Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-23 / 18. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 23. A természeti katasztrófa jó alkalmat szolgáltatott az erdő funkcióival kapcsolatos elvárások összebékítésére Környezetbarát erdőgazdálkodás Franciaország területének 27%-át borítják erdők (Képarchívum) Az 1999-es, rendkívül pusztí­tó viharok következménye­képp a környezetvédelem szempontjait is figyelembe vevő erdőgazdálkodás kezd kialakulni Franciaországban. ÖSSZEFOGLALÓ Emberemlékezet óta az 1999-es év telén az országon végigvonuló két vihar okozta a legnagyobb károkat az erdőkben: a pusztulás 500 ezer hektár erdőt érintett, 350 millió fa (összesen 140 millió köbméternyi faanyag) dőlt ki, több mint 4 milli­árd euró kár keletkezett. A viharok nyomán széleskörű vita bontakozott ki az erdő ökológiai, gazdasági és szociális szerepeiről. A vita jelentőségét növeli, hogy az ország területének 27%-át, azaz 15 millió hektárt borítanak erdők, s ez az arány folyamatosan nő. Ráadá­sul a francia erdők a kontinensen a leginkább fajgazdagok közé tar­toznak: az országban összesen 136 különböző fafaj fordul elő. Az erdőterület növekedése ugyanak­kor részben annak köszönhető, hogy egyre több fajszegény, szabá­lyos sorokra tagolt fenyőültetvényt létesítettek. Ezen ültetvényekben minden fa azonos méretű, korú és fajú, s azonos időpontban vágják ki az egész ültetvényt. A növekedésre szelektált klónokból létesített „erdő” gyarapodását gyakran ké­miai szerekkel ösztönzik. Az ilyen területeken a természetes zavará­sok (szél, paraziták stb.) a termé­szetesnél jóval drámaibb hatást fej­tenek ki. A rendkívül alacsony bio- diverzitású ültetvények az erdő ökológiai funkcióit (a zaj, a napsu­gárzás és a szél elleni védelem, a talaj- és vízminőség, illetve a klíma szabályozása) csak csekély mér­tékben képesek ellátni, és a társa­dalom (kirándulók, kerékpárosok, lovaglók) szabadidős igényeinek se tudnak megfelelni. A viharok után az újraerdőítésnél Franciaországban sok helyen visszatérnek a helyi lombos fák és a természetesebb erdőszerkezet al­kalmazásához, így a természeti ka­tasztrófa jó alkalmat szolgáltatott az erdő funkcióival kapcsolatos, korábban egymással ellentmondó­nak gondolt elvárások összebékíté­sére. Az ennek szellemében szüle­tett, tíz évre szóló, egymilliárd eu­ró költségvetésű program, a 2001- es kerettörvény és az állami erdőgazdálkodás mélyreható áta­lakítása a remények szerint megte­remti végre az erdők hosszú távon fenntartható, környezeti szempon­tokat is figyelembe vevő kezelésé­nek lehetőségét, (o-o) Sürgős beavatkozásra, gyors pénzsegélyre szólították fel a nemzetközi közösséget az ENSZ szervezetei Humanitárius válság Afrika déli részén MTI-TUDÓSÍTÁS Valóságos tragédia zajlik Afrika déli részén az éhínség és az AIDS- járvány miatt - hívták fel a világ fi­gyelmét a legfőbb nemzetközi hu­manitárius szervezetek kedden Genfben kiadott nyilatkozatukban. A szervezetek - az ENSZ Világélel­mezési Adapja, a világszervezet Fej­lesztési Programja, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO), az UNICEF, a Menekültügyi Főbiztosság, az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO), valamint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsá­ga - sürgős beavatkozásra, gyors pénzsegélyre szólították fel a nem­zetközi közösséget. „Most minden­ki más régiókra figyel, de nem sza­bad elfelejtenünk, hogy az egyik legjelentősebb humanitárius vál­ság a szemünk előtt zajlik: nap mint nap emberek halnak meg csendben az éhségtől, vagy az AIDS-től” - szögezték le a felhívás­ban. Az éhínség Afrika déli részé­nek hat országában - Lesotho, Ma­lawi, Mozambik, Szváziföld, Zam­bia, Zimbabwe - 15,4 millió em­bert veszélyeztet. E hat ország se­gélykérelmei 611 millió dollárra rúgnak, de a nemzetközi adomá­nyozók eddig csak 352 millió dol­lárt adtak. „Nagyszabású pénzsegély és az érintett országok fokozott erőfeszí­tései nélkül az Afrika déli részén élő 60 mülió ember esélyei nem sok reményre adnak okot” - szö­gezték le a nemzetközi szervezetek illetékesei, hozzátéve: csak az AIDS miatt a térség felnőtt lakossá­gának 20 százalékára vár halál, s ha nem tesznek valamit az érintet­tek, ez a szám az egészségügyi ellá­tás széthullása és az élelemhiány miatt nőni fog. Tudomány - hirdetés W1 152 méter magas lesz, és Kusinagarban állítják fel Készül a legnagyobb Buddha-szobor MTI-TUDÓSÍTÁS A világ legnagyobb Buddha-szobrá- nak elkészítését tervezi India. A szo­bor 152 méter magas lesz, és Budd­ha halálának feltételezett helyén, az észak-indiai Kusinagarban állítják fel - jelentette a The Times of India. A Buddha így háromszor olyan ma­gas lenne, mint a New York-i Sza­badság-szobor. Az eddigi legna­gyobb Buddha-szobor 71 méter ma­gas, és a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban található. Az indiai lap szerint egyelőre nem tudni, mi­kor kerülne sor a 152 méteres szo­bor felállítására. Megalakult azon­ban már a különleges szakértői cso­port annak a speciális alumínium­nikkel ötvözetnek elkészítésére, amely biztosítaná az óriás szobor legkevesebb ezeréves fennmaradá­sát. A tervezett emlékmű színhe­lyén, Kusinagarban 300 millió dollár (281 millió euró) költséggel parkot alakítanak ki. Az észak-indiai Uttar Prades államban állítólag mintegy 2500 évvel ezelőtt hunyt el Buddha. Vagy tökéletes hamisítvány, vagy ősi héber felirat Első bizonyíték Salamon templomára ÖSSZEÁLLÍTÁS Heves vita folyik a nemrégiben talált ősi héber feliratú kő körül, amely az első Biblián kívüli bizonyíték lehet Salamon templomára. Mintha csak A Máltai Sólyom című film egy jele­nete pergett volna le újra. Titkos ta­lálka egy luxusszállodában: a zsidó és az arab küldönc türelmesen vár, míg az izraeli tudós megvizsgálja a fekete kőtáblát. Valahogy így került elő, így kezdődött másfél évvel ezelőtt annak a kőnek a története, amelyről csak annyi biztos, hogy vagy egy tökéletes hamisítvány, vagy ősi, több mint 2000 éves héber felirat, mely megerősíti a Biblia Sa­lamon templomáról adott leírását. A 31x24x7 centiméteres kődarab he­ves vita tárgya lett Izraelben. Szinte semmi sem biztos a kőtábla eredeté­vel kapcsolatban. A tulajdonos kép­viselői azt állítják, hogy a tizenöt so­ros ősi héber nyelvű leírás a Joás ki­rály által elrendelt templomfelújí­tást úja le. Joás a Kr. e. 9. században volt Júdea királya. A szöveg közeli rokonságban áll az Ótestamentum leúásaival. Leírja, az uralkodó ho­gyan kötötte papjai lelkére, hogy „a szent pénzből vásároljanak fejtett kö­vet, épületfát és rezet, és hitük sze­rint hajtsák végre a feladatot”. Dr. Gabriel Barkay, izraeli régészeti sza­kértő elmondta: „Ha eredeti kőtáb­lával van dolgunk, úgy első alkalom­mal mondhatjuk el, hogy a dávidi dinasztia hasonlóan korai szakaszá­ból (illetve Salamon templomáról) Biblián kívüli forrással rendelke­zünk. A benyomásom szerint a do­kumentum eredeti, bár egy jiddis mondás szerint túl szép, hogy igaz legyen.” Dr. Shimon Ilani, az Izraeli Geológiai Intézet munkatársa kar- bondatálás útján megállapította, hogy a tábla felszíne 2300 éves. Jo­seph Naveh professzor ellenben, akit 2001-ben kértek fel a kőtábla vizsgá­latára, kijelentette: az írás hamis; a betűk nagy része Kr. e. 9. századi hé­ber, de mások egyértelműen a 7. szá­zadi arámit és föníciait idézik. (jHJniBanka UniCredito Italiano Group Fődíj: 150 000 Sk értékű házimozi Törődjön egy kicsit magával is - most többet, mint máskor. A jövője türelmetlenül várja az ajtó mögött. Csak Önön múlik: úgy lépheti át a küszöböt, hogy biztos lehet az UniBankánál levő betétjei által garantált haszonban, és többször nyerhet értékes díjakat is. Bankbetét az UniBankánál - Most több, mint máskor > Az akció 2002. XII. 1-jétől 2003. III. 15-ig tart. > Sorsolás: 2003. I. 24., II. 26., III. 25. lészletes tájékoztatás az UniBanka Rt. minden kirendeltségén > UniTel > 0800 180 180 www.unibanka.sk UP 823

Next

/
Oldalképek
Tartalom