Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-14 / 291. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János)

„A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János)

2002. december 14., szombat

6. évfolyam, 50. szám

„Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van.” (Máté 18, 10)

Akiket a Mikulás is név szerint ismer

A Mikulás-ünnepélyek a legkedvesebb emlékek közé tartoznak

Sok szép közös rendezvényről van fényképünk

(Szőcs Hajnalka felvételei)

lesz képes, még járni sem fog tudni. Az édesanyja hét évig volt vele otthon, és ez a gondoskodás megtette a magáét. Igaz, sokat menni nem bír egyszerre, de tud járni. Rendkívül ügyes gyerekek is akadnak a tagjaink között. Például az egyik cukorbeteg fiúcska nagyon szépen rajzol. Részt vette a Reményország (Krajina nádeje) című rajzversenyen. A fogyatékosok szövetségének központjában, Mártonban is voltunk vele. Nagyon megható esemény volt, az egész kultúrház tele fogyatékos gyerekekkel. Egy édesanya az ölében hozta gyönyörűen felöltöztetett kisfiát, aki beszélni is tud, a kezét is használja, csak éppen nem jár. De gyönyörűen rajzol. Olyan gyerek is van itt a csoportunkban, Misko, aki a kezét alig tudja használni, de olyan az esze, hogy szinte géniusz. Amikor a Magas-Tátrában voltunk együtt üdülni, még csak ötéves volt, de már írni-olvasni tudott, és a számítógépről olyan dolgokat mond, hogy az embernek tátva marad a szája. Most harmadikos alapiskolás, de nyolcadikosok között vett részt egy csillagászati versenyen. Ő nem is akarja beismerni, hogy fogyatékos. A kezével alig tud megfogni valamit, de számítógépen képes írni, sőt valamennyire tollal is. Rendes iskolába jár, egészséges gyerekek közé. Természetesen szüksége van segítségre, van is ott egy hölgy, aki gondját viseli, ha kell. Együttműködünk a királyfai Huma- nita Gyermekfarmmal is. Gyermeknapi műsort is csináltunk már ott, voltunk megnézni az élő betlehemet. Az egyik gyerekünk, Brano pedig a már hagyományos indiántáborban is részt vett, ahol egészséges és fogyatékos gyerekek közösen

nyaralnak. Aztán, amikor a Mikulás-ünnepségre nem tudott eljönni a megszokott Mikulásunk, a farmról hívtuk el az egyik fiatalembert, ő öltözött be a jelmezbe. Ajándékosztás közben elfeledkezett magáról, és megszólította a gyereket: „Szervusz, Branko, te is itt vagy?” Úgyhogy Branko, aki beszélni nem tud, szinte repdesett a boldogságtól, hogy őt név szerint is ismeri a Mikulás. Ezeknek a gyerekeknek ilyen apróságok is rendkívüli örömöt tudnak szerezni.

Szeretnék biztatni mindenkit, akinek fogyatékos gyermeke van, ne zárkózzon be vele otthon, ne féljenek eljönni a társaságunkba. Keressenek bennünket a Kereszt utca 4. szám alatt található klubban, hétfőn, szerdán és csütörtökön mindig van ott valaki.

Zuzana Kollárová: „A megalakulás óta vezetjük a klub krónikáját"

GAÁL LÁSZLÓ

V

ágsellye önkormányzata a Testi Fogyatékos Gyermekek Szövetségének juttatta a millenniumi ünnepségsorozat keretében rendezett jótékonysági futballmeccs bevételéből vásárolt ajándékokat. Erről korábban már értesülhettek az Új Szó olvasói a lap hasábjairól. Az alábbiakban a szövetség elnöke, Zuzana Kollárová mondja el, mi a lényege a klub működésének.- Mivel azt tapasztaltuk, hogy Vágsellyén és környékén elég sok a fogyatékos gyermek, úgy gondoltuk, külön szervezetben kellene velük foglalkozni, ezért 1996 októberében az Egészségkárosultak Szlovákiai Szövetségének vágsellyei szervezetén belül létrehoztuk a 2-es számú alapszervezetet, az egészségkárosult gyermekek és barátaik szövetségét. Felvettem a kapcsolatot a járási hivatal szociális osztályával, hiszen nekik van legnagyobb áttekintésük az egészségkárosultakról. Az ottani alkalmazottakon keresztül szólítottuk meg a fogyatékos gyermekek szüleit, jöjjenek el és ismerkedjenek meg szövetségünk tevékenységével. Jelenleg 35 fogyatékos gyermek és fiatal alkotja a tagságot, akikkel, illetve szüleikkel és barátaikkal az egészségkárosultak sellyei szervezetének Kereszt utcai központjában szoktunk összejönni. Az ilyen összejövetelek fő célja, hogy ezek a fogyatékos gyerekek megtanuljanak beilleszkedni az egészségesek közé, az egészséges testvérek számára pedig fontos, hogy lássák, nem csak az ő családjukban van fogyatékos gyerek. Korábban rendszeresen havonta, sőt gyakrabban is találkoztunk, közösen ünnepeltünk,

