Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-29 / 252. szám, kedd

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 29. ■■■■i KOMMENTÁR WKtBKM Adópolitikai trükkök PÁKOZDI CERTRÚD A jövő évi költségvetés-tervezet harmadik változatára bólintottak rá szombaton a miniszterek. Legtöbbjük elégedetten, hiszen vala­mennyi tárcának juttattak pluszmilliókat, sőt, a közlekedésnek pluszmiliárdokat. A miniszterek mintegy a pluszpénzek fejében egyúttal rábólintottak azokra az intézkedésekre, amelyek a költség- vetési hiány növelésének hivatottak gátat szabni. A tárcák igényeit az adókból fedeznék. Nem utolsósorban abból az adóbevétel-többletből, amely a hozzáadottérték-adó alsó és felső határa egymáshoz közelítése révén folyik majd be az államkasszá­ba. Hárommilliárdnyi bevételnöveléssel számolnak annak köszön­hetően, hogy a főképp az élelmiszerekre, a fűtési díjakra, sajtóter­mékekre, könyvekre stb. vonatkozó 10 százalékos hozzáadottérték- adót három százalékkal növelik, míg a huszonhárom százalékos adóét ugyanennyivel csökkentik, és átcsoportosítások történnek az egyik, illetve másik adókategóriába tartozó termékek, szolgáltatá­sok között is. Jóllehet a pénzügyminiszter állítja, ezzel a módosítás­sal az adóterhek nem lesznek nagyobbak, csupán a hozzáadottérték-adó visszatérítési rendszerének hibáival visszaélők érzik meg hatását, ez a módosítás óhatatlanul növeli az alacsonyabb jövedelmű háztartások kiadásait is. Főképp azért, mert ezekben a háztartásokban a kiadások nagyobb hányadát épp azok a termékek képezik, amelyek esetében az adó emel­kedik. Érthető törekvés, hogy a kormány olyan intézkedéseket próbál ér­vényesíteni, amelyek révén a költségvetésben a lehető legkevesebb betömetlen lyuk marad. Abban is van ráció, hogy az adórendszert próbálja mielőbb közelíteni az Európai Unióban megkövetelt gya­korlathoz. Az azonban, hogy a minisztereknek a vártnál lényegesen gyorsabban és zökkenőmentesebben sikerült megállapodniuk a költségvetési pénzek elosztásában, még nem jelenti azt, hogy min­denki elégedettségére tették, amit tettek. És itt nemcsak a minden­napi élet jelentős drágulását elfogadni kénytelen tömegekről van szó, hanem azokról a termelőkről (például építőipari vállalatokról) , amelyek már most kifejezték nemtetszésüket, hogy termékeiket a magasabb - igaz, az eredetihez képest három százalékkal csökken­tett - adótarifával sújtják. Az sem örvendetes, hogy a korábbi javas­latok esetében egy százalékhoz közelítő reálbér-növekedést emlege­tett a pénzügyminiszter, a szombati javaslat megszületése óta már nulla és egy százalék közötti növekedésről beszélnek. Szinte bizto­sak lehetünk benne, hogy nem lesz reálbér-növekedés. Jó lenne, ha a szociális megszorításokat, az árdrágításokat beje­lentő miniszterek érvrendszerükben mindig érthető és valós ténye­ket sorakoztatnának fel. Számolni ugyanis nemcsak a miniszterek tudnak. Tud az egyszerű ember is, aki tisztában van vele: ha valami­nek az adóját emelik, akkor az meg is drágul. Az ellenkezőjében azonban már nem olyan biztos. Más történelem BUCHLOVICS PÉTER Ez egy legitimista jegyzet, hát persze. Amiről írnék, arról pont nem tudok egy szót sem. Gyalázat, amit Mécs Imrével csináltak a múlt héten. Gyalá­zat, hogy Göncz Árpádot köp­ködik. Gyalázat, amit tisztelt ismerősöm mondott Kertész Imre Nobel-díjával kapcsolat­ban: jellemző, hogy egy zsidó lett magyar irodalmi Nobel-dí- jas. Nekem már nincsenek ér­veim. Harminchárom éves vagyok és meg szeretnék halni a szé­gyentől. Önök nem ugyanazt a történelmet tanulták? Ha Ker­tész Imre semmit sem írt volna, csak lefordítja Joseph Roth-tól a Jóbot, már akkor is a szívem csücske. Olvastak Önök Faulk- nert? Ha Göncz Árpád semmit sem ír, csak lefordítja a Fiam, Absolont - már akkor is a szí­TALLÓZÓ SME A helyhatósági választásokra alakí­tott rozsnyói SDKÚ-HZDS-Smer- ANO-PSNS koalíció létrehozását a pártok járási elnöke jó lépésnek te­kinti - írja a napilap. Ádrian Klincko, az ANO járási elnöke szerint lényeg­telen a politikai hovatartozás, a vá­ros és a régió jólétét kívánják. „Nincs ebben semmilyen üzlet, nem is tárgyaltunk a tisztségek elosztásá­ról” - mondja Klincko. Az SDKÚ já­rási vezetője, Milos Gallo szerint „nem forgácsolódnak szét az erők, kevesebb ajelölt és a választó jobban kiismeri magát”. Gordon László, az MKP járási elnöke szerint az SDKÚ a járásban egyetlen ember, Milos Gal­lo pártja. „Ä választások után az új kormánykoalíciós négyes tárgyalni kezdett. Amikor megtudtuk, hogy Gallo úr szövetkezett a PSNS-szel és az ellenzékkel, elvesztettük ér­deklődésünket” - mondta Gordon. Többen vitatják a Frowein-jelentést, rámutatva a dekrétumok és az EU-jog összeegyeztethetetlenségére Kollektív „bűnre” egyéni gyógyír? Szeptember 12-én készült el és tegnap tárgyalta az Európa Parlament az úgynevezett Frowein-jelentést. A jelentés, amely a Benes-dekrétumok és a Cseh Köztársaság Euró­pai Unióhoz való csatlakozá­sának jogi összevetése-elem- zése, nem kavart akkora port, mint azt várták tőle. Ta­lán, mert nem tartalmazott semmi váradant. CSIRIK ZSOLT JARÁBIK BALÁZS Az új holland kormány pártjainak EU-bővítéssel szembeni aggályai, valamint az utána következő kor­mányválság azonban új - politikai - dimenzióba helyezi a Benes-dekré­tumok ügyét is. Egy új tag felvéte­léről szóló csatlakozási szerződést ugyanis minden EU-tagállamnak ra­tifikálnia kell saját jogrendjével összhangban. A kérdés jogi vetüle- tétől azonban következetesen meg kell különböztetni politikai vetüle- tét. Ha egy EU-tagállam törvényho­zása vagy - ha népszavazást tarta­nak róla - választópolgárai esetleg a Benes-dekrétumok miatt nem ratifi­kálják Szlovákia (vagy Csehország) EU-csatlakozási szerződését, az még nem bizonyíték arra, hogy a dekré­tumok ellentétesek az EU jogrendjé­vel, az politikai döntés lenne. Né­metország parlamentje elméletben könnyen megvétózhatja Csehország vagy Szlovákia EU-csatlakozását, törvényellenesnek tartva a cseh és a szlovák törvények (dekrétumok) egyes passzusait, akár az EU (hiva­talos) jogi szakvéleményével ellen­tétben. Az EU által megrendelt szakvéleményt három jogtudós - Jochen Frowein (Németország), Ulf Bernitz (Svédország) és Lord Kings- land (Nagy-Britannia) állította össze. Az első érdekesség, hogy a Benes-dekrétumok európai voltát mindössze Csehország csatlakozási szemszögéből vizsgálja, Szlovákia eleve kimaradt a három jogász EU- tól kapott mandátumából. Bár a je­lentés kimondja: a cseh jogalkotás vizsgálatának eredménye mutatás mutandis érvényesíthető lehetne a szlovák jogrendszerre is az esetek hasonlatossága miatt, a jelentés mandátuma azonban nem tette le­hetővé a szlovák jog vizsgálatát. Szlovákia kihagyása főleg politikai okokra vezethető vissza: egyrészt nincs annyira szem előtt a Benes- dekrétumok miatt, mint Csehor­szág, hiszen a német kisebbség II. vi­lágháború utáni sorsát nehéz lenne a magyar kisebbségéhez mérni. Másrészt a Benes-dekrétumok té­máját elsősorban a német választá­sokat hajszál híján megnyerő, bajor központú CSU diktálja szudétané- met választói és leszármazottaik ér­dekében. A párt vezére és volt kan­cellárjelöltje, Edmund Stoiber vá­lasztási kampányának egy részét a Benes-dekrétumoknak szentelte, sőt két német jogásszal kidolgoztatott egy szakvéleményt, amely alapján - és a Frowein-jelentéssel ellentétben - Stoiber a dekrétumok eltörlését kezdeményezte. Rudolf Dolzer és Martin Nettesheim német jogászok szakvéleményét, amely szerint a Be­nes-dekrétumok ütköznek az EU jogrendjével, még nem publikálták teljes terjedelmében. Mivel Szlovákia még nem tagja az EU-nak, sem az alapító szerződé­sek, sem az azok alapján keletkezett úgynevezett másodlagos (szekun- dáris) jogszabályok nem kötelező érvényűek rá nézve. Szlovákia EU- val szembeni legfőbb kötelezettsége az 1993. október 4-én aláírt, a tör­vénytárban pedig 158/1994 Z.z. szám alatt publikált úgynevezett társulási szerződés betartása. Szlo­vák szempontból „klasszikus” nem­zetközi szerződés, amely a szerződéses jogról szóló bécsi szerződés, valamint a nemzetközi szokásjog értelmében is Szlovákiá­ra nézve kötelező érvényű, és fölöt­te áll a szlovák törvényeknek olyan értelemben, hogy a szerződés meg­szegése valamely belföldi törvény miatt nem mentesíti a szerződést megszegő felet kötelezettsége alól. EU-szemszögből a társulási szer­ződés az úgynevezett vegyes szerződések közé tartozik, amelye­ket mind az Európai Közösség mint jogi személy, mind annak vala­mennyi tagállama írt alá. Maga a társulási szerződés nem szentel nagy teret az emberi jogok kérdésé­nek. A szerződés 6. cikkelye azon­ban megállapítja, hogy a szerződés alapelvei közé tartozik a demokrati­kus elvek és az emberi jogok tiszte­lete úgy, ahogy azt a helsinki záró­okmány, ületve a párizsi charta az új Európáért lefekteti. A cseh, illetve szlovák kárpótlási rendszer, mint arra az ENSZ ember­jogi bizottsága is rámutatott, bizo­nyos területeken hátrányos megkü­lönböztetést alkalmaz, de az EU jogrendje szempontjából ez nem kérdőjelezhető meg. A korábbi je­Szlovákia eleve kimaradt a három jogász EU-tól kapott mandátumából. lentésekből is kitűnik, kérdéses, hogy büntethetők-e azok, akiket a nácikkal való együttműködés miatt elítéltek, de a büntetésüket nem hajtották végre. Azok ügyei sem vizsgálhatók felül, akik 1946-ban amnesztiát kaptak, mert ha bűnös­nek bizonyulnának is, a büntetésü­ket bizonyos időn belül kellett volna végrehajtani. Az EU jogászcsoport­ja az 1992-es restitúciós törvényt tartja a legkérdésesebbnek, mivel ez csak állampolgárok számára te­szi lehetővé az elégtételt. Nem vo­natkozik azokra, akik a jogfosztott- ság idején elvesztették állampolgár­ságukat. Szerintük kérdéses, össz­hangban van-e a törvény azzal az elvvel, hogy az emberek a nemzeti­ségük alapján nem különböztet­hetők meg. Ugyanakkor a korábbi jelentések is leszögezik, hogy a szu- détanémetek és a magyarok vagyo­nának elkobzása nem tekinthető az európai jog megsértésének, mert az EU akkor még nem létezett, s az eu­rópai jog vagyoni és állampolgársá­gi kérdéseket (bizonyos esetek kivé­telével) nem érint. Mielőtt levonnánk a konzekvenciát, érdemes tisztázni egy alapvető tényt: a kollektív bűnösség elve, emberek vagyonuktól való meg­fosztása nemzetiségi hovatartozá­suk alapján ellentétes bármin'emű demokratikus, emberi jogokra építő felfogással. A jogelmélet azonban az érvényes, azaz törvé­nyes módon elfogadott és publikált, ergo alkalmazható, illetve érvény­telen, azaz elfogadásuk és alkalma­zásuk után törvényes módon meg­szüntetett jogszabályokon kívül is­meri az úgynevezett obszolét, hasz­nálaton kívüli normákat is. Ezek olyan szabályok, amelyeket ugyan nem semmisítettek meg a törvény által előírt módon, tehát formálisan érvényesek, de a bíróságok döntés- hozatalukkor nem alkalmazzák őket, a gyakorlatban semmiféle ha­tásuk sincs. Erre a megállapításra jutott a júniusban medializált Car- nogursk/-féle elemzés is. Kérdések sora merül fel azonban akkor, ha ezekre a „használaton kívüli nor­mákra” a bíróságok döntéseikben mégis hivatkoznak, vagy ha utalá­sokat tesznek rájuk. Osztrák lapok élénken vitatták Jo­chen Frowein jelentésének szakma­iságát, több más szervezet - köztük a CLA-Kalligram is - rámutatott a dekrétumok és az EU-jog össze­egyeztethetetlenségére. A jogi je­lentés nem zárja ki az egyes esetek európai bíróságokon való utóéletét, így valószínűsíthető, hogy a kollek­tív bűnösségre épülő Benes-dekré- tumokra európai bírósági úton ke­reshető egyéni gyógyír és jóvátétel. A szerzők a Kalligram Alapítvány Jogelemző Csoportjának munka­társai A PSNS a „magyar terror áldozataira" emlékezett, suttyomban, nehogy találkoznia kelljen Malíkováékkal, akik az áldozatokért bemutatott szentmisét hallgatták A kilencvenöt éve újra és újra „eldördülő” cernovái sortűz KORPÁS ÁRPÁD A tragikus cernovái sortűznek 1907. október 27-én és az azt követő na­pokban összesen 15 ember, az azóta eltelt 95 esztendőben pedig a szlo­vák történetírás, közgondolkodás és politika egy része esett áldozatul. A vérengzésre máig nincs és nem is le­het igazi emberi és erkölcsi magya­rázat, ez azonban senkit sem jogosít fel a felelőtlen történetírói vagy poli­tikusi manipulációkra. A ma Rózsahegyhez tartozó Cemo- vá katolikus gyülekezete és plébáno­sa, Andrej Hlinka 1905-ben új temp­lom építésébe kezdett. Hlinka az 1906-os választásokon Rózsahe­gyen Vavro Srobár képviselőjelölt mellett korteskedett. Párvy Sándor szepesi püspök emiatt felfüggesztet­te papi funkcióinak gyakorlása alól, a bíróság pedig izgatásért kétévi ál­lamfogházra ítélte. Közben elké­szült a templom, s a helyiek ragasz­kodtak ahhoz, hogy Hlinka szentelje fel. Engedélyt kértek Párvytól, hogy Hlinka ott lehessen a szentelésen. Erre Hlinka is hajlott, ám később morvaországi előadókörútra ment. Amikor esperese értesítette a szer­tartás időpontjáról, a Morván túlról már azt válaszolta, nem hajlandó el­menni. Csakhogy a gyülekezet erről mit sem tudott, s az egyházi veze­téstől továbbra is követelte Hlinka jelenlétét. Egyre nőtt a feszültség. Amikor a helyiek nem akarták a fa­luba engedni a szentelésre érkező egyházi és világi személyeket, Ján Ladiczky csendőrmester a tömegbe lövetett. Kilencen a helyszínen meg­haltak, hatan az incidens után hal­tak bele súlyos sérüléseikbe. Idén csak az SNS és a PSNS „dombo­rított” Cernován. A PSNS koszorújá­val a „magyar terror áldozatai” előtt adózott kegyelettel, suttyomban, nehogy a „valódaiknak” találkozni­uk kelljen Malíkováékkal, akik az ál­dozatokért bemutatott szentmisét hallgatták. Slota meg sem jelent. Ri­chard Hulin PSNS-alelnök szerint a faluban 1907-ben „éheztetés és etni­kai tisztogatás” folyt és „a magyar turulok ma is a szlovák sasokra tá­madnak”. A KDH vezetői ellenben hiányoztak, pedig eddig rendszere­sen megemlékeztek a tragédiáról. Résztvevők és távolmaradók ugyan­annak a csúsztatásnak a foglyai. Ma- líková és Hulin azért (is) megy el, hogy a „magyar csendőrgolyókról” szóló csúsztatással újra a „magyar veszélyre” figyelmeztessen, a KDH pedig talán azért nem, mert a tragé­diából a lódítás miatt inkább csak a „magyar csendőrgolyóra” emlékez­nek, ami a KDH-nak belpolitikailag most kényelmetlen lehet. A politikait történetírói csúsztatás alapozta meg. A szlovák történészek egy része itt is arra alapozott, mint több más esetben: ami kedvezőbb megítélésű az 1918 előtti közös tör­ténelmünkben, az „uhorsky” („ma­gyarországi”), ami nem, az „mad’ar- sky” (a magyar etnikumhoz kapcso­lódó). A Tiso-féle szlovák állam hi­vatalos történetírója, Frantisek Hru- sovsky magyar („madársld”) csend­őröket emleget. Az ő „hagyománya­it” követi Milan S. Durica is, aki az Éva Slavkovská oktatási miniszter­sége (1994-1998) idején kiadott, szakmai körökben felháborodást keltő könyvében (Dejiny Slovenska a Slovákov, SPN, 1995) azt írja, hogy „a hívek összegyűlt tömegébe magyar („mad’arsld”) csendőrök lőt­tek”. Érdekes, hogy az elismert szlo­vák történész, Dusán Kovác sem fo­galmaz másként a Cesi, Slováci a de­jiny c. könyvében (AEP, 1997), szin­tén „magyar („madársld”) csend­őrök brutalitásáról” tesz említést. A csúsztatás makacsul tartja magát. De honnan veszem, hogy manipu­lációról van szó? A legendára Ro­man Holec, a Komensky Egyetem Bölcsészkara szlovák történeti tan­székének oktatója világít rá közvet­ve a cernovái tragédiáról írt mo­nográfiájában (Tragédia v Cerno- vej a slovenská spolocnosf, Matica slovenská, 1997): „A végtelenségig ismétlik a semmivel sem igazolt na­cionalista színezetű állításokat a vérengző magyar („mad’arskych”) csendőrök védtelen szlovák áldoza­tairól és további legendákat, ame­lyek éppenséggel csak hamis törté­nelmi tudat kialakulásához járul­hatnak hozzá”. (Holec egyetemi előadásain több magyar csoport­társammal együtt hallhattam, hogy a tömegbe javarészt szlovák szár­mazású és/vagy nemzetiségű csendőrök lőttek, igaz, parancsra, de a könyvben ezt így leírva nem találtam meg.) Az egyetemi oktató rámutat, hogy a Szlovákiából szár­mazó budapesti történész, Szarka László a közelmúltban olyan levél­tári forrásokat is felhasznált a cer­novái tragédia leírásakor, amelye­ket szlovák kollégái mindaddig fel sem kutattak, noha a dokumentu­mokat a Szlovák Nemzeti Levéltár őrzi. A cernovái tragédia évek óta nemzeti emléknap. Egyelőre a tor­zító nemzeti emlékezeté.- Amíg nem jutott a vályúhoz, becsületes ember volt... (Lubomír Kotrha rajza) vem csücske. De nem. Önök­nek ők az árulók, a nemzet- vesztők, a hiénák. Most ne be­széljünk halálos ítéletekről, ke­gyelemből életfogytigra változ­tatottakról, Önökkel erről úgy­sincs értelme. Önöknek a min­denáron tagadás és gyűlölkö­dés fontosabb, mint ötvenhat. Jó. Másodszor írom le az Új Szóban: tessék elolvasni Elie Wieseltől az Esküt. Egy kassai barátom azt mond­ta: nem ismer annál undorí­tóbb és fejlettebb kisebb­rendűségi komplexust, mint amikor október 28-át a legtöbb szlovák még csak meg sem em­líti, noha a cseheknél még min­dig nemzeti ünnep. Hát persze, más történelem... Nem kell szembenézni semmivel, a ját­szótér is beszüntethető, min­dent meg lehet oldani. Sírok, sírok és halottak napján majd kimegyek az apám sírjához is, és elmormogom: Apa, én nem ilyen lovat akartam nyolcvan­kilencben. A rendszerváltást si­került majdnem tökéletesen prostituálni. JEGYZET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom