Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-22 / 17. szám, szerda

AKIK TÚLÉLTÉK A DON-KANYARI BORZALMAKAT FEJETLENSÉG AZ ÉPÍTKEZÉSI ENGEDÉLYEK KIADÁSÁNÁL 2003. január 22., szerda www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 17. szám Az igazgatók arra hivatkoznak, kevés a hely a formanyomtatványokon Nem lesz mindenhol 1 TrkiT T-*•* w-m y-k -w 4 w T ÍVCLÜJCIVU Ül/iUiiyilVclliy : Pozsony. A január 31-i félévi bizonyítványosztás közeledté­vel egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a két­nyelvű bizonyítványok kiadá­sának gyakorlata. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A címben feltett kérdés látszólag in­dokolatlan, hiszen az oktatásügyi ál­lamigazgatásról és az iskolai önkor­mányzatokról szóló törvény lehető­vé teszi a kétnyelvű iskolai bizonyít­ványok kiadását, ugyanakkor szá­mos magyar iskolában nem élnek a törvény adta lehetőséggel, tudtuk meg Hecht Annától, a Dunaszer- dahelyi Járási Hivatal Oktatásügyi Főosztályának vezetőjétől. A főosz­tályvezető ennek okát más egyéb mellett az említett törvény hiányos ismeretében látja: „Az iskolaigazga­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Az újabb koalíciós válság megoldását keresték tegnap este a kormánypártok. A Koalíciós Tanács foglalkozott azzal, miért rendült meg az ANO bizalma főleg a KDH és részben az SDKÚ iránt, és megvitat­ták a párt megoldási javaslatát is, ülés lapzártáig nem ért véget. A part­nerek magyarázatot kértek Pavol Ruskótól az ANO diszkreditálásával kapcsolatos vádak miatt, a KDH bi­zonyítékokat kért, Rusko pedig vilá­gos koalíciós játékszabályokat köve­telt. Előzetesen egyetlen érintett fél sem volt hajlandó nyilatkozni a konf­liktusról, sem a megoldási lehetősé­gekről. Mikulás Dzurinda miniszter- elnök, az SDKÚ elnöke - saját beval­lása szerint - azzal az elhatározással ment a tanácskozásra, hogy partne­reit felelősségteljes magatartásra fogja biztatni, mert az uniós népsza­vazás előtt nem rendülhet meg az or­tók azonban sok esetben a jogsza­bály ismeretében sem töltik ki teljes egészében két nyelven a bizonyít­ványt. A széles körben elterjedt gya­korlat szerint csak az érdemjegyeket helyettesítő minősítéseket tüntetik fel két nyelven, a diákok személyi adatait már csak államnyelven. Az érintett iskolák vezetői arra hivat­koznak, hogy a formanyomtatvá­nyon kevés a hely, illetve az adatok magyar nyelvű feltüntetése jelentős többletmunkával jár.” A legfőbb in­dok azonban másutt keresendő. Az iskolák úgy gondolják, hogy az emlí­tett adatok magyar nyelvű feltünte­tésével diákjaikat a későbbiekben, például a középiskolákba vagy egye­temekre beadott jelentkezési kérel­meik elbírálásakor hátrányos hely­zetbe hoznák., A bizonyítványok ki­töltésekor az iskolaigazgatók több esetben - tévesen - a kisebbségi nyelvhasználati, valamint a tábla­szág stabilitása. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője lapunknak el­mondta: az MKP-nak érdeke a konf­liktus rendezése, de a megoldás első­sorban az érintett partnereken mú­lik. „Jó lenne, ha inkább a kormány- program megvalósításán lenne a hangsúly” - tette hozzá Bárdos. A karácsony előtti koalíciós válság főszereplője is a KDH és az ANO volt, és a mostani konfliktus már a harma­dik nézeteltérés a partnerek között. Elemzők már a koalíciós szerződés aláírása után rámutattak: bár a kor­mánypártok programjai közel állnak egymáshoz, a liberális ANO és a kon­zervatív KDH között súrlódásokra le­het számítani. Politológusok szerint a nézeteltérések ellenére a koalíció egyben marad. A parlament titkosszolgálatot fel­ügyelő bizottsága tegnap meghall­gatta az ügyben Vladimír Mitrót, a SIS igazgatóját, erről az 5. oldalon olvashatnak, (sza) törvény rendelkezéseit tartják szem előtt. Hivatkozásuk alapját képezi az is, hogy a gyerekek többségét a születésűikor szlovák nyelven je­gyezték be, ezért az anyanyelvi név­forma feltüntetését hamisításnak vélik. Főként az alap- és a szakkö­zépiskolák, valamint a szakmunkás- képzők által kiadott bizonyítványok­ról hiányoznak a személyi adatok magyar nyelven. A magyar gimnázi­umok tanulói általában kétnyelvű bizonyítványt kapnak” - tájékoztat­ta lapunkat Hecht Anna. Szabó- mihály Gizella nyelvész elmondta, a pedagógiai dokumentáció vezetésé­ről rendelkező jogszabály lehetővé teszi a személyi adatok magyar nyel­vű szerepeltetését, ennek megfelelő­en a bizonyítványokon - a magyar nyelv szabályainak figyelembevéte­lével - mind a családnevet és az utó­nevet, mind a településnevet fel le­het tüntetni magyar nyelven, (érvé) A KDH bizonyítékot, az ANO világos játékszabályokat kér Terítéken a Rusko-ügy Bárdos Gyula: a pártok legalább erre az időszakra félretehetnék a viszálykodást 147 igen az EU-népszavazásra ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A parlament valameny- nyi jelenlévő képviselő támogatá­sával -147 igennel - elfogadta azt a határozatot, mely Szlovákia Eu­rópai Uniós csatlakozásáról szóló népszavazás kiírására kéri fel Ru­dolf Schustert. A népszavazás idő­pontját az államfő határozhatja meg, és várhatóan elfogadja a pártok által javasolt május 16-17-i dátumot. A kérdést így hangzik: Egyetért ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tag­államává váljon? A parlamentben minden párt szó­noka támogatta a népszavazás ki­írását és Szlovákia EÜ tagságát is. Bárdos Gyula az MKP nevében kö­szönetét mondott a szlovák kül­döttségnek az előcsatlakozási tár­gyalások sikeres lebonyolításáért, valamint megköszönte a visegrádi országok és Ausztria segítségét. „A kérdéshez továbbra is felelősség- teljesen kell hozzáállnia vala­mennyi pártnak, és legalább erre az időszakra félretenni a viszály­kodást. Tagjaikat és szimpatizán­saikat objektívan kell tájékoztatni­uk a csatlakozás következményei­ről, el kell érniük, hogy részt ve­gyenek a népszavazáson és igen­nel szavazzanak” mondta lapunk­nak Bárdos. Opj) Részt vesz az EU-csatlakozás­ról szóló népszavazáson? ■ igen | | nem □ még nem döntöttem el Hogyan szavaznának a résztvevők a belépésről? ■ igennel Hl nemmel ] még nem döntötte el A Közvélemény-kutató Intézet felmérése január elején készült. December óta nőtt a népszavazáson való részvételi kedv és a belépés támogatottsága is. (TASR-felvétel) A gyászoló család a ravatalnál Több százan kísérték utolsó útjára az elhunyt rendőrtisztet, köztük a belügyminiszter Eltemették Izsák Gyula alezredest ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Guta. Több száz rokon, barát, isme­rős, munkatárs kísérte utolsó útjára Izsák Gyula alezredest tegnap dél­után a gútai temetőben. A koporsó­nál búcsúbeszédet mondott Vladi­mír Palkó belügyminiszter is. Emlé­keztetett rá, hogy a rendőr alezre­des szolgálatteljesítés közben, fegy­verrel a kezében halt meg. „A rend­őrök munkája nehéz, gyakran ko­moly fizikai és szellemi megterhe­lésnek, sebesülésnek, sőt, életve­szélynek vannak kitéve. Ezekben a pillanatokban felmerül a kérdés, hogy társadalmunk kellőképpen ér­tékeli-e mindennapi igyekezetüket, amelyet a becsületes emberek biz­tonságának megőrzése érdekében fejtenek ki. Sajnos, tragédiának kell ahhoz történnie, hogy felfogjuk, mi mindent tesznek a polgárokért a rend őrei” - hangzottak Palkó sza­vai. „Ez a hatalmas tömeg, amely körülállja a koporsót, jelzi, hogy igazszívű, bátor és mindenki által nagyra becsült férfit kell utolsó útjá­ra kísérnünk - kezdte búcsúztatóját Árgyusi Imre, Gúta polgármestere. - Mindannyian kedvesnek, szolid­nak, becsületesnek ismertük, és ez most nem a megszokott jelzői túlka­pások sorozata, Izsák Gyula való­ban ilyen volt.” A komáromi kórházban érdeklődé­sünkre elmondták, hogy a bankrab­lásban megsérült Máté Tibor állapo­ta fokozatosan javul, már nem igé­nyel intenzív ellátást, ezért tegnap reggel áthelyezhették a sebészeti osztályra. A másik sebesültet, Varga Andrást továbbra is az intenzív osz­tályon ápolják. Ó több haslövést ka­pott és hétfő reggelre komplikációk merültek fel nála, ezért újabb, kor­rekciós műtétre volt szükség. Álla­pota már stabilizálódott, (vkm) Egymilliárd forintos váltságdíjat követeltek volna HAVARIA PRESS Budapest. Elrabolta két tatai közép- iskolás egy helyi vállalkozó volt fele­ségét, és egymilliárd forint váltság­díjat akartak kérni érte, de tervük kudarcba fulladt. A két fiú régóta tervezgette a bűncselekményt, de csak részben sikerült azt végrehajta­niuk. A17 és 15 éves tatai fiatal hét­főn egy vascsövet tett a Tópart sétá­nyon az útra. Tudták ugyanis, hogy a nő arra jár kocsijával. Amikor az asz- szony megállt és kiszállt, a fiúk meg­támadták, megverték, majd berak­ták a csomagtartóba és elhajtottak. Egy közeli irodából már ekkor jelen­tették, hogy sikoltozást hallottak a sétány felől, de a rendőrök nem ta­láltak bűncselekményre utaló nyo­mokat. Az emberrablók egy búvó­helyre akarták szállítani a nőt, de út­közben árokba csúsztak egy elha­gyott részen. Ezután magára hagy­ták a sérült nőt. Az ügyben csak este kezdtek nyomozni, miután a volt félj bejelentette az asszony eltűnését, és azt, hogy a nő mobiltelefonját meg­találta a sétányon. A nyomozók gyorsan eljutottak a két fiúhoz. Éjfél után fogták el őket, és megtalálták az elrabolt nőt is az autóban. A ház­kutatásnál előkerült a rablás pontos terve, a fiúk még az egymilliárdot is elköltötték - papíron. Emberrablás kísérlete miatt indítottak ellenük el­járást, a bíróság akár nyolc évig ter­jedő szabadságvesztést is kiszabhat. Járatritkítás a vasútnál 200 vonattal kevesebb indul Pozsony. Február 2-tól a 25 vasúti szárnyvonalon kívül a fővonalak működését is korlátozza a vasút. Összesen mintegy 200járatot állít le részlegesen vagy teljesen. „Meg­szűnnek a hétvégén, túl kései vagy túl korai időpontban kevésbé kihasz­nált személy- és gyorsvonatok, e lé­pés akár más járatokra is vonatkoz­hat” - mondta Milos Cikovsky, a vas- úttársasság szóvivője. A járatok ritkí­tása a nemzetközi, döntően a cseh­szlovák közlekedésre is vonatkozik, március 2-ától. A vasút a december 15-én életbe lépett menetrend he­lyett újat ad ki, melyet a régiért be­cserélve ingyen teijesztenek. (P, sh) ASelye János Egyetemért Alapítvány a Budapesti KözgazdaságtLdományi és Allarnigazgatási Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közreműködésével FELVÉTELT HIRDET a 2003/2004-es tanévre a Komáromban folyó közgazdász és informatikus képzésre. GAZDÁLKODÁSI SZAK Szakirányok: GAZDASÁGI INFORMATIKA KOMMUNIKÁCIÓ PÉNZÜGY IDŐSZAKI INFORMATIKA Szakirány: HÁLÓZATTERVEZÉS JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2003. március 3. További információk: Td: 035/7903011, 790 30 14, web: www.selye.sk , e-mail: tanulmanyi@selye.sk , drach@selye.sk IfrTraniV Két rendőrautó is összetört Egy halott és 9,5 milliós kár Nagyszombat. A Nyitra és Nagy­szombat közötti autópályán történt hétfői tömegbalesetben összesen 78 gépkocsi ütközött, az anyagi kár 9,5 millió korona - összegezte Martin Korch, a Kerületi Rendőrkapitány­ság szóvivője. Összesen 40 baleset­gócot regisztráltak, okozóikra az út­viszonyoknak nem megfelelő veze­tés miatt szabtak ki bírságot. A bal­esetben egy aranyosmaróti rendszá­mú Volvóban utazó, 71 éves nyugdí­jas halt meg. A Volvo 42 éves sofőtje ellen - aki hátulról belehajtott egy Liaz tehergépkocsiba - a rendőrség eljárást indított, ő ép bőrrel úszta meg a balesetet. Két rendőrautó is összetört, egyiknek az ajtaját szakí­totta le egy hátulról belecsúszó Maz­da, a másikkal egy busz ütközött. Hétfőn egyébként, főként a csúszós út miatt, Szlovákia szerte 185 közle­kedési baleset történt, (s, t) Emberrabló kamaszok

Next

/
Oldalképek
Tartalom