Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-11 / 8. szám, szombat

Családi kör ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 11. MINDENNAPI KENYERÜNK No swimming! HALKO JÓZSEF Egy fényképfelvételen a Jordán mellett tiltó tábla, rajta héberül és angolul a szöveg, mely a vizé­ben való fürdéstől óv: DANGER - NO SWIMMING! De miért? Miféle veszély (= danger) fe­nyeget? Talán annyira szennye­zett volna a szent folyó? Vagy a cápáktól kell félni? Sem az egyik, sem a másik. A környé­ken élő nemzetek kapcsolata szennyezett és fenyegető. Mert a Jordán, az ígéret földjének bibli­ai határa vált a viszály almájává minden talpalatnyi földért foly­tatott harcban. Ráadásul Jézus megkeresztelésének történelmi helye, amiről az e vasárnapi evangélium szól, már harminc éve megközelíthetetlen, milita- rizált övezet, melyet még a pápa is csak helikopterből tekinthetett meg. Michelle Picirillo olasz ferences rendi szerzetes legalább jelképesen megpró­bált ezen a helyze­ten változtatni: ami­kor a régészek az egyik parton temp­lomok és keresztelőkutak ma­radványait találták meg, azt javasolta, építsenek hi­dat egy emlékeztető táblával, hogy ennek a folyónak nem el­választania, hanem összekötnie kell. Az ötletet azonban kisajátí­tották a kereskedők, nyereséges üzletté vált, kis ampullákban árusítják a Jordán vizét, így aztán a tábla, mely tiltja a folyóba lépést, a Jordánból el­választó, fenyegető határt csi­nál. A fiolákkal való kupecke- dés pedig mágikus talizmánná degradálja. A bibliai tapasztalat egészen más szinten figyeli ezt a folyót. Úgy tekint rá, mint híd­ra, mint a radikális lelki meg­tisztulás helyére. Már Mózes szolgájának, Józsuának azt pa­rancsolta az Úr: „...Kelj fel, és menj át a Jordánon, te és veled az egész nép, arra a földre, amelyet majd Izrael fiainak adok” (Jozs 1, 2). Később meg Elizeus próféta hangsúlyozza az ilyen átgázolás tisztító erejét: „...Menj s fürödj meg hétszer a Jordánban, s akkor tested visz- szanyeri egészségét s megtisz­tulsz” (2 Kir 5,10). Ilyen érte­lemben kínálta a bűnbánat tisz­tító keresztségét Keresztelő Já­nos is. Ám akkor csúcsosodott ki minden, amikor a parton megjelent a felnőtt Jézus: miért kell neki, Isten fiának megme­rülnie tisztító vizében a Jordán­nak, mely az ígéret földjének küszöbe? Jézus új Mózes. Mint ahogyan Mózes kiszabadította a zsidókat az egyiptomi rabszolgaságból, s kivezette őket a Vörös-tengeren keresztül, úgy hív Jézus min­denkit a Jordán hullámain át a régi élet rabszolgaságából az új szabadságába. Nagyon érzékle­tesen fejezte ezt ki Erdő Péter, az új esztergomi érsek, herceg- prímás újévi homíliájában: „Az emberi történelem háborúk, ke­gyetlenségek és igazságtalansá­gok közepette zajlik, ám Krisz­tus megszakította a gyűlölet és a düh láncolatát.” S hogy a gyűlölet és düh lánco­latát valóban sikerül megszakí­tani, nos ennek a reménynek a szimbóluma a galamb. Ahogyan Noénak hírül adta, hogy közel a szárazföld (Tér 8,11), a galamb Jézus felett azt jelenti, a lélek is biztonsággal kiköthet, amire oly nagy a szükség a mindenféle há­borúk, kegyetlenségek és igaz­ságtalanságok közepette. E lelki szárazföld alapját Isten érintése jelenti, s a keresztség által ér el minden emberhez. Ebben és ez által Isten mindenki­nek személyesen elis- métli azt, ami Jézus keresztelése pillana­tában hangzott el: ez az én szeretett fiam (lányom), akiben kedvem telik! Ez a vallomás azon­ban a statisztikák ta­núsága szerint sajnos gyakran visszautasí­tásra, fájdalmas ér­dektelenségre talál. A nyugati civilizációban 92% a keresztény. Vajon hányán fogadják el igazán keresztségüket, s élik meg a gya­korlatban is? Hányán fogadták el közülük Jézust fivérüknek, s vele, mint Isten fiai és lányai, Is­tent Atyjuknak? Miért kellett már Bergyajevnek azt monda­nia, hogy „a legnagyobb ellenve­tés a kereszténységgel szemben maguk a keresztények”? Miért kellett Gandhi tapasztalatának abban a megállapításban meg­fogalmazódnia, hogy „a keresz­ténység nagyon jó, de a keresz­tények nagyon rosszak”? Miért kellett Kierkegaard-nak azt ír­nia, hogy Luthernek 95 tézise volt, neki csak egy: „a keresz­ténységet még nem valósították meg”? Voltaire 1773-ban azt jósolta, hogy az új kultúrában a keresz­ténység számára nincs hely, s hogy legkésőbb húsz éven belül megszűnik. Míg ő nem sokkal ezután a szörnyű kétségbeesés sötétjében meghalt, a keresz­ténység a mai napig itt van. Bergyajev, Gandhi és Kierkegaard kijelentései még­sem tükrözik teljesen az igazi helyzetet. Mégpedig azért, mert sokan voltak, akik a NO SWIMMING-táblától nem ijed­tek meg, és hagyták, hogy Jézus a napi küzdelmek sebes sodrá­sán át a teljes élet partjaira ve­zesse őket. A folyó szent vizét tartalmazó ampulla ára néhány dollár. A ke­resztség megtisztító vizének ér­téke az öröklét... A szerző római katolikus pap D jó is ilyenkor családi körben, a meleg szobában élvezni a hosszú estéket egy-egy csésze forró illatos tea mellett Érezzük jól magunk télen is! Péntek a szerencsétlen nap? Ismét elmúlt egy év minden örö­mével, bújával, bajával. Idősebbek lettünk megint, s a nehézségek el­lenére is többnyire bizakodunk, hogy az új év talán kevesebb meg­próbáltatást és több sikert tartogat majd számunkra. Minden bizonnyal többen va­gyunk, akik megvettük már a 2003-as évre szóló naptárt. Lehet, hogy mások is észrevették, idén jú­nius 13-a péntekre esik. Vannak, akik csupán mosolyognak az efféle babonákon, mások viszont szo­rongva váiják, hogy ez a „baljós” nap baj nélkül múljon el. Én viccesen úgy szoktam mondani (főleg, ha rosszul mennek a dol­gok), hogy azért nincs sok szeren­csém az életben, mivel pénteken születtem. Talán ezért is érdekelt, s utánanéztem egy kicsit ennek a napnak. Péntek, a hét ötödik napja, egyes vidékeken szerencsésnek számít, de a legtöbb helyen szerencsét­lenséget hozónak tartják. Hiszen Jézust is pénteken, nagypénteken feszítették keresztre, így talán ezért nincs ezen a napon áldás. A régebbi időkben pénteken nem tartottak esküvőt, de utazni, köl­tözködni sem volt tanácsos. Egyes munkákon sincs áldás; pénteken vetni, trágyázni kimondottan ti­los. Hajat sem vágattak, kivéve, ha éppen holdtölte volt. A boszorkánysághoz is kötődik ez a nap. A babona szerint szerdán és pénteken a boszorkányok ki­menőt kaptak, sok bosszúságot okozva ezáltal az embereknek. Cickafarkfűből főzetet készítet­tek, ettől új erőre kaptak. A véde­lem ellenük a fokhagyma, vala­mint a kamillavirág volt, ezt hordták zsebükben rontás ellen azok, akik hittek az ilyesmiben. Egyes vidékeken azonban nem tartják olyan rossznak a pénteki napot. Úgy hitték például, hogy aki napfelkelte előtt köpül, annak a vaja több lesz. Egyéb vallásokban, például az iszlámban kifejezetten szerencsés napnak számít a péntek. Szerin­tük ez ugyanis a zöld színhez kö­tődik, és a zöld színt szerencseho­zónak tartották. Ezért zöld színű ékszereket viseltek pénteken. A gyomirtást is ezen a napon végez­ték, különösen a csalánt irtották pénteken, úgy tartották, nem nő ki újra olyan hamar. A hagymafé­lék betakarítását is általában pén­tekre tervezték, mert úgy tudták, hogy akkor tovább eltarthatóak. A pogány misztikus vallásoknak köszönhető, hogy a pénteki nap­hoz ennyi hiedelem, babona fű­ződik. Számos híres személyiség hitt a pénteki nap szerencsétlen­ségében. Napóleon vagy például Bismarck kancellár nem kötött szerződést e baljós napon. E ba­bona megtörésére a brit admirá­lis elhatározta, hogy hajóját Pén­tek névre kereszteli, és pénteken bocsátja tengerre egy Péntek ne­vű kapitány parancsnoksága alatt. A sors iróniája, hogy nem sikerült, mert a hajó a teljes le­génységgel együtt eltűnt, és egyik tengerész sem került többé elő. A brit haditengerészet mind a mai napig vitatja e legenda va­lóságát. Orvosi szempontból is be van bi­zonyítva, hogy röviddel telehold előtt, azaz 13-án pénteken, az ember pszichikai labilitása foko­zódik, és nem elég ellenálló a be­tegségekkel szemben. Vannak, akik dacolnak a péntek­kel. Londonban például egy klub alakult, ahol a tagok minden hó­nap 13-án összejövetelt tartanak. A házban esernyőket nyitnak ki, létrák alatt járnak, és sót szórnak a földre, hogy megóvják magukat a baljós naptól, (méri) ségekben és a gyümölcsökben. Szerepeljen étrendünkben minél több déligyümölcs, alma, spenót, krumpli, valamint az egyes káposz­tafélék. A többnapos, kiadós ünnepi étkezések után beiktathatunk példá­ul egy-egy savanyúkáposzta-napot. A friss savanyú káposzta szinte ldta- karítja a gyomrot és a beleket, s ked­vez a bélflórának is. 100 grammon­ként 20 grammjával a savanyú ká­poszta a legfontosabb C-vitamin- források közé tartozik. Lehetőleg naponta fogyasszunk friss gyümöl­csöket is. Minden piros, narancssárga és sár­ga gyümölcs dúskál a karotin nevű színezőanyagban, amelynek erőtel­jes a sejtvédő hatása. A különféle gyümölcsök szintén igen gazdagok C-vitaminban, így erősítik az im­munrendszert. Rostanyagtartal- muk kimagasló, megkötik a kolesz­terint, és a salakanyagokat eltávo­lítják a szervezetből. A bennük levő illóolajok, keserű- és cserzőanyagok serkentik az emésztőnedveket, segí­tik a káros salakanyagok kiválasztá­sát, tisztítják a szervezetet. Az ünnepek tájékán azért fordul elő olyan könnyen, hogy magunkra sze­dünk néhány kilót, mert asztalaink üyenkor szinte roskadoznak a tor­táktól, sütemények­től, egyéb édes­ségektől. Egy a megol- dás! Fogadjuk meg, hogy nem nassolunk egész nap! ígéretünk megtartását segíti, ha csak az étkezési időpont­okban eszünk, és ha este hét óra után beszüntetjük a táplálkozást. Ha mégiscsak édességre vágyunk (hogyjobb kedvre derüljünk), ne ro­hamozzuk meg a cukrászdát! He­lyette próbálkozzunk mézzel ízesí­tett finom gyümölcsteával, vagy te­remtsünk valódi téli hangulatot egy- egy csésze fűszeres teakeverékkel. A teakeverékek a gyümölcsök friss za­matét varázsolják harmonikus ital­lá. A gyümölcsdarabkák a természet tiszta ízeit ötvözik magukba. Talál­ható bennük többek között hibisz- kusz, almadarabok, csipkebogyó, ananászkocka, papayakocka, cit­romhéj, búzavirág. A téli hónapokban se feledkezzünk meg a mozgásról. Kedvünk szerint végezhetjük a különféle tomaprog- ramokat. Most pedig, hogy leesett a hó, már meg is van a napi mozgás­adagunk. A hólapátolás (vagy alter­natív megoldásként a hógolyózás) kiváló fitneszprogram: alig fél óra alatt 220 kalóriát égethetünk el. Végezetül, de nem utolsósorban, ne feledkezzünk meg a különféle für­dőkről sem. Ha a kinti hidegből ha­zatérve belesüllyedhetünk egy kád forró vízbe, mindjárt visszatér az életkedvünk. A kádban töltött per­cek hatását erősíthetjük a vízbe ke­vert különféle illóolajakkal. Az aro­mafürdők kedvezően hatnak a vér­keringés­re, el­távolítják a szervezetből a káros anyagcseretermékeket. Télen minden harmadik felnőtt eny­he depresszióban szenved, ingerült, kedvetlen. Ennek legjobb ellenszere az aromaterápia. Az aromalámpába alkalmazhatjuk például a rózsaola­jat, hisz köztudott, hogy a rózsaolaj minden más illatnál jobb a depresz- sziós hangulat ellen. Természetesen másféle illatokat is bevethetünk ke­délyünk javítására. Miközben e so­rokat gépelem, egy illatos alma-fa­héj gyertya javítja hangulatomat. Január, február, itt a nyár - tanja a régi mondás. Ám amíg eljutunk odá­ig, túl kell élnünk a sötét, hideg téli hónapokat. Nem igaz, hogy ne le­hetne szebbé tenni akár egy januári napot is! Bár nem kön­nyű feladat, de meg­oldható! MÉRI MAGDOLNA áltoznak az évszakok, énekli a népszerű éne­kes - így van ez. Szép a tavasz, a nyár, az ősz - csak a téltől berzenke­dik mindenki. Én úgy gondolom, az élet tél nélkül unal­mas lenne. Mint minden évszaknak, ennek is megvannak a kellemeden- ségei (gondolok itt a hidegre, a korai sötétedésre, a fagyos időszakokra), ezek a dolgok ugyanúgy hozzátar­toznak az élethez, mint a hó és ajég. Milyen jó is ilyenkor otthon, családi körben a barátságos meleg szobá­ban élvezni a hosszú téli estéket egy- egy csésze forró illatos tea mellett. Lelkünk, szellemünk kényeztetésé­hez nem kell más, csak egy puha ta­karó, egy jó könyv, mellyel elnyújtó­zunk az ágyon, és képzeletünket szárnyra engedjük... Ne feledkezzünk meg testünkről sem, amely szintén vágyakozik a gondoskodásra, törődésre. Kezdjük a táplálkozással. Az egészséges táplálkozás a téli hó­napokban a szokottnál is sokkal fon­tosabb. Az immunrendszer műkö­dését serkenti a zsírszegény étkezés, anyagcserénk pedig csak akkor mű­ködik zavartalanul, ha szervezetünk megkapja a megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot, valamint nyomelemet. Á szakértők éppen ezért azt tanácsolják, hogy tányé­runkra főleg olyan fogások kerülje­nek, amelyekben sok az említett mikrotápanyag, viszont kevés a ka­lória. Kerülendő az alkohol, amely­ben vitamin egyáltalán nincs, kaló­ria viszont hét is egyetlen grammban, de ha­sonlóképpen áll a helyzet a cukor­ral is. Egészsé­ges viszont a tápanyagok és a kalóriák aránya a zöld­EM BERNEVELŐ Óvoda-iskola VEKERDY TAMÁS Az újabb óvoda-iskola kezdeménye­zésekben pontosan tudják, hogy le­het olyan nap, amikor már az első órán tíz-húsz perc után a legjobb, ha a gyerekek felkabátolnak, és kisza­ladnak egy kicsit futkározni, netán hógolyózni. Máskor viszont előfor­dulhat, ha mondjuk, meséltem az órán és a mesét még el is játszottuk, hogy már 75 perc telt el, és még csak pisilni se ment ki senki. Ezért az óvo- da-iskolai osztályok igyekeznek olyan épületbe költözni, ahol a 45 percenkénti értelmetlen csöngetés nem zavarja őket. Az óvoda-iskola azt jelenti, hogy a tanítónő lemegy az óvodába, leendő osztálya gyere­kei közé, de nem azért, hogy ott ta­nítsa őket, hanem azért, hogy meg­tanuljon velük játszani, míg viszont az óvónő felkíséri a gyerekeket az el­ső két-három évre az iskolába, s így biztosítják ketten együtt a valódi és személyre szabott átmenetet óvoda és iskola között. A pécsi Apáczai Cse­re János Művelődési Központból in­dult ez a kezdeményezés. Ezekben az óvoda-iskolai osztályokban, cso­portokban igyekeztünk Winkler Márta módszereit is elsajátíttatni, és Waldorf-módszereket is alkalmazni. Néhány év múlva a tanárképzőről szakdolgozatokat író hallgatók jöt­tek vizsgálódni, mérték a pécsi isko­lákban a hiányzások számát. Majd visszatértek hozzánk, megkérdezni, hogy mi itt a specifikum, mert ezek­ben a gyerekközpontú osztályokban szignifikánsan kisebb a hiányzók száma, mint Pécs egyéb iskoláiban. Igen. A gyerekek ezekben az iskolák­ban jól érzik magukat, így nemegy­szer még betegen is eljárnak. Mert az iskolában érdekes, mert ott való­di, életkori szükségleteiket elégítik ki, így aztán - mondhatnánk - Jól mulatnak”. Míg más iskolákba időn­ként az egészséges gyerek se akar el­menni, inkább betegséget színlel. (De lehet, hogy tényleg bele is be­tegszik, mint ez a későbbiekben majd kiderül.) Felejtés? Mintha mindent elfelejtettünk volna a gyerekekről, amit azelőtt tudtunk róluk! Nézzük meg a régi iskolaépü­leteket. Nemcsak szélesek a folyosók és a lépcsőházak, hanem a sarkok, lépcsőélek lekerekítettek. Úgy lát­szik, a régi tervezők tudtak arról, hogy a gyerekeknek szaladgálni kell, és belekalkulálták az elesése­ket, megütődéseket is. Ami újonnan épült iskoláinkban a folyosók szélességéből spóroltak le a tervezők, menni is csak lökdösődve lehet rajtuk a tízpercben, nem hogy szaladgálni, és a sarkok, élek, bi­zony, hamar letöredeznek. Az első festéskor aztán kíméletesebb helyen fával, keményebb intézményekben vassal erősítik meg őket (hogy ha a gyerek elesik, nagy valószínűséggel betörhesse a fejét?). Mintha éppen csak a gyerekekről feledkeztünk vol­na meg már az iskolák tervezésénél, terveztetésénél is - a tantervek, óra­tervek, tanmenetek kialakításáról nem is beszélve. „Karácsonyra mindenki ír, olvas!" De vissza az első osztályba! Ott ül előttünk, mondjuk, 25-30 kis elsős, és mi azt mondjuk: - Karácsonyra mindenki ír, olvas! És akkor jön egy másik iskola és azt mondja: - Nálunk viszont már no­vemberre mindenki ír, olvas! És aztán jön a harmadik iskola, hogy elmondja: - Mi olyan kitűnő mód­szerrel tanítunk, hogy a mi gyereke­ink már októberre írnak, olvasnak! Ugyan, mire való ez a verseny? És: meg lehet ezt csinálni? Sajnos, meg. A kisgyerekek ideg- rendszere olyan plasztikus, annyira idomítható, hogy be lehet velük tre­nírozni a feladatlapok igen jó kitöl­tését, és akkor diadalmasan mond­hatjuk:- Lám! 83 - vagy akár 87 - százalék! És a gyerekek - mint ez néhány év múlva majd egyértelműen kiderül - mégse tudnak, mégse tanultak meg tisztességesen írni, olvasni. Nem sa­játították el ezeket a fontos kulturá­lis alapkészségeket, sőt ezekkel a si­ettető módszerekkel csak szaporítot­tuk az írás- és olvasászavaros gyere­kek számát. Honnan veszem azt a gondolatot, hogy 25-30 egymástól nagyon különböző gyerek, akik kö­zött lehet olyan, aki már úgy jött az iskolába, hogy írt, olvasott, és lehet olyan, aki majd a második évvégére fog megbízhatóan írni és olvasni (ami nem jelenti azt, hogy bármi­lyen képessége rosszabb lenne, mint a korán író-olvasó gyereké), egy­szerre fog megtanulni írni, olvasni? Azonkívül: az előttem ülő gyerekek­nek körülbelül a fele fiú, a fele lány. A lányok ebben a korban érettebbek. És: jobban alkalmazkodnak az isko­la elvárásaihoz, követelményeihez. (Bár ezért - mint ezt majd mindjárt látni fogjuk - nem egyszer drágán fi­zetnek!) És: ülhet az osztályban olyan gyerek, aki csak idén május 31-én volt hatéves, és olyan is, áld tavaly június 1-jén töltötte be a hato­dik életévét. Az osztályom gyerekei életkorilag e két pólus között helyez­kednek el. Most ez még nagyon nagy különbség! Azt is mondhat­nám, hogy mintegy háromhavonta úgyszólván mérhető a fejlődés eb­ben az életkorban (míg például már 12 éves korban nem; ekkor csak az évenkénti fejlődés regisztrálható megbízhatóan). Az előttem ülő gyerekek tehát élet­kori szempontból - az életkori fej­lettség, érettség szempontjából - is akár négy lépcsőfokban is különböz­hetnek egymástól (tizenkét hóna­pon belül négyszer van meg a há­rom hónapos periódus). Miért gon­dolom én, hogy ennek a sokféle gye­reknek egyszerre kell megtanulnia írni, olvasni? Hova sietek velük? (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom