Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-24 / 248. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 24. Közélet 5 Az uniós SAPARD-program bonyolultnak tűnik, és hamarosan az egész támogatási rendszer ehhez lesz hasonló Jó elképzelés is kell a pénzhez Lassan fél év telt el azóta, hogy nálunk is hozzáférhető az Európai Unió SAPARD mezőgazdasági és vidékfejlesztési előcsatlakozási programja. A tapasztalatokról Vadim Harajjal, a programot menedzselő SAPARD Ügynökség igazgatójával beszélgettünk. TUBA LAJOS A szeptember eleji hivatalos információ szerint a SAPARD programba kevés, mindössze 35 kérvény érkezett. Mi a helyzet most, október elején? Szeptember végén zártuk le a vállalkozói projektumok számára kiírt pályázat harmadik körét. Végül 69 pályázat érkezett, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a vidéki tevékenység diverzifikálása és az erdőgazdálkodás témakörében. Egyelőre a 2000. évi pénzügyi megállapodás alapján az EU által rendelkezésünkre bocsátott összeg 45 százalékára van pályázó. Miként oszlik meg ez az egyes ágazatok között? Ha minden pályázat sikeres lesz, a vidéki tevékenység diverzifikálására fenntartott teljes keretet kimerítjük. Az élelmiszeriparban főként baromfifeldolgozó cégek pályáztak, akad, amelyik négyet is beadott. Más ágazatok egyelőre gyengébben képviseltetik magukat, például csak egyetlen húskombinát, a rimaszombati Tauris kért támogatást. A mezőgazdasági részben a legtöbb pályázat a zöldség és gyümölcs kategóriában érkezett, mégpedig a dél-szlovákiai magángazdáktól. Ok elsősorban zöldség csomagolására és az uniós elvárások teljesítésére kérnek támogatást. Nincs kétségem afelől, hogy erre a három területre fenntartott pénzt sikerül kimeríteni. Sőt, a monitorozó bizottságnak javasolni fogjuk, hogy az egyelőre brüsszeli akkreditáció híján hozzáférhetetlen támogatásokból ezekre a terű» A mezőgazdasági részben a legtöbb pályázat a zöldség és gyümölcs kategóriában érkezett, mégpedig a dél-szlovákiai ma- * . gángazdáktól. letekre juttassunk. Arra számítunk, hogy a pályázatok nagy része a negyedik negyedévben érkezik be, mert a brüsszeli engedélyt áprilisban szereztük meg, az első kört júniusban hirdettük ki, amikor már a hazai támogatási rendszeren keVadim Haraj: „A mezőgazdaságba szánt összes beruházási támogatás a SAPARD-hoz hasonló rendszerben történik majd." (Somogyi Tibor felvétele) resztül egy sor akció megkezdődött. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozók a könnyebb utat választották. Az idei zévre a SAPARD-program- ban 111 projektumra számítunk, 75 szerződést alá is írhatnánk. Szeptember végére 13 szerződést írtunk alá. Egy sor további projektum két-három hónapos elemzés után eljuthat a szerződéskötés fázisába. Becslésünk szerint az előbb említett 75 projektumot 392 millió koronányi közpénzzel támogatjuk, ebből 295 millió jön az Európai Uniótól. Tehát a támogatás a jövő évben válik masszívvá, amikor akár háromszáz fölé is emelkedhet a pályázatok száma, egy-egy projektumra jelenleg átlagosan 11,2 millió korona támogatás jut. Azzal is számolunk, hogy akkreditálják a még hiányzó témákat, így lehetőség lesz kistérségi fejlesztési tervek készítésére, képzésekre, és az agroenvironmentális program is beindul. Ez azt jelenti, hogy az év végéig akkreditáljuk a SAPARD- program összes témáját. A 2004-ben várható uniós csatlakozás milyen hatással lesz ez a SAPARD-programra? Már készül a 2004—2006-os időszakra szolgáló úgynevezett ágazati cselekvési terv, amelyben a föld- művelési minisztérium a SAPARD- program témáit legalább az EU- normáknak megfelelő szarvasmarha- és a sertéstenyésztés beruházási támogatásával bővíti ki. Ezzel egy időben azonban ezt a támogatást ki kell venni a hazai dotációs rendszerből. A belépéskor a minisztériumnak a közös agrárpolitika mindkét ágazatában, vagy a közvetlen támogatásnál és az úgynevezett orientációs résznél is deklarálnia kell, mit is szeretne az említett hároméves időszakban meghagyni a hazai dotációs rendszerben. Ebben csak azok a területek maradhatnak, amelyeket nem szabályoznak uniós rendeletek. Sokak szerint ez a pályázati rendszer túlságosan bonyolult. Ez a legfelsőbb szinten is elhangzik, elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kamara részéről. Én csak azt tudom mondani, hogy a hazai eljárás semmivel sem bonyolultabb, mint a többi tagjelölt országban. Ezt az Európai Bizottság követelte így. A tapasztalatok alapján igyekszünk egyszerűsíteni, az elmúlt hónapokban ötször is közzétettünk ilyen értelmű módosítást, ám ezeket minden esetben jóvá kellett hagyatni Brüsszelben. Ezek között szerepelt a gazdasági feltételek lazítása, a földrajzi behatároltság megszüntetése és az elbírálási folyamat egyszerűsítése. Megszüntettük a kétéves működésre vonatkozó feltételt is, hozzátéve, hogy az új szubjektum nem kötődhet olyan elődcégre, mely adósságokat hagyott maga után. A mezőgazdasági kamarától határozottabb együttműködési készséget várunk el, kritizálják ugyan a rendszert, de egyetlen javaslatot sem tettek az egyszerűsítésre, ellentétben a vállalkozókkal, a tanácsadókkal vagy az ügynökségünkkel. Hatalmas különbség van a hazai támogatási rendszer és a SAPARD-program között. A mező- gazdasággal foglalkozóknak fel kell készülniük arra, hogy az uniós csatlakozás miatt a hazai dotációk megítélése is bonyolódik? A belépés után, ha talán valamivel egyszerűbb formában is, de a mezőgazdaságba szánt összes beruházási támogatás a SAPARD-hoz hasonló rendszerben valósul meg. Az új kormány feladata lesz, hogy a következő hónapokban megváltoztassa a hazai támogatási rendszert és közelítse a SAPARD Ügynökség rendszeréhez. A SAPARD Ügynökség az első hazai ügynökség, amely decentralizált módon menedzseli az uniós támogatásokat. Aki nekifog egy SAPARD-pályá- zat kidolgozásához, különböző problémákkal találkozik, de nem tudja, kihez forduljon segítségért. Számíthat a minisztérium regionális kirendeltségein vagy a SAPARD Ügynökség ki- rendeltségein dolgozókra? Bár az ügynökség dolga elsősorban a program menedzselése és ellenőrzése, a kerületi székhelyeken levő kirendeltségeink munkatársai Az új kormány ' feladata lesz, hogy megváltoztassa a hazai támogatási rendszert és közelítse a SAPARD Ügynök- ** ségéhez. elmagyarázzák az alapvető összefüggéseket. A szakmai anyagok a minisztérium regionális főosztályain is megvannak. Ezenkívül különféle tanácsadók szolgáltatásai is igénybe vehetők. Vannak cégek, amelyek önállóan is képesek előkészíteni a pályázatokat. Főként az élelmiszer-ipari cégek, ahol közgazdászok is dolgoznak. A mező- gazdasági vállalatok általában tanácsadókat fogadnak. Ám egyetlen tanácsadó sem ígérheti meg előre, hogy a pályázat sikeres lesz. Fontos, hogy a pályázat teljesítse a gazdasági kritériumokat, jó üzleti, termelési, pénzügyi és értékesítési tervet tartalmazzon. Ebben valóban segíthet egy tanácsadó. Néhány hónapon belül kialakul egy új vállalkozási forma és régiónként kikristályosodik a tanácsadó cégek köre. Ez jó kiindulási alapot jelent az uniós belépés utáni rendszer kihasználásához. Az új tévétörvényt - akárcsak a választójogi normát - mindjárt a választási ciklus elején kellene jóváhagyni RÖVIDEN A kommunisták útja is Rómába vezet Pozsony. Rudolf Schuster hétfőn egy év után újra Vatikánban látogatja meg II. János Pál pápát. Az államfőt ötödik vatikáni útján politikusok, köztük Bugár Béla MKP-elnök és Csáky Pál kormányalel- nök is kísérik. Az audiencián a kommunista párt (KSS) is képviselteti magát. Az elnök a kommunistákat eredetileg nem hívta meg, ám ők ezért bírálták, állítva, nekik is helyük van a küldöttségben, így hétfőn Ivan Hopta KSS-alelnök útja is Rómába vezet. (TASR) A nemzeti bank megijesztette a koronát Pozsony. Miután a Szlovák Nemzeti Bank képviselői tegnap jelezték, hogy a korona e heti erősödésének nincsenek meg a gazdasági alapjai, csupán a kedvező politikai fejleményeknek köszönhető, a hazai fizető- eszköz rövid időn belül 25 fillért gyengült az euróhoz viszonyítva, s végül árfolyama a 41,620/680 korona/eurón állapodott meg. (SITÁ) Ösztöndíjak a Visegrádi Alaptól Pozsony. A Nemzetközi Visegrádi Alap a 2003/2004-es tanévben ösz- szesen 372 ezer eurót oszt szét a Visegrádi Ösztöndíj-pályázati Program keretében. Ösztöndíj-támogatásra azok a hallgatók pályázhatnak, akik a visegrádi négyek országaiban élnek, közép-európai régióval összefüggő stúdiumokat folytatnak, posztgraduális képzésben vesznek részt. A program egyrészt lehetővé teszi 28, tagországonként 7-7 ösztöndíjas doktorandusz kölcsönös cseretanulmányát, másrészt támogat olyan doktorjelölteket is, akik a V4-en kívüli országok egyetemein kívánnak tanulni. Az ösztöndíjasok évente mintegy 4000 eurós támogatásban részesülnének. A pályázati kérvény a napokban hozzáférhető lesz az alap honlapján ( http://www.visegradfund.org ). A kérvények beküldési határideje 2003. január 31-e. (érvé) A kormány igazgatótanácsi tagok leváltását javasolja Változások a VsZP élén ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az Általános Egészségbiztosító (VsZP) igazgatótanácsa hat tagjának leváltását javasolja a kormány a parlamentnek. Visszahívják a 15 tagú testület állam által delegált öt tagját, köztük az igazgatótanács elnökét, Martin Demest, aki közalkalmazottként - a pozsonyi egyetemi kórház főorvosa - még magánpraxist is folytatott, ami ellentétben áÜ az érvényes törvényekkel. Az új egészség- ügyi miniszter - elődjéhez hasonlóan - felrója a biztosító legfelső szervének, hogy nem váltotta le Eduard Kovác igazgatót, bár ismerte az állami felügyelet ellenőrzésének eredményét, mely szerint a biztosító tevékenységével törvényt sértett. A kormányjavasolja Pásztor László leváltását is, akit a munkáltatók szövetsége nevezett a testületbe. Az indoklás szerint az ő esetében is érdekellentét áll fenn, mivel az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó Medicina Kft. ügyvivője, és igazgatótanácsi tagként befolyásolhatta a VsZP és a kft. szerződéseit. Pásztor László elismeri, hogy a miniszternek jogában áll visz- szahívni a kormány által delegált 5 tagot, de az ő esetében jogtalan az eljárás. A Magánorvosok Társulásának elnöke szerint őt csak a megbízója