ha valamelyik gyereknek születésnapja vagy névnapja volt. Ilyenkor a szülők süteményt hoznak, kávé mellett elbeszélgetünk, elszórakozunk. Azt szeretnénk, ha az anyukák nem úgy éreznék, hogy ők már semmilyen társaságba nem mehetnek gyermekük mássága miatt. Mert tény, hogy ezekkel a gyerekekkel nagy probléma egy akármilyen társaságban részt venni. Nagyon nehéz megszokni, hogy az emberek az utcán megállnak és megbámulják a rokkant gyereket, ha az anyukája például kocsiban tolja őt. Társulásunkban sokféle fogyatékos van, vannak testi fogyatékosok, szellemi fogyatékosok, van cukorbeteg és gyengén látó. Egyik ilyen tagunk most Lőcsére jár iskolába, a gyengén látók intézetébe. Vannak tolókocsisok, de olyanok is, akik kimondottan fekvőbetegek, és el sem tudnak jönni közénk. Őket otthon szoktuk meglátogatni. Például minden Mikulás-ünnepkor viszünk nekik egy kis ajándékot. Szövetségünk legfiatalabb tagja négyéves, de van itt olyan huszonöt éves lány is, aki a kora szerint felnőttnek számít ugyan, de szellemileg gyermek maradt. Közös kirándulásokat is szoktunk szervezni. Például elmegyünk Pozsonyba színházba, de voltunk már egész napos kiránduláson is Bajmócon, ott az állatkert nagyon tetszett a gyerekeknek. Csakhogy ilyen kirándulást nem egyszerű megszervezni, a gyerekek természetesen csak a szüleikkel együtt tudnak jönni. Azelőtt rekreációkra is jártunk a fogyatékosok országos szervezetének szervezésében. Egyszer négy fogyatékos gyerekkel vettünk részt egy ilyenen, és máig emlékszem, milyen kellemetlen volt, ahogy megbámultak bennünket. Az ebédlőben például a szomszédos asztaloknál ülők tekintete szinte rászegeződött szegény gyerekre. Nem állhattam meg, s az egyik hölgyet figyelmeztettem, ne bámuljon már annyira. Aztán elnézést kért, sőt meg is köszönte, hogy figyelmeztettem, mert egyáltalán nem tudatosította, mennyire kínos lehet az, ha sajnálkozva néznek ránk.

A Vágsellyei Városi Hivatallal a társulás megalakulása óta nagyon jól együttműködünk, képviselői rendszeresen részt vesznek a Mikulásnapi ünnepségeken, sőt maga a polgármester úr is eljött már közénk a feleségével. A művelődési központ ingyenesen kölcsönzi nekünk a jelmezt, hogy „igazi” Mikulás oszthassa szét az ajándékcsomagokat. Mi már tudjuk, hogy melyik gyermek cukorbeteg, és nem ehet édességet, nekik olyasmit rakunk a csomagjukba, amit ők is bátran fogyaszthatnak.

Van közöttünk, aki a fogyatékos gyermekek pozsonyi, Mokrohájska utcai intézetére bízta a gyermekét. Ott nagyon színvonalas törődésben van részük, és az sem elhanyagolható, hogy egyenrangúnak érzik magukat a többiek között. Az unokámat, Kristínkát, ha beszélni tudna, valószínűleg mi is ilyen helyen neveltetnénk. Sajnos nem beszél, miden zajtól retteg, úgyhogy utazni is nagyon nehéz vele. Idegen autóba be nem ülne. Egyszer orvoshoz vittem őt autóbusszal, hát az is nagyon nehéz utazás volt. Szerencsére minden buszsofőrt jól ismerek, mert mielőtt nyugdíjba mentem volna, a közlekedési vállalatnál dolgoztam. Megkértem hát a buszsofőrt, hogy kapcsolja ki a motort, csak így a tudtuk az unokámat becsalogatni a buszba. Szegény gyerek születésétől fogyatékos, az orvosok azt mondták, semmire nem

Azt szeretném, hogy az ajándékokat később ne kelljen megsiratnom — hogy a becsületes munkámért rendes bért kapjak, s meg tudjam venni szeretteimnek, amit szánok nekik

Nem akarok sokat, csak egy keveset szeretnék.

FIALA ILONA

F nem akarok min"■

....| dénáron hitelre

I« vásárolni. RészI ■ I I letre sem. Hs egyJL JL milliót sem akarok azáltal nyerni, ha hitelkártyával vásárolok - oly módon, hogy már kimerítettem a bankszámlámat, de a bankom, mert annyira megbízik bennem, nagyon szívesen hitelez nekem, csak hadd vásároljak jó sok mindent karácsonyra, hogy aztán legyen niit törlesztenem, akár bele is kékülhetek. Én nem akarok ingyen ajándékot a mobiltelefonomhoz, és nem akarok igazán gazdag karácsonyt!

Csak egy kellemes, békés karácsonyt szeretnék, amolyan embermértékűt - kerülve a túlzásokat, a mesterkélt ünnepélyességet, az ajándékhalmazok feletti erőltetett örömöt. Csak egy kicsike ajándékot szeretnék, csupán a figyelmesség, a szeretet és a valódi örömszerzés kedvéért. (Jó, jó, tudom, hogy egy gyémántgyűrű is kicsike ajándék, s hogy bizony lehet vele örömöt szerezni, de én

ilyenre nem vágyom.) Amiről én beszélek, ahhoz semmiképp nem fontos, hogy sok pénzbe kerüljön. Nekem elég egy könyv, egy pici üvegcse illatosítószer..., ami mindenképpen fontos számomra, hogy az ajándék olyan legyen, amiről szó esett köztünk év közben. Ebből tudom ugyanis, hogy akkor odafigyeltek rám, s a vásárláskor felidéződött, milyen olvasnivaló érdekel mostanában, milyen az ízlésem, mi az, ami valóban örömöt szerezhet nekem. Végképp nem értem ezt a rettenetes hitelőrületet. Fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt meghülyülnek a kínálatok hallatán: A mi bankunk megbízik önben, csak vásároljon orrvérzésig, mi fizetünk ön helyett! Önnek aztán főhet a feje, miből fog élni, és miből fogja eltartani a családját az ünnepek után, ha havi jövedelme egy részét törlesztés címén csípi le a bank. Mert ugye, költekezni nagyon könnyű. Mindig szükség van valamire, s ha az embernek tízszer annyi pénze volna, azt is észrevétlenül el tudná vesztegetni. Egy új kabát, cipő, egyéb (persze, a család összes tagjának). Á

hűtőt is épp ideje lecserélni, CD- lejátszója meg még soha nem is volt a családnak... Most pedig ingyen is megkaphatom! Akkor hát gyerünk, vegyünk mikrót is (úgyis mi vagyunk az egyetlen ház a környéken, amelyikben még mindig nincs), meg villanyborotvát és fűnyírót... Legyen végre igazán gazdag karácsonyunk! Ebben a stádiumban az ember nem igazán gondol a következményekre, illetve e pillanatban nem érdekli, hogyan fogja később megsínyleni a könnyelműségét. Most a pillanatnyi örömmámor a fontos.

Én azt szeretném, ha az öröm tartós lenne. Vagyis hogy az ajándékokat később ne kelljen megsiratnom. Hogy a becsületes munkámért rendes bért kapjak, s ebből meg tudjam venni szeretteimnek azt, amit szánok nekik. S nem tartok rá igényt, hogy vadidegenek kívánják tiszta szívükből, hogy boldog és főleg gazdag karácsonyom legyen.

Csak azt szeretném, ha nem okozna gondot a telefonszámla, se a lakbér, se a mosógép lecserélése. Nem vágyom hitelre, se pluszajándékra (kell a fenének a szuper kivitelezésű hátizsák!), csak meg tudjam venni, amire valóban szükségem van, s azután is nyugodtan tudjak aludni.

Semmi másra nem vágyom. És mégis, ez is, milyen nagyon sok.