Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-13 / 290. szám, péntek

Gondolat ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 13. A finn női irodalom reprezentánsai, egy feminista kánon támpillérei, a nőíró önmagával szemben támasztott elvárásai és a maszkulinista ellenreakció Harcias feleségek és androgün szüzek Szkukálek Lajos grafikája POLGÁR ANIKÓ A finn irodalomkriti­ka és irodalomtör- ténet-írás - a ma­gyarral összeha- mggjgji sonlítva - aránylag sok női írót emelt kanonikus pozícióba. Ehhez nyil­ván hozzájárult a feminista iroda­lomtudomány és a feminista moz­galmak kulcsszerepe Skandinávia- szerte, ám nem egyszerűen a klasszikus finn irodalom egyik al­ternatív kánonjának kialakításáról van szó. A Minna Canth-recepció áttekintéséből, melyet Sinikka Tuohimaa végzett el, egyértelműen kiderül, hogy a máig is egyik legis­mertebb finn drámaírónő életmű­vének pozitív értékelése korántsem egyfajta feminista elfogultság kö­vetkezménye. Minna Canth (1844-18971, aki „az első finn rea­lista” címke alatt került be a finn irodalomtörténetekbe, mindenkép­pen a finn irodalomtörténet repre­zentánsai - Elias Lönnrot, a Kaleva­la összeállítója, Runeberg, az erede­tileg svéd nyelvű finn himnusz szer­zője, Aleksis Kivi, a klasszikussá vált Hét testvér (Seitsemän veljekset) cí­mű regény írója - mellett, velük egyenrangúként említendő. A 19. századi magyar irodalom történeté­nek kánonjában nincs hozzá hason­lítható rangú „női író” - Minna Canth esetében nagyon is indokolt ez a megnevezés, hiszen a korábban radikális realizmusuk miatt gyak­Az androgünizmus tu­lajdonképpen a femini- nista és a maszkuli­nista erők egyensúlya, felszabadít a nemi sze­repek sztereotípiái alól. Megtöri a hagyomá­nyos dichotómiákat (férfi-nő, aktív-pasz- szív, erő-gyengeség, ész-érzés, fény-sötét­ség, élet-halál, ég-föld): a nő is lehet agresszív, és a férfi is lehet gyenge. ran el is ítélt darabjaiban általában a nők jogaiért szállt síkra az iroda­lom eszközeivel, így kissé anakro­nisztikusán az első finn feministá­nak is szokás őt tartani. Ez koránt­sem jelenti azt, hogy maguk az írá­sok nőies, feminin jegyeket tartal­maznának. Ellenkezőleg: Eino Leino például, a 19-20. század for­dulójának egyik legnagyobb hatású lírai (férfi)költője, akinek versei na­gyon is lágy, mondhatni feminin hangvételűek, Minna Canth műveit férfiasnak tartotta, s szerinte épp abban rejlik eredetiségük, hogy hi­ányzik belőlük a finn irodalomra olyannyira jellemző finom, álmodo­zó hangoltság. Ezt a nőies masz- kulinitást emelte ki egy későbbi Canth-monográfia szerzője is, aki harcias kuopiói asszonynak és a szabadság amazonjának nevezte az írónőt. Viljo Tarkiainen pedig az 1930-as években megjelent (Sinik­ka Tuohimaa szerint túlságosan patriarchális szemléletű) finn iro­dalomtörténetében Canth-tal kap­csolatban kijelenti, hogyjobb lenne, ha az írónő egy kissé szelídebb len­ne. A mai olvasót ugyan gyakran za­varja Minna Canth szociális kérdé­sek iránti túlérzékenysége, a nő­alakok férfiak általi elnyomásának hiperbolizálása - pl. a Työmiehen vaimo (A munkás felesége) című dráma szenvedő hősnőjét részeges férje valósággal kiszipolyozza, a nő a gyermekneveléssel is teljesen ma­gára marad, miközben a család anyagilag is tönkremegy. Egy máig is potens irodalmi diskurzust alapo­zott meg azonban azokban a műve­iben, melyekben elsősorban Tolsz­toj hatására felhagy programszerű realizmusával, s a lelkiismeret és a belső igazság kérdéseit boncolgatja. Anna Liisa című művének hősnője egy gyermekét megölő lányanya, aki az eljegyzésén vallja be eddig mindenki elől eltitkolt véres tettét, s kész vállalni a következményeket. Anna Liisa már nem „az elnyomó férfitársadalom” ellen küzd, hanem a nőkkel szemben támasztott elvá­rásokat próbálja (még ha csak utó­lagos önmagára eszméléssel is) megtörni. A félje halála után hét gyermekét egyedül nevelő és egy kuopiói cérnaüzletet vezető Minna Canth nemcsak művei, hanem élet­pályája révén is az öntudatos, véle­ményét bátran hangoztató nő ar­chetípusa lett a finn irodalomtörté­netben, természetesen a tradicioná­lis erkölcsi normák keretei között. A hagyományos nőszerep tudatos megváltoztatására szólít fel a kissé programszerűnek tartható Te naiset! (Ti nők!) című versében a 20. század elején L. Onerva (1882-1972). A költőnő - aki az életét önállóan irányító, a hagyo­mányos erkölcsi normáktól felsza­badult, modern nő mintaképe lett - nyelvtanárként és újságíróként tar­totta el magát. Ez utóbbira utal köl­tői nevének L. betűje, amit tulaj­donképpen a lehtinen vagy a leh- timies, illetve lehtinainen szó rövi­dítéseként értelmezhetünk, ugyan­is az újságíró szokásos finn megne­vezése tartalmazza a mies (férfi) szót, míg a női megfelelőként felté­telezett lehtinainen (nainen = nő) szó ma egyáltalán nem használatos (a mai újságírónőket az egész prob­lémát megkerülve inkább a toimit- taja = szerkesztő kifejezéssel jelö­lik). Onerva, akit a finn közvéle­mény elsősorban a sokkal nagyobb népszerűségnek örvendő Eino Lei­no költő szerelmeként ismer, a szimbolista költészet egyik finnor­szági meghonosítója volt, jól ismer­te a franciaországi irodalmi áramla­tokat, s többek között Baudelaire, Anatole France és Hippolyte Taine műveit fordította finnre. Legismer­tebb költeménye, az egzotikus- szenzualista Tropiikin alia (A trópu­sok alatt) az érzéki mámor és az életöröm szimbolista festése. A tűz- rózsa (tuliruusu), mely lehet a fia­talság, a nő vagy akár a női nemi szerv szimbóluma is, a vers lelkes narrátora szerint csak egyszer vi­rágzik az életben, egy éjen át, s reg­gelre már elbágyad. A pillantása mély, hívogató és forró, s a tűzvirág izzó porzójában éjféli kábulat van. A levele véres, az ajaka bíbor, s illa­ta elkábít, akár a tavaszi rónán a szél. A vers utolsó sorai 2. személyű felszólítást tartalmaznak, egy meré­szebb erotikus olvasatban nyilván elsősorban a férfiak részére, hogy élvezzék az életet és igyák ki a tűz- rózsa forró mézét (Onerva itt nem a ma elterjedt, germán eredetű „hunaja” szót használja, hanem a magyar „méz”-zel is rokon finnugor ,,mesi”-t). Onerva nemcsak költő­ként, hanem prózaíróként is ismert: Mirdja című regényének címszerep­lőjét az írónő alteregójaként szok­ták számon tartani. „Elämä on pyhä. Me rakastamme elämää.” (Az élet szent. Mi szeretjük az életet.) Ezekkel (az említett Onerva-vers életszemléletével is ro­konítható) kijelentésekkel kezdődik az 1928-ban megindult Tulenkanta- jat (Fáklyavivők) című folyóirat mu­tatványszáma. A folyóirat köré cso­portosuló expresszionista Fáklyavi- vők-nemzedék vezéralakja szintén egy költőnő, Katri Vala (1901-1944). Az ő verseiben is fon­tos szerepet kap az életmámor és az egzotikum, de már nem a hagyomá­nyos rímes vers keretei között: a sza­bad versforma a költőnő szerint a „tragikum és a mámor” sarkköve. A Tropiikin alia című vers expresszio­nista párja Katri Vala Kukkiva maa (Virágzó föld) című költeménye: a föld lila orgonafürtökkel habzik, a berkenye fehér virágderével, a szu­rokszegfűk piros csillagaival. A föld bőrének pogány illata forró, színes és részegítő, akár Onerva trópusi tűzvirága. Nem marad el itt sem az élet és a szerelem élvezetére való fel­szólítás, többszörös ismétlés formá­jában: „Elää, elää, elää!” (Élj, élj, élj!). A természet burjánzása és az élet maximális kiélvezése iránti vá­gyat gyakran a rideg Lappföldön született s tüdőbajban fiatalon meg­halt költőnő biográfiai adataival szokták magyarázni. A baloldali esz­mékkel szimpatizáló Katri Vala köl­tészetének talán ma a legkevésbé szimpatikus vonása az expresszio- nizmus humánpátosza; a 2. világhá­ború idején, 1942-ben született Áidit (Anyák) című költeményének szikár és olykor drasztikus kijelenté­sei mégis hatásosak. Képes Géza magyar fordítása jócskán lefarag a költemény radikalizmusának élé­ből. A Katri Vala-vers meglepő fel­ütése - „tuskallista on olla äiti / tässä maailmassa.” (Fájdalmas do­log anyának lenni / ezen a világon.) - éppen az anyaságról alkotott tradi­cionális képpel szegül szembe. Ké­pes Géza - a pretextushoz viszonyít­va redundáns - megfogalmazásá­ban csupán a hagyományos anya­szerep egyik aspektusáról van szó: „Anyának lenni a földön gyötrelem is, nemcsak gyönyörűség.” (K. G. Finn versek és dalok, Bp., Európa, 1959,116-117.) Aino Kallas (1878-1956), a finn mo­dernizmus kozmopolita írónője az életművével (elsősorban önrepre­zentációjával) foglalkozó Maarit Leskelä szerint a mitikus anyaképet törte meg. Leskelä, aki a Turkui Egyetem Történelem Tanszékének tanára, a finn származású, majd diplomata férjével Észtországba, s onnan 12 évre Angliába költöző író­nő naplóit (1897-1931) elemezi, s ezek kapcsán a női identitás változá­sát a 19. század végén és a 20. szá­zad első felében. A modernség nemi szempontú vizsgálatának keretein belül a kutatónő Aino Kallashoz kü­lönböző szerepein keresztül közeh't, azt vizsgálva, hogyan éli meg a mo­dernséget íróként, anyaként, fele­ségként, szexuális lényként, intel­lektuális nőként, kozmopolitaként. A naplót nőies műfajnak, sőt, a női írás egy különös válfajának tartja. A naplók mellett, melyek 1952-1956 között láttak napvilágot, Aino Kallas burjánzó fantáziával telített költé­szete és az ember ösztönös és tuda­tos énjének konfliktusát ábrázoló prózája is figyelmet érdemel. A farkasmenyasszony (Sudenmor- sian) című kisregénye Priidik erdész farkassá változott feleségének, Aalónak a krónikastílusban elmesélt történetén keresztül az asszonyi két­arcúságot, az ember és természet eggyé olvadását, a rejtett ösztönök előretörését választotta tárgyául. A főszereplő, a farkasmenyasszony, aki éjjelente megszökik félje mellől és a farkasok közé jár, egyrészt az alteritás sátáni erőkkel paktáló bo­szorkányaira, másrészt a 20. századi tudathasadásos emberre, s a önálló­ságát kereső modern nőre emlékez­tet. Az ilyen nő a hagyományos pa­raszti erkölcs szerint nem méltó az anyaságra: a falu lakosai legalábbis ilyen szellemben ítélkeznek felette, mikor a szaunába menekülő, s ott gyermekét megszülő Aalóra rá­gyújtják a faházat. A női lélek másfajta kettőssége mu­tatkozik meg a finnországi svéd mo­dernizmus legkarakteresebb képvi­selőjének, Edith Södergrannak (1892-1923) a verseiben. Söder- gran verseit a Virginia Woolftól ere­deztethető androgün-teória alapján szokták elemezni. Az androgü­nizmus tulajdonképpen a femini- nista és a maszkulinista erők egyen­súlya, felszabadít a nemi szerepek sztereotípiái alól. Megtöri a hagyo­mányos dichotómiákat (férfi-nő, aktív-passzív, erő-gyengeség, ész-érzés, fény-sötétség, élet-halál, ég-föld): a nő is lehet agresszív, és a férfi is lehet gyenge. Mindenkiben kétféle erő rejtőzik, csak az a kérdés, hogy melyik kerekedik felül. Södergran Vierge moderne című költeményének a narrátora egy ilyen androgün lény: „Nem vagyok nő. Neutrális vagyok” - kezdi a köl­teményen végigvonuló paralelizmu- sok sorát. Egy 1951-ben íródott, rövid, haikuszerű vers (Eila Kivikkaho al­kotása), mely a Nainen (A nő) címet viseli, a passzivitásra kárhoztatott nő tehetetlenségét példázza. „Ha fa lennék, kitépném magam gyökere­imből, s elindulnék ablakod alá. Nő vagyok. Várlak az ablakom alá.” - hangzik a feminin lírai én panasza. Teljesen más szemléletről tanúskod­nak a 70-es évek költőnőinek versei. „Megdughatlak tíz rongyért?” - kez­dődik Eeva Kilpi egyik epigramma­szerű csattanóval végződő verse. A kérdést a vers lírai hőse igazi femi­nista poénnal válaszolja meg („Pén­zért nem, csak ha porszívózol és mo­sogatsz.”), a férficsábító pedig meg­szégyenítve kullog el a helyszínről. A háztartásbeli munkákba és fele­ség-, illetve anyaszerepébe bebeto­„A nőíró szeme előtt lassanként elkezd kör­vonalazódni egy kép arról, hogy milyen az eszményi nőíró: szelle­mi kitartása Marie Curie-é, kinézete Marilyn Monroe-é, gátlástalansága Josephine Bakeré, s úgy tűri a kínokat, mint Szent Katalin. " nozott nő látószögét sokkal nagyobb radikalizmussal ötvözi a finnországi svéd Märtta Tikkanen. A viszonylag későn, 35 évesen debütált írónő iro­dalmi indulását a Construkta már­kájú mosogatógépnek ajánlotta, hi­szen ennek köszönhetően jutott ide­je a négy gyerek mellett az írásra. Ezzel 19. századi elődjére, a szintén írófeleség Frederika Runebergre utal, aki a koncertjegyek árán „spó­rolta meg” magának az időt az írás­ra, mert abból a pénzből fizetett meg egy nőt, aki zoknikat kötött he­lyette, miközben ő írhatott. Märtta Tikkanen legismertebb műve, Az év­század szerelmes regénye (Arhund- radets Kärlekssaga) tulajdonképpen egy szókimondó irodalmi párbeszéd része, melyet az írónő férjével, a szintén író és képzőművész Henrik Tikkanennel folytatott. A cím termé­szetesen ironikus: Az évszázad sze­relmes regénye a feleségnek az alko­holista és agresszív férj mellett kiállt szenvedéseit ecseteli, a publicista nyíltságát, a szatíraírók szókimon­dását és a vallomásírók intimitás iránti érzékenységét ötvözve. Tikkanen 1997-ben, művének szlo­vák megjelentetése után az Aspekt című feminista lap meghívására Po­zsonyban is járt. Az akkor készült in­terjúban (Knizná revue, 1997. júl. 9, 13.) Zuzana Drábeková kérdésére bevallja, hogy „legagresszívabb” könyve A férfiakat nem lehet meg­erőszakolni (Mán kan inte valdtas) című. „A mű túlságosan fekete-fe­hér” - írja a Jarmila Cihová és Mila Haugová fordításában az Aspekt könyvsorozatban megjelent Príbeh lásky storocia című könyv kapcsán Zuzana Drábeková, kiemelve, hogy a szerzőnő ugyanolyan egocentri­kus és nárcisztikus, mint a férje. A mai nőíró önmagával szemben tá­masztott elvárásairól Leena Lander fogalmazott meg egy ironikus defi­níciót: „A nőíró szeme előtt lassan­ként elkezd körvonalazódni egy kép arról, hogy milyen az eszményi nő­író: szellemi kitartása Marie Curie- é, kinézete Marilyn Monroe-é, gát­lástalansága Josephine Bakeré, s úgy tűri a kínokat, mint Szent Kata­lin. Jó pontként, ha nem is elkerül­hetetlen feltételként jegyzik meg, hogy emellett van valami érdekes mondanivalója is. Senki se várja el tőle, hogy egy Dosztojevszkij le­gyen.” Ez a definíció tulajdonkép­pen csak a nőírók egyik típusára ér­vényes, azokra, akiket Sinikka Tuohimaa úgy jellemez, hogy tipi­kus témájuk a nő ereje. Ide tartozik például Éeva Joenpelto, akinek re­gényeiben a türelemmel és beletörő­déssel felvértezett nőalakok a férfi gyengeségével szemben az általá­nos humánértékek képviselői. A má­sik csoportot a „sátán leányai”, fő­ként az 1980-as években indult finn írónők képviselik, akiket már nem érdekel a nő tradicionális anyaszere­pe, a házassági hűség, a feleség po­zíciója. Az ő nőalakjaik (elsősorban Anja Kauranen regényeié) a férfi szoknyavadászokhoz hasonlóak. Arja Tiainen a finn lírába hozta be ezt az agresszív és vitalista női han­got. A nőírók harmadik csoportja Tuohimaa szerint a mítoszok, me­sék, az álom és a tudatalatti erők iránt érdeklődik (a mai finn iroda­lomban ez elsősorban Leena Krohn művészetére jellemző, s ennek a hangvételnek az archetípusait a már említett Aino Kallas és Édith Söder- gran teremtették meg a finn iroda­lomban). A női szempontok vagy női témák elemzése azonban a fér­fiírók műveinek esetében is lehet­séges; a mai költők közül a férfi­női viszony ironizálása, a nők el- férfiasodásának kifigurázása első­sorban Risto Ahtira jellemző. Sőt, a filozófiában is felbukkant a femi­nizmus férfi párja, a maszku- linizmus; Matti Itkonen Férfinak születtem (Mieheksi syntynyt) cí­mű, „a maszkulinizmus és a feno­menológiai önnevelés vázlatát” tartalmazó tanulmányának záró részében egy férfi- és egy női filo­zófus közötti fiktív levélváltást kö­zöl, melynek témája a férfi- és női memória. A Nő levelei (nyilván szándékoltan) monotonok, mindig ugyanazokat a logikai érvekkel ne-, hezen magyarázható kijelentése­ket szajkózzák. A Férfi válaszai ál­talában sziporkázó humorról és éleslátásról tanúskodnak. „Kizáró­lag a nő képes a közvetlenségre, például teljesen új és spontán rea­gálási módszerre” - írja a Nő vála­szán ironizálva a férfi. - „Én vi­szont ismétlem magam a végtelen­ségig, miközben illem- vagy szo­kásférfivé képzem magam. Attól tartok, hogy az Ön elméletének há­lóján akár egy rozmár is át tudna úszni egészben. Ezenkívül: Ön férj­nél van - én nem vagyok nős.” Majd egy másik levélben a férfi fö­lényének teljes tudatában jelenti ki: „Nincs értelme filozófiáról be­szélni, ha az ellenfelet csupán a kö­römlakk érdekli.” n/Ak mr\T Ann UWJN UVJLA I Szerkesztők: Mislay Edit (tel. 02/582 383 13), Szilvássy József, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom