Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-26 / 250. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 26. Kitekintő A húszéves Denisz is a túszok között van. Barátjával, egy algériai sráccal ment a színházba. Bár a muzulmánokat állítólag elengedték, az algériai fiú bent maradt. Szolidáris a barátaival Szerdán tragédiába fordult a moszkvai musical „Nord-Ost jubileumi gála, november 9-10.” - hirdeti Moszkva belvárosának délke­leti csücskében az út felett ki­feszített transzparens. Dí­szelőadás azonban már biz­tos nem lesz. Minden idők legdrágább és legnépszerűbb orosz musicaljét szerdán az élet drámává írta át. A távoli csecsen háború pedig újra el­érte az orosz fővárost. SZALAI ZOLTÁN Szürke, borús reggelre ébredt teg­napelőtt Moszkva. A Volgogradsz- kij sugárútról nyíló mellékutcák­ban kialvadan szemű rendőrök posztóinak. A „milicionyért” nem hatja meg a sárga tudósítói rend­szám, gumibotja egyetlen intésével továbbzavar. Végül egy közeli ben­zinkútnál találok az autónak „me­nedéket”. A Melnyikova környékén nehéz eldönteni, hogy az újság­írók, a kíváncsiskodók vagy az egyenruhások vannak-e többen. Az egykori kultúrházból színházzá avanzsált épület környékét gomba­ként borítják be a tévétársaságok parabolaantennái. A közvetítőko­csik ajtajában fázósan toporognak a stábok. Néhány méterrel arrébb kordon zárja le az utcát, a mozgat­ható fémszerkezetek mögött rezze­néstelen arcú kalasnyikovos kato­nák őrködnek. Karjukon fehér sa- sos jelvény, ők a belügyi elitegység tagjai. Mivel beljebb menni nem le­het, az újságírók, a hozzátartozók és a kíváncsiskodók a kordon előtti néhány négyzetméteren tolonga­nak. A szomszédos szakközépisko­la most egyfajta lelki elsősegély- nyújtó helyként működik: pszicho­lógusok próbálják itt nyugtatni az aggódó rokonokat. A házból kisírt szemű középkorú hölgy lép ki. - Egész éjszaka itt voltam. A férjem zenész, és már nem tudott kiszök­ni. Utoljára fél tizenkettőkor be­széltem vele. Akkor azt mondta, hogy jól van, és a fegyveresek kor­rektül bánnak velük. Utána elvet­ték a mobiltelefonjukat, így hiába próbálom hívni - mondja Natalja. Kérdésemre, miszerint mit gondol, mi vezérelhette a terroristákat, csak a vállát vonogatja. - Ez bo­nyolult dolog, amihez nem értek. Én csak azt szeretném, hogy a fér­jem és a többi túsz minél előbb ép­ségben hazatérhessen. - Ön szerint mit tehet a kormány? - faggatom tovább. - A kormány egyet tehet: teljesíti a terroristák összes követe­lését, és rendezi a nemzetiségi konfliktusokat - feleli. Szvetlána Kolomejcevának húszé­ves Denisz nevű fia van a túszok között. - A barátjával, egy algériai sráccal ment a színházba. Bár a muzulmánokat állítólag elenged­ték, az algériai fiú bent maradt. Szolidáris a barátaival - meséli csodálatra méltó nyugalommal, majd engem kérdez, mi lesz a vége ennek az egésznek. A mellette álló hölgy, Marina Vlagyimirovna fény­képet is hozott egyetemista lányá­ról. - Tánya táncolni jár a kultúr- házba. Jegye nem volt, de való­színűleg maradt néhány üres hely és így beengedték őket. Bárcsak te­li lett volna a színház! - tördeli a kezét az aszszony, aki azért fohász­kodik, hogy a kommandósok ne­hogy megrohamozzák az épületet. - Biztos vagyok benne, hogy min­denki bent pusztulna - állítja. Néhány perccel később egy idősebb hölgy felolvassa az itt lévő hozzátartozók által elfogadott nyi­latkozatot. Ebben nyomatékosan kérik Putyin elnököt és a kor­mányt, hogy kizárólag tárgyalásos eszközöket alkalmazzanak. A tárgyalásokban Moszkva nincs egyedül: erről tanúskodik a kör­nyéken parkoló jó néhány diplomá­ciai rendszámú autó. A Dubovszka- ja utca sarkán egymás mögött áll a bolgár, a görög, a dán, az osztrák és a tádzsik nagykövet autója. Egy ut­cával arrébb az ausztrál misszióve­zető fekete Mercedese várakozik. Franz Cede osztrák nagykövet dip­lomatához méltó visszafogottság­gal, angolul nyilatkozik. - A tú- szejtők arra kértek minket, hogy reggel 9-re jöjjünk ide. ígéretük el­lenére azonban nem léptek kapcso­latba velünk, és nem adták át ne­künk a bent lévő osztrák állampol­gárokat - mondja kalapját igazgat­va. Cede visszamegy, az újságírók pedig jobb híján egymást faggatják, hátha valaki tud valami újat. A vá­rakozás egyhangúságát csak az időről időre feltűnő politikusok tö­rik meg, akik úgy vélik: nem tesz rosszat a népszerűségüknek, ha ké­szül róluk néhány kép a páncélo­zott BMP-kel a háttérben. Most ép­pen egy másodvonalbeli kommu­nista képviselő fejtegeti, hogy min­denért a rendszer a hibás. - A szov­jet időkben ilyesmi nem történhe­tett volna meg - közli nyomatéko­san a körülötte álló, túlnyomórészt nyugdíjas hallgatóság egyetértő hümmögése közepette. Egy idős úr botjára támaszkodva egészen a rendőrkordonig „me­részkedik”. - Papa, menjen haza! Nem történik itt semmi. Ilyen hi­degben csak megfázik - tanácsolja neki jóindulatú mosollyal egy tes­tes „közeg” a fémkorlát mögül. - Csak a gyárat akarom megnézni. Az egész életemet itt dolgoztam le - feleli a bácsi. - Nem engedhetünk be senkit. Majd megnézi máskor - hangzik a válasz. Az itt toporgó újságírókat és kíván­csiskodókat a gyárnál persze job­ban érdekelné a Nord-Ost előadá­sainak helyet adó egykori kultúr- ház épülete, de innen azt sem lehet látni. Megpróbálok a mellékutcá­kon keresztül közelebb kerülni, de minden utat, ösvényt, átjárót gép- pisztolyos katonák őriznek. Be kell érnem azzal, hogy az egyik kis ut­cából mintegy 300 méteres távol­ságból megcsodálhatom a kultúr­ház oldalfalát. A fagypont körüli hideg elől a sajtóközpontban kere­sek menedéket. „Veterán Tanács” hirdeti a hruscsovi idők igénytelen­ségével épült, ötemeletes téglaház földszintjén a tábla. Alatta egy A4- es lapra golyóstollal ráfirkálva: Press Center. A mintegy harminc négyzetméteres szobában egyetlen televízió szemcsés képernyője je­lenti az információt, az átfázott tu­dósítók - tetszik, nem tetszik - ezt bámulják. Ételből, italból viszont nincs hiány, egy élelmes hotdogá- rusító-lánc már kora reggel a bejá­rat mellé telepített egy mobil el­árusító bódét. Mikor visszasétálok a Dubovszáka- ja kereszteződésébe, hivatalos ki­nézetű úr bukkan elő a rendőrkor­don mögül, és kiabál: mister Fran- chetti, mister Franchetti... A Sun­day Times tudósítójának szeren­cséje van, a terroristák csak közve­títőkön keresztül hajlandók tár­gyalni. Választásuk a Vöröskereszt képviselői és Joszif Kobzon truba­dúr-honatya mellett a brit újságí­róra esett. A mellettem álló CNN- es stábnak elfehéredik az arca, ne­héz lesz Atlantának megmagyaráz­ni, hogy miért nem ők jutottak be elsőnek a kultúrba. Mielőtt besötétedne, tragédiába fordul a túszdráma első napja. Egy meggyilkolt nő holttestét adják ki a túszejtők. A kommandó vezetője kiüzente: csoportjának negyven csecsen özvegy is tagja. Moszkva, 2002. október Áldozat. A fiatal lány holttestét orvosok hozták ki az épületből (TASR/EPA) Megmenekültek. A terroristák tegnap nyolc gyermeket elengedtek (Reuters) Lesben. Mesterlövészek foglalják el állásaikat az épület közelében .(TASR/EPA) Fedezékbe! Az orosz speciális alakulat egyik tagja (Reute rs-fe I véte I) Küldetés. A Nemzetközi Vöröskereszt képviselői a kultúrház bejáratánál (TASR/EPA-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom