Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-29 / 278. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 29. Közélet - hirdetés 5 Pischinger Géza polgármesterjelölt fordulatot ígér, és a városnak szeretné visszaadni egykor játszott szerepét Életre kell kelteni Érsekújvárt Pischinger Géza: „A sok elképzelés közül szeretném kiemelni Érsekújvár gazdasági stabilitásának megteremtését." (Képarchívum) Érsekújvárod: a helyhatósági választások kampányát tíz polgármesterjelölt nyitoda meg. Ajelöltek száma mára nyolcra csökkent. Az egyik legesélyesebb a független­ként induló Pischinger Géza mérnök, aki nagy fordulatot ígér a város és a lakosok éle­tében. VARAGYA SZILVIA Már most „történelmet ír”, hiszen a múlt héten ő volt a házigazdája Ér­sekújvár első újkori jótékonysági ár­verésének, amelyen több mint 40 ezer korona gyűlt össze a Szellemi Fogyatékosokat Segítő Egyesület részére, s az ő védnöksége alatt koncertezett a városban a Száztagú „Budapest” Cigányzenekar. Mérnök úr, vázolja fel, mit szeret­ne polgármesterként elérni. Egy legalább négy évre szóló vá­lasztási programot és - szlogenem­mel élve - egy város „életre kelté­sét” nem lehet néhány mondatba tömöríteni. A sok elképzelés közül szeretném kiemelni Érsekújvár gazdasági stabilitásának megte­remtését, hiszen ez mindennek az alapja. Városunknak vissza kell ad­ni a régióban betöltött egykori köz­ponti szerepét. Sok, annak idején stratégiai fontosságú cégünket fel­számolták vagy leépítették, ilyen volt például az Elektrosvit, a kon­» A polgármesterje­löltek tudják, hogy az érsekújváriak válto­zást akarnak, ezért szinte mind­annyian ezt han- goztatják. \\ zervgyár, a húsfeldolgozó üzem. Szükséges ezért a még meglevő cé­geket felkarolni, valamint új befek­tetőket csalogatni városunkba. Egy polgármesterjelölt azonban nem ígérhet felelőtlenül ipari parkokat és plazákat. Telepítésük úgyis a be­fektetőkön múlik. Ha azonban elő­nyös feltételeket kínálunk nekik, ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Karácsonyra szeretné el­készíteni a munka-, szociális és családügyi minisztérium a munka­törvénykönyv módosításának ter­vezetét, közölte Eudovít Kaník tárcacezető. A javaslat főbb részei már elkészültek, bizonyos kérdé­sekben azonban még egyeztetés fo­lyik. A minisztérium megszüntetné a túlórák számának korlátozását abban az esetben, ha az illető több munkaadónál áll alkalmazásban. Kihagynák a törvényből a család­tagok egymás általi alkalmazásá­nak tilalmát, mivel ezt a családjogi törvény szabályozza, véli Miroslav Beblavy államtitkár. Módosításra Közvélemény-kutatás Megbízható hadsereg Pozsony. A lakosság a hadsereget tartja a legmegbízhatóbb intéz­ménynek. A Szlovák Rádió közvé­lemény-kutató részlege által vég­zett felmérés eredményei szerint ugyanis a több mint háromezer megkérdezett 56,5 százaléka a fegyveres erőket sorolta az első helyre. A második hely az egyháza­ké 53,4 százalékkal, a harmadik pedig a helyi önkormányzatoké 50,9 százalékkal. A legmegbízha­tatlanabbak az ügyészségek és bí­róságok: tíz emberből nyolcat „nem győznek meg”. (SITA) akkor maguktól jönnek majd hoz­zánk. Ehhez az egyik alapvető szempont az infrastruktúra kiépí­tettsége. A mi városunk vasúti góc­pont, és talán Dunaszerdahely ki­vételével minden környező jelentő­sebb várossal többé-kevésbé jó út­hálózattal van összekötve. Sajnos, egyelőre a „kevésbé” szócskán van a hangsúly. Éppen ezért polgár- mesterként azt fogom szorgalmaz­ni, hogy városunkat csatlakoztas­sák az épülendő Pozsony-Losonc gyorsforgalmi útra, valamint kiál­lók a Nyitra-Komárom autópálya megépítése mellett, amely Érsekúj­vár közelében haladva rákapcso­lódna az európai úthálózathoz tar­tozó magyar Ml-esre. Vélemé­nyem szerint ez az az alap, amelyre aztán a szó szoros értelmében épí­teni lehet. Másik sokat hangozta­tott nézetem, hogy városunk lakos­ságát különféle kedvezményekben kell részesíteni. Ez a munkaválla­lásra ugyanúgy érvényes, mint a szolgáltatásokra. Hogy konkrét példával éljek: a terveim közt sze­replő Korzó sétálóutca felújítását nem fogom zsolnai cégre bízni, ha a macskakövezést vagy akár a lehet számítani a hét végi szabad­napokkal kapcsolatban is, mivel a jelenlegi szabályozás, mely szerint a vasárnap mellett kötelezően sza­badnapnak kell lennie a szombat­nak vagy a hétfőnek is, több foglal­kozás esetében jelentős akadály­nak számít. „Ezt valószínűleg kivé­telek engedélyezésével oldjuk meg” - mondta lapunknak Beb­lavy. Egyszerűsödnek a kis cégek adminisztrációs feladatai, és ki­sebb lesz a szakszervezetek moz­gástere is. „Fő célunk, hogy a tör­vénykönyv hatékonyan segítse új munkahelyek létrejöttét, ezért ja­vasolni fogjuk a részmunkaidős munkavállalás lehetőségeinek bő­vítését” - mondta Kaník. dpj) Ducky-váltók ügye Következik a vádemelés? Pozsony. A rendőrség lezárta a nyomozást a Ducky-váltók ügyé­ben, amelyben a Szlovák Gázmű­vek volt pénzügyi igazgatóját, Ivan M.-et és Roman Z.-t, a csehországi Sezooz Group vezetőjét 350 millió koronás váltócsalással gyanúsítják. Hogy vádat emelnek-e ellenük, ar­ról az ügyész dönt. A néhai Ján Ducky 1998-ban öt váltót írt alá, amelyekkel „papíron” berendezése­ket vásároltak a Sezooz Grouptól. A szerződést később törölték, de Roman Z. a váltókat eladta a cseh Union Banknak. (TASR) megvilágítást érsekújvári vállalko­zások ugyanolyan jól el tudják vé­gezni, ráadásul saját polgáraink­nak adva ezzel munkát. Érsekújvárott szinte minden pol­gármesterjelölt a változást tűzte ki céljául. Miben egyedi az Ön programja? A polgármesterjelöltek tudják, hogy az érsekújváriak változást akarnak, ezért szinte mindannyi­an ezt hangoztatják. Természete­sen az én programom is erre épít, ezt jelszóm - Keltsük életre váro­sunkat - is egyértelműen kifejezi. Én azonban, ahogy ezt az elmúlt időszakban is bebizonyítottam, a változás megvalósításának már korábban nekifogtam. Legutóbbi bizonyítékai ennek Szkukálek La­jos kortárs festő tárlata és a be­mutatóval összekötött árverés, amely révén 43 ezer koronát ado­mányoztunk szellemi fogyatéko­sok megsegítésére, valamint a Száztagú „Budapest” Cigányze­nekar nagy sikerű érsekújvári koncertje, amelyet a helyszínen több mint kétezer polgártársam tekinthetett meg. 3400 szélsőséges Terroristák célpontja ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A komáromi új hajógyár minden jel szerint hamarosan meg­kaphatja az állami hitelgaranciát - összegezte a felügyelőtanács tegna­pi ülésén történteket Duray Rezső, a Nemzeti Vagyonalap elnökségi tagja. Szavai szerint már elhárult minden akadály, a pénzügyi tárca a kormány döntésével összhangban megadhatja az állami garanciát, ennek alapján pedig a vagyonalap Néhány vetélytársa éppen azzal támadja, hogy kampánya költsé­geit majd a lakosok zsebéből fog­ja téríteni. Ez az álhír nem lep meg, riválisaim kampányfogásának tartom. Ter­mészetesen vannak támogatóim, és örömmel tapasztalom, hogy szép számmal akadnak olyan ér­sekújvári vállalkozók, akik szintén fontosnak tartják városunk életre keltését elképzeléseim szerint, és ennek érdekében hajlandók tenni is. Programomnak sikeréről tanús­kodik az is, hogy egyre többen van­nak, akik ezeknek a terveknek a megvalósítását szintén szívügyük­nek tartják. Nem értem, miért kel­lene ennek kritika tárgyává lennie, hiszen éppen ez bizonyítja, hogy programom megvalósításánál lesz kire támaszkodnom. Az érsekújváriak gyakran han­goztatott szívfájdalma az idegen- forgalom megcsappanása. Mi­lyen módon szeretné fellendítem a város turizmusát? Érsekújvárt be kell kapcsolni az or­szág kerékpárút-hálózatába, terve­im közt szerepel futó-, kerékpár­Az idegenforgalmat ~ úgy lehet a leghatékonyabban fellendíteni, ha az országban vagy a hatá­rokon túl is hírt adunk magunkról. \\ utak, korcsolyapályák és további szabadidőközpontok kiépítése. Az idegenforgalmat pedig úgy lehet a leghatékonyabban fellendíteni, ha az országban vagy annak határain túl is hírt adunk magunkról. Érsek­újvár propagálása a múltban elég gyér volt, ezen kell változtatni. Váro­sunknak van egy színvonalas ter­málfürdője, amely nem csak az ér­sekújváriak körében népszerű. Né­hány évvel ezelőtt további bővítése is tervben volt, erre azonban már nem került sor. Az idegenforgalmat egy közeli kemping és egyéb szállás­helyek kiépítésével, valamint egy attraktív aquapark létesítésével le­hetne nagymértékben fellendíteni. 450 ezerre tart igényt Schuster követel is megemelheti a vállalat alaptőké­jét. A 80 millió koronás emelésre addig nem kerülhetett sor, amíg az összes szerződést nem írják alá. Ez Duray szerint december közepéig megvalósítható. Még egy hír a ko­máromi hajógyárról: kikötőjét teg­nap elhagyta az Artemoszk 38 úszómű, amelyet kilenc hónap alatt folyami hajóból úszó kulturális központtá építették át. A 20 millió koronás munkát a magyar Ganz Danubius rendelte meg. (gyor) Ludovít Kaník: újra módosul a munkatörvénykönyv Kisebb lesz a mozgástér Pozsony. Az iszlám terroristák a jö­vőben valódi veszélyt jelenthetnek Szlovákiára nézve, mert igyekezni fognak megakadályozni az ország EU- és NATO-csatlakozását - olvas­ható a szervezett bűnözés elleni küz­delem nemrég frissített programjá­ban. A belügyminisztérium terveze­te hamarosan a kormány elé kerül. Szlovákia a terroristák számára hát­országként, egyfajta pihenőhelyként szolgálhat. A szélsőjobboldali moz­galmak kemény magja félezer em­bert jelent, akikkel további kétezer rokonszenvez. A szélsőbaloldal mintegy száz fős „élcsapata” több mint nyolcszázas tábort tud „mozgó­sítani”. A faji indíttatású bűncselek­mények is egyre gyakoribbak: 1999- ben csak 15 esetről tudott a rendőr­ség, tavaly már negyvenről. (TASR) Pozsony. Rudolf Schuster 450 ezer korona kártérítést követel a pozso­nyi kórházakban két évvel ezelőtti kezelésekor elszenvedett állítóla­gos egészségkárosodása miatt. Az államfő azt szeretné, ha a belügy­minisztérium kórháza, valamint Dérer Kórház is fájdalomdíjat fizes­sen neki. Szakértői véleményt is ki­dolgoztatott, amely a kártérítés összegét kilencezer koronában ál­lapította meg. Schustert a két kór­házban 2000 nyarán kezelték, mi­vel azonban egészségi állapota nem javult, június végén az ausztri­ai Innsbruck kórházába szállítot­ták. Tibor Sagát akkori egészség- ügyi miniszter feljelentést tett, s a belügyi kórház orvosa, Frantisek F. ellen súlyos testi sértés gyanújával máig eljárás folyik. (TASR) A komáromi hajógyár megkaphatja a hitelgaranciát Hamarosan tőkeemelés tessék választani Nokia 3310 9,­Sony CMD-J70 90,­Pauéál 60-1000 vagy SMS 500 és 2000 Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Nokia 3510 490,­Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Trium Eclipse XL 990,­Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Panasonic GD67 1 990,­Pauéál 60 - 1000 vagy SMS 500 és 2000 Philips Fisio 820 1 990,­Pauéál 60 -1000 vagy SMS 500 és 2000 Nokia 631 Oi Nokia 7650 5 990,- 15 990,­Pauéál 60 -1000 vagy SMS 500 és 2000 Pauéál 250-1000 orange™ UP 735

Next

/
Oldalképek
Tartalom