Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-20 / 15. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 20. Gazdaság és fogyasztók 9 Pozsonyi repülőtér Kooperáció Béccsel Pozsony. A pozsonyi és a bécsi re­pülőtér közötti szorosabb együtt­működést szorgalmazta Friedrich Lehr, a bécsi légikikötő stratégiai ter­vezési részlegének igazgatója, hoz­zátéve: a kooperáció úgy is megvaló­sulhatna, hogy az osztrák partner át­venné a pozsonyi reptér egy részét vagy pedig licencet szerezne a működtetésére. Lehr szerint a part­neri kapcsolat optimalizálná a ki­adásokat. A bécsi repülőtér me­gerősítette: a légi teherforgalom (cargo) számára a kevésbé fontos te­rületek közé tartozik, e feladat nagy részét átvehetné a tőle alig 50 km-re levő pozsonyi reptér. Pozsony légiki­kötője 2003 végéig részvénytársa­sággá alakulhat át, a pozsonyi me­gyei önkormányzat az rt.-ből 34 vagy 49 százalékkal részesedne, a többi az állam, pontosabban a közle­kedési szaktárca kezében maradna - mondta Roman Filistein, a pozsonyi megyei önkormányzat közlekedési bizottságának elnöke. A részvény- társasággá történő átalakítás terve­zete jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, s rövidesen a Dzurinda-kabinet elé kerül. Szlovákia 5 repülőtere 2002-ben összesen 547 690 fős utasforgalmat bonyolított le, ez 25,6 százalékos nö­vekedés a 2001-es 436180 főhöz ké­pest. Az 547 ezerből 483 308 (88,2 százalék) jutott a nemzetközi légi forgalomra. A legnagyobb forgalmú a pozsonyi M. R. Stefánik reptér 368 203 fővel (67,2 százalékos piaci ré­szesedés), a második helyen a kassai légikikötő áll 161 8127 fővel (29,%), további szlovák repterek Poprad- Tatry (1,8 százalékos részesedés), Pöstyén (1,1%) és Szliács katonai reptér (0,3%). Összehasonlításul: a bécsi repülőteret működtető Flugha­fen Wien AG adatai szerint 2002- ben a schwechati légikikötő 11 973 805 fős forgalmat bonyolított le, ami 1%-kal több mint 2001-ben. (t, ú) Pozsony. Nem minden vállal­kozónak éri meg befizetni az útadót - állítják a hazai adó­szakértők. Az útadó az egye­düli adófajta, amelyet előre fizetünk, és 50 ezer korona alatt az adónkat január 31-ig meg kell téríteni. A cégau­tóknál ugyan kötelező befi­zetni, a magánszemélyként vállalkozók azonban eldönt­hetik, hogy a magántulaj­donban lévő kocsijuk után megéri-e adózniuk. MOLNÁR IVÁN Ha a gépkocsira fordított költségei­ket le akarják írni az adójukból, ak­kor az útadót be kell fizetniük. A magántulajdonban lévő személy- gépkocsik után ugyanis, ha ezeket vállalkozásra használjuk, kilométe­renként 4,70 koronát, plusz a ben­zinköltséget írhatjuk le. Mivel a benzin ára folyamatosan változik, az adózáshoz ezt pontosan meg­szabják. Ehhez figyelembe veszik a gépkocsi műszaki igazolványában feltüntetett fogyasztást, ami a gép­kocsik többsége esetén manapság 7-8 liter 100 kilométerenként. Ki­Személyautók útadója Motor Adó (Sk) 900 cm3-ig 1 600 1200 cm3-ig 2100 1500 cm3-ig 2900 2000 cm3-ig 3700 3000 cm3-ig 4700 3000 cm3 felett 5600 lométerenként jelenleg 2,40 koro­na írható le benzinköltségként. Az adót így csak azoknak érdemes be­fizetni, akik többet használják a gépkocsijukat. Ha 1200 köbcenti­méternél kisebb motorral van ellát­va a gépkocsink, akkor az éves út­adó 2100 korona. Ebben az eset­ben, 30 koronás benzinár mellett, évente legalább 3 ezer kilométert kell levezetnünk, hogy megérje be­fizetni az adót. Ha a gépkocsink 1200-1500 köbcentiméter hen­gerűrtartalom közötti, akkor az éves adó 2900 korona - ez esetben évente 4 ezer kilométert kellene vállalkozásra használni az autón­kat. A cégautók esetében ugyan a kilométerenkénti 4,70 koronás költség nem írható le, a benzinkölt­ség mellett azonban az autóra for­dított egyéb kiadások is leírhatók. Az útadót 10 ezer koronáig kész­pénzben is, afelett pedig csekken vagy banki átutalással lehet befi­zetni. Aki 50 ezer koronánál többet fizet be útadóként, az ezt négy egyenlő részletben negyedéven­ként is megteheti. Ha 250 ezer ko­ronánál magasabb az adó, akkor azt 12 részletre bontva, havonta fi­zethetik be. Ha nem fizetünk időben, akkor az adóhivatal 10 szá­zalékkal emelheti az adó összegét. Ha pontosabb információkhoz sze­retnénk jutni erről az adóról, akkor az adóhivataloknál kérhetünk ta­nácsot. Manapság azonban már az interneten is hozzájuthatunk ilyen információkhoz a www.finance.sk és a poradenstvo.finance.sk honla­pokon. Ez utóbbin személyesen is feltehetjük a kérdéseinket, amire ingyenesen válaszolnak. London. Budapest valamelyest drá­gult, de még mindig a világvárosok legolcsóbb alsó harmadában van azon a listán, amelyet a londoni Eco­nomist Intelligence Unit (EIU) tett közzé a megélhetési költségekről. Az EIU az évente összeállított felmé­réssel azt hasonlítja össze, hogy a vállalati kiküldöttek hogy tudnak megélni a listára rendre felvett 134 városban. Budapest a 106. az EIU listáján. A magyar főváros az előző összehasonlításban még a 120. he­lyen állt. A 2003-as listán Tokió őrzi hagyományos abszolút első helyét, a második szintén egy japán város, Oszaka. A legdrágább európai város a norvégiai Oslo, amely a 3. lett idén a tavalyi 4. hely után. Az Európai Unión belül Londonban a legdrá­gább az élet: a brit főváros most a 7. London az előző listán még az 5. volt. Az euróövezet nagyvárosai kö­zül Párizsban a legmagasabbak a költségek: itt a New York-i átlag 103 százalékából lehet jelenleg megél­ni, ami a 10. helyre hozta fel a fran­cia fővárost a 2002-es ElU-listán el­foglalt 14. helyéről. A legnagyobb zuhanás Buenos Airesé: a súlyos fi­zetési válságot élő Argentína fővá­rosa a helyi valuta meredek érték- vesztése miatt a tavalyi 21. helyről a 2003-as listán a 130. helyre került. A világ három legolcsóbb városa As- cunción, Teherán és Harare. Csak azoknak a vállalkozóknak érdemes fizetniük, akik többet használják a kocsijukat Tokiónak sikerült megőriznie abszolút első helyét Kinek előnyös az útadó? DrSvílagvarosok Ha a vállalkozók a gépkocsira fordított költségeiket le akarják írni az adójuk­ból, akkor január 31-ig az útadót be kell fizetniük (Lubos Pile felvétele) Valuta MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok __________Árfolyam Valuta______________ Ár folyam EMU - euró 41,667 Lengyel zloty 10,277 Angol font 63,234 Magyar forint (100) 17,115 Cseh korona 1,326 Svéd korona 4,541 Dán korona 5,605 Szlovén tollár (100) 18,058 Japán jen (100) 33,214 Svájci frank 28,555 Kanadai dollár 25,557 USA-dollár 39,118 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,39-42,69 37.76-40,16 1,30-1,33 15.92-17.92 OTP Bank 40,58-42,70 37.98-40,09 1,29-1,36 16.28-17.53 Postabank 40,52-42,84 37.7640,48 1,30-1,36 15,32-18.92 Szí. Takarékpénztár 40,47-42,44 37.90-39,84 1,28-1,36 16,11-17.63 Tatra banka 40,49-42,65 37.97-40,00 1,29-1,35 16,2617.60 UniBanka 40,54-42,64 38,0440,00 1,29-1,35 15,22-18.56 Általános Hitelbank 40,75-42,92 38,2640,29 1,29-1,36 16,34-18,23 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM - MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCIÓ - FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Vállalkozók figyelmébe A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC) a minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozá­sa érdekében Szlovákia egyes váro­saiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működteté­séhez keres partnereket. Olyan cé­gek, vállalkozások jelentkezését vár­ja, amelyek szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mel­lett is - a helyi, bel- és külföldi aján­latokból az üzleti kapcsolatok létre­hozásával, termékek, szolgáltatá­sok, találmányok menedzselésével. Váija olyan vállalkozások, gyártó, forgalmazó, szolgáltató cégek je­lentkezését is partnerei sorába, amelyek konkrét áru-, termék-, ter­ményértékesítési vagy vételi szándé­ka, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgo­zó és egyéb szabad kapacitásának, lekötése, befektető, kooperációs, kö­zös vállalati partneri igénye miatt szeretne bekapcsolódni a közös munkába. Lehetőséget kíván bizto­sítani tevékenységük menedzselésé­re, üzleti partnerkapcsolatok kiépí­téséhez, továbbá a mintegy 20 or­szágból folyamatosan érkező keres­let-kínálati ajánlatok megismerésé­hez. Váija azon a cégek jelentkezé­sét is, amelyek helyet tudnának biz­tosítani egy helyi, belföldi és nem­zetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és in­novációs klub működéséhez. Munkatársakat keresünk! Cégrefe­rensi, témamenedzseri, üzleti, mun­kaügyi tanácsadói, területi képvi­selői munkakörbe, konkurencia­mentes, új, jövőorientált, fokozato­san fejlődő üzleti tevékenységhez váijuk jó fellépésű és kommunikáci­ós készséggel rendelkező, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését az or­szág egyes városaiból. Belföldi és nemzetközi hálózati feladatokhoz, idegen nyelveket beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére; an­gol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és írásban is kommunikáció képes pálya­kezdőknek és az üzleti életben gya­korlattal rendelkezőknek egyaránt (távmunka is lehetséges). Üzleti kooperációs ajánlatok Lengyel partnerek ajánlatai: 10204 Húzott tábla és ablaküvegek len­gyel gyártója kereskedelmi part­nert keres. 10203 Kereskedelmi partnert keres szemét- és hulladék-feldolgozó be­rendezések tervezésével, kivitelezé­sével foglalkozó lengyel cég. 10202 Lengyel cég nyomdákat keres partnerkapcsolat kiépítésére. 10201 Szállítószalagok, tárcsák és dobok, kotrógépek lengyel gyártója kereskedelmi partnert keres. 10200 Mechanikus és elektromos nyomás- és hőmérőket gyártó cég partnert keres. 10199 Hőálló tömítéseket, tömí­tésszöveteket, gyűrűket, lemezeket, zsinórokat gyártó lengyel cég keres­kedelmi partnert keres. 10198 Kereskedelmi partnert keres lengyel cég - értékbiztosító beren­dezések, széfek, páncélszekrények, pénztárhelységek berendezései elektromos őrző berendezések gyár­tásával foglalkozik. 10197 Automata kapuk, bejáratok lengyel gyártója kereskedelmi part­nert keres. 10196 Hegesztett fém konténerek, utánfutók és vontatmányok, hegesz­tett acélszerkezetek lengyel gyártója kereskedelmi partnert keres. 10195 Kereskedelmi partnert keres élelmiszeripari és műanyagipari gé­pek tervezésével és gyártásával fog­lalkozó lengyel vállalat (járműipari, repülőgép és egyéb fém alkatré­szek). Szlovén cégek ajánlatai: 10193 Mo­torolajat, kenőanyagot, építési anya­gokat, szigetelő anyagokat kínál egy szlovén cég. 10192 Merker utánfutót és alkatré­szeket kínálunk. 10191 Téli autófelszereléseket, égő­ket, textil- és gumi lábtörlőket, elsősegély-készletet kínálunk. 10189 Telekommunikációs hálózat­hoz kínálunk cég berendezéseket, felszerelést. 10188 Kábeltévé termékek és anten­na rendszerek gyártását kínáljuk. 10187 Ipari célra kínál szlovén cég: légkondicionálók installálása, készí­tése, szűrők, zajszűrők, tűz- és rob­banás gádó készülékek bányákba. 10186 Bojlertervező és gyártó szlo­vén cég ajánlja termékeit és szolgál­tatását. 10185 A bőr- és szőrmeipar számára kínál gép-, berendezés- és tartozék- gyártást szlovén cég. 10184 Hulladék-feldolgozó üzemek­nek kínál felszerelést egy szlovén cég (konténert, olajszeparátort, magnetikus iongyorsítót). 10183 Távfűtési felszerelések ké­szítésével foglalkozó szlovén cég elsősorban szabályozó szelepeket kínál. 10182 Alumínium öntvényeket kínál szlovén cég 150 kg-ig, karosszériale­mezek öntését ajánlja. 10181 Vas- és acélhegesztést, forgá­csolást, préselést stb. kínál szlovén cég, kisszériás termelésben. 10180 Huzal és cső termékeket, jármű védő felszerelést kínál szlo­vén cég. 10179 Szlovén cég kínál lámpaüve­get, kész lámpákat, más üveg cik­keket. 10178 Inhaláló berendezést kínál szlovén cég. 10177 PVC lemezeket (karácsonyi dekorációhoz, zuhany függönyhöz ), vízálló lemezeket, élelmiszer- és gyógyszercsomagoláshoz lemeze­ket, esőköpenyt stb. kínál szlovén cég. 10176 Fúvásos termékeket, fröccsöntéses elemeket kínálunk, műanyag csomagolást használó partnert keresünk. 10175 Kínálunk laktózt, vitamin- és táplálékkiegészítőket kis állatoknak, műtrágyát. 10174 Ragasztó gyártással foglalko­zó szlovén vegyipari cég kínálja sza­bad kapacitását. 10173 Digitális nyomtatást, kiállítói standok összeszerelését ajánljuk. 10172 Szlovén cég kínálja gyártó ka­pacitását puha kötésű könyvek, ka­talógusok, szórólapok témájában, fekete-fehérben és színesben is. 10171 Offset nyomtatást kínál egy szlovén cég. 10169 Irodai és karosszékeket kínál szlovén cég. 10168 Női-férfi kötöttárut kínálunk. 10167 Szlovén cég kínál: női divat­áru, estélyi ruhák, blúzok.. 10166 Pénztárcákat, kézitáskákat, utazótáskákat kínál varrott termé­kek előállításával foglalkozó cég. 10165 Szlovén cég szőlőtőkéket kí­nál. Szlovákia: Ajánlunk folyamatos szállítással euro-palettát nagy mennyiségben, belföldi- és külföldi vevőket keresünk. Szlovák partnerünk által kifejlesz­tett építőelemes munkadarab be­fogórendszert ajánlunk A rend­szert többféle típusú szerszámgép­hez is fejlesztették ki. A rendszer segítségével különböző funkciójú munkadarab befogó készülékek állíthatók össze. Egyszerűsíti és gyorsítja a készülékek összeállítá­sát, pozitívan befolyásolja a meg­munkálás pontosságát. Viszonte­ladókat és vevőket keresünk, rész­letes technikai információval ál­lunk rendelkezésre. Görgős vésők gyártásával foglalkozó szlovák partnerünk felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres ter­mékeire, valamint eszterga, maró, csiszoló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad kapacitását ajánljuk. Magyarország: Partnerünk ajánl egy rendkívül ötletes megoldást, ill. megbízható terméket, a ferde marású máglyázólécet, amely ki­képzésének köszönhetően bizto­sítja a hosszirányú légmozgást a raktárakban, ezáltal a fa gyorsab­ban, egyenletesebben és lécnyom nélkül szárad, megakadályozva az értékes faanyagok gombás el­színeződését a szárítás során. Többször felhasználható, tartós segédanyag, mellyel a szárító­kamra kapacitása jobban kihasz­nálható, ezáltal csökken a fajla­gos energiafelhasználás. Magyar partnerünk ajánl belföldi vagy külföldi értékesítésre, szállí­tással fenyő fűrészárut, hajópad­lót, lambériát, gerendákat, padló­kat, deszkákat valamint asztalos minőségben anyagokat, vörös­vagy borókafenyőből is. Dugattyús és csavar-kompresszo­rok értékesítésével és szervizelésé­vel foglalkozó partnerünk ajánlja termékeit, pneumatikus és sűrített levegő hálózati elemeket, vállalja hálózatok tervezését, kivitelezését és javítását. Egy cég porszórásos festéshez keres partnert, 6m hosszú és 60x40-es, több ezer profil festéséről van szó. Egy cég 200 db. konvejer meghajtó lánckerék és hozzá tartozó láncot, 200 db. süteménygyártó gépet és ezek alkatrészeit gyártatna. Élelmi­szeripari termékekhez olyan teflo- nozó berendezést vásárolna, mely­nek a termékek befoglaló mérete 100x30 cm. Innováció Német és amerikai partnereink várják cégektől, feltalálóktól mind­azon ötleteket, amelyeket szükség szerint finanszíroznának, egyete­meket, főiskolákat, intézeteket is várnak, ahol az anyagi feltételek hiánya miatt témák várnak fejlesz­tésre. Ajánljuk az ingyenes iparjog- védelmi tanácsadási tevékenysé­get, magánembereknek, vállalko­zóknak, cégeknek. Munkalehetőségek belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: Szolgáltatást aján­lunk. A céljaiknak megfelelő ve­zető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, beta­nított, segédmunkaerő, munka­társak ajánlása és keresése költ­ségkímélő módon. Állást keres­nek: segédkönyvelö, raktárköny­velő, adminisztrátor vagy elárusí­tónő, élelmiszer elárusító; betaní­tott munkás; takarítónő; vizsgá­zott fűtő, biztonsági őr; közgaz­dász, könyvelő, beruházási refe­rens; gépkocsivezető, anyag be­szerző; fűtő és karbantartó, építé­szeti munkás, hőszigetelő, raktá­ros; logisztikai szakember; admi­nisztrátor; telefonközpontos. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkale­hetőség, végzettségnek és gyakor­latnak megfelelő munka keresése, ajánlása 18-50 éves korig. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: Sürgősen keresnek szakmunkásokat a fémipar, építő­ipar, élelmiszeripar területéről. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzle­ti, munkaerő-piaci, ipaijogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szol­gáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzse­lésében, befektető, közös vállalati partnerkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgálta­tása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 035/6461090 vagy 091, Fax: 035/6461092; Mobil: 0904325503, 0908150783. Ma­gyarország: FMMC F 0036/96/411879; 0036/96/ 523910, 523911, e-mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom