Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-18 / 243. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 18. Gondolat Mára nem csupán azt mondhatjuk: mennyire gazdag a szlovákiai népi kultúra. Azt is büszkén kijelenthetjük: mennyire gazdag az ezt vizsgáló néprajztudomány is Sokoldalú, eredményes munkát folytat VOIGT VILMOS endkívül fontos és si­R keres volt ez a meg­beszélés. És igen jó hangulatú, baráti is. ^— Jó ötlet volt, hogy az Etnológiai Központ legfontosabb műveit, kiadványso­rozatait külön-külön méltatták a legfontosabb magyar néprajzi in­tézmények vezető képviselői. Ter­mészetesen külön örültünk annak, hogy a szlovák kollégák nevében Ján Botík professzor ugyanilyen el­ismerő véleményt nyilvánított. Az igazságnak tartozom azzal, hogy hozzátegyem: ez az elismerés nem volt váratlan. A Liszka Józsefhez kapcsolódó Etnológiai Központ hi­hetetlenül sokoldalú, eredményes munkát folytat. Megmozgatta az egész szlovákiai magyar értelmisé­get. Amikor évtizedekkel ezelőtt semmilyen hasonló kutatás vagy könyvkiadás nem volt, majd ké­sőbb, amikor fontos kutatások egyénileg, elszigetelve történtek - egész- más volt a helyzet. Akkor még a szó szoros értelmében bá­báskodtak, anyáskodtak a magyar- országi kollégák. Ma erre nincs szükség. Liszka (és munkatársai) monográfiája, A szlovákiai magya­rok néprajza olyan szintézis, amelyre bárki bárhol büszke lehet. Nemcsak hatalmas irodalomjegy­zéke impozáns, hanem a kismo- nográfiányi elméleti bevezetés is. Ez mind ez ideig a legszínvonala­sabb fogalmi tisztázása annak, mi­vel is foglalkozik ma a néprajz. Jobb, mint bármely más magyar nyelvű, hasonló áttekintés, ide ért­ve a sokkötetes magyar akadémiai kézikönyvet is. Amelynek ugyan csak most készül teoretikus első kö­tete, ám ebben már bizonyára fi­gyelembe fogják venni, mit is ta­nulhatunk Liszka kézikönyvéből. Minthogy tudomásom szerint ké­szül a munka szlovák (sőt talán né­met) változata is, ezekben majd célszerű lesz arra is gondolni, mit kell majd ezekben még jobban hangsúlyozni. Például a szlovákiai magyar néprajzi kutatást jobban szembesíteni kell a szlovákiai meg a magyarországi hasonló kutatások módszereivel, irányzataival. Azt a nézetet is meggondolkoztatónak tartom, hogy a szlovákiai magyar népi kultúra bemutatásában éppen az utóbbi majdnem száz esztendő dinamikus adaptációs készségét kell hogy hangsúlyozzuk. Persze, ézt fogalmi szinten is érzékeltetni kell: mégpedig olyan fogalmakkal, amelyeket a szlovák vagy német ol­vasó egyértelműen megért. Az is jó ötlet volt, hogy képet kap­tunk a konferencián a romániai és szlovákiai magyar néprajzi kutatá­sokról. Nem protokoli-beszámoló- kat, hanem továbbgondolandó egyezések és különbségek megem­lítését. Az nyilvánvaló, hogy a má­Liszka (és munkatár­sai) monográfiája, A szlovákiai magyarok néprajza olyan szinté­zis, amelyre bárki bár­hol büszke lehet. Nemcsak hatalmas iro­dalomjegyzéke impo­záns, hanem a kismo- nográfiányi elméleti bevezetés is. Ez mind ez ideig a legszínvona­lasabb fogalmi tisztá­zása annak, mivel is foglalkozik ma a nép­rajz. Jobb, mint bár­mely más magyar nyelvű, hasonló átte­kintés, ide értve a sok­kötetes magyar akadé­miai kézikönyvet is. sodik világháború óta sokban egyeztek ez országokban a néprajzi tudományok körülményei (talán már a korábbi korszakokban is fel lehetne fedezni hasonlóságokat). Ugyanakkor már az érintett népek és országok nagysága miatt is na­gyok a különbségek is. Mindezt majd egy külön konferencián is ér­demes lenne még egyszer, tüzete­sebben megbeszélni. (És jó lenne, ha onnan nem hiányozna a jugo­szláviai magyar néprajzkutatás be­mutatása sem. Még jobb lenne, ha román, szerb és természetesen szlovák kollégák részvételével! So­kat tanulnánk ebből!) Amikor a konferencia végére továb­bi hét szlovákiai magyar néprajzi kutatómunkáról értesültünk, egy­szerre újabb távlata vált érthetővé a szlovákiai magyar néprajz mosta­ni virágkorának. Nemcsak a komá­romi Etnológiai Központ létezik, hanem több más, kisebb-nagyobb intézmény, kutatócsoport műkö­dik. Nemes versenyben egymással. Szerencsére különböznek egymás­tól! Ugyanakkor együtt is működ­nek. Feladatuknak tekintik régj gyűjtések kiadását, a hagyományok ilyen módon is továbbvitelét. Ez na­gyon fontos, nemes feladat. Ugyan­akkor, éppen a legifjabb, kezdő in­tézmények, kutatási tervek számá­ra azt javaslom: rögtön a legmoder­nebb módszerekkel kezdjék! A bu­dapesti Néprajzi Múzeum vagy a Zenetudományi Intézet milliós adattárait ma még nem tudjuk digi­talizálni, az intézmény egész mű­ködését az informatikai világhálóra felvinni. Az új intézményeket azon­ban rögtön így kell működtetni. Minthogy a következő évben, janu­ár elején éppen erről tartunk egy tudományközi értekezletet Buda­pesten, erre meg is hívom az érin­tetteket. Ez a világhálós modernség ma ki­váló lehetőséget ad minden jó kuta­tás számára. Mára nincs különbség a sokmilliós világvárosban vagy egy vidéki kúrián folyó kutatások között. Ha megfelelő nyelven, meg­felelő színvonalon történik mindez, egyetlen gombnyomásra a világ él­vonalába kerül. Ha kell, ehhez még mi is tudunk segítséget adni, egy­két jó példát felhozni. Gyakran em­legetem például a Vajdasági Ma­gyarok Néprajzi Adasza idén elké­szült anyagát. E csodálatos, önfel­áldozó munkával, igazán rövid idő alatt összeállított munka CD-ROM lemezen férhető hozzá. Nincs is szöveges kiadása. Viszont, és ez ideig soha ki nem használt előnye: egy-egy billentyűnyomással négy­féle nyelven is olvasható: magya­rul, szerbül, angolul és németül. Ezt a lehetőséget a modern techni­ka hozta magával. Ilyen és ehhez hasonló modern technikai vívmá­nyokat használjon minél jobban az Etnológiai Központ és egyáltalán minden kolléga Szlovákiában is. Sikeres munkáról hallottunk. Nem ünnepélyes beszédeket, sem siral­makat, sem légvár-terveket. A fel­szólalók sosem titkolták, ha nehéz­ségekbe ütköztek. Volt is (van is) B. Kovács István és Liszka József ezekből elég. Ám minden egyes be­számoló és végül az egész konfe­rencia alaphangja a derű, az egyet­értés, a bizakodás volt. Mára nem csupán azt mondhatjuk: mennyire gazdