Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-28 / 251. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 28. KOMMENTÁR Terror, tények, tragédiák SZILVÁSSY JÓZSEF Zaklatott világunk valamennyi jóakaratú embere együtt érez a véres moszkvai túszdráma áldozatainak hozzátartozóival, s ha nem támogat­ja is, de azért némiképp megérti csecsenellenes indulataikat. Nagy hiba lenne azonban, ha a közvélemény akár csak hallgatólagosan elviselné azt a mindinkább terjedő szadista filozófiát, amely szerint ha megdob­nak kővel, dobd vissza kézigránáttal. Ugyanis fekete-fehér látásmóddal semmi esélyünk a lényeg kihámozására. Aki életében már beszélgetett csecsen emberrel, az tudja, hogy Samil imám már több mint másfél év­századdal ezelőtt szent háborút hirdetett az orosz hódítók ellen. És nyilván hozzájutott Anatolij Prisztavkin kiemelkedő regényéhez is, amely döbbenetes képet fest arról, hogy mekkora tragédiák érték ezt a népet is a sztálini kitelepítések idején. S minden bizonnyal sokszor rá- kattintott már a függetlenséget zászlajára tűző Csecsenföld orosz vagy angol nyelvű internetes honlapjára, ahol ugyanilyen szörnyű tényeket, adatokat olvashat a birodalmi hadseregnek az elmúlt évtizedben elkö­vetett kaukázusi népirtásáról. Válaszul nyilvánvalóan az oroszok is a véres moszkvai drámához hasonló kegyeden rajtaütések és terrorcse­lekmények tucatját tudnák felsorolni, amelyekkel igazolva látják eddigi és legújabb kíméleüen katonai fellépésüket. Ám az egyre tragikusabb konfliktusokba sodródó világunkat szemlélő kisember növekvő nyugta­lansággal kérdezi: hova vezet mindez? Szíve és esze szerint önmérsék­letre, államférfiúi bölcsességre intené azokat, akiknek jórészt a kezében életünk, civilizációnk jövője. Mert katonai erővel ma sem lehet mindent megoldani. Mert már nem lehet újra felosztani a világot amerikai és orosz érdekszférára, s az sem kecsegtet semmi jóval, ha a mostani véres dráma után Washington és Moszkva, még közelebb kerülve, csendőr­ködne mindenki fölött. Önkényesen megszabva, ki a jó, és ki a terroris­ta. Kétségtelen, hogy a bin Laden, Szaddám Húszéin és más elvetemült őrültek, milliókat manipulálva és bármilyen eszközt szentesítve, lefe­jezni akarják a demokratikus értékrendre épülő civilizációt. Hőstettnek minősítve a tavaly szeptemberi amerikai, a mostani moszkvai és más gaztettet. Ezért fogadnak fel a Sámil Bászájevhez hasonló véres kezű hadurakat, Movszar Barajevet követő fanatikusokat, s ezért támogatják pénzzel, ideológiával és terelik puskaporos zsákutcába azokat a népe­ket, amelyek valójában szuverenitásuk kivívása és mérheteúen sze­génységük enyhítése érdekében katonai és gazdasági leigázásuknak vemének véget. Éles különbséget kellene hát tenni elvetemült gonosz­tevők és a függedenségükért harcoló csecsen, kurd, palesztin és más nép között. A diktátorok kézre kerítéséhez és felelősségre vonásához katonai eszközök igénybevétele is indokolt lehet. Népek, nemzetek sza­badságvágyának letörésére semmiképpen. Ezért is várjuk az ENSZ BT következő ülését, amelyen az Irak elleni amerikai határozat-tervezet kerül napirendre. Mától pedig Koppenhágára is figyelünk, ahol az o- rosz kormány nyomása ellenére megrendezik a Csecsenföld-kongresz- szust. S ahol talán sikerül árnyalni Putyin szemléletét. Az orosz államfő szombati beszédében joggal hangsúlyozta: a terrorizmusnak nincs, Oro­szországnak viszont van jövője. Tegyük hozzá: ez a távlat és értékrend csakis akkor válhat valóra, ha a csecseneknek és a világ minden nemze­tének is lesz békés, szabad elhatározása által megteremtett jövője. Cseh politikai iskola TÓTH MIHÁLY A Prágában állomásozó külföldi sajtótudósítók a szélrózsa minden irá­nyába ömlesztve árasztják a köztársaság első polgára kiválasztásának nehézségeit tükröző elemzéseket. A Masaryk, illetve Havel utóda meg­választását övező kíváncsiság a történelemben gyökerezik. Az már más dolog, hogy az újságírók meglehetősen féloldalasán közelítik meg a kérdést, és zömében a pártok elnökjelölési perpatvaráról, az állampol­gárok általi közvetlen elnökválasztás bevezetése, illetve a parlament ilyen irányú jogköre érintedenül hagyása esélyeiről tudósítanak. Figyel­men kívül hagyják a még ezeknél a szempontoknál is fontosabbakat, nevezetesen, hogy Bohemiában milyen minőségű elnökjelöltek közül lesz lehetőség választani. Szlovákia és Csehország ahhoz túlságosan hosszú ideig alkotott egy államot, semhogy Szlovákia polgáraként most ne tennék összehasonlítást a két államban időről időre bekövetkező el­nökválasztások között. A Prágában akkreditált tudósítók aggodalmai­ról olvasva mindig az jut az eszembe: hej, ha nekünk ilyen gondjaink lennének! Tény, a jelölési mechanizmust kísérő pártküzdelmek Cseh­szlovákia két utódállamában gyanúsan hasonlítanak egymáshoz. De ezzel véget is ért a hasonlóságok „felsorolása”. Az elnökjelölést megelő­ző procedúra fontos mozzanat. A közvetett, illetve az állampolgárok ál­tali közveden választás kérdésének eldöntése is lényeges. De az állam­főválasztásnak van egy, még ezeknél is fontosabb és lényegesebb szem­pontja: ajelöltek minősége. Nem a véleden műve, hogy szlovák állam­polgárként nekem ez a szempont „ugrik be” elsőként. Mi, itt Szlovákiá­ban, nagyon közelről látjuk, milyen könnyen előfordulhat, hogy egy ál­lamfő minőségét még az se tudja megemelni, ha közvedenül választják. Néhány esztendeje milyen fontosnak tartottuk, hogy őfelsége a nép közvedenül választhat elnököt, akinek ettől növekszik az önbizalma, népiesen szólva a legitimitása! Szlovákia esete bebizonyította, hogy őfelsége a nép is mekkorát tévedhet. Persze, a tévedés elkövetését a pártok is jócskán elősegítették. E kommentár címe mintha azt ígérte volna, hogy itt a csehországi viszonyokról lesz szó. Téijünk hát vissza Csehországba. Ahol szintén marakodnak a pártok. A két utódállam kö­zött az elnökválasztási küzdelemben „mindössze” az a különbség, hogy amíg Prágában a legordasabb pártharcok se végződhetnek méltatlan személyiség államfővé választásával, Szlovákiában eddig még minden elnökválasztást vajúdó hegyekhez lehetett hasonlítani, amelyek egeret szültek. Kisebb-nagyobb egeret. JEGYZET Szűréshatár HOLOP ZSOLT Egy túszdrámában minden drá­mai. Drámai a csend is, mert nem tudjuk, mi lehet odabenn, és drá­mai minden új fejlemény, mert csak újabb kérdőjeleket nyit. A csecsének kiengedtek minden gyereket. Pontosabban minden tíz év alattit, a többi maradt túsz­nak. Állatok. Aztán megmondták, miért. Csecsenföldön az orosz ka­tonák minden tíz év fölötti gye­rekre mint fegyverbíró harcosra tekintenek. A lányokra mint nők­re. Az ő esetükben a tíz év sem szigorúan alsó határ. A terror minden oldalon terror. Legfeljebb az egyik térfélen szer­vezettebb, mert állami. És már szombaton folytatódott. Csecsen­földön lassan megtelnek a „szűrő­telepnek” eufemizált koncentrá­ciós táborok. Mindenki potenciá­lis. Gyerekkor nem létezik. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEITUNG Határozott igen az unió bővítésére és határozott nem a tényleges strukturális reformokra - ez a sváj­ci lap kommentárja szerint az EU brüsszeli csúcsának mérlege. A bő­vítés finanszírozásáról megszüle­tett megállapodás azt is jelend, hogy a tíz tagjelölt 2004-ben való felvételének nincs már lényeges akadálya. A pénzügyi csomagról született megállapodás ellenére azonban aligha vannak ünnepi hangulatban a tagállamok és a je­löltek. A reformországoknak ugyanis tudomásul kell venni, hogy a brüsszeli asztalt számukra nem terítik olyan gazdagon, aho­gyan remélték. Ajelöltek természe­tesen igyekszenek majd még al­kudni, de kisebb kiigazításokon kí­vül másról nem lehet szó. A mai tagállamoknak pedig tudomásul kell venniük, hogy a bővítés finan­szírozásáról kötött megállapodá­suk annyiban kétes jellegű, hogy az agrárpolitika régen esedékes átala­kítása nem történik meg. 1552-től kezdve az orosz cároknak mindig voltak olyan alattvalóik, akik az iszlám hitet követték Az orosz-csecsen szembenállás a XVI. században kezdődött Az orosz-muzulmán szem­benállás az azonos területe­ket érintő terjeszkedés miatt törvényszerűen alakult ki. El­ső gócpontja a Tatárföld volt, Rettegett Iván 1552-ben el­foglalta a mohamedán tatá­rok fővárosát, Kazanyt, ettől az időponttól kezdve az orosz cároknak mindig vol­tak az iszlám hitet követő alattvalóik. NOL-HÁTTÉR A déli irányú orosz terjeszkedés a XVIII. században érte el a Kauká­zust. Maga Nagy Péter is vezetett hadjáratot a mai Dagesztán területé­re, elfoglalta Derbentet, a Kaszpi- tenger mellékének kulcsát. A hegye­ket (a mai észak-kaukázusi köztár­saságokat) a század végén érte el az orosz hódítás. A széttagolt törzsi­nemzetségi szervezetben élő itteni népek fiai időről-időre halálmegve­tő bátorsággal harcoltak a hódítók ellen, de legfeljebb részleges harci sikereket tudtak elérni. Egészében a terület orosz irányítás alá került, de az ellenállásnak szá­mos góca maradt, és ezekből dzsi- hádok, szent háborúk indultak. A harmadik jelentős muzulmán vezér (Manszur Sejk és Ghazi móllá után), egyben a már kifejezetten csecsen ellenállás irányítója volt az 1796- ban született Samil imám. Samil az 1840-es években érte el legnagyobb katonai sikereit a hegyek közti gyors mozgásra épülő gerilla-hadviselés­sel. Utolsó nagy csatája 1858-ban vereséggel végződött. A felkelt ingusok Nazrany környékén rátá­madtak az orosz erőkre, és Samil se­gítségét kérték. Az imám le is eresz­kedett mudzsahidjeivel a hegyek­ből, de az erős orosz ágyúzás megti­zedelte, visszavonulásra kénysze­rítette őket. Egy évvel később, 1859- ben Samil utolsó, Ghonnilo falucs­kában lévő erősségét is bevették az oroszok, az imán fogságba esett, a Kurszkhoz közeli Marjino nemesi birtokán élhetett „tiszteletbeli fog­ságban” tíz éven át, míg száműze­tésbe távozhatott, Törökországon át a Közel-Keletre. A csecsének Samilt tartják legna­gyobb nemzeti hősüknek, a szabad­ságért vívott harc jelképének. Samil kultusza mindig erős volt körükben, de a harcok sokszor évtizedeken át szüneteltek. Kitelepítés, majd visszatelepülés a szovjet uralom alatt A csecsen nép történetében a máso­dik világháború hozott drámai for­dulatot. Arra hivatkozva, hogy a cse­csének kollaboráltak a hitíeri meg­szállókkal, a háború után Sztálin Kazahsztán sztyeppéire telepíttette ki az egész népet. Áz utazás során és a mostoha körülmények közepette tízezrek pusztultak el. Erről az idő­szakról szól Anatolij Prisztavkin zse­Sztálin Kazahsztán sztyeppéire telepíttette ki az egész csecsen népet. niális regénye, amelynek orosz címe Lermontov sorát idézve: Elszuny- nyadt egy arany fellegecske. A hruscsovi olvadás majd a brezs- nyevi pangás idején megindult a csecsének masszív visszatelepülé­se. Ez néha helyi villongásokat okozott egyes házak birtoklása mi­att, de a brezsnyevi propaganda a legnagyobb titokban tartotta a nemzetiségi feszültségeket. A ki­lencvenes évek kezdetére a csecsen visszatelepülés lényegében befeje­ződött, a csecsének az észak-kau­kázus egyik számában is jelentős, összetartó, politikailag akcióképes népévé váltak. Az I. és II. csecsen háború a Szovjetunió szétesése után A Szovjetunió szétesése idején je­lentkezett határozottan a csecsének függedenedési törekvése. A törzsek vénei a szovjet légierő fiatal, energi­kus tábornokát, Dzsohar Dudajevet választották meg katonai vezetőjük­nek, a csecsének össznemzeti kong­resszusa elnökének. 1991 október 28-án Dudajevet elnökké választják, de ekkorra már fenyeget a háború, Csecsenföldön mozgósítják a férfia­kat, építik a hadsereget. Az állandó politikai szembenállás, a kívül sem, belül sem állapot és az Oroszországot egyre inkább irritáló, Moszkvának hatalmas károkat oko­zó „csecsen kalózköztársaság” kiala­kulása ellenére a háború csak 1994 végén kezdődik, előtte Jelcin elnök rendelettel próbálja újra kezébe venni a köztársaság feletti hatalmat, majd rendkívüli állapotot is kihir­detnek, de a decemberi bombázáso­kig nem változik a Moszkva szem­pontjából tűrheteden helyzet. Az első csecsen háborúban az oro­szok kezdeti sikerei után a cse­csének rendezik erőiket, a hegyek­ből indított váradan támadásokkal egyre nagyobb veszteséget okoznak, majd Groznijt is visszafoglalják. Az orosz közvélemény egyre inkább há­borúellenessé vált. Ebben közreját­szott a Samil Baszajev által 1995 nyarán vezetett csapatok bugyon- novszki betörése, az ottani kórház túszdrámája, majd később Szalmán Radujev (Dudajev veje) dagesztáni betörése a pervomajszki áttöréssel. Dzsohar Dudajevet 1996. április 22- én egy rakétatámadással megölték az oroszok. Az év augusztusa 31-én született meg a Haszavjurti békemegálla­podás, amelyet orosz részről az az­óta halott Lebegy tábornok, akkor a nemzetbiztonsági tanács titkára és elnöki megbízott, a csecsen oldalról Aszlan Maszhadov elnök írt alá. Maszhadov elnöki státusát Moszkva ekkor elismerte, de ez sem szüntette meg azt az állapotot, hogy a köztár­saság Moszkva szempontjából de facto törvényen kívül létezett. 1999 nyara hozott újabb fordulatot. Ekkor - Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz elnök már miniszterelnök volt - Dagesztánban, Moszkvában és Kaszpijszkban máig részleteiben fel­táratlan terrorcselekmények, sok polgári áldozatot követelő lakóház­robbantások voltak, amelyek mö­gött Moszkva meggyőző módon megtalálta a csecsen szálat. Puyin határozott fellépést ígért, és ezzel megalapozta népszerűségét. Megindult a második csecsen hábo­rú, 1999. szeptember 15-én az orosz erők már átíépték a Terek folyó vo­nalát. Az eredeti cél - kordont vonni a köztársaság köré, belül tartani a konfliktust - helyett ekkor már a tel­jes megszállás került előtérbe. Az orosz erők katonailag a köztársaság legalább nyolcvan százalékát birto­kolják azóta is, de a béke nem te­remtődött meg. Gyakoriak a rajta­ütések, terrortámadások, orvtáma­dások és gerillaakciók a csecsen ol­dalon. Az orosz erők csaknem há­romezer katonát vesztettek, orosz adatok szerint a csecsének nagyság­renddel többet. A második csecsen háború kezdete óta a legsúlyosabb Csecsenföldön kívül végrehajtott csecsen akció a mostani moszkvai túszejtés volt. Ed­dig Dagesztán, Ingusföld, Grúzia és a hozzá tarozó Abházia területét érintették szórványos csecsen por­tyák, de az ország szívét a gyakori fenyegetőzések ellenére a háború alatt még nem érték el a csecsének. A vallomás megerősíti a feltételezést, hogy az áldozatok többsége a gáz bénító hatása és erőssége miatt vesztette életét „Mintha egy tonna vodkát ittam volna” MTI-HÁTTÉR így jellemezte a csecsen fegyveresek fogságába esett egyik volt túsz an­nak az altatógáznak a hatását, ame­lyet az orosz, különleges erők vetet­tek be a moszkvai kultúrpalota szombat hajnali ostromakor. A férfi, az ÁFP francia hírügynökség munkatársaként dolgozó orosz Oleg Zsogonov vasárnap kórházi ágyáról számolt be a színházban szerdától szombat hajnalig fogolyként töltött három nap részleteiről. Elmondása szerint az épület bevétele előtt egy­szer csak égett szagot árasztó ritka füstköd ereszkedett le a kultúrpalota plafonjáról: amint a túszok megérez­ték a gáz szagát, a padlóra feküdtek, s valamennyien felismerték, hogy megkezdődött az ostrom. Zsogo- novot társainál kisebb mértékben bénította meg a gáz, mert a nyakán lévő sállal eltakarta arcát, így keve­sebbet lélegzett be a bénító erejű anyagból. Zsogonov ennek ellenére többször elvesztette eszméletét: a hatás olyan volt, „mintha egy tonna vodkát eresztett volna le a torkán”. Hozzá hasonlóan járt el egy orosz ta­nárnő is, aki az Interfax orosz hír- ügynökség szerint több tanítványa életét mentette meg lélekjelenlété­vel: gyorsan vizet locsolt egy zseb­kendőre, amelyet diákjai arcára, or­rára szorított, mielőtt maga is elájult. Zsogonov egyeden egy lőtt sebesü­lést szenvedett áldozatot sem lá­tott, amikor az ostrom után kimen­tették az épületből. Az AFP hírügy­nökség szerint ez megerősíti azo­kat a feltételezéseket, amelyek sze­rint az áldozatok többsége a kom­mandósok által bevetett gáz bénító hatása és erőssége miatt vesztette életét. A foglyok ugyanis, akik a túszdráma idején alig kaptak enni és inni, fizikailag nagyon legyen­gültek, és roppant feszült lelkiálla­potban voltak, amikor a támadók a zárt helyiségben bevetették a béní­tó gázt. A csecsen fegyveresek viselkedésé­ről az újságíró elmondta, hogy kez­detben „elég udvariasan” viselked­tek foglyaikkal, ám néhányan ha­mar agresszívvá váltak. Amint fel­merült valamilyen probléma, meg­fenyegették foglyaikat, mondván: ha az orosz hatóságok tovább „bosszantják őket”, néhány túszt le­fejeznek. Zsogonovot megfigyelés céljából még kórházban tartják. Szerinte az orvosok mellékhatásoktól tartanak, bár a volt túszoknak semmit sem árulnak el a gázról. Beszámolóját egy orvos szakította félbe, aki a fran­cia nyelvű beszélgetés hallatán ko­rábban már arra figyelmeztetett: minden telefonbeszélgetést lehall­gatnak a hatóságok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom