Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-02 / 1. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 2. KOMMENTÁR Évünk sorsa Bagdadban SIDÓ H. ZOLTÁN Nem túl hálás feladat az év első napján nagy vonalakban felvázolni, hogy mi is vár ránk az előttünk álló évben. December végén ugyanis, ha visszatekintünk, kiderülhet, prognózisunk túl optimista, túl pesszimista, eseden túl pontatlan volt. Ennek dacára, kerülve Nostradamus balladai homályú jövendöléseit, megpróbáljuk felvázolni, müyen események várhatók a nagyvüágban és nálunk. Talán a legkönnyebb feladat a sport terén vár ránk, hiszen a legfontosabb események naptára vüágos. Tudjuk, mikor lesznek a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői, mikor kezdődik a jégkorong-világbajnokság, a profi kerékpáros Tour de France, ismert a Forma-l-es autós vüágbajnokság menetrendje, sőt az is bizton megmondható, hogy az év legfontosabb sporteseményét, az adétikai világbajnokságot augusztus végén Párizsban rendezik. Persze, azt már nem mernénk megjósolni, hogy a szlovák jégkorong-válogatott megvédi-e világbajnoki címét. Ennél egy fokkal nehezebb megjövendölni a gazdaság terén várható fejleményeket. A Vüág- bank és a Nemzetközi Valutaalap - időnként nagyot tévedő - várakozása szerint a világgazdaság növekedési üteme idén némileg magasabb lesz a tavalyinál. Ismét az USA lesz a fellendülés motoija, miközben Nyugat-Európa két százalékot alig meghaladó növekedési üteme és Japán stagnálása jelzi, a recesszió még nem múlt el végleg. Szlovákia az éltanulók csoportjába került a 2003-ban várt 4 százalékos növekedési mutatójával. Persze, ettől sem fogunk ujjongani, mivel jókedvünket letöri a tegnaptól életbe lépett áremelési hullám, továbbá a munkanélküliek magas aránya. A világpolitika területe a sportnál és a gazdaságnál is sokkal rejtélyesebb. Vajon január végén ki lép Csehországban Václav Havel helyére? Vajon zökkenőmentes lesz-e az Európai Unió keleti kibővítésének ratifikációs folyamata? És a legfontosabb: Mikor kezdődik, ha egyáltalán megindul, a támadás Irak ellen? Ha jobban belegondolunk, talán ez a kérdés a legfontosabb 2003-ban. Ugyanis, ha az Egyesült Államok vezette szövetségesek célkeresztjébe Bagdad kerül, akkor teljesen kiszámíthatadan láncreakciók indulhatnak. Ellencsapás tömegpusztító fegyverekkel, a háború eszkalálódása a Közel-Keleten, a terrorizmus új hulláma, és még sorolhatnánk a nem várt fordulatokat. Ha ez bekövetkezik, akkor búcsút inthetünk a gazdasági növekedésnek, tragikus esetben pedig az életünkben biztos pontot jelentő sporteseményeknek is. Ezért elmondható: az emelkedő olajár előszelével közeledő és éleződő iraki konfliktus nyomja rá legjobban bélyegét az előttünk álló 2003-as évre. Ha a probléma megoldása az Öböl-háborúhoz hasonlatosan gyors lefolyású lesz, akkor csak egyet döccen a világ szekere, s minden megy tovább, ha borzalomba torkollik, akkor... Akkor az eddig leírtak érvényüket vesztik, s egy sötét forgatókönyv első lapjait ütjük fel. Békés? Boldog? MALINÁK ISTVÁN Ki tudja, hányszor ismételjük el ezekben a napokban barátainkkal, ismerőseinkkel találkozva: békés, boldog új esztendőt! Ami annyira természetes, hogy már el sem gondolkodunk rajta. Viszont ha az ember külpolitikaként kívánna békés új évet, akár ironizálásnak is vehetnék. Csak az ünnepek alatt és között annyi gyilkosság, merénylet történt, oly sok rossz hír érkezett, hogy mindeníd számára nyüvánvaló: 2002 utolsó napjairól minden elmondható, csak az nem, hogy 2003 békességének alapjait teremtették meg. Napok óta téma a szerkesztőségben, hogyan fogjuk megoldani a megerősített ügyeleteket, átszervezni a híroldalakat, ha megindul az Irak elleni háború. Egyikünk sem kívánja, de 2001. szeptember 11-e, majd az afganisztáni háború tapasztalatai tanítottak meg bennünket arra, jó lesz, ha mindenre felkészülünk, legalább lélekben. Feszül itt egy jókora ellentmondás is a magánember, az én békém, a te békéd, meg a külvüág békéje között, és boldogok azok a szerencsére óriási többségben levők ebben az országban, akik a sajátjukat minden körülmények között meg tudják őrizni. Hiszen ez a legfontosabb az életben, az egyén békéje, boldogsága. Ezért a többséget nem is foglalkoztatja az említett ellentmondás - és ez így van rendjén. Ugyanakkor belegondolt-e valaki abba, hogy ebben a kis országban is hány száz, hány ezer olyan munkahely van, amelynek megszokott rendjét, az ott dologozók munkáját, s ezáltal esetleg a magánéletét is befolyásolják a távolinak tűnő háború miatti intézkedések? És akkor nem szokunk arról, hogy a nemzetközi gazdasági hatások, utazási lehetőségek, szigorítások stb. révén, vagyis közvetett módon mindenkiét, meg arról sem, hogy benne van a pakliban: egyszer ebből az országból is el kell mennie néhány fiúnak egy háborúba. Persze, ne kelljen, de jobb rá felkészülni, legalább lélekben. Mondhatnánk, ez a fonákja, az ára a reményteli perspektívának. Mert 2002 jót is hozott ennek az országnak, s értelemszerűen a felvidéki magyarságnak. A meghívó a NATO-ba és az EU-ba, mindazzal, ami ezzel együtt jár és főleg járni fog, nekünk különösen jó. Még nem maga a felemelkedés, még nem maga a jobb élet, de annak a reménye. Es már ez is nagy dolog. Az ország fejlődésének ebben az átmeneti időszakában nemcsak az olyan negatívumok, mint egy rajtunk kívülinek érzett háború következményei, befolyásolják csak közvetve az életünket, hanem a pozitívumok is. Valószínű: NATO- és uniós taggá válásunk után még jó pár évnek el kell telnie ahhoz, hogy mindenki közvetlenül érezze az előnyét a vüágpolitikában jelentős szerepet betöltő szervezetekhez való tartozásnak. Természetesen jobb lett volna 2003 első munkanapján vidámabb hangot megütni, de hát ilyen időket élünk. Nem biztos, hogy lesz Irak elleni háború, mindazzal a felfordulással, amit okozhat a világban, és akkor értelmetlen károgásnak tűnik mindaz, amit leírtam. Úgy legyen. NEUE ZÜRCHER ZEITUNG A független svájci lap Együttélés a Kárpát-medencében címmel közölte Andreas Oplatka egész oldalas írását Magyarországról és a határon túli magyarságról. A lap egyúttal jelezte, hogy a cikkel Oplatka befejezte kelet-közép-eu- rópai tudósítói tevékenységét, és 2003 első felében saját kérésére szabadságolják. A szerző széles, a Habsburg kor kezdetéig visszanyúló történelmi áttekintést ad azzal, hogy a Kárpát-medencében elterülő Magyarország, Szlovákia és Nyugat-Románia feladata ma a múlt közös leküzdése. Ez nem könnyű, mert a kelet-európai gondolkodásmód a nyugateurópainál sokkal inkább történelemorientált, s mert e tájon a népi tudatban a nem tökéletes jelen kompenzációjaként virágoznak a saját egykori nagyságról szóló történelmi mítoszok, és a mai nemzetállami elképzeléseket visszavetítik korábbi korokba.- Örültünk, hogy az ünnepek alatt otthon voltak a gyermekeink meg az unokáink, csak az a baj, hogy miattuk hosszú hónapok óta először be kellett fűteni a szobákban is... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ LIDOVÉ NOVINY A cseh kémelhárítás vezetője, Jirí Rűzek veszi át az új évben a NATO kémelhárítási különbizottságának irányítását. A prágai napilap megjegyzi, hogy a posztot most először tölti be kelet-európai - szakértő. Ez külön jelentőséget ad a váltásnak, amely egyébként az Észak-atlanti Szövetségben szokásos - betűrend szerinti - szabályszerűség alapján történik. Csehország Kanadától veszi át a posztot, és Dániának adja át. A szóban forgó bizottság a NATO- főtítkár és a döntéshozó szövetségi szerv, az Észak-atlanti Tanács konzultatív testületéként működik a kémkedés és terrorizmus területén, és üyeténképpen 2003-ban jelentős mennyiségű munkára számíthat, különös tekintettel egy esetleges iraki katonai beavatkozásra. A bizottság részt vesz abban a munkában is, amelynek középpontjában a tagországok kémelhárító szolgálatai közötti együttműködés szorosabbra fűzése áll - utóbbit a tagországok elleni esetleges terrortámadások, illetve bármilyen másfajta agresszió megelőzése indokolja. Washington 2002-ben tovább folytatta fegyveres erőinek, stratégiájának, valamint külpolitikájának átalakítását USA: biztonság mindenek felett Az elmúlt évben folytatódott az USA külpolitikájának és biztonságpolitikájának új, módosult irányvonala, amelynek gyökerei még a 2001. szeptember 11-e előtti időre nyúlnak vissza. ONDREJCSÁK RÓBERT Tény, hogy már Bush elnök hivatalba lépését követően módosult az amerikai biztonsági stratégia, amely ezt követően hat fő célra helyezte a hangsúlyt. Ezek az Egyesült Államok honi területének védelme, az amerikai fegyveres erők képessége távoli hadszínterekre való erőátcsoportosítása, az ellenség stratégiai céljainak hatékony megsemmisítése és annak kinyilvánítása, hogy gyakorlatilag nincs olyan hely a Földön, ahol el lehetne kerülni az esetleges megtorlást, továbbá az információs és kommunikációs rendszerek biztonsága, a legmodernebb technológiák kifejlesztése és alkalmazása, a világűr és az ott levő amerikai potenciál védelme. Ezek a prioritások szeptember 11-e után is megmaradtak, és megvalósításuk még fontosabbá vált. Bush elnök 2002. január 29-én, az Unió helyzetéről tartott értékelésében hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni küzdelem nem ért véget, sőt még épphogy csak elkezdődött, és az USA célja, hogy ezt a háborút megnyerje és megvédje az Egyesült Államok területét. Washington 2002-ben is folytatta fegyveres erőinek, stratégiájának és külpolitikájának átalakítását, mégpedig olyan irányban, hogy az USA képes legyen hatékonyan válaszolni az új kihívásokra és fenyegetésekre. A fegyveres erők szintjén rohamléptekkel zajlik a katonai-technikai forradalom, amelynek következtében az amerikai haderők minden fegyverneme és a világ többi fegyveres ereje közötti szakadék a katonai képességek terén gyors ütemben növekszik. Ezenkívül nagyon fontos megemlíteni az USA erőinek földrajzi átcsoportosítását is, amelynek célja, hogy közelebb legyenek a potenciális veszélyforrásokhoz. Washingtonnak ennek érdekében új támaszpontokat kell szereznie, elsősorban az Indiai-óceán térségében és Közép-Ázsiában, s így átalakítania támaszpontrendszerét, amely jelenleg túlságosan Európa- és Kelet-Ázsia-központú. Ezen a téren nagyon fontos, hogy az amerikai központi parancsnokság, amelynek hatáskörébe a Közel-Kelet is tartozik, és amelynek székhelye eddig Floridában volt, átköltözik a Perzsa-öbölben fekvő Katarba. Ennek következtében sokkal közelebb