Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-09 / 261. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 9 VENDÉGKOMMENTÁR Nem mindegy! BARAK LÁSZLÓ Elrajtolt az új kormány a négyévesre tervezett akadályversenyen. Előtte vett egy nagy levegőt, és megüzente az istenadta népnek, vagyis a közönségnek - híveknek és ellenlábasoknak egyaránt -, hogy nyerni akar a csapat, ezért „megütötte a bankot”. Amihez persze a „családi bankokra”, a közönség pénzére, vagyis a mi pénzünkre is szüksége van. Jövőre hát mélyebben kell belenyúlnunk a pénztárcáinkba, ha szinten akarjuk tartani önmagunkat. Azt mondják, a beharangozott áremelésekre azért van szükség, hogy majdan többet költ- hessünk. Hát igen, volt itt már gazdasági reformokról sóder, több, mint amennyit a Duna medre kotrás nélkül elbír... Csakhogy, amint elkezdődött az össznépi spórolás, spóroltatás, mindjárt akadt jó néhány önérdekű politikai kortes, akik bársonyszékeiket megőrzendő, cinkos kacsingatások közepette, annak a pénznek egy részét, amelyet az egyszerű halandó zsebéből kivettek, visszacsúsztatták az egyszerű halandó másik zsebébe. Annyival kevesebbet persze, mint amennyit e „kegyosztók” maguknak megtartottak... Miközben cinikusan folyt a sopánkodás, hogy egyre kevesebb jut a bennünket szolgáló intézményrendszerre. Mert a tőlünk inkasszált pénzek tetemes részét például nem az egészségügy, a közoktatás, a nyugdíjbiztosítási rendszer siralmas állapotainak felszámolására költötték el. Folyamatosan jelenünk s jövőnk fölzabálására kárhoztattak így bennünket, önnönmagukkal együtt, csak azért, hogy minél tovább a húsosfazék közelében maradhassanak... A jövő év elejétől kizárólag ezért kell majd egy ideig marhahúsleves helyett rendre krumplilevest ennünk. Mégpedig azért, hogy két-három éven belül itt-ott már kaviár is kerüljön ebédlőasztalainkra. Feltéve, ha arra költik a mi pénzünket, amire beszedik tőlünk... Erre a sajátos akadályversenyzésre hatalmaztuk fel a parlamenti választásokon a jelenlegi kormányerőket. A 2002. december hatodikán és hetedikén az önkormányzati választásokon újraszerveződő csapatoknak pediglen az lesz a feladatuk, hogy lépést tartsanak a kormánykoalícióval. Nem mindegy, kiket választunk majd e célból! Nem mindegy, hogy évek óta a markukat tartogató tehetetlen koldusok, kivénhedt, sanda tolvajok vagy versenyhelyzetre érett, győzelemre orientált, korszerű csapatszellemmel felvértezett, a nagyközönség szolgálata iránt elkötelezett független szakemberek kerülnek-e a polgármesteri és képviselői székekbe... JEGYZET Tapaszok és reformok KÖVESDI KÁROLY Nem tudom, mennyire sokkolta koalíciós partnereit az ANO ötlete, de elsőre úgy tűnt, se köpni, se nyelni nem tudtak. Ruskóék kitalálták, hogy a képviselők mandátumuk lejárta után ne kapjanak 180 ezer koronás lelépőt, sőt a számítógépeikről is mondjanak le négy év után. Mi több, a parlamenti büfé árkedvezményeit is jó lenne eltörölni, hiszen vérlázító, hogy egy képviselő, akinek fizetése többszöröse az átlagpolgárénál, fele áron vehessen kompótot vagy rántott sajtot. A spórolási ötletek Pandora-szelencéjét Palkó KDH-s belügyminiszter nyitotta meg, aki beintett a kormány tagjainak: nem kapnak új luxusautókat, amíg a meglevők üzemképesek és biztonságosak. Szó se róla, szimpatikus versengés vette kezdetét, ki tud több mézesmadzagot vetni a választópolgár elé. Ha nem kellene kivárni a száz nap türelmi időt, azt is mondhatnánk, hogy a koalíciós pártok már kormányzásuk első heteiben elkezdték a kampányolást a következő választásokra. De ne gonoszkodjunk. És főleg ne kételkedjünk a jobboldali kormány jó szándékában, amely az ország tízéves fennállása óta először, úgy tűnik, komolyan gondolja az államháztartás rendbetételét. Van azonban egy komoly szépséghibája az egész nekibuzdulásnak. Ezek az „intézkedések” valahogy nincsenek arányban a polgárt fojtogató restrikciókkal, akivel a tíz év szabadrablásának következményeit fogják megfizettetni. Mert lehet, hogy sok pénzt fog megspórolni az államkasszának az igazgatótanács-tagok díjazásának lefaragása, a parlamenti képviselők és a kormánytagok külföldi útjainak visszaszorítása, mégis tartok tőle, hogy ettől nem sok rászoruló fog jóllakni. Ha a munkaügyi miniszter a csellengők dolgoztatásában látja az ország jólétét, s ha az egészségügyi reform azzal kezdődik, hogy kétszer fizettetik meg velem az ehetetlen kórházi kaját, s ha a megyerendszer mellett még sokáig helyén marad a járási hivatalnokok siserehada, s ha a csődtörvény mellett nincs igazi fejlesztési program, akkor csak mosolyogni lehet ezen a vehemencián. De ne legyünk borúlátóak. Tíz évre újabb tíz év jön, s majd a fiaink és az unokáink turkálhatnak a bőség kosarában. Persze elsősorban a privatizőrök s a milliós áfákkal kártyázok fiai és unokái. DIE PRESSE Verheugen derűlátó Günter Verheugen szerint az unió bővítésének útjában nem állnak már komolyabb akadályok: reményei szerint a csatlakozási tárgyalások a koppenhágai csúcs előtti napon lezárulnak, politikai probléma pedig Koppenhágára alig marad. Az EU-biztos leszögezte: számára ma már a bővítés ellen fellépő, jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt sem okoz gondot, mert - mint mondta - aligha valószínű, hogy meg tudja győzni a többi három parlamenti párt mindegyikét arról, hogy a bővítést meg kell akadályozni. Mint hozzátette, a bővítés nemcsak Ausztriában, hanem sok más országban is vezető belpolitikai témává lép elő. Ezért nagy a kockázat, hogyaz érintett 25 állam valamelyikében még történik valami váratlan. „Ha egy tagjelölt állam lakosai szavaznának a csatlakozás ellen, az nem lenne olyan nagy probléma, ha viszont a tagállamok valamelyikében szavaznák le a csatlakozási szerződést, az egész projekt kudarcba fullad” - mondta. Derűlátónak mutatkozott a tekintetben, hogy a decemberi koppenhágai csúcsra nem csupán a szakkérdéseket, hanem a politikai problémákat is sikerül megoldani. Úgy vélekedett: Ciprus esetében mutatkozik némi elmozdulás, ha esetleg elfogadják a belga modellt. Ebben az esetben a sziget egységes államként csatlakozhatna az unióhoz, amire az új török kormány hatalomra jutásával javult az esély. A Benes- dekrétumok kérdésében az EU- biztos nem kívánt állást foglalni, csak annyit mondott, hogy reménykedik egy cseh-osztrák kétoldalú megoldásban. TALLÓZÓ NOVY ÍAS Egyelőre tisztázatlan körülmények között felcserélték két, a komáromi kórházba szállított férfi holttestét, és egy 62 éves szentpéteri férfi helyett családja egy idegent temetett el. Az említett szentpéteri férfi szívinfarktusban hunyt el. Időközben egy más településről egy másik férfi holttestét is beszállították a kórház patológiai osztályára. Egyelőre senki sem tudja, hogyan cserélhették fel a halottakat. Mindenesetre, az Astra temetkezési vállalat munkatársai egy idegen férfi holttestét szállították Szentpéterre, s kedden el is temették. Szerdán az elhunyt fia azzal a gyanúval kereste fel a polgármestert, hogy súlyos tévedés történt. Jobbágy József polgármester a Novy casnak elmondta, hogy a holttestet exhumálták, s most már mindkét halott a hozzátartozók akaratának megfelelő helyen nyugszik. Az Astra alkalmazottai szerint Szentpéterre azt a halottat szállították el, akit a patológiai osztályon adtak ki nekik és a név egyezett. „Nem a kórház hibája volt” - állítja az egészségügyi intézmény igazgatója. Azt javasolja, hogy az ügyben tegyenek feljelentést, erre azonban a lap értesülései szerint egyelőre nem került sor. HÉTVÉG(R)E Mindennapi értetlenkedéseink Rudolf Zajac nem nyuszi - ez kiderül a kormány program- nyilatkozatából is, hiszen az egészségügyi miniszter bátran vállalja a népszerűtlen intézkedéseket is a kórházak felvirágoztatása érdekében. Szóvirágok tehát már most is teremnek, a kórtermekben viszont egyelőre csak penészvirágok nyünak, itt-ott. JUHÁSZ LÁSZLÓ Jól indult a hét, hiszen a Dzurinda- kormány hétfőn addig-addig tárgyalt, amíg végül rábólintott saját programnyilatkozatára. Ez a kétségkívül