Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-22 / 272. szám, péntek
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 22. Az észak-atlanti szövetség nyolc fejlesztési célra összpontosítja az erőfeszítéseit Katonai képességek George Bush a fejlesztés egyik fő szorgalmazója (Reuters-felvétel) Sikerült alaposan felbosszantani a brit kormányfőt Chirac levele Blairnek Nem látszik már az SZDSZ sem Budapest. A Medián legújabb felmérése szerint, ha most lennének a választások, legfeljebb két párt jutna be a parlamentbe. A HVG megbízásából készült elemzés szerint a választani tudó biztos szavazók 57 százaléka szavazna az MSZP-re, 37 százaléka pedig a Fideszre. Az SZDSZ-t 4 százalék, az MDF-et és a Munkáspártot pedig 3 százalék választaná. Ugyanakkor Dávid Ibolya és Demszky Gábor népszerűségi indexe rekordokat dönt (74, illetve 70 ponttal állnak az első két helyen). Medgyessy Péter a politikusok népszerűségi listáján Mádl Ferenc (68) mögött a negyedik (66) helyen áll. (HVG) Musarraf átadja a hatalmat Iszlámábád. Pervez Musarraf pakisztáni elnök egy-két napon belül átadja a hatalmat a tegnap megválasztott polgári miniszterelnöknek, Mir Zafarullah Dzsamalinak. Musarraf, aki 1999-ben katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, megígérte, hogy a parlament feloszlatási jogának kivételével minden hatalmat az új kormányfőre fog átruházni. Musarraf, aki még öt évig államfő marad, többször megemlítette, hogy mindent, amit valaha tett, azt az országért tette, még akkor is, ha néha hibázott, (m, t) Az 58 éves Dzsamali Pakisztán első civil miniszterelnöke az 1999-es katonai puccs óta (Reuters) Új amerikai hordozórakéta Washington. Közép-európai idő szerint szerdán éjjel sikeresen startolt a floridai Kennedy- űrrepülőtérről az amerikai Delta 4 hordozórakéta. A Boeing által kifejlesztett hordozó- eszköz egy európai távközlési műholdat állított Föld körüli pályára. A startot egy hónappal korábbra tervezték, de műszaki gondok miatt többször halasztották. A Pentagon fél- milliárd dollárral támogatta a Delta 4 fejlesztési programját, akárcsak amerikai vetélytár- sát, az orosz hajtóművekre építő Adas V fejlesztését (Lockheed Martin). (MTI) Kárpótlás kanadai indiánoknak Ottawa. Kanadában kárpótlást kapnak azok az indián származású állampolgárok, akiket bántalmaztak vagy megrontottak gyermekkorukban az államilag finanszírozott, de egyházak által működtetett nevelőintézetekben. Az anglikán egyház és a szövetségi kormány megállapodása értelmében az áldozatok által követelt 25 millió kanadai dollárt kitevő összeg 30 százalékát az anglikán egyház folyósítja, s a kormány állja a fennmaradó 70 százalékot. Több mint 12 ezer, nevelőintézetben nevelkedett indián állítja, hogy fizikailag bántalmazták vagy pedofil bűncselekmények áldozatává tették őket. (MTI) Prága/Brüsszel. A NATO prágai csúcsértekezletén tegnap olyan intézkedéscsomagot hagytak jóvá, amely alkalmassá teszi az észak-atlanti szövetséget a XXI. század megváltozott biztonsági helyzetében jelentkező újfajta veszélyek leküzdésére. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A NATO már idén tavasszal, a reykjavíki külügyminiszteri értekezleten megtette az első lépést a hidegháború utáni korszak új biztonsági kockázatainak kezelésére, amikor leszögezte, hogy a „NATO-nak képessé kell válnia olyan csapatok bevetésére, amelyek gyorsan el tudnak jutni bárhová, ahol szükség van rájuk, képesek időben és térben hosz- szan tartó műveletekre és bárhol elérik céljaikat”. A külügyminiszterek hozzátették, hogy ehhez új katonai képességek kifejlesztése szükséges, elsősorban stratégiai légiszállító kapacitás és olyan korszerű tűzerő, amely lerövidíti a fegyveres konfliktus idejét és kevesebb emberéletet követel. A szövetség előzőleg a jubileumi washingtoni csúcson, 1999- ben is elfogadott egy üyen programot védelmi képességfejlesztési kezdeményezés (DCI) néven, ám ez lényegében nem érte el célját. A szövetség legtöbb tagja ugyanis még mindig a Szovjetunió széthullásával kezdődött nagy biztonsági eufória állapotában volt. A DCI összesen 58 haditechnikai fejlesztési célt fogalmazott meg, senki sem vállalt konkrétan feladatokat és végül gyenge félsikerrel zárult az egész. Ebből okulva a szövetség most nyolc fejlesztési célra összpontosítja az erőfeszítéseket, ezek 5-15 évre kijelölik a katonai képességek fejlesztésének programját és ezt már nem kezdeményezésnek nevezik, hanem a Prágai kötelezettségvállalás a címe. A katonai tervezők által kijelölt és a védelmi miniszterek által jóváhagyott hányok és célszámok alapján több felajánlási konferenciát tartottak, majd azok birtokában a tervezők felmérték, hol mutatkoznak túlPrága/Brüsszel. Tegnap Prágában a NATO-csúcs résztvevői igent mondtak az úgynevezett gyorsreagálású erő (NRF) létrehozására. Szakértők szerint ez több szempontból új irányt ad a szervezetnek. A gyorsan bevethető erő gondolatát alig néhány hónapja vetette fel Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Ötlete a 2001. szeptember 11-én amerikai nagyvárosok ellen intézett példátlan terrorista támadás mély hatásaiban gyökerezik. Az amerikai kormányzat azt a tanulságot vonta le, hogy nem lehet tétlenül bevárni a támadást, hanem ha lehet, még a szerveződése közben le kell sújtani rá. Ehhez a legjobb keret a NATO-országok együttese - de ez csak akkor lehet ütőképes és operatív erő, ha alkalmassá válik a gyors cselekvésre. Ez az NRF alapötlete. A mostani csúcson a koncepció körvoJeruzsálem. A tegnap reggeli jeru- zsálemi merénylet - amelynek az elkövetőn kívült tizenegy halálos áldozata és negyvennyolc sérültje van - kizár minden tárgyalást az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország alkotta kvartett béketervéről - jelentette be az izraeli külügyminisztérium. Raanan Giszin, a kormányfő szóvivője pedig hangsúlyozta: Izrael gyors választ fog adni a véres merényletre. Ariel Sáron miniszterelnök azonnal tanácskozást kezajánlások és miben maradtak hiányok, amelyeket újabb felajánlásokat kérve igyekeztek áthidalni. Az említett nyolc fejlesztési cél a következő: 1. A szárazföldi terep légi felderítési rendszere: a tervezés 2005-re elkészül. 2. Stratégiai légiszállítás: a kitűzött kapacitás - 200 nagy gép - csak 2008 után teljesül az Airbus leendő A400M gépeinek legyártásával. Addig áthidaló megoldásként legalább húsz gép kell és Németország vállalja egy lízingprogram irányítását, amellyel Boeing C17 típusú gépeket bérelnek. 3. Célra vezérelhető lőszerek: elsősorban olyan légi indítású rakétákról van szó, amelyek bármilyen időjárási viszonyok között nagy találati pontosságra képesek. Ezekből halmoz fel a NATO egy közösen igénynalazódik, utána a katonai tervezőkre vár a részletes kidolgozás. Az amerikai javaslat egy húszezres nemzetközi erőről szól. Ennek szárazföldi, légi és haditengerészeti eleme is lenne, ellátva megfelelő légi szállítási eszközökkel, a legkorszerűbb, pontosan célra vezérelhető rakétákkal és egyéb lőszerrel. Olyan készültségben állna, hogy egy héten belül gyakorlatilag a világ bármely pontjára be lehet majd vetni. Mivel nem állandóra kijelölt egységekből állna, hanem több váltásban állna rendelkezésre, ténylegesen 60 ezer fős elit alakulatról van szó. Ez a különlegesen kiképzett és a legfejlettebb távközlési technikával is felszerelt hadtest kis létszáma ellenére képes lenne arra, hogy minden nemzetközi válsággócba döntő haditechnikai fölénnyel avatkozzon be, és sebészeti pontossággal, csekély veszteségekkel kiiktasson minden veszélyt - a tömegpusztító fegyverek dett Saul Mofaz védelmi miniszterrel, és sürgősséggel összeült a biztonsági kabinet is. A szóvivő szerint a merénylő a ciszjordániai Betlehemből érkezett. Ehud Óimért jeruzsálemi polgár- mester azonnal Jasszer Arafat palesztin elnökre hárította a közvetlen felelősséget a merényletért. „Arafat közvetlen felelőse a robbantásnak, mert ő adja meg az alaphangot” - jelentette ki újságírók előtt. Az Arafat vezette Fatah mozgalom a napokban Egyiptom segítségével arra próbálta rábírni a Hamászt, hogy legalább az izraeli választási hadjárat be vehető készletet - itt is probléma az időtényező, mert nincs elég a piacon. Ennek a fegyverzetnek a beszerzése is egy irányító állam vezetésével történik majd. 4. A csapatok védelme vegyi, biológiai, sugár- és nukleáris támadással szemben: a cél itt fokozatosan felszerelni mentesítő, védő és gyógyító eszközökkel a szövetséges csapatokat. A célok teljesítése nemzeti keretekben biztosítottnak látszik. 5. Távközlés, vezénylés, ellenőrzés: a felajánlások elégségesek. 6. Harcoló egységeket kiszolgáló technikai csapatok: utász, hídverő, szállítóeszközök és csapatok. 7. Ellenséges távközlés zavarása: nagy műszaki fejlesztésre van szükség, még nincs meg a beszerzési forrás. 8. Légi üzemanyag-utántöltés: ösz- szesen száz ilyen gép kellene. gyártó kapacitásától vagy raktáraitól kezdve terrorista bázisokig. Ha mégsem tudja rövid idő alatt leküzdeni a veszélyt, mögötte áll a vüág legnagyobb erejű szövetsége. A válságkommandó felszerelése és fenntartása nem kerülne többe a szövetségesek katonai költségvetése 2-3 százalékánál. Nyilvánvaló, hogy e gyorsreagálású erő létrehozásának kulcsa a nagyarányú haditechnikai fejlesztési program, a Prágai Kötelezettségvállalás, de az is, hogy míg annak végrehajtása sok évre nyúlik, a gyorsreagálású erőt már sokkal rö- videbb idő alatt létrehozhatja a szövetség. Az elképzelések szerint minden tagállamnak módja lenne hadserege sajátos képességeivel részt venni benne. Ezzel a mozgékony nemzetközi hadtesttel a NATO megtenné a döntő lépést a feltartóztató és elrettentő katonai doktrínától a válságokat megelőző aktív katonai beavatkozások felé. idejére szüntesse be a támadásokat. A tárgyalások első, kairói fordulója eredménytelenül zárult ugyan, de az egyeztetések folytatásában állapodtak meg. A tegnapi volt a harmadik izraeliek elleni támadás 11 napon belül. November 10-én egy észak-izraeli kibucban öt embert gyilkoltak meg, köztük egy anyát és két kisgyermekét hálószobájukban. A palesztin támadó elmenekült. November 15-én a ciszjordániai Hebronban kilenc izraeli katonát és három zsidó telepest öltek meg lesből támadó palesztinok. MTI-HÍR London. Jacques Chirac francia elnök a minap megkérdezte Tony Blair brit miniszterelnököt, hogyan magyarázna meg később most kétéves Leo fiának egy Irak elleni háborút - derítette ki a londoni The Daily Telegraph. „Hogyan tudnál 20 év múlva Leo szemébe nézni, ha te lennél azoknak a vezetőknek egyike, akik a háborút elkezdték” - kérdezte a cikk szerint Chirac. A lap szerint a kérdés alaposan felbosszantotta Blairt, aki az Irak elleni leghatározottabb fellépést szorgalmazza, akárcsak Bush amerikai Jakarta. Az indonéz rendőrség tegnap őrizetbe vette a Báli szigetén októberben elkövetett véres terrorakció fő szervezőjét. Dai Bachtiar az indonéz rendőrség vezetője elmondta: három személyt vettek őrizetbe, ezek egyike Imam Samudra, a merénylet feltételezett eszmei irányítója és egyik fő kivitelezője. Az indonéz nyomozók vasárnap azonosították a 35 éves nyugat-jávai férfit a Báli szigetén lévő Sári Club és Paddy Bar nevű éjszakai szórakozóhelyeken elkövetett, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő pokolgépes robbantások egyik kulcsfigurájaBejrút. Megöltek egy amerikai hittérítőnőt a dél-libanoni Szaida (Szidón) kikötővárosban. A 31 éves Bonnie Wheatherall fejébe három pisztolygolyót eresztett a magányos gyilkos, aki reggel kopogtatott a kórházat és kápolnát magába foglaló missziós központ kapuján. A központ libanoni szegényeket részesít orvosi ellátásban és segélyekben. Az USA bejrúti nagykövetsége megkezdte a gyilkosság vizsgálatát. Egyelőre nem bocsátkozott találgatásokba arról, hogy politikai indíték vezérelte-e a tettest. Libanonban tíz éve nem öltek meg Szirák. A terrorizmus elleni fellépésjogi eszközeiről, a pártfogói felügyeleti rendszer működtetéséről és az igazságügyben dolgozó szakértők helyzetéről tárgyaltak a visegrádi négyek igazságügy-miniszterei a Nógrád megyei Szirákon megtartott konferencián. Megállapodtak abban, hogy jövő évi szlovákiai találkozójukon a bírósági rendszerek átalakításával, benne az eljárások idejének lerövidítésével, valamint a korrupció elleni harccal foglalkoznak majd. Daniel Lipsic szlovák, Grzegorz Kurczuk lengyel, Pavel Rychetsky cseh és Bárándy Péter magyar igazságügy-miniszter a háromnapos tanácskozás eredményeit tegnap sajtótájékoztatón foglalta össze. Bárándy elmondta: egyetértettek abban, hogy a terrorizmus elleni küzdelem egyik legfőbb eszköze a fellépés a terrorizmust körülölelő Iszlámábád. A Richter-skála szerint 5,5-es erősségű földrengés rázta meg Pakisztán északi részét tegnap hajnalban. A halottak száma legkevesebb húsz, de ez a szám még növekedhet. A földrengés a főelnök. Mind francia, mind brit részről elismerték már, hogy Chirac és Blair között az utóbbi időben támadtak nézeteltérések. A Daily Telegraph külföldi diplomatákra hivatkozva közölte a Chirac kérdésére vonatkozó értesülését, a Downing Street 10. nem kívánt megjegyzést fűzni az esethez. Chirac személyesen is ismeri a kis Leót. Nem sokkal azután, hogy 2000 májusában megszületett a kisfiú, a francia elnök - londoni látogatása idején - maga is ölbe vette, babusgatta a picit. Blair irodájában is függ egy fénykép, amely megörökíti a jelenetet. ként, s azóta széles körű hajtóvadászatot folytattak kézre kerítésére. Imam Samudra Afganisztánban kapott harci kiképzést, és minden jel arra mutat, hogy köze van az al- Kaida terrorszervezettel is kapcsolatokat tartó Dzsemáa Iszlámija terrorcsoporthoz. Őrizetbe vételére két héttel azután került sor, hogy letartóztatták azt az Amrozinak nevezett férfit, aki - elismerve, hogy az ő tulajdonában volt a furgon, amelyet a terroristák a Sári Clubnál elkövetett merénylethez használtak - részletesen tájékoztatta a hatóságokat a merényletben részt vevő személyek kilétéről, s beszámolt az akció tervezéséről és végrehajtásáról is. amerikai polgárt. Az 1980-as évek polgárháborúja során azonban több mint 270 amerikai vesztette életét lövöldözések és öngyilkos merényletek következtében, másokat pedig éveken át tartottak túszként fogva. A washingtoni külügyminisztérium csak 1997-ben oldotta fel az amerikaiak eltanácsolását a libanoni utazásoktól. A libanoniak különösen sérelmezik, hogy Washington a terrorszervezetek közé sorolta a szélsőséges síita Hezbollahot. A libanoniak olyan ellenállási mozgalmat látnak a Hezbollahban, amely segített véget vetni Dél-Libanon izraeli megszállásának. bűncselekmények, így a kábítószeres fegyverkereskedelem, valamint a pénzmosás ellen. A hatékony bűn- megelőzés egyik alappillérének nevezte a pártfogói felügyelet rendszerét. Szerinte abban lesz jelentős szerepük a pártfogóknak mind a négy országban, hogy a hatóság elé tárják a terhelt személyi körülményeit, s ezáltal megalapozottabb és igazságosabb ítéletek meghozatalát teszik lehetővé. Megoldandó kérdés mind a négy országban, hogy megbízható normák alapján történjen a szakértővé minősítés. Nyitott kérdés még, hogy ez kizárólag állami feladat legyen-e, és kialakuljon-e a szakértői kamarák rendszere, illetve ki fizesse a szakértői díjakat. Dániel Lipsic, a jövő évi találkozónak helyet adó Szlovákia minisztere ismertette: a szakértői tárgyalások témája lesz a jogsegélynyújtás és a szervezett bűnözés területét érintő kihallgatási technika. várostól mintegy 400 kilométerre északra fekvő Gilgit város körzetét sújtotta. A meteorológiai szolgálat szerint az epicentrum Kasmírban volt. A leginkább sújtott négy falu lakossága összesen mintegy hatezer fő, sokan menekülni kényszerültek düledező házaikból. Egy héten belül gyakorlatilag a világ bármely válsággócában be lehet majd vetni Gyorsreagálású erő, aktív beavatkozás MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Tudják, honnan érkezett a merénylő - ismét Arafat felelősségét hangsúlyozzák Izrael kizárja a béketárgyalásokat MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Őrizetben a báli szigeti merénylet eszmei irányítója Megvan a főbűnös MTI-HÍR Libanonban megöltek egy amerikai hittérítőnőt Háromszor lőtte fejbe MTI-HÍR A visegrádi négyek igazságügy-minisztereinek egyeztetése Hatékony bűnmegelőzés MTI-HÍR Négy falu házai dőltek romba Gilgit térségében Pakisztáni földrengés MTI-HÍR