Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-29 / 23. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 29. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Q Ha megindul az Irak elleni támadás, akkor nagyon kemény zuhanásokra kell felkészülniük a tőzsdéknek Amerika háborúja az olajért Amennyiben elhúzódó háború lesz, úgy az olaj világpiaci ára akár 80 dolláros csúcsra is felszökhet (Reuters-fel vétel) Az utóbbi napokban a világ tőzsdeindexei igencsak lefelé vették az irányt. Hogy miért? A piac már készül a háborúra. A legnagyobb amerikai részvényeket tömörítő Dow Jones index október óta először ismét 8 ezer pont alá esett, ami nem túl jó jel a világ többi piaca számára. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kérdés csak az, hogy lesz-e háború? Az is megkockáztatható, hogy inkább az a kérdés, mikor? Amerika támadni akar, ez a kezdetektől nyilvánvaló - szükségük van az iraki olajra. Éppen ezért nem is annyira fontos, hogy találnak-e valami használható bizonyítékot Irak ellen. Európa ellenáll, Németország nem akar támadni, de Bush elnököt ez nem tántorítja el elhatározásától. Egyelőre tehát várunk, és addig a piacok nem zuhannak, csak szépen ereszkednek lefelé. Ha viszont megindul a támadás - vagy már biztosan lehet majd tudni, hogy hamarosan megindul -, akkor nagyon kemény zuhanásokra kell felkészülnünk. A Dow Jones úgy tűnik, tartósan negatív trendbe került, az utóbbi években inkább 10 ezer pont felett tartózkodó indexet az amerikai Egy rövid és sikeres háború még jót tenne az amerikai gazdaságnak. gazdasági visszaesés kezdte el lefelé hajtani, majd következett a Bin- Laden támadás, amikor éppen a most is elért 8 ezer pontos szint állította meg az esést. A különbség az akkori és a jelenlegi helyzet között az, hogy a 8 ezres szintet most még a nagy gond - értsd iraki háború - előtt érte el a tőzsdemutató, tehát tulajdonképpen innen kezdődik csak az esés. Márpedig ha Amerika esik, akkor minden esik, Nyugat-Európa, Kelet-Euró- pa, Ázsia, minden. Elemzői nyilatkozatokban hallhattuk, hogy egy rövid és sikeres háború még jót is tenne az amerikai gazdaságnak. Ez lehet, hogy így van, de mennyi esély van egy rövid és sikeres háborúra Irak ellen? Nem sok, és ezt a piac is tudja. Amennyiben elhúzódó háború lesz, úgy az olaj világpiaci ára akár 80 dolláros csúcsra is felszökhet - állítják amerikai közgazdászok. A felfokozott közel-keleti háborús várakozások kétéves csúcs közelében tartják a nyersolajárakat, amelyek akár a barrelenkénti 40 dollárt is meghaladhatják az Irak elleni támadás elindulásakor. Hétfőn ugyan esett a nyersolaj ára a tőzsdén azután, hogy Kofi Annan ENSZ főtitkár időt kért ahhoz, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei befejezhessék munkájukat Irakban, tegnap azonban már egy százalékkal emelkedett az elektronikus kereskedésben, miután a média széles körben foglalkozott azzal, hogy az Egyesült Államok készen áll az Irak elleni februári támadásra. A tovább erősödő közel-keleti háborús várakozások már most is minden más hírt a háttérbe szorítanak. Az iraki termelés harcok miatti leállása tudniillik mintegy napi kétmillió barreles, azaz 3 százalék körüli kiesést okozna a globális kínálatban. Ráadásul ennek időtartama még egy rövid háború esetén is kétséges, hiszen nem kizárt, hogy Bagdad az olajkutak megsemmisítésével próbálkozik a támadás megtorlásaként. Arról nem is beszélve, hogy a lehetséges hadműveleti terület az olajban leggazdagabb Öböl-régióban található, ahol Irak közvetlen szomszédságában termelnek az OPEC kőolajkartell olyan meghatározó exportőrei, mint Szaúd- Arábia, Irán és Kuvait. A világexportban tehát akár nagyobb zavar is lehet a határon túllépő katonai vagy egyéb szabotázsakciók esetén. (MTI, Pb) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Újra csökkentenék az állami prémiumot Pozsony. A pénzügyminisztérium újabb megszorításokat tervez a lakástakarék-pénztárak ügyfeleinek. A tárca lakástakarékoskodásról szóló törvénymódosításában ugyanis az állami prémiumot a jelenlegi 20 százalékosról 15 százalékosra kívánja csökkenteni. Mindezt azzal magyarázza, hogy az elmúlt időben jelentősen estek a kamatlábak, a minisztérium szerint nem elhanyagolható azonban az sem, hogy a költség- vetésnek ezzel 100 millió koronát takaríthatnak meg. Legutóbb tavaly novemberben mérsékelték az állami prémiumot, az addigi 25 százalékról 20 százalékra. A lakástakarék-pénztárak ügyfeleinek juttatott állami prémium januártól évi 3 ezer koronára csökkent. (TASR) A Peugeot több autót exportál Nagyszombat. A termelés beindulását követően a PSA Peugeot Citroen nagyobb mértékben vesz majd részt Szlovákia kivitelén, mint a Volkswagen, amely jelenleg az ország exportjának 16 százalékát adja - állítja Mikulás Dzurinda kormányfő. Dzurinda tegnap megígérte, hogy rendszeresen felkeresi a francia autógyártó nagyszombati üzemét, ezen kívül egy tárcaközi bizottságot is létrehoz az esetleges problémák kezelésére. Stefan Bosnák, Nagyszombat polgármestere elmondta, a gyár helyszínéül kiszemelt földterületek felvásárlására 360 millió koronát fordítanak. Bosnák szerint a 700 tulajdonos többsége elfogadja a 130 koronás négyzetméterenkénti felvásárlási árat. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegyban ki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,931 Lengyel zloty 10,087 . Angol font 63,444 Magyar forint (100) 17,138 Cseh korona 1,341 Svéd korona 4,544 Dán korona 5,638 Szlovén tollár (100) 18,155 Japán ien (100) 32,711 Sváici frank 28,537 Kanadai dollár 25,398 USA-dollár 38,843 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40.76-43.06 37.58-39.98 1,30-1,36 16.19-18.19 OTP Bank 40.80-42.94 37.66-39.75 1,30-1,36 16.57-17.84 Postabank 40.7843.08 37.4840,20 1,31-1,37 15,34-18.94 Szí. Takarékpénztár 40,7642,75 37.63-39,55 1,29-1,37 16,44-17.99 Tatra banka 40.7742.95 37.69-39.71 1,31-1,37 16,54-17.90 UniBanka 40.7642.85 37.71-39.64 1,30-1,37 15,48-18.88 Általános Hitelbank 41.0143.19 37.9940.01 1,30-1,38 16,37-18,25 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Két hitel praktikus kombinációjában mindenre talál megoldást, ami csak a lakással összefügg. • SPOROhypo hitel - jelzáloghitel állami hozzájárulással • SPOROkomfort - fogyasztói hitel A mi hiteleinkkel gyorsan és nagyon előnyös feltételekkel jut pénzhez, amelyet mindarra költhet, ami a lakással összefügg. A hitelnyújtáskor minden egyes ügyfelünkkel egyénileg foglalkozunk, így tekintetbe tudjuk venni szükségleteit és reális lehetőségeit. Takarékoskodjon idejével és pénzével, s lakjon kényelmesebben! www.slsp.sk sporotel 0850 111 888 SLOVENSKÁS SPORITELNA S15 44 607