstjével kényszerítették meghátrálásra az ellenséget. Észak-Amerikában az indiánoknak ajándékozott, de pestissel és himlővel fertőzött pokrócokkal gyengítették a szí- nesbőrűeket. A XX. században pedig többször is javasolták, hogy fojtógázt tartalmazó gránátokkal lőjék az ellenséget, noha az ilyen pusztítást már az 1899-ben, majd 1907-ben aláírt nemzetközi egyezmények megtiltották. Ennek ellenére 1915-ben megkezdődött a fojtó és hólyaghúzó harcigázok használata, mígnem az 1925-ös genfi egyezményben aztán végleg betiltották ezeket. A tömegpusztító fegyvereket manapság 4+1 fő csoportba sorolják és gyűjtő rövidítéssel CBRN-ek- nek (Chemical, Biological, Radio- activ, Nuclear = vegyi, biológiai, sugárzó és atomfegyver) nevezik. A vegyieknek a hatásuk szerint még további hét alcsoportját küAz ókorban a kútmérge- zés és az erdőtűz volt tömegpusztító fegyver. lönböztetik meg. Közülük a idegmérgek (például a mostanában sokat emlegetett, alig érzékelhető szarin) gyors rosszullét után bé- nulásos halált okoznak. A Londonban felfedezett nein aránylag könnyen előállítható és az arzénnél nagyságrendekkel hatékonyabb. Lehetnek porok, folyadékok és gázok is. A biológiai fegyverek a legrégebben használatosak, a legegyszerűbb módon a fertőzéseket, járványokat terjesztő rovarok, baktériumok és más mikroorganizmusok szétterítését alkalmazva. Közülük némelyikből akár 60 gramm is alkalmas lenne - megfelelően elosztva - Európa lakosságának kiirtásához, de nem könnyű az így keltett kór terjedését kordában, irányban tartani. Az 1972-es Vegyifegyver Konvenció nemcsak alkalmazásukat, de tárolásukat, gyártásukat is tiltja és előírja a meglévők megsemmisítését. A radioaktív, sugárzó anyagok fegyverként elnyúló hatásúak, s megnehezíti az ellenük való védekezést az a tény, hogy észlelésük csak speciális eszközökkel lehetséges, ezek nélkül érzékelhe- tetlenek, míg csak súlyos hatásuk nem mutatkozik. Csernobil véletlen balesete az ékes példa minderre: a robbanás után az atomerőmű körzetében nem az aránylag mérsékelt hatású robbanás pusztított igazán, hanem a szétterjedő sugárzó por, pára- cseppek, felhők. Az így kibocsátott anyag radioaktivitásának hatását hetek múltán még Bajorországban is mérni lehetett. A nukleáris tömegpusztítók, köznyelven az atom- és hidrogénbombák egyrészt a robbanó hatásukAz indiánoknak pestissel és himlővel fertőzött pokrócokat adtak a fehérek. kai, a hatalmas légmozgás és hő fejlesztésével, meg a radioaktív hatásukkal képesek tömegek és létesítmények azonnali, majd sugárhatásukkal későbbi elpusztítására is. Különleges újdonság viszont az eddig még sohasem használt (a felsorolásunkban ez a plusz egyes) neutronbomba. Robbanóhatása csekély, az épületeket, tárgyakat, az élettelen környezetet nem nagyon károsítja, viszont a neutronok gyorsan megölik az élő szervezeteket, a katonákat, vagy a lakosságot. S mert hatásuk gyorsan múlik, a környezet újra a régi lesz.