javaslatára lehet leváltani, de furcsának tartja az indoklást is, a tanács tagjai közt kórházigazgató is szerepel, akit a kormány nem akar leváltani. A kabinet javaslatát a parlamentnek is jóvá kell hagynia, (lpj) A tervezettnél 2,6 milliárddal többet kap a vasút Költségvetési maraton ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormány tegnap először tárgyalt a jövő évi állami költségvetés tervezetéről. Ivan Miklós pénzügyminiszter szerint a költségvetés sarokszámait tegnap nem módosították. Továbbra is 232,1 müliárd koronás bevétellel, 283,7 milliárdos kiadással, vagyis 51,6 milliárdos hiánnyal számolnak. A deficitet így sikerül a bruttó hazai össztermék 5%- a alatt tartam. A tegnapi ülés inkább csak informális jellegű volt, Miklós szerint a kormány november 13-án fogadhatná el a költségvetést, amit november 18-án nyújtanának be a parlamentbe. A pénzügyminiszter fontosnak tartaná, hogy még jóváhagyása előtt elfogadják azt a 19 törvényt, amely elengedheteden a büdzsé betartásához. A miniszter szerint a kormányban megvan az akarat az előterjesztett költségvetés elfogadására, több miniszter azonban saját tárcája költségvetésének emelését kéri. Miklós nem hajlandó elárulni, mely tárcák a „legmakacsabbak”, a legkevésbé „rázós” tárcáknak a szociális, az egészségügyi és a közlekedés- ügyi minisztériumot tartja. Tegnap fellélegezhettek a vasút képviselői és az utazók is, hiszen az eredetileg tervezett 4 milliárd korona helyett a két vasúttársaság jövőre 6,6 milliárdot kaphat az államtól, (mi) Karácsonyra lehet igazgatója az STV-nek Csökkenteni a sürgősséggel tárgyalt törvények számát Az MKP igényt tart az elöljárói posztokra ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Akár pártok jelölik a tévétanács tagjait, akár független szakemberekből áll a testület, a politikusoknak egyaránt megvannak az eszközeik, hogy beavatkozhassanak egy független tanács munkájába, vagy ellenkezőleg: hogy ne gyakoroljanak nyomást a politikai pártok által jelölt személyekből álló tanácsra. A tévé működéséhez a politika adja a pénzt. „A testületben beszéltünk arról, lehet-e függetleníteni a politikától a tévétanácsot. Én a megoldást egy jó tévétörvény elfogadásában látom” - mondta lapunknak Görföl Jenő, a Szlovák Televízió tanácsának tagja, akinek hamarosan lejár megbízatása, de nem kizárt, hogy ismét a testület tagja lesz. Négy évvel ezelőtt, bár nem tagja a pártnak, az MKP javasolta őt. A tévé- és rádiótanács tagjaira a házelnöknél kell javaslatot tenni, a frakciók még nem terjesztettek elő egyetlen nevet sem. A tanácstagokról a parlament dönt. „Elsősorban a nemzetiségi adásokat figyeltem, így szereztem bizonyos tapasztalatokat. Nem rajtam múlik” - mondta Görföl esetíeges újbóli jelöléséről. Különböző vélemények jelentek meg arról, hogyan álljon össze az új' tanács. Egyesek szerint politikai jelöltekből, mások szerint elsősorban „tévés szakemberekből”, azaz például rendezőkből, filmesekből, színházi emberekből. A köztes megoldást javaslók szerint szakmabeliek is szóhoz jutnának, és a politikai egyensúly is meglenne. A megoldás a koalíciós tanács és a pártok kezében van: rajtuk múlik, mikor terjesztik elő az új tévétörvényt, mely ezt is szabályozhatná. Az elmúlt megbízatási időszakban hiányzott ehhez a politikai akarat, csak az MKP szorgalmazta a jogszabály elfogadását. Ilyen törvényt - akárcsak a választójogi normát - mindjárt a választási ciklus elején kellene jóváhagyni. Négy éve a törvény helyett inkább az új tévéigazgató személyéről folyt a vita. Az STV-nek most sincs igazgatója, és bár pályázatot hirdettek, a jelenlegi tévétanács kitolta a jelentkezési határidőt. Görföl Jenő szerint e mögött nem kell politikai okokat keresni. Egyesek szerint ugyanis az új igazgató kiválasztásával meg akarták várni a választások eredményét, hogy „politikailag elfogadható” személy is benyújtsa pályázatát. „Csak azért módosítottuk a pályázatok benyújtásának határidejét, hogy már az új testület döntsön az új igazgató személyéről. Most lezárult egy időszak, és nincs értelme, hogy a távozó tanácstagok szemezgessenek a jelöltekből” - magyarázta Görföl. Szerinte még karácsony előtt lehet új igazgatója az STV-nek. A koalíciós tanács keddi ülésén nem vetődött fel, ám a politikusokat és a szakmabelieket foglalkoztatja a gondolat, hogy bővíteni kellene a tévétanács jogköreit. „Jó lenne, ha ez megtörténne. Az igazgató jogosan nem adta oda a tanácsnak a különböző dokumentumokat, mert a tanács a törvényből adódóan nem láthat bele a gazdasági dolgokba. A politikusok szerint a tévétanács felel a tévé gazdálkodásáért, csakhogy a törvény szerint a tanács mindössze jóváhagyja az előterjesztett anyagokat. Á jogkörök bővítése nélkül a tanács nem tud felelősséget vállalni a televízió gazdálkodásáért” - részletezte Görföl. Az utóbbi időben a tanács asztalára számtalan „zavaros ügy” került, ezért külsősökből létre akartak hozni egy etikai bizottságot, de pénzhiány miatt nem tették meg. A bizottság belső emberekből sem alakulhatott meg, mert az sok utánjárással és azzal járt volna, hogy a bizottságban függetlenek dolgoztak volna, amihez nem volt akarat. „Mindig arra a következtetésre jutok, hogy szükség van egy új tévétörvényre, mely a belső ellenőrzést is szabályozná” - tette hozzá a tanácstag. (sza) H. RUDAS DÓRA Pozsony. „Az MKP igényt tart a járási és kerületi elöljárói posztokra mindenütt, ahol a párt győzött a parlamenti választásokon. Ez érvényes ott is, ahol jelenleg valamelyik koalíciós partnerünk támogatottja vezeti a hivatalt” - nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula, aki szerint a koalíciós tanács legközelebbi ülésén, október 30-án döntenek az ezzel kapcsolatos személyi kérdésekről. Tehát novemberben már ki is nevezhetik az új járási és kerületi elöljárókat. Az MKP frakcióvezetője ezzel cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy az SDE és az SOP által jelölt elöljárók helyére automatikusan az ANO képviselői kerülnének. Bárdos Gyula szerint törekedni kell arra, hogy jobb legyen a kapcsolat a parlament és a kormány között. Ezért szeretnék elérni, hogy a miniszterek gyakrabban részt vegyenek a törvényhozás ülésein. „Olyan feltételeket kell kialakítani, hogy az ellenzéki képviselők kulturáltan tehessék fel kérdéseiket a tárcavezetőknek” - mondta a magyar politikus. Az MKP egyetért azzal az elképzeléssel, hogy minimálisra csökkentsék a sürgősségi eljárásban tárgyalt törvények számát. Ugyanakkor a jövő évi költségvetés mihamarabbi elfogadása miatt elkerülhetetlen, hogy a parlament sürgősségi eljárásban tárgyaljon az ezzel kapcsolatos törvénycsomagról. „Az MKP támogatja a stratégiai fontosságú állami vállalatok teljes privatizálását, mivel az ebből származó bevételek nélkül nem lehet megvalósítani a reformokat” -jelentette ki Bárdos.