Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-13 / 290. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 13 KOMMENTÁR Koalíciós tapogatózás TÓTH MIHÁLY Az elmúlt hetekben többször is alkalma volt kormánybéli partnereire megsértődni a Magyar Koalíció Pártjának. Pedig ha azt mondjuk, hogy „többször is”, az ilyen események közé még nem is jegyeztük fel azokat a mozzanatokat, amelyek a kedvezménytörvény körüli szlovák-magyar nézeteltérésekről szólnak. Csak olyan jelenségekről van szó, hogy egy-egy Nyugatra utazó delegációból kihagyják a magyar nemzetiségű államtitkárt, netán az MKP képviseletében működő miniszterelnök-helyettest. A legsértődékenyebb mezei szittyák erre úgy reagálnak, hogy a kormányból való kilépést kommendálják Bugár Bélának. A diplomatikusabbak is fájlalják a mellőzést, de ők belátják, hogy nem babra megy a játék, és azt mondják: szlovákiai magyar érdek a kormányban maradás. Félreértés ne essék, amikor a legsértődékenyebb, illetve a diplomatikusabb magyaroknak a három másik kormánypárt magyarmellőző törekvéseire való reagálást vázoltam, nem azokra gondoltam, akiket a kormánydelegációkkal nem utaztattak, mondjuk, Brüsszelbe. Valóban csak azokra gondoltam, akik a kormányalakításban, az államtitkári vagy más főhivatalnoki funkciók elfoglalásában csak annyira érdekeltek, hogy voksukkal néhány tucat nemzetibelijüket bársonyszékbejuttattak. A közmagyarok zöme - ez nyugodt lelkiismerettel állítható - egy nyugati delegáció összetételéről olvasva nem azon háborodik fel, hogy úgy általában minden magyar politikust itthon hagytak. Ha az ügyből nem lett volna a napilapokban címoldali sztori, talán észre se vettük volna. Azt azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy miután az MKP vezetőinek valamelyike sarkára állt, a delegációba besuvasztottak egy magyart. Pótlékként. Valahogy úgy, miként a pártállamban is minden Moszkvába indított küldöttségben volt legalább egy munkás, egy paraszt és egy dolgozó értelmiségi. Nem az igényesség netovábbja, hogy az MKP agytrösztje ezt a megoldást 50 százalékos sikernek tekinti. Ennyit a mezei magyarok felháborodási hajlandóságáról, illetve a megnyugtatásukra tett intézkedésekről. Azonban arról is érdemes elgondolkozni, mi rejlik a lassan már sorozatossá váló koalíciós sértegetések mögött. Dzurinda miniszterelnök például váratlanul elfogadhatatlannak minősítette az egész kedvezménytörvényt. Pedig minden, legalább közepesen tájékozott szlovákiai kezdettől fogva tudja, az eredetileg kifogásolt két pont is bőven elegendő ahhoz, hogy a nemzetközi fórumok a státustörvényt megalapozottan feszültséggerjesztővé nyilvánítsák. E mögött csak az állhat, hogy a miniszterelnökkel az élen a koalíció három tagja szondázza, hol húzódik az MKP tűrőképességének határa. Közben sejtetik, hogy Fico az ajtó mögött hallgatózik. Pedig a Smer elnökének ha van egy kis esze, pártját nem lesz hajlandó elkoptatni Dzurinda ambícióinak oltárán. JEGYZET Pavoli reflexek JUHÁSZ LÁSZLÓ-Akkor csináljátok ti! - vetette oda tegnap Pavol Rusko ANO-ve- zér Pavol Hrusovskynak a Koalíciós Tanács rendkívüli ülésén. - Vigye csak a KDH az egészségügyi tárcát, ha már úgyis kikészítettétek az egészségügyi reformunkat, nesztek, odaadjuk ráadásnak a gazdasági minisztériumot is! Rusko reakciója jogos, nem voltak tévesek a tévés reflexei. Szerdán nyolc kereszténydemokrata képviselő sikeresen megtorpedózta az ANO-s Rudolf Zajac miniszter egészségügyi reformját, amikor nem támogatták a közalkalmazottakról szóló törvényt, így aztán továbbra sem a kórházak főorvosai döntenek beosztottjaik béreiről és megmarad a közalkalmazottak 14. fizetése is. Zajacék kezdhetik elölről az egészet, az egészségügy agonizálhat tovább, a költségvetés pedig legalábbis ingataggá válik, hiszen ha semmi sem változik, akkor kétmilliárddal nő a hiány. Hrusovskyék megsértődtek. Nehezen viselték ugyanis, hogy nem kerültek be a KDH emberei az ANO vezette gazdasági tárca stratégiai funkcióiba. Ha azt írnám, hogy most - gyorsan reagálva a kínálkozó lehetőségre - végre borsot törhetnek Ruskóék orra alá, gyermeki csínytevésnek tűnhetne a kereszténydemokraták húzása. Ennél azonban sokkal többről van szó. Annak idején bizony alaposan mellélőttem, amikor a szerkesztőségi tippversenyben meg kellett saccolnom a parlamenti választások végeredményét (az SDKÚ-t például jócskán alulbecsültem), szóval nem vagyok én önkéntes mérvadó, arra viszont a nyakamat mertem volna tenni, hogy ha valamelyik kormánypárt elsőként köphet bele a koalíciós levesbe, az a KDH lesz az. A kereszténydemokratákban lehet bízni: amint egy püla- natra leülepedni látszik a belpolitikai guanó, azonnal elkezdenek felkavaró magatartást mutatni. Nem csodálkozhatunk tehát, ha Hrusovskyék lesznek a felelősek a második Dzurinda-kabinet első kormányválságáért is. FIGYELŐ Diplomáciai fiaskó A magyar diplomácia vereségeként értékelte a Krónika című erdélyi napilap a kedvezménytörvényről Bukarestben folytatott román-magyar külügyminiszteri tárgyalások eredményét. Az, hogy a magyar jogszabály módosításának elveiről, nem pedig a vita végleges lezárásáról született egyetértés Bukarestben - ahogy azt Medgyessyvel és Kováccsal elhitette Nastase Budapesten kétségtelenül fiaskója a magyar diplomáciának. Nemcsak azért, mert most Bukarestben világossá vált, ami Budapesten is sejthető volt: a Nastase-Geoana kettős, miután betakarítja a stratégiai partnerség látványos „sikerét”, továbbra is a státustörvény lebegtetésében marad érdekelt. Abban, hogy továbbra is legyen bevethető eszköze Magyarország integrációs törekvéseivel szemben - állapította meg a Krónika. - De fiaskója ez a magyar diplomáciának azért is, mert feltételezte: a NATO-tagság és az Európai Unió bővítésének közös távlata, egyszóval az, hogy a két ország jó néhány, hosszabb távon is közösnek tűnő érdeke feloldható ebben az egy szóban, hogy „integráció”, felszámolja az ellentéteket. Tévedése a magyar külpolitikának, mert az „integrációs” jelzővel leegyszerűsített, papirosízűvé tett perspektíva nem old meg mindent, nem old fel minden ellentétet. Csupán átalakít, s amint a francia-német viszony története is példázza: mérsékel, játékszabályok közé szorít, megrendszabályoz, és lehetővé teszi, hogy az ellentétek mellett kooperációk is kialakuljanak. Ami egyébként nem kevés - írta kommentárjában a lap főszerkesztője.- Azt mondta az asszony, hogy vigyem haza ezt az apróságot, amit önmagának vett karácsonyra... (Lubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ PRAVDA A közvélemény tisztában van azzal hogy Vladimír Meciarnak nagyobb; vagyona annál, mint amekkorát be vall. „Nemhiába mondják azt, hogy; papír mindent elbír. Az összeférhe tetlenségi törvény esetében ez égé szén biztosan így van. A képviseli vagy a miniszter azt ír a formanyom tatványokba, amit csak akar” - jegy zi meg a napilap. Kitér arra is, hogy. parlament összeférhetetlenségi bi zottságának nincs semmilyen eszkc ze a tényleges vagyoni helyzet el lenőrzésére. „Ha a politikus nen vallja be vagyonát, a bizottság sehe gyan sem büntetheti meg” - figyel meztet a Pravda. Az előző kormány koalíció pártjai már az 1998-as vá lasztások előtt megígérték, hogy politikusok és hozzátartozóik vágyó náról készült kimutatások nyilvánc san is hozzáférhetők lesznek. Az elsi Dzurinda-kormány nem volt képe kidolgozni ilyen jogszabályt, amiko pedig egy javaslatot képviselői indít ványként benyújtottak, a KDH, a MKP és az SDKU egyes politikusa miatt nem fogadták ei. Nem tetszik sem Németországnak, sem Franciaországnak, hogy a legtöbb lakosú európai (!) állam Törökország legyer Lehetséges EU-bővítési határok A koppenhágai csúcstalálkozón meghívást kapó Szlovákiával, Szlovéniával, Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal, a három balti állammal és a két földközi-tengeri szigetországgal, Máltával és Ciprussal bővülő Európai Uniónak a csatlakozási folyamat lezárását követően (valószínűleg 2004 májusában) már 25 tagja lesz. ONDREJCSÁK RÓBERT Ezenkívül ha Románia és Bulgária szempontjából minden kedvezően alakul, a két ország számára is van remény a csatlakozásra, igaz, leghamarabb 2007-ben, esetleg néhány évvel később. Ezek után jogosan merül fel a kérdés: meddig bővülhet még az Európai Unió? Meddig terjedhetnek az EU határai a legutolsó bővítés után, és mikor lesz az utolsó bővítés? Mint ismeretes, az említett országokon kívül még több más állam is kinyilvánította szándékát a csatlakozásra. Ezek közül a leghangosabb Törökország, de hosszú távon a tagságra aspirálók közé tarozik még több balkáni állam is, például Horvátország, Albánia, Macedónia, sőt Szerbia és Bosznia-Hercegovina is. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a nyolcvanas években már Marokkó is bejelentette csatlakozási szándékát, sőt az új marokkói király szintén kifejezte Rabat eltökéltségét a kapcsolatok lehető legszorosabbra fűzésére. Ez Európai Unió végső határainak kérdése pedig nagyon szorosan összefügg a szervezet öndefiníciójával, tehát azzal, hogyan határozza meg magát az EU. Figyelembe kell venni továbbá bizonyos mértékben az egyes országok „Európa-koncepci- óit” is, hiszen más határok jöhetnek ki például, ha csak egy szorosabb szabadkereskedelmi övezetként definiáljuk az EU-t, és egészen eltérőek, ha világos értékek és tradíciók alapján szoros integrációban gondolkodunk. Figyelembe véve az uniós államok és Törökország között jelenleg folyó vitát, továbbá az Európai Konvent működését és az egyes országok által prezentált koncepciókat, látható, hogy ezek a kérdések nagyon is aktuálisak, mondhatni jelenleg a legfontosabbak Európában. Ha az európai együttműködés gazdasági oldala kerül előtérbe, akkor nyilvánvaló, hogy - enyhe túlzással - szinte minden olyan állam tagja lehet az Európai Uniónak, amely képes teljesíteni bizonyos gazdasági feltételeket. Ebben az esetben viszonylag kis szerepet játszanak a civilizációs és kulturális jellemzők, az értékekben pedig a piacgazdaság „laissez faire” elvei a legfontosabbak. Ez a meghatározás az országok közül leginkább a britekhez áll közel, továbbá a skandináv államokhoz, az ideológiai áramlatok közül pedig a liberalizmushoz, illetve az ehhez közel álló politikai erőkhöz. Jelenleg gyakorlatilag már nincs komoly esélye, hogy ez a koncepció diadalmaskodjon, azonban egyes elemei még komoly hatással vannak a fejlődésre. Egyik legnagyobb hátránya - amely az európai integrációt sokszor „hígítani” akaró britek számára gyakran előny-, hogy mivel elméletileg minden ország tagja lehetne az EU-nak, amely képes megfelelni az említett kritériumoknak, a szervezet túlságosan is heterogénné válhatna, és így - minden tagország számára természetes közös civilizációs értékek híján - nagymértékben meggyengülhetne az összetartó ereje (ez a probléma kezd aktuálissá válni a NATO berkeiben is). Egy másik, napjainkban is nagyon elterjedt koncepció szerint az Európai Unió alapja a tagországok közös történelmi öröksége, civilizációs közelsége és az európai történelem során kialakult, a kultúViszonylag kis szerepet játszanak a civilizációs és kulturális jellemzők. ránk alapjául szolgáló civilizációs értékek. Ezek közül feltétlen meg kell említeni az európai kultúra alapköveinek számító tényezőket, mint a görög racionalitás és filozófia, a római jog és a zsidó-keresztény erkölcs (persze a sort még lehetne folytatni, például a reneszánsz emberközpontúságával, a felvilágosodás optimizmusával és jövőbetekintésével, az emberi jogok központi helyzetével és más hasonlóan fontos jellemzővel). Ennek a koncepciónak viszonylag nagy befolyása van az Európa jövőjéről szóló vitára, és egyértelműen megállapítható, hogy még azokra az erőkre is nagy hatással van, amelyek jövőkoncepciói nem feltétlenül civilizációorientáltak. A vázolt Európa-definíció leginkább az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokhoz áll közel, de bizonyos mértékig megtalálható szinte minden irányzat elképzeléseiben. Tény, hogy a visegrádi országok, Szlovénia, a balti államok, valamint Málta csatlakozásával az Európai Unió határai - néhány kisebb kivételtől eltekintve - elérik az európai civilizáció, illetve a nyugati kereszténység kiterjedésének határait. A legfontosabb ilyen eltérés Horvátország, amely egyértelműen a nyugati civilizációs kultúrkörhöz tartozik, döntően katolikus és a horvát történelem az összeurópai történelem szerves része (ebben némi szerepe a magyaroknak is van). A többi balkáni ország ilyen szempontból tipikus „határeset”. Nagyon valószínű azonban, hogy csatlakozásukkal hosszú távon erejüket vesztik a jelenleg még gyakran szembetűnő eltérések. Jó példa erre Görögország esete; ez az állam ötven évvel ezelőtt nem nagyon volt más helyzetben sem gazdaságilag, sem a társadalmi helyzet szempontjából, mint az akkori Bulgária vagy Románia. Az elmúlt fél évszázadban azonban fokozatosan a „Nyugat” részévé vált, először intézményi szinten (NATO-csatlakozás 1952- ban, majd az EK-ba való belépés 1981-ban), fokozatosan pedig társadalma is (igaz, ez nem ment könnyen, és még jelenleg sem problémamentes a helyzete). Ha pedig ma akarnánk összehasonlítani Görögországot például Romániával, óriási eltéréseket tapasztalnánk, és nem csak a gazdaság színvonalában. Ha az Európai Uniót úgy határozzuk meg, mint egyfajta keresztény klubot, nyilvánvaló, hogy semmi esélye sem lenne például Törökország csatlakozásának, Marokkóról pedig már nem is beszélve. Illusztrációként érdemes megemlíteni a bajor CSU-vezető, Edmund Stoiber (akinek befolyása sokkal nagyobb a német jobboldalra, mint az egy regionális, bár meghatározó erő vezetőjéről vélhető) szavait, amelyek szerint Törökország egyáltalán nem való az Európai Unióba. Hasonló szellemben nyilatkozott Valéry Giscard d’Estaigne is, aki jelenleg az Európai Konvent vezetője. Természetesen a legkomolyabb vitákat kiváltó Törökország csatlakozásával összefüggésben nem egyedül a civilizációs tényezők jelentenek problémát, hanem a gazdasági, demográfiai, politikai, emberi jogokkal kapcsolatos gondok és hatalmi érdekek is. Az emberi jogokkal összefüggő problémák - nem csak a kurdokról van szó - eléggé ismertek Törökország esetében, bár feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a törökök nagy előrelépéseket tettek ezen a téren (is). Tény azonban, hogy nem elég csak a törvényeket és előírásoka megváltoztatni, mert az igazi ered ményhez mélyebb változáso szükségesek, az emberek mentali fásában és gondolkodásmódjába is (persze ez sok esetben Közép Európában is érvényes és aktuáli probléma). Ez pedig hosszú évtize dek, generációk kérdése. Nem el hanyagolhatok a Törökországgs kapcsolatos gazdasági problémá sem, mert bár az ország ezen a té ren is fejlődik (elsősorban Isztarr bul környéke és a nyugati terük tek), a kis-ázsiai területek helyzet nem irigylésre méltó (persze ez e mondható egyebek között a KárpÉ tokon túli romániai területekre is). A Törökországgal kapcsolato legnagyobb problémát azonban demográfiai és az ezzel összefügg hatalmi érdekek képezik. Jelenle az ország lakosságának száma ma meghaladta a 65 milliót, és te vábbra is - az európai mutatókho képest - gyors mértékben növel szik. Márpedig ha Ankara esetle középtávon tagja lesz az EU-nal akkor előfordulhat, hogy a legne pesebb uniós tagország lesz. V szont az a gondolat, hogy a legtöb lakosú európai (!) állam Törökoi szág legyen, nem igazán tetszi sem Németországnak, sem Frar ciaországnak. Igaz, elég nehéz e képzelni, hogy az Európai Park mentben a legnagyobb „nemzet képviselőcsoport a török legyei Ezért Törökország jövőbeli sors és uniós tagsága nagymértékbe attól is függ, sikerül-e kezelni a d< mográfiai problémákat. Stratégi; és geopolitikai szempontból érti kelve a helyzetet viszont Töröko szág uniós tagsága több mint kivi natos lenne. Látható, hogy az Európai Uni jövőbeli határainak problémáj rendkívül bonyolult, azonban ai nál aktuálisabb. Ahhoz, hogy ezt kérdést felelősségteljesen meg li hessen válaszolni, legelőször meg kell határozni, mit is jelent a: hogy „Európa”. Török csillagot is Európa zászlajára. Tüntetők szerdán az isztambuli n met konzulátus előtt azt követelték, hogy Brüsszel Ankarával is kezd meg a csatlakozási tárgyalásokat. (CTK/AP-felvétí