jelentős siker azt igazolja, hogy legalább a miniszterek bíznak a kormányban. Jól meglepett a dokumentum bevezetője, amelyben az áll, hogy egy működőképes és nem drága államot szeretnének kialakítani. (Azt ugyan nem részletezik, hol, de hagyjuk magunkat meglepni.) Ha kukacoskodni akarnék (egyébként tényleg akarok), megkérdezném: Miért? Eddig talán nem működött az állam? Más kérdés, hogy hogyan. Az pedig, hogy mennyire volt drága, ugyebár, relatív. Mihez képest legyen olcsó az állam? Nekem nem drága a fél kiló borjúmáj a közértben, a szomszéd Ilonka néni viszont vasárnapi ebédre is csak csirkehátból főz levest. Az országos viszonylatban is legbődületesebb kijelentések koronázatlan királya, Schuster államfő ezen a héten takarékra állította magát, mindössze egy említésre méltó dobása volt, amikor egyik korábbi tréfájának élét próbálta tompítani. Elmagyarázta, hogy amikor valami olyasmit talált mondani az EU szlovákiai nagykövetének, hogy inkább kerülje a szlovák kórházakat, no, akkor az csak jó- pofizás volt a részéről, az elnök úr ékelődni méltóztatott, most tessék nevetni. Mit mondjak, olyan jó vicc volt, hogy kollégáimmal egymás hasát fogtuk a röhögéstől, szegény Hofi meg foroghat a sírjában. Es ki volt a hibás, mit tetszenek gondolni? Természetesen az újságírók, akik nem értették meg ezt a pompás élcet. Ugyan régen rossz, ha egy viccet magyarázni kell, de hát mit csináljon szegény államfő, ha egyszer nekünk, firkászoknak ennyire gyenge a humorérzékünk. Ja, és értedének is vagyunk. Azt is megtudhattuk ugyanis a héten, hogy Csáky Pál miniszterelnök-helyettes legfőbb prioritása integrációs törekvéseink betetőzése. Tegnap meg is kapta az Egyesült Európa Küldetése Erem nevű polgári kitüntetést, amely azokat illeti, „akiknek van szívük és akik közös nyelven, a szív hangján beszélnek”. Mi viszont arra nem kaptunk választ, ki felel a romaügyekért a kormányban. Persze elmondta ő, Nekünk, firkászoknak ennyire gyenge a humorérzékünk. csak már megint a kolléganőm volt a hülye, aki egy nyolcmondatos válaszból sem értette meg, mit akar mondani Csáky. (Most már tudjuk: semmit.) Még egyszer, majd harmadszor is próbálkozott, hiába. Egy sokatmondó no comment volt a válasz. Szerintem a miniszterelnök-helyettes a szív hangján beszélt, csak mi nem értettük. Megoldja valaki a romák ügyeit? Meg sem kell kérdeznünk, jön a felelet, jól érthetően: ANO! Mi az Ruskóéknak? Amelyik párt az egészségügyet egy érvágással megreformálja, annak ez lepkefing! A sör és a borovicska is húsz korona, mondá Zajac miniszter, ezért aztán ha ugyanennyit kell fizetni egy receptért, abba még senki sem hal bele. Zajac azt reméli, hogy a reformnak köszönhetően nem zabáljuk a gyógyszert nyakra- főre. Még egy érdekes kijelentése volt az újdonsült egészségügyi miniszternek, nevezetesen, hogy az egészségügy reformjának nem a lakosság megsemmisítése a célja. Na, ekkor nyugodtam meg. így van: ha megsemmisítik a lakosságot, ki fizetne a gyógyszerekért. Miközben lapozgattam az elmúlt hét újságjait, rádöbbentem egy hatalmas bűnünkre: tegnap nem vettük elő - Petri Györgyöt idézve - a húgyfoltos sliccből a nagy októberit. Ä noszf eseményeiről csak egy rövidhírt közöltünk, pedig a november 7-i nagy októberi szocialista forradalom ,jelentős fordulópont volt a történelemben”. Legalábbis így véli Ivan Hopta, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke. 0 már csak tudja, hiszen ideológus. Mi meg még mindig értetlenek vagyunk. HETI GAZDA(G)SÁG Vitatható és rokonszenves elgondolások A hét legfontosabb gazdasági eseménye nem az új áremelések bejelentése, hanem a kormányprogram előterjesztése volt. Ezt legalább vizsgálhatjuk olyan szempontból, hogy a reform előbb-utóbb javíthat is az életszínvonalunkon. Az óvatos derűlátást azért engedhetjük meg magunknak, mert míg az első Dzurinda-kormány annak idején szinte azonnal megrettent a rá váró feladatoktól, a mostani első intézkedései komoly elhatározást sejtetnek. A részletekről pedig már hagyományosan a kormányprogramból igyekszünk tájékozódni. A dokumentumot olvasva mindenekelőtt az euró bevezetése feltételeinek 2006-ra tervezett teljesítése szembeötlő, ami bizony alacsony inflációt, kis költségvetési hiányt és stabil szlovák koronát tételez fel. Ez a jövő évre nem lesz jellemző, vagyis a 2003-ra és 2004-re tervezett sokk után két év alatt kellene stabilizálni az országot. Viszont ha ez sikerül, akkor bizony 2008-ra a koronát akár fel is válthatja az euró. Az államháztartással kapcsolatban a kormány a belső adósság teljes körű felmérését tűzte ki célul. Vágyás a tűzzel játszik, mert még a részleges becslések is százmilliár- dokra rúgtak, így inkább mindenki gyorsan abbahagyta a munkát. A témában eddig éppen Ivan Miklós pénzügyminiszter magánintézete volt a legaktívabb, most pedig hivatalból is folytathatja a munkát. Persze bennünket sokkal inkább érdekel például az adókról és elvonásokról szóló rész, hiszen a mostani kormánypolitikusok éveken keresztül arról beszéltek, hogy valójában ezek akadályozzák a foglalkoztatottság növekedését és a gazdaság fejlesztését. Nos, az adóbehajtás hatékonysága nem újdonSokkal inkább érdekel bennünket például az adókról szóló rész. ság, ezt már mindenki célul tűzte ki, az eredményt a legjobban az mutatja, hogy még mindig be kellett kerülnie a kormányprogramba. Szimpatikus cél, hogy az adóbevallásunkat majd az interneten is eljuttathatjuk a hivatalba, bár várhatóan nem ez menti meg a rendszert. A hozzáadottérték-adó két sávjának összevonása nem túl szerencsés megoldás, hiszen a legszegényebb rétegeket leginkább megterhelő lépést az Európai Unió sem követeli azonnal. Ezzel tehát nem kellett volna sietniük. Az, hogy januártól végül mégis valóra váltják ezt a tervet, inkább a kabinet tehetetlenségének a következménye, mert más módon nyilvánvalóan nem tudták lefaragni a költségvetési hiányt. Különben pedig nagyon óvatos duhajok voltak, hiszen az adócsökkentésre alig utal valamit, az elvonások csökkentéséről pedig az ilyen címet viselő fejezetben egyetlen szó sem esik. A vállalatokat, vállalkozókat érintő részek tanulmányozásakor érdekes érzés keríti hatalmába az olvasót. Vállalásként csak az uniós csatlakozásból egyébként is adódó feladatok szerepelnek, ezenkívül csak olyan általános megfogalmazásokkal találkozhatunk, amelyeket négy év múlva nem lehet majd számon kérni rajtuk. Persze azt is mondhatnák, hogy az ő történelmi feladatuk az uniós rendszer bevezetése, ez remélhetően belátható időn belül fokozatosan javuló élet- színvonalat teremt a számunkra. És hát mégis csak ez a legfontosabb. Amint az elmúlt két hét eseményei alapján feltételezhető volt, a kormányprogram egyik legérdekesebb része a nyugdíjreformról szól. Valóban olyan elemeket tartalmaz, amelyeket sokan régóta várunk, és csak drukkolunk a sikeres bevezetéséhez. Akik esetleg megrettennek az új rendszertől, amelyben mindenki elsősorban maga alapozza meg a nyugdíjas éveinek anyagi lehetőségeit, annak külön felhívjuk a figyelmét a minimális ellátás szavatolására. A szociális ellátással és az egészségüggyel foglalkozó fejezet szintén érdekes olvasmány, és mivel ez valóban mindenkit érint, ajánljuk az áttanulmányozását. Különben is, nagyon úgy tűnik, hogy Eudovít Kaník az elmúlt két hétben elhangzott nyilatkozatai alapján azon ritka minisztereit egyike lehet, aki bizony még túl is teljesíti a kormányprogramot. Bár valójában nem gazdaságról van szó, azért említsük meg az oktatási részt. Itt a különféle reformtervek között szerepel a Millennium program bevezetése is. Ugyan ezzel kapcsolatban is megértünk már néhány hangzatos nekirugaszkodást, azért érdemes megemlíteni, hogy egyszer már a szlovák oktatásügyet is jó lenne olyanná alakítani, amelyben a diákokat a lexikális tudás helyett az összefüggések felismerésére és a kreativitásra próbálják megtanítani.- Levegőváltozást írt elő az orvos, de nincs rá pénzem! Novemberben meg mégsem nyitogathatom ki állandóan az ablakot... (Lehoczki István rajza)