Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-19 / 269. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 19. Gazdaság és fogyasztók Nem az Európai Unió tehet arról, hogy továbbra is nagyok az eltérések a brüsszeli keret alkalmazása terén Alig jut pénz vidékfejlesztésre A SAPARD-terv értelmében a meghatározott számú zöldségtermesztőt tömörítő szervezetek kaphatnak uniós támogatást az apparátusuk működtetésére (Képarchívum) Pozsony. A vidék gazdasági erejét nemcsak a mezőgazdaságjelenti - mondja ezt manapság kivétel nélkül minden politikus. A határozottság azonban csak addig tart, amíg valamit tenni kell ennek érdekében. Kérdés, változik-e valami a közeljövőben. TUBA LAJOS A vidék nemcsak mezőgazdaságból él, ebből az következik, hogy az oda irányuló szerkezetátalakító támogatásokból egyéb tevékenységekre is juttatni kellene. Nálunk az elmúlt évtizedben nem ez történt, a nagyüzemi mezőgazdaság által működtetett lobbi szigorúan ellenőrzése alatt tartott minden lehetséges csatornát. Ezt azért tehette, mert ehhez mindvégig a legfelső minisztériumi támogatással rendelkezett. Ezzel a feltevéssel persze sokan vitatkoznak, viszont egy ideje független forrás is rendelkezésre áll a bizonyítására. Mégpedig tíz tagjelölt ország SAPARD-programja. Ezt minden egyes országban az Európai Bizottság által megadott egységes keret alapján állították össze. Az egyes országokban uralkodó állapotokat így jól tükrözi, hogy ebből hol mit emeltek ki támogatható lehetőségként. Az érdekesség kedvéért a követNapjainkban finisei az ún. ágazati cselekvési terv befejezése. kezőkben ezt a magyar és a szlovák SAPARD-terv példáján illusztráljuk. Tulajdonképpen már a mezőgazdasággal foglalkozó témákban is találunk figyelemre méltó elemeket. Támogatás adható ugyanis termelői csoportok felállítására és működtetésére. Ezekre a csoportokra jellemző, hogy a termelők általában külön-külön dolgoznak, de a költségek csökkentése céljából közösen végzik a beszerzést, a szaktanács- adást és ami nagyon fontos, az értékesítést. Ily módon például partnereivé válhatnak a hipermarketeknek, vagy a dél-szlovákiai zöldség- termesztők újra meghódíthatnák a cseh piacot. Nos, a magyar SAPARD-terv értelmében a legalább 5, zöldség esetén 15 termelőt tömörítő szervezetek kaphatnak uniós támogatást az apparátusuk működtetésére. Szlovákiában viszont ezt éves forgalomhoz kötötték, márpedig, mondjuk, zöldség esetében 75 mülió korona vagy gabona esetében 500 millió korona láttán egyértelmű, hogy ez csak a legnagyobbak számára szól. Itt kár lenne az EU-t hibáztatni, hiszen ezeket a kereteket a hazai minisztérium javasolta. Ennél azonban sokkal cifrább az egyéb vidéki tevékenység támogatása. Nálunk a tevékenység diverzifikálása címén mezőgazdasági termelők kérhetnek támogatást idegenforgalmi vagy helyi terméket gyártó vállalkozói elképzelésekre. Nos, Magyarországon ebben a kategóriában minden vidéken élő részesedhet az uniós pénzből, egyedüli kritérium, hogy az adott községben a népsűrűség 120 lakosnál kevesebb legyen négyzetkilométerenként. Azt már csak érdekességként említjük meg, hogy a hazai SAPARD-tervben a magyarországival ellentétben egyáltalán nem szerepel a „vidéki infrastruktúra fejlesztése” című uniós ajánlat. Pedig a vállalkozások célját szolgáló energiaellátás fejlesztése, a helyi szennyvízkezelés kiépítése 2000 lakosnál kisebb településeken, illetve a helyi piacok és felvásárló helyek kialakítása mind-mind olyan téma, amellyel nyilván sok hazai községben szívesen foglalkoztak volna. Az uniós programok kellemes tulajdonsága, hogy bizonyos időszakonként újra kell őket fogalmazni. így, ha például a hazai földművelésügyi minisztériumban szemléletváltozás következik be, azt a retorikán kívül előbb-utóbb a gyakorlatba is be lehet építeni. Napjainkban például finisei az ún. ágazati cselekvési terv befejezése, amely az uniós tagság első két évében megszabja a nagy mezőgazdasági alap merítésének témáit (erre szolgál felkészítésként a SAPARD-program). Következő lépésként pedig hamarosan új vidék- fejlesztési terv készül, amely részletesen tartalmazza majd a pályázható témaköröket. Nos, a Vidék Parlamentje által a minisztériumi bizottságokba delegált résztvevők szerint az elmúlt hetekben nem sok minden változott, az apparátus továbbra is a korábbi sémák szerint igyekszik összeállítani az EU számára készített koncepciókat. Sokan vannak azonban, akik örülnének, ha a vidéken élők legalább a magyarországihoz hasonló mozgásteret kapnának az életfeltételeik javításához. Lehetne persze több is, a keretek megállapítása a minisztérium politikai irányvonalától függ. Az Európai Bizottság álláspontja ugyanis az, hogy ők jóváhagynak minden javaslatot, amely nem ellenkezik a minimális elvárásaikkal. Jövőre a hozzáadottérték-adó alsó kulcsának emelése miatt az alapvető élelmiszerek is némileg drágulnak Árfelhajtó lesz a villany, a gáz és a víz á ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ na Élelmiszerárak várható drágulása Terméknév jelenlegi átlagár átlagár az emelés után Kenyér 22 Sk 22,90Sk Tej (1 liter) 16,70 Sk 17,40 Vaj (125 g) 14,70 Sk 15,30 Sk Sertéscomb (kg) 171 Sk 177,90 Sk Sertésoldalas (kg) 88,20 Sk 91,70 Sk Bontott csirke (kg) 66,30 Sk 67 Sk Hántolt rizs (kg) 23,80 Sk 24,80 Sk Burgonya (kg) 12,70 Sk 13,20 Sk Tojás (db) 2,60 Sk 2,70 Sk Cukor (kg) 26,70 Sk 27,80 Sk Pörkölt kávé (75 g) 16,30 Sk 17 Sk isi Bár kicsi, de érezhető lesz az árak módosulása (Forrás: NO) Pozsony. A hozzáadottérték-adó módosítása - az alsó tarifa 10-ről 14 százalékra emelkedik - miatt januártól drágulnak az élelmiszerek is. Szakértői becslések szerint az áremelés alighanem meghaladja majd a 4 százalékot. Az érintettek ezt az adókulcs emelése mellett energiahordozók árának januártól esedékes emelésével magyarázzák. Kevesen feltételezik, hogy a kereskedelmi láncoknak sikerül majd megtartaniuk az árakat a jelenlegi szinten. A velük szerződött élelmiszer-ipari cégek ugyanis olyan alacsony árréssel dolgoznak, hogy abból tovább engedni már aligha lehet. „Veszteséges termelést pedig senki sem engedhet meg magának” - kommentálták a jövő évi áremelést az élelmiszer-ipari gyártók szövetségének vezetői. Adrián Durcek, a Coop Jed- nota fogyasztási szövetkezet elnöke feltételezi, hogy az élelmiszerárak - a januártól drágább villany, gáz és víz miatt - mintegy 5 százalékkal kerülnek majd többe az új évtől. Hasonlóan vélekedtek a jövő évi kilátásokról a piaci elemzők is. „Aminek felmegy az adóterhe, az mindenképpen drágulni fog, ám aminek lemegy az adóterhe, az aligha kerül majd kevesebbe” - kommentálta a kereskedők magatartását az Istro- banka egyik elemzője. (No, ú) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Hyundai gyártana Szlovákiában Pozsony. Több nagy gépkocsigyártó után a dél-koreai Hyundai is jelezte, hogy szívesen nyitna üzemet Szlovákiában. A hírt a dél-koreai parlament elnöke, Park Kwan-jong tolmácsolta Rudolf Schuster szlovák elnöknek. A Hyundai vezetése azonban még nem döntötte el, hogy Szlovákiában vagy esetleg valamely más közép-európai országban indítana be gyártását. (TASR) Újabb félmilliárd a vasutaknak Pozsony. A vagyonalap újabb 500 millió koronás összeget utalt át a Szlovák Vasutaknak. Az összeg annak a 2,9 milliárd koronás csomagnak a része, amit a vasutak a tartozásaik visszafizetésére kapnak az államtól. A vagyonalapnak ez a második félmilliárd koronás átutalása, a vasút így még 1,9 milliárd koronára számíthat, amit a vagyonalap a Keletszlovákiai Áramszolgáltató privatizációs bevételeiből kíván kifizetni. A vasút az áramszolgáltatóknak, a Szociális Biztosítónak, az egészségbiztosítóknak és a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak tartozik. (SITA) Magyarországé lesz a tokaji bor? Brüsszel. Az Európai Unió külügyminisztereinek tegnapi találkozóját követően nyilatkozatot adtak ki azzal kapcsolatban, hogy 2007. márciusától a „Tokaji” bormegjelölő márkanevet csak és kizárólag a Magyarországon gyártott tokaji borokon lehet majd felhasználni. Ezáltal mind Franciaországnak, mind pedig Olaszországnak is le kell mondania a név használatáról, mivel az EU szabályok alapján a földrajzi eredetvédelem Magyarországot illeti, hiszen Tokaj magyar területen található. A jelenleg szövegtervezet formájában létező nyilatkozat egy 1993-ban született megállapodást erősítene meg az ügyben. A hír nem tér ki a szlovák területen gyártott Tokajira, (ind-) Igazgatót keres a vasúttársaság Pozsony. A közlekedési tárca tegnap versenypályázatot hirdetett a Szlovák Vasúttársaság vezető posztjainak betöltésére. A pályázatokat az érdeklődők az elkövetkező tíz napban a minisztérium címére küldhetik el. Pavol Prokopovic közlekedési miniszter szerint a tárca hatáskörébe tartozó többi vállalatnál is hasonló módon választják ki a vezetőket. A Szlovák Vasúttársaság jelenlegi igazgatója, Andrej Egyed leváltását követően is a vasút vezetésében szeretne dolgozni. (TASR) Több információ az allergiásoknak Brüsszel. Az élelmiszer-érzékeny fogyasztók az Európai Unióban ezután már a termékek címkéjén ellenőrizhetik, hogy a választott élelmiszer tartalmaz-e számukra veszélyes anyagokat. A címkézésről Brüsszelben, az Európai Unió tagországainak a belföldi piacért felelős miniszterei döntöttek. A félreértések elkerülése végett a tanács ejtette az eddig érvényes úgynevezett 25 százalékos szabályt, amely a termékcímkéken csak azon anyagok összetételének feltüntetését tette kötelezővé, amelyek a végterméknek legalább 25 százalékát alkotják. A jogszabály részeként allergiakeltő anyagokat tartalmazó jegyzéket is kidolgoznak. Ezen a listán vélhetően szerepel majd a hal, a mogyoró, a szezámmag, a glutin, a szójabab és a zeller is. (euró) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,637 Lengyel zloty 10,550 Angol font 65,260 Magyar forint (100) 17,560 Cseh korona 1,361 Svéd korona 4,593 Dán korona 5,607 Szlovén tollár (100) 18,179 Japán ien (100) 34,125 Sváici frank 28,370 Kanadai dollár 26,110 USA-dollár 41,288 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,47-42,77 40,14-42.54 1,33-1,39 16,57-18,57 OTP Bank 40,55-42,66 40,15-42,37 1,33-1,39 16,92-18,22 Postabank 40,49-42,79 39,93-42,65 1,33-1,39 15,76-19,36 Szí. Takarékpénztár 40,54-42,51 40,17-42,23 1,32-1,40 16,78-18,36 Tatra banka 40,56-42,72 40,2542,39 1,32-1,40 16,89-18,27 UniBanka 40,59-42,67 40,27-42,33 1,33-1,40 15,84-19,32 Általános Hitelbank 40,72-42,89 40,3842,53 1,32-1,40 16,77-18,70 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2002 Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap . nov. 17-én) Felmondási idő 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 4,90 4,95 5,200,50 Banka Slovakia 5,80 6,30 6,60 6,80 3,30 OTP Bank 5,70 6,10 6,20 6,40 6,50 3,15 Istrobanka 5,50 6,00 6,20 6,30 6,40 2,50 Ludová banka 5,20 5,70 5,75 6,25 2,50 UniBanka 5,95 6,10 6,15 6,20 2,30 Postová banka 5,30 5,50 6,00 6,50 3,00 Prvá komunálna banka 5,70 6,00 6,20 6,30 6,40 2,50 Tatra banka3,25 Slovenská sporitel'na 4,80-4,90 5,45-5,555,70-5,80 6,10 1,50 Vseobecná úverová banka 5,00 5,20 5,40 5,60 5,70 5,80 2,50 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2002. nov. 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap 17-én) Lakossági folyószámla CSOB 4,40,4,55 4,95-5,10 5,35-5,50 5,90-6,05 6,106,25 6,556,70 1,504,00 Banka Slovakia 5,00 5,50 5,90 6,40 6,70 3,00 HVB Bank Slovakia 1,60-3,60 3,40-3,90 3,654,05 4,054,45 4,004,40 3,75-3,95 1,50 OTP Bank 4,704,90 5,20-5,50 5,60-5,90 6,106,30 6,506,70 6,556,75 2,004,00 Istrobanka 4,504,60 4,90-5,00 5,40-5,50 5,906,00 6,206,30 6,306,40 2,00 Ludová banka 3,854,00 4,004,15 4,304,45 4,504,65 4,654,80 4,504,65 1,003,25 UniBanka 4,704,80 5,20-5,40 5,35-5,50 5,705,90 5,906,00 5,956,05 B.OOig Prvá komunálna banka 4,00 4,95-5,25 5,20-5,50 5,706,00 6,006,30 6,00 2,002,60 Tatra banka 4,90-5,10 5,30-5,50 5,806,00 6,006,201,75 Slovenská sporitel'na 3,30-3,40 3,40-3,45 4,054,15 4,704,80 4,804,90 1,25 Vseobecná úverová banka 4,404,70 4,80-5,30 5,35-5,70 5,956,35 6,356,90 6,70 1,503,70 Postová banka 4,50 5,10 5,50 6,00 6,20 6,40 1,504,00