lesz a potenciális térségbeli hadszínterekhez, például Irakhoz is. Ezenkívül az USA csökkenteni akarja függőségét az eddigi fő közel-keleti szövetségestől, Szaúd- Arábiától is, hiszen az ameri- kai-szaúdi kapcsolatokban az utóbbi időben komoly gondokat okoz a terrorista szervezeteknek juttatott rijadi anyagitámogatás. Száúd-Ará- bia egyelőre nem engedélyezte azt sem, hogy az amerikai fegyveres erők felhasználják az ottani támaszpontokat egy esetleges Irak-ellenes katonai akcióhoz. Ezért Washington megkezdte erői egy részének átcsoportosítását Szaúd-Arábiából Katarba. Fontos még az a tény is, hogy az USA támaszpontokat szerzett Közép-Ázsiában, tehát abban a régióban, amelyet az Indiai-óceánon állomásozó repülőgép-anyaha- jókról már problémás elérni, bár természetesen az interkontinentális bombázók távoli támaszpontokról is képesek bármely pontra eljutni a Földön (a Diego Gardán állomásozó B-52-esek elérik az Indiai-óceánnal határos összes régiót, beleértve a Közel-Keletet is, a B-2-eseket, amelyek az amerikai Missouri állambeli támaszpontjukról startolnak, pedig már bevetették Afganisztánban és a Balkánon is). Nagyon fontos a pilóta nélküli repülőgépek gyors fejlesztése és bevetése (lásd például a jemeni akciót), amelyek lehetővé teszik, hogy emberéletek kockáztatása nélkül hajtsanak végre nagyon veszélyes missziókat. A katonai-technikai fejlesztéseken kívül nagyon fontosak a koncepciózus változások is. Az amerikai vezetők kijelentései egyértelműen arra utalnak, hogy az USA fenntartja magának a jogot a megelőző csapásmérésre, ha úgy ítéli meg, hogy biztonsága vagy alapvető érdekei veszélyben forognak. Ez azt jelenti, hogy ha Washington úgy ítéli meg, akkor csapást mérhet más országok területén is terrorista csoportokra vagy más veszélyforrásokra. Ezzel a koncepcióval szemben nagyon sokan az állam szuverenitását mindenek felé helyező vesztfáliai rendszerrel érvelnek. Ha azonban az Az USA fenntartja magának a jogot a megelőző csapásmérésre. amerikaiaknak esetleg választaniuk kell a nemzetközi jog és a biztonság között, minden bizonnyal saját biztonságukat fogják előtérbe helyezni. Tény, hogy ez a koncepció elméleti lehetőséget nyújt Washingtonnak akár a katonai beavatkozásra, például Irakban vagy máshol, ha úgy értékeli, hogy a jelenlegi állapot túl nagy kockázatot jelent. Ezzel szorosan összefügg a december 10- én nyilvánosságra hozott deklaráció, amely kinyilvánítja, hogy ha az Egyesült Államok fegyveres erőit vagy a szövetséges fegyveres erőket tömegpusztító fegyverekkel támadás éri, az USA fel van készülve a bármilyen eszközökkel végrehajtandó válaszra, beleértve az atomfegyvert is. Természetesen ez a jelenlegi helyzetben elsősorban Irak ellen irányul, és nem az első ilyen figyelmeztetés. Az 1991-es Öböl-háborúban az akkori amerikai külügyminiszter, James Baker már figyelmeztette a bagdadi vezetést, hogy ne vessen be tömegpusztító fegyvereket a szövetségesekkel szemben, mert annak válaszcsapás lesz a következménye. A jelenlegi bejelentés valójában nem más, mint az elrettentés megerősítése. Változást jelent viszont az előző amerikai kormányokkal szemben, hogy Bushék már nem elégszenek meg azzal, hogy megakadályozzák a tömeg- pusztító fegyverek elterjedését (nonproliferation). Az USA már megpróbálja csökkenteni is azoknak az országoknak a számát, amelyek rendelkeznek ilyen fegyverekkel (counterproliferation), természetesen itt az úgynevezett latorállamokra kell gondolni. Míg a „továbbterjedést” megakadályozni akaró stratégia alapjait a szerződések képezik, az új koncepció csak akkor lehet sikeres, ha erős nyomás- gyakorlással párosul, ennek sikertelensége esetén pedig hiteles katonai erő bevetésével számol. Tény, hogy az Egyesült Államok jelenleg olyan egyedülálló helyzetben van, hogy katonai, politikai és bizonyos mértékig még gazdasági téren is domináns szereplője a nemzetközi kapcsolatoknak. A most formálódó katonai-technikai fejlesztések, stratégiák és koncepciók lényege az, hogy ezt az egyedülálló pozíciót Washington a lehető legnagyobb biztonság megteremtésére szeretné felhasználni. Szeptember 11-e egyik legnagyobb, máig (és még sokáig) tartó hatása pedig áz, hogy a biztonság mindentől - beleértve a nemzetközi szerződéseket is - fontosabb Washington számára. Már a ratifikálási eljárások megkezdése előtt viták folytak arról, ki jár pórul a szerződés hatálybalépésével START II, a halvaszületett megállapodás MTI-HÁTTÉR Az Egyesült Államok és Oroszország elnöke tíz évvel ezelőtt, 1993. január 3-án Moszkvában írta alá azt a kétoldalú szerződést, amely START II néven került be az amerikai-orosz fegyverzetkorlátozási megállapodások közé. A hangzatos, de pontatlan betűszó mögött a két hatalom hadászati (nukleáris) támadó fegyverrendszereinek minőségi korlátozása állt. Az előzményekhez tartozik, hogy „első” George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök ugyancsak Moszkvában másfél évvel korábban, 1991. július 31-én már aláírt egy „Strategic Arms Reduction Treaty”-t (START), de az csak utólag, 1993- ban kapott sorszámot (START I). A folyamat harmadik állomása ismét egy „moszkvai szerződés” lett, amely START III-ként készült, 2002. május 24-én került aláírásra az orosz fővárosban „második” George Bush és Vlagyimir Putyin elnök csúcstalálkozóján, végleg elhantol- va a START-II-t, amely nem élhette meg tizedik születésnapját sem. A START II két szakaszban kívánta csökkentem, illetve korlátozni a felek hadrendben levő atom-robbanótölteteit, atombombáit. Az első szakaszt - a szerződés remélt hatálybalépésétől számítva - hétévesre tervezték, a másodikat 2003-ra kívánták lezárni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy akár 2000-ben is zárulhat, ha az Egyesült Államok pénzügyileg segíteni tudja a hadászati atomeszközök oroszországi felszámolását. Már a ratifikálási eljárások megkezdése előtt szenvedélyes viták folytak Washingtonban és Moszkvában arról, hogy ki jár pórul a START II hatálybalépésével. A Pentagonban arra panaszkodtak, hogy a START II szerződés végrehajtása során/következtében lényegesen csökken az az amerikai potenciál, amellyel úgynevezett „ellenerőcsapások” mérhetők hadászati fontosságú orosz objektumokra. Az orosz hadászati tervezőket másfajta gondok foglalkoztatták. A START II-ben meghatározott számítási szabályok szerint mindkét fél a hadászati támadó atomeszközeinek körülbelül a felét tarthatta tengeralattjárókon. Míg azonban az Egyesült Államokban a Trident-2 rendszer (1993-tól számítva) még 20-25 évig életképes marad, Oroszországnak korszerűsítenie kell hadászati támadó fegyverrendszereinek tengeri összetevőjét. Moszkva 2010-2015 előtt aligha talált volna anyagi fedezetet ilyen vállalkozáshoz. 1996-ban bejárta a világot a hír, hogy az Egyesült Államok ratifikálta a START II. szerződést. A szenátus valóban áldását adta a megállapodásra, de az elnöki aláírás elmaradt. így a hatálybaléptetéshez eleve nem voltak meg a feltételek.
