Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-30 / 279. szám, szombat
• • KÖNYVJELZŐ 1 — AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE 1 2002. november 7., csütörtök 1. évfolyam, 7. szám Könyvek előtt, könyvek után eglehet, azért memorizálunk, másolunk, fényképezünk, rögzítünk és azért olvasunk, hogy legyen mitfelejtenünk. Azaz hogy legyen miből. Eg’ különösen jó gerekkori németkönyvből az ember élete végéigfelejthet. Életünk kótyavetyéléssel telik. Csereberélünk, mint a mesebeli apóka, tehénkén báránykát, báránykán tyiíkocskát, tyúkocskán tojást, azon tűt szerzünk, eg szénaboglyában jól elrejtjük, keressük, nincs sehol. De van a boglya. S e köztes állapotban néhai önmagunk idézzük., próbálkozunk, próbára tesszük magunkat, a hol volt, hol nem voltot visszaénekelve kutatunk a zizegő lóhere közt. Kuporgatjuk. az egyre kevesebbet. Próbálunk eg dallam, metrum, emlékkép révén feleleveníteni valamit abból a szellemi energiából, amivel valaha, akarva-akaratlan feltöltődtünk, mert ez a felmelegített dallam- és emlékképtár, ez a néhai szövegélmény maga is feltöltődés, noha csak másodlagos import és sejtek próbája. De ha valami önkéntelenül is megzizzen a széna közt, a tökfödő alatt, az különös, kellemes bizsergést kelt. Mint amikor az ember örömében vág bánatában dúdol, vág mások dúdolását hallja, s napokkal, évekkel később, amikor váratlanul, a rég volt örömhöz és bánathoz nem kötődve belül megszólal a dal vág a textus, reflexszerűen, mint a beidegződés. Bizonyos, hogy az ember sok mindent köszönhet a „könyvnélküli- ek”-nek, annak, amit a fejébe vertek, amit a szájába rágtak, amit ,fejből” tanult, akkor is, ha szóról szóra nem marad meg örökre a fejében. A könyvek előtti világban a szájról szájra hagományozás hordozta a szellemi energiát. Orwell 1984 című regényének katasztrófa-forgatókönyve áttételesen erre utal vissza s erre épül: a könyvek utáni világ szerencsétlenségén, tehát a legnagobb kiszolgáltatottságban megint csak az elmondható, a felmondható, a szó szerint idézhető vág a megidézhető szöveg, a felidézhető kép vág dallam enyhíthet valamelyest. Faludy verse, a Tanuld meg ezt a versemet a makacs önismételgetéseivel, jambusaival: „Tanuld meg ezt a versemet, mert nemsokára könyv se lesz, költő se lesz.és rím se lesz... ” Krimibe illő eset, amikor a vers és az olvasás és a memorizálás tárga a vers és az olvasás és a memorizálás maga. Mert miközben a vers, egre csak önmaga fontosságát hangsúlyozva olvasódik, elfo- gasztja önmagát. Olvasódva kiolvasódik, elfog — „Felejtsd el ezt a versemet” lesz belőle. És nem kétséges: előbb-utóbb elfelejtődik. Az örökös kótyavetyélve kuporgatásnak köszönhetően azonban — szerencsére — az emlékezetben elfogó szöveg helyébe a képzelőerő és a jambus előbb-utóbb eg másikat léptet: „Te sóhereknek sóhere itt van neked eg lóhere. ” A könyvek előtt talán könnyebb volt: az égik ember elmondta a másik embernek, amit gondolt, amit elképzelt, az meg továbbmond- ta, továbbgondolta. Meglehet, még korábban dalban beszélgettek, mint ahog valamikor a verset is énekelték. A dallam szövegfelidéző ereje az égik legnagobb szellemi energia. A szöveg szövegfelidéző erejének jelentősége tán majd a könyvek utáni világban lesz még nyilvánvalóbb. Csanda Gábor M
