Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-05 / 283. szám, csütörtök
Kultúra ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 5. Könyvbemutató a Vámbéry Kávéházban Dunaszerdahely. Mal8 órától mutatják be a Vámbéry Irodalmi Kávé házban Pósa Lajos Tülökvár című kötetét, amely a Lilium Aurum Kiadó gondozásában látott napvilágot. A könyvet Bettes István költő ismerteti. Közreműködnek: Varga Evelin és Miklós Viktor, a duna- szerdahelyi Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulói, (ú) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Luisa Miller 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Antonius és Kleopátra 19 KIS SZÍNPAD: Macska a forró tetőn 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Sok hűhó semmiért 10,19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A lóvá tett kupec 9,11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Kvartett (szl.-cseh) 18.30 Bazi nagy görög lagzi (am.) 16.30.20.30 MLADOST: Hollywood, Hollywood (am.) 15.30,20 Reggel Velencében (fr.) 17.30 ISTROPOLIS: A sárkány csókja (am.) 15.30, 18, 20.30 Don’s Plum Bar (am.) 17.30, 20 Hollywood, Hollywood (am.) 16, 20.15 Télapu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 18.15 AU PARK - PALACE: Vidocq (fr.) 16.30,18.35,19.45,20.45,21.55 Mindenütt nő (am.) 17.25,19.45 Hollywood, Hollywood (am.) 15.40,16.20, 17.50,18.30,20 A sárkány csókja (am.) 20.35 Télapu 2.-Veszélyben a karácsony! (am.) 14,16.05,18.10 A kárhozat útja (am.) 15.20,17.40, 20 Beszélj hozzá! (sp.) 15.15 Bazi nagy görög lagzi (am.) 14.15,16.20, 18.25.20.30 A Bourne-rejtély (am.-cseh) 15,17.25 Jelek - Signs (amerikai) 20.20 Különvélemény (amerikai) 18.05,21.05 KASSA TATRA: Pornográf kapcsolatok (ff.) 17 England! (ném.) 19 CAPITOL: Vidocq (fr.) 16, 18, 20 ÚSMEV: Télapu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 16,18,20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Különvélemény (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Szökés Budára (szl.-cseh) 17,19.30 LÉVA - JUNIOR: Darázsfészek (fr.) 16.30 A kis Vera (or.) 19 VÁGSELLYE - VMK: Szerelem utolsó vérig (magy.) 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Hollywood, Hollywood (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Atomcsapda 17.15 Hangyák a gatyában 2. 15.30, 17.45, 20 Harry Potter és a titkok kamrája 16.30,19.30 Jelek-Signs 20.15 Akismenő 16.15, 18.15, 20.15 A szállító 17.15, 19.45 A szmokinger 16.30, 18.30,20.30 A vörös sárkány (am.) 15,17.30,20 ROVÁS-RAJZVERSENY Závada Pál Milota című, a közelmúltban megjelent regényének bemutatója a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében „Muszáj történeteket mesélnem” 77 (Somogyi Tibor felvétele) Még december 10-ig lehet jelentkezni a Rovás-rajzversenyre, amelyet a szepsi Rovás Polgári Társulás, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Rozsnyó és Vidéke Alapítvány hirdetett meg középiskolás diákok és frissen érettségizett fiatalok részére. Ezzel a lehetőséggel a szervezők segíteni kívánnak azoknak a tehetséges fiataloknak, akiket képzőművészeti főiskolára nem vettek fel, de életcéljuk a művészet. Rajznak tekintenek minden képző- művészeti alkotást, amelyek legalapvetőbb alkotóeleme a vonal, és nem sokszorosító eljárással készült. Önálló műveket várnak, stúdiumrajzokat, vázlatrajzokat. Más műfajok műhelyrajzait nem fogadják el. Beküldendő az utóbbi két évben készült három rajz - névvel, lakcímmel, műcímmel ellátva. A rajzok maximális mérete A3. A műveket az alábbi címre kell küldeni: Rákóczi Magyar Ház, Ko- menského 4., 048 01 Roznava. A Rovás-rajzverseny nyilvános zsűrizését 2002. december 12-én tartják Rozsnyón, a Rákóczi Magyar Ház dísztermében, amely egyben a kiállítás megnyitója is lesz. Értékes díjakat osztanak ki, amelyek főleg az alkotómunka sikereihez járulnak hozzá. Az első három helyezett meghívást kap a nyári Rovás - Rajzszög alkotótáborba. Pozsony. „Ne ijedjen meg senki, amikor azt mondom, hogy ez egy komplex, összetett regény, ez nem azt jelenti, hogy olvashatatlan. Éppen ellenkezőleg: nagyon jó, nagyon olvasmányos, a szó legnemesebb értelmében vett bestseller” - mondta Grendel Lajos Závada Pál legújabb, Milota című regényéről, amelynek bemutatóját kedden tartották a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében. MISLAY EDIT Závada Pál visszatérő vendége az intézetnek, a közelmúltban a székházban mutatták be első, hatalmas sikert aratott regénye, a Jadviga párnája szlovák fordítását is. Závada szépírói bemutatkozását (előtte ugyanis Kulákprés címmel szociográfiája jelent meg) természetesen ezúttal sem lehetett megkerülni. Grendel Lajos a Jadviga párnája kapcsán megjegyezte: a regény a lehető legjobb időpontban jelent meg. „A 70-es évek végétől és a 80-as évek elejétől a magyar próza elindult egy olyan irányba, amelyben a szövegeknek a világszerűsége nem igazán volt fontos. A nyelvi kifejezésnek a különböző modulációi voltak érdekesek - mondta. - A magyar irodalomnak ez a hulláma véleményem szerint valamikor a 90-es évek közepére kifulladt, manírrá, divattá vált, egyben veszített is a közönségéből. Viszont volt egy nagyon széles, nem szakmai olvasóközönség, amely visszavágyta azt a fajta regénytípust, amit én jobb szó híján realizmusnak neveznék.” Závada Pál pályatársa gondolataihoz kapcsolódva szépírói módszeréről, stüusáról így vallott: „Abban az időben, hogy elkezdtem foglalkozni az írás gondolatával, egyrészt a szociográfusi indíttatásomnál fogva teljesen nyilvánvaló volt, hogy valamiféle realista nyomvonalat követni fogok. Magyarán szólva muszáj történeteket mesélnem, mert mást nem tudok. Ugyanakkor ha nem lett volna a modernista kornak és az akkori magyar szövegirodalomnak a hihetetlen felszabadító hatása az én olvasmányélményeimben is, akkor, úgy érzem, be lennénk zárva valamiféle tér-idő azonosságba, a fiatal korom, az akkori mai magyar irodalom borzalmaiba, amikor sok-sok rossz realista regény és novella született. ” Persze, nem arról van szó, hogy vissza kellene térni a 19. századi, 20. század eleji realizmushoz, Závada éppen azért jó „realista” író, mert ugyanúgy, ahogy az amerikai William Faulkner, a joycei-, Virginia Woolf-i újításokat olvasztotta egybe az 19. századi realista próza eszközeivel, ő a modernista iskolák, a posztmodern regény eszköztárából emelte ki azt a többletet, amit aztán Grendel Lajos és Závada Pál hatékonyan hasznosíthatott. „Ha ez realizmus, amit én csinálok - tette hozzá Závada -, akkor örülök neki, mert én úgy gondolom, hogy mondatfelszabadító realizmust kell csinálni.” Szociográfiája és mindkét regénye fő ihletőforrásáról: a gyökerekről, a délalföldi szlovákságról, valamint a nemzeti identitástudatról Závada egyebek mellett elmondta, hogy bár szociológusnak készült, és budapesti értelmiségi pályára igyekezett „ráállni”, elég hamar bekövetkezett nála a „természetes visszata- lálás”, érdeklődése pedig a múlt felé fordult. Amikor ugyanis szociológusként, magnóval, kérdőívvel a hóna alatt szülőföldje, a délalföldi, szlovákok lakta vidéket járta, rádöbbent, hogy a pestiek számára az az érdekes, ahonnan ő jött. Nem is kellett messzire mennie, mint a születése idejébe, az ötvenes évekbe, amely sokáig tabutéma volt. A felmérést a saját családjában kezdZÁVADA PÁL MILOTA ... w v1«* v » i * , te, majd a rokonságnál folytatta, és a faluban is gyűjtött dokumentumokat, ebből született aztán a már említett Kulákprés. „Nemcsak nép- rajzilag találkoztam a szlováksággal, meg a szlovák nemzeti, nemzetiségi tradíciónak a jellegzetességeivel, hanem a történelembe vetett- ségnek a borzalmaival is” - mutatott rá az író. Főképpen a szlovákságnak, és természetesen a saját szlovákságának a mibenléte érdekelte, igyekezett szlovákul beszélni az öregekkel, megpróbálta megismerni, fölfedezni, miben másak ők, mint a többiek, melyek azok a hagyományok, gyökerek, amelyeket ő is átörökít. „A délalföldi szlovákság nagyon határozott és karakteres nemcsak nyelvénél fogva, nagyon izgalmasak a csakis és kizárólag rájuk jellemző hagyományok, egyrészt a tárgyiak, kezdve az építészettől a háztartási eszközökig, másrészt a különféle szokások. Emellett mindez mintha valahogyan süllyedne el. Visszavonhatatlanul - állapította meg Závada. - Tulajdonképpen egyfajta halál ez, mocsárba süllyedés, ennek minden tragikumával, de az ember valahogy mégsem érez halálhangulatot, hanem úgy tekinti, mint az élet részét: valami öregszik és süllyed lefelé. És ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megőrizhetjük és tovább- vihetjük. Tehát ha én valamit az irodalomban tehetek, az egy-egy szállal valamennyire mindig kapcsolódni fog ehhez a tradícióhoz, a családom múltjához. És megpróbálom csúnya szóval élve használni, másfelől pedig valahogy átadni a családom múltját, a falu történetét mint örökséget, amivel én több vagyok, vagy legalábbis más vagyok, mint más író.” Grendel Lajos nem csupán a Jadviga párnája sikerének titkát fejtette ki érzékletesen az est folyamán, hanem arra is meggyőző választ adott, miért jó könyv a Milota. Bár Tótkomlós neve egyszer sem tű- nik fel a regény lapjain, Závada Pál szülőfaluja történetének egy újabb fejezetét kínálja az olvasóknak, egy izgalmas, a magyar irodalomban talán máig is szokatlannak számító szerelmi történettel, egy 34 éves fiatal nő, Roszkos Erka és a 67 éves Milota György kapcsolatával fűszerezve. Anekdotikus történetei, figurái révén pedig Grendel szerint erősen köthető a magyar irodalom realista hagyományaihoz. Itt „lépett színre” az est folyamán Mikszáth Kálmán, akit - bizonyára nem a véletlen folytán - mindketten megidéztek legújabb regényükben. Závada a szóban forgó Milotában, Grendel Lajos pedig szintén legutóbbi regényében, a Nálunk, New Hontban címűben. Závada Pál rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy legalább egy kérdés erejéig ő faggassa pályatársát arról, mit is jelent neki irodalmi felmenője, Mikszáth Kálmán. S mint kiderült, a két jeles írót nem csupán a törté- netmesélés-pártiság köti össze, hanem a bizonyos értelemben vett kötődés a nagy elődhöz is. Ezt a kötődést Závada Pál egyébként meggyőzően bizonyította a regénynek azzal a részletével is, amelyet a Milotából olvasott fel a közönségnek. Az új regényt - a Jadviga sikere okán - nagy várakozás előzte meg. Sikerül-e megismételnie, netalán túlszárnyalnia első nagy sikerét. Azok, akik elolvassák a Milotát, választ kapnak a kérdésre. Csalódástól, azt hiszem, nem kell tartaniuk. Verseivel emlékeztek a résztvevők a két éve elhunyt költőre, majd Zalabán megkoszorúzták a sírját Csontos Vilmos-szavalóverseny Zselízen Egykori kritikákból, beszámolókból és interjúkból áll Monográfia jelent meg Fischer Annie-ról MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. A XX. századi magyar előadóművészet legendás alakja, Fischer Annie zongorművész (1914- 1995) pályáját és különleges egyéniségét villantja fel a Klasszikus és Jazz Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet. A könyvet Batta András, Gádor Ágnes, H. Magyar Kornél, Molnár Szabolcs, Retkes Attila, Székely György és Tóth Anna szerkesztette. Mint a kötet beköszöntője tartalmazza: ezt a könyvet nem lehetett megírni, csak összeállítani. Mert ennek a könyvnek a megfoghatatlanról kell szólnia. Az emberről, aki hivatására kiválasztatott. A csodagyerekből világhírű művésszé lett asszonyról, aki zongorajátékával elbűvölt, felkavart, katarzist váltott ki. Akinek befelé élő személyisége ellentmondott rivaldafényben leélt életének. A kötet nagy része az 1925-től 1994- ig ívelő pályafutás állomásait sorra vevő és értékelő egykori napilap- és folyóirat kritikákból, beszámolókból és interjúkból áll. Tóth Aladár, Lányi Viktor, Péterfi István, Pernye András, Kroó György, Kovács János és még számos zenekritikus, zenetörténész kísérte figyelemmel Fischer Annie pályáját, ezáltal a kötet révén nemcsak koncertkrónikát tanulmányozhatnak az érdeklődők, hanem a magyar sajtótörténet, a magyar zenekritikai irodalom legjavát olvashatják. A több mint 300 oldalas könyvben olvashatók visszaemlékezések is. így például Failoni Donatella, Schiff András, Váljon Dénes és Vásáry Tamás, valamint Fischer Annie egyetlen tanítványa, Csoba Tünde zongoraművész idézi fel a legendás előadóhoz fűződő kapcsolatát. A kötetet csaknem 200 fekete-fehér fotó egészíti ki. Két éve távozott közülünk Csontos Vilmos, aki Garamsallón született, s szinte az egész életét Zalabán, egy világvégi kis faluban élte le. Zse- lízen a napokban szavalóversenyt rendeztek a tiszteletére, amely koszorúzással és ünnepi megemlékezéssel ért véget. Csontos Vilmos a legkitartóbb honi költőink közé tartozott, akit sokan szerettek és még többen tiszteltek, de költői munkássága, amely terjedelmes volt ugyan, minőségében hagyott maga után némi kívánnivalót. Autodidakta volt, az öt általános elvégzése után asztalosnak tanult, s kétkezi munkával kereste meg a betevőre valótt. Fábry Zoltán írja költészetéről: „Ha azonban a szerénység szót kér, akkor annak ajakfeszítő kortársi oka van. A kormuszáj feszíti itt a húrt pattanásig: szólásig. És ha a szerénység minden húzódozó adottság ellenére kiáll, és vallja, hogy most és itt kell a szó, akkor ezzel a költői szó küldetéses értelmét húzza alá. De ezzel ugyanakkor szinte önmaga provokálja ki a mércét: méressék meg az ő szava is e legszigorúbb mértékkel. Ezt persze nem bírja és nem tudja.” A gazdag költői életműben akadnak azért figyelemreméltó versek, amelyek leginkább a naiv festők tündéri műveire emlékeztetnek. Keletje van az utóbbi időben a regionális szavalóversenyeknek. Ez örömteli tény, bár vallom, hogy ha ezeket a versenyeket ötévente, fontos évfordulók kapcsán rendeznék és országos szinten, többre mennének vele. Zselízen három kategóriában zajlott a verseny, 39-en neveztek be, s két verset kellett előadni. Egy Csontos Vilmos-költe- ményt, valamint egy további szlovákiai magyar szerző művét. Ez utóbbi fogalmat meglehetősen tágan értelmezték a versenyzők és a pedagógusok, hiszen néhányan Zelk Zoltánt és Petőfit is ide sorolták. A legtöbben Gyurcsó Istvántól szavaltak, de hallhattunk verset Tőzsér Árpádtól, Kulcsár Tibortól, Ozsvald Árpádtól is. A II. kategória győztese Sáróka Lilien, a III. kategóriáé Matyó Anett, a IV. kategória győztese pedig Horváth Judit lett, aki a kötelező penzum mellett Kulcsár Tibor Örökség című versét mondta. A versenyzők között, ahogy Szabó Csilla, a zsűri egyik tagja megjegyezte, voltak vadonatúj arcok is, de többségükkel már találkoztak különböző szavalóversenyeken, s olyan is akadt, aki a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntőjéig is eljutott. A szervezők és az érdeklődők délután ellátogattak Zalabára, ahol megkoszorúzták a költő sírját. Az aktus után megható ünnepség következett a helyi kultúrotthonban, ahol a polgármesterasszony rögtönzött kiállításra invitálta a verseny résztvevőit. Egy kis asztalon a költő legbecsesebb tárgyai kerültek terítékre, így a hegedűje, a szemüvege, egy üveg diólikőr és néhány kézirat, egyebek között az utolsó versei, amelyek egyik kötetében sem jelentek meg, s az utolsó levelek. Ä régi barát, Tipáry László búcsúversét is meghallgathattuk. A falon függesztve lóg az a tabló, amelyben a hajdani Csemadok tevékenységének lenyomatai láthatók. Szinte mindegyik képen Csontos Vilmos a hegedűjével. A bejegyzések között egy kétsoros: „Amióta az ember szabad, azóta lettem hallgatag.” Este a zselízi kultúrházban folytatódott az ünnepség, ahol Nagy László, a Magyar Köztársaság első tanácsosa köszöntötte az egybegyűlteket. Nagy László kiemelte, hogy a valódi keresztény élet példájáért, hitért a határon túli magyarokhoz kell fordulniuk az anyaországiaknak. Buchlovics Péter, Mokos Attila szavalatai, Mézes Mátyás hegedű- és Bukó Gábor zongorajátéka után Sotkovszky Lajos és Zsapka Attila megzenésített versekkel zárta a jelenleg még önálló zselízi kultúrház utolsó műsorát.
