Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-21 / 297. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János) 2002. december 21., szombat 6. évfolyam, 51. szám Mária és József alakja a bölcsőben fekvő gyermekkel minden család örök bensőséges képe, a betlehemi éjszakát beragyogó fény hatása alól ma sem tudjuk magunkat kivonni Felragyogott egy csillag Betlehem fölött... M. CSEPÉCZ SZILVIA H árom karácsonyünnep is eltelt azóta, amikor Érsekújvárott egy ferences rendi fgggggggggg szerzetesnek, Lénárt atyának arról beszéltem, hogy az idős Kati néni vett magának egy televíziót. Az atya csak mosolygott, hát miért is ne, ha a nyugdíjából sikerült rá összespórolnia a pénzt. Esténként legalább nem érzi annyira a magányt. Nem, feleltem, Kati néni egyetlen este, a szenteste miatt vásárolta meg a készüléket. Hogy megnézhesse az éjféli misét. Mert hetvenkét évesen már nem bír órákig ücsörögni a templompadban. Ha viszont csak a megszokott időben, úgy fél órával a szentmise kezdete előtt indul útnak, nem hogy ülőhelyet nem talál, de be sem jut a templomba, akkora a tömeg. A Messiásra várva Van abban valami lenyűgöző misztikum, hogy szentestén számtalan olyan ember is elmegy az éjféli misére, akinek az év többi napján eszébe sem jut a hitélet. Meglehet, az ünnep utánozhatatlan hangulata késztet sokakat arra, hogy köszöntsék a karácsonyi jászolban a kisdedek ártatlanságával fekvő Istengyermeket, akinek „tiszta és teljes szeretete soha többé nem hagyja nyugton a szíveket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak.” A karácsonyi ünnep külsősége mit sem ér enélkül az egyetemes, vigasztaló szeretet nélkül. De a teremtő szeretet sem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Vajon hányán gondolnak erre azok közül, akik a templomokban letérdelnek az apró figurákból összeállított betlehemek elé?! És hogyan készülnek-készü- lünk az isteni kisded fogadására?! A várakozás a karácsony előestéjét megelőző, négyhetes adventi időszakkal kezdődik. De - ahogy Balsa Ildikó, a katolikus Fokoláré mozgalom egyik tagja megfogalmazta - a nagy bevásárlások és ajándékozások közepette az Istengyermek lassan visszakerül a szegényes jászolba, a meleget lehelő barmok közé: „Adtunk egy ötletet a világnak - kapva kapott rajta. S most mindenki karácsonyra készül. Vásárolni... vásárolni... vásárolni... Vágyódtunk az ünnepre, s megszaporodtak a hétköznapjaink. Ezüstté, arannyá nyilvánítjuk a vasárnapot, közben mi magunk egyre szürkülünk. Adtunk egy ötletet a világnak, s karácsony lett a fogyasztás fedőneve. Ki merné a szabad szombatját áruház helyett a templomban tölteni? Ki merne a sajátjából ajándékozni, s azt újjal nem pótolni? Ki merne tárgyak helyett önmagából adni? Márpedig a jó ajándék önmagunk egy darabja. És tiltakozás, igen, tiltakozás is énünk korlátái ellen. Akár olyasmit ajándékozunk oda, amire magunknak is szükségünk volna, de még inkább, amikor olyasmit, amit mi magunk is kedvelünk.” (A szeretet ajándékai Tóth Sándor a Szent Antal-templom gyóntatópapja.) Tóth Sándor elmondása szerint egyik legszebb karácsonyi élménye volt, amikor egy fiatal anyuka vezette oda hároméves forma kisfiát a beüehemi jászolhoz, és halkan magyarázni kezdte neki, hogy „látod, megszületett a Kisjézus, az anyukája betakargatta, hogy ne fázzon, és a bárányok is melegítik...” A kislegény egy ideig kerekre tágult szemmel nézelődött, azután ezt kérdezte: „Mami, kicsoda nekünk a Kisjézus?” Az édesanyja rámosoly- gott, megsimogatta a csípős hidegtől kipirult arcocskáját, és így válaszolt: „A Kisjézus adta nekünk annak az ölelésnek az örömét, amit akkor érzünk, amikor hozzám bújsz az esti imádság közben. Ő adta a szeretetet.” A fiúcska nagyot kacagott: „Tudom már! Akkor ő a miatyánk...” Nos, azt hiszem, valahogy így kellene elkezdeni a felkészülést, vagy inkább a felkészítést a szenteste csodájára, ahogy ez a fiatal édesanya tette. Tudjuk, a karácsony hívő és nem hívő ember számára egyaránt a szeretet ünnepe. Sajnos a szeretet szót ma a hétköznapok és a tömegkommunikáció világa kiüresíti, ületve hamis ábrándképekben magasztalja. Amikor az Ószövetséget nézzük, egy nagyszerű, Isten teremtő szeretetéből született történet áll előttünk, melyet az ő gyógyító, megbocsátó és szabadító szeretete tart fenn. Az újszövetségi parancsoló mód - „Szeresd a te Uradat, Istenedet!...” - ezért is lehet megtévesztő. Többször hallottam már vallásos emberektől is, hogy „úgy érezzük, a szeretetet nem lehet parancsolni”. Ennek a parancsnak azonban előzményei vannak: mindaz, amit Isten a népéért, mindannyiunkért tett. S ha ez szem előtt van, akkor a „Szeresd!” már nem kényszer, hanem bátorító felszólítás. S ebben a fényben ragyog fel a szegényes betlehemi istálló, Jézussal, aki a szeretet teljes és végső megtestesülése. A legszebb történet A milánói Giuliano Fulvio építész volt, s emellett nagyon szeretett festeni. Huszonévesen találkozott a Külföldi Missziók Pápai Intézetének tagjaival, és miután megnézte az őserdőben és Brazília szegénynegyedeiben készített felvételeiket, elhatározta, hogy Dél-Amerikába utazik, missziós munkát végezni. Előbb laikusként dolgozott egy Amazonas folyó fölötti kis településen, ahol beszerezte az élelmet és katekizmust tanított a napszámos munkások között, majd teológiát tanult, és pappá szentelték. Belő Horizontéban, az egyik szegényne- gyedi plébánián oktatta a gyerekeket. „Beszéltem Jézusról és az evangéliumáról, le is rajzoltam sok mindent egy táblára, a gyerekek pedig a földön ültek, írószerrel a térdükön. Nagyon szép dolgokat csináltunk együtt.” Három év elteltével, amikor Fulvio atya összehasonlította saját rajzait és írásait a gyerekekével, észrevette, hogy közösen megírták Jézus életét. Az írásokat könyv formájában is közzétették, az alábbiakban ebből idézzük a legszebb történetet, Jézus születésének történetét. Úgy, ahogy egy távoli kultúra egyszerű gyermekei megfogalmazták. „Amikor kétezer éve Augustus császár rendeletet adott ki a népszámlálásra, József is felment Gali- leából, Názáret városából Betlehembe, hogy összeírják őt is és a feleségét, Máriát is, aki áldott állapotban volt. Bedehem olyan kis falucska, hogy még szállodája sem volt. Amikor megérkeztek, Mária világra hozta Fiát, Jézust, bepólyál- ta, és egy pásztorbarlangban a jászolba tette, mivel a rokonaiknál sem találtak szállást. Ezért aztán a pásztorok voltak az elsők, akik megnézhették az isteni kisdedet. Az angyalok jelentették nekik az örömhírt, és az állatok fújták a meleget a szentcsaládra. Közben egy új csillag jelent meg az égen, hogy három, messzebb lakó király is megtalálja az újszülött Megváltót. Jézus egy istálló alázatos egyszerűségében, szegény családban született. Értünk lett szegény, alázatos és kicsiny, hogy üdvözítsen bennünket. Nem szabad szomorkodnunk, amikor az Élet születésnapját ünnepeljük!” Az első karácsony Zsuzsanna egy fiatalokból álló katolikus hitközösség tagja. ízig-vérig mai lány, aki - korának megfelelően - egészen sajátos szemszögből elmélkedett a kétezer évvel ezelőtti eseményekről:- Gondoljunk csak bele! A terhes Mária egy szamár hátán barangol Betlehem külvárosi utcáin. Már közeledik a szülés ideje, és József képtelen szálláshelyet találni számukra. Holott mit mondott neki az angyal? Lukács evangéliumában ez áll: „Kegyelmet találtál az Istennél! íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz... Nagy lesz ő, és a Magassá- gos Fiának mondják majd. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” Be kell vallanom, hogyha egy angyal nekem beszélt volna a Magasságos Fiáról, trónról, uralkodásról és királyságról, palotára, gazdagságra és hírnévre számítottam volna. Egy királyt készült Szűz Mária a világra hozni. Nem várhatott volna el joggal egy palotát? Ezzel szemben a valóság az volt, hogy a méhében levő Király egy istállóban fog megszületni. Ki- fejezhetetlen szélsőség! Mi azóta megszépítettük, feldíszítettük az „istállójelentet”, én azonban még nem láttam olyan istállót, ahol szívesen eltöltenék egy éjszakát. Pláne nem olyat, ahol szívesen szülnék. De Mária az események minden részletét kincsként kezelte. Minden perc tanulságát meg akarta ragadni. Nem tűr ik csalódottnak azért, mert elvárásai nem valósultak meg. Úgy látszi c, Betlehem városa és annak zaja nem vonták el figyelmét a lényeges dolgokról. Azt sem, hogy istállóban kellett szülnie, de a pásztorok hódolata sem. Csak csodálhatjuk, hogyan volt képes arra gondolni, ami egyedül lényeges: Isten dicsőségére! Mária természetesen hallatta, amint az angyal a királyság ól beszélt. Viszont hallotta az angyali üzenet többi részét is: „Nevezd őt Jézusnak!” Jézus azt jelenti, megváltó. S az egész Ószövetségben elválaszthatatlanul össze van kötve a megváltás az áldozattal. Ha ő a Megváltó, akkor ő a Bárány. Az a bárány, akit feláldoznak népe bűnéért. És el tudom képzelni, hogy Máriában megfogalmazódott, máshol nem is születhet egy bárány, mint az istállóban! így az istálló és az angyali ünneplés már egyáltalán nem ellentmondó. Mária képes volt alkalmazkodni ezekhez a szélsőségekhez, mert képes volt Isten szemszögéből figyelni az eseményeket, nem pedig a saját vágyai és elvárásai nézőpontjából. És gondoljunk arra a Kincsre, amit az istállóban kapott! Mária és József alakja a bölcsőben fekvő gyermekkel minden család örök bensőséges képe. A betlehemi éjszakát beragyogó fény hatása alól ma sem tudjuk magunkat kivonni, hiszen a karácsonyfák alatt örömszerző ajándékokat helyezünk el. De jó lenne, ha ezt az örömöt nem szűkítenénk le a „kellemes ünnepek” kívánására... Lékai László bíboros szavai szerint „Elvilágiasodó karácsonyunkba ősi magyar énekeink belezengik az ünnep igazi értelmét: a legértékesebb ajándékot Isten Fia hozta meg az egész embercsaládnak. Emberré lett, hogy bennünket Isten gyermekeivé tegyen...” Fontos az, hogy Jézus történelmi bölcsője igazi-e vagy hamis? Díszes-e vagy egyszerű? A lényeg, hogy az emberiség engedi-e újra megszületni őt a szívek tiszta jászolában Negyvennapos betlehemi éjszaka HALKO JÓZSEF A világ első betlehemét 1223-ban állították, mégpedig assisi Szent ' Ferenc kezdeménye- ■■*■■■ zésére, aki mikor az olasz Greccio városkában ténykedett, fejezte ki abbéli vágyát, hogy mily felemelő volna újra átérezni a betlehemi történéseket. Újra meg újra eljátszani az egészet. így is történt - s megszületett az első élő betlehem. Szent Ferenc akkor még nem sejthette, hogy követői, a ferences rendiek néhány évszázaddal később a betlehemi istállóval kapcsolatban sokkal drámaibb feladatot kapnak, mint amilyen a grecciobeli romantikus karácsony volt. Az, amit ezeknek a szerzeteseknek ez év tavaszán ki kellett állniuk Betlehem városában, Jézus születésének valós helyeit érintette. Közvetlen életveszélybe kerültek, mikor áprilisban kétszáz palesztin rontott a bazilikába, hogy menedéket találjon az izraeli katonák elől. Nem engedték még a ferenceseknek sem, hogy távozhassanak, így ők amolyan túszfélévé váltak, akiket végül még személyes tárgyaiktól is megfosztottak. Szerencsére, a templom magját - az Úr tulajdonképpeni születési barlangját - sikerült megóvni a meg- szentségtelenítéstől. Ez egy föld alatti térség, ahová valamikor szabad bejárás volt a környékről. Ma ugyanez egy néhány méter mélységben található zárt barlang, ahová szűk gótikus folyosó vezet az oltárjobb oldaláról. A 12 méter hosz- szú, alig négy méter széles sziklás helyiség végén márványoltár áll egy csomó lámpával. Alattuk az az ezüstcsillag, mely Jézus születésének helyét pontosítja. Ha hátat fordítunk neki, bal kéz felől néhány lépcső elvezet bennünket a falba vájt vályú alakú jászolhoz, ahogy ez a környékbeli barlangokban is látható. A hagyomány szerint itt állt a klasszikus fajászol is, melynek későbbi ezüst díszítése Szent Jeromos és a történész Eusebius vitájának tárgyát képezte. Jeromos a díszítést kritizálta: nem, meg kell őrizni a szegénységet, amelyben Jézus született. Ám Eusebius szerint mégiscsak illő, ha a hely, ahol Isten Fia nyugodott, kellőképpen díszes. Mára ez a vita már felületesnek tűnik számunkra. Hisz - ahogy az az idei bazüikabeli drámából is adódik - fontos az, hogy Jézus történelmi bölcsője igazi-e vagy hamis? Díszes- e vagy egyszerű? Ä lényeg, hogy az emberiség engedi-e újra megszületni őt a szívek tiszta jászolában. A megszállás ideje alatt a születési barlang érintetlen maradt. A bazilika főgondnokának, páter Ibrahim Faltasnak az egyik jelentése így hangzott: „A születési barlangba nem szállhatunk le. (...) Ezekben a nehéz pillanatokban is igyekszünk elmélyíteni párbeszédünket az Úrral.” így hát Jézus történelmi születésének helye közelében kétezer év elteltével - drámai események nyomására - kezd újra megszületni az élő Krisztus. „Nincs semmink. Ma senki nem evett, segítségre van szükségünk - hangzott a következő, esengő jelentés már csak Istenben bízunk. Csak az Úr menthet meg minket.” És megmentette őket. Május 10-én, negyvennapi „pusztában kóborlás” után megszabadultak. Az esemény rögtön megihlette a filmeseket. Umberto Marino olasz rendező Betlehemi gyermek címmel filmet forgatott, melynek főszereplője egy operatői , aki véleüenül találja magát a bazilikában fogva tartottak közt. Szintén ott van egy palesztin kismama i;, ott szüli meg gyermekét. Mikor a filmesnek sikerül kiszabadulnia, szállodai szobájában azon gondolkodik, hogy segíthetne az újszülött ön. A film legizgalmasabb pillanatai, amikor az operatőr megpróbálja a gyermeket egy kameratokban kicsempészni... A film tartalmával meghaladja a kimondottan történelmi visszaemlékezést. A fogságból kiszabadítani egy gyermeket, ráadásul egy olyan gyermeket, aki nem messze a gyermek Jézus születési helyétől jött a világra, annak szükségét jelképezi, hogy meg kell menteni ennek a világnak Krisztust. Amikor az újságírók rögtön a túszok távozása után bementek a bazilikába (ez már nem a film, hanem a valóság), a pusztítás volt, amit ott találtak. Felfordulást, bűzt, ürüléket. S mindezek alatt, valahol a mélyben, ott volt az érintetlen barlang - a szentély, mintegy szimbolizálva Jézus küldetésének érinthetetlenségét. Jézus azokra vár, akik „átcsempészik” őt - pontosan úgy, ahogy a filmben az operatőr - a modem társadalomba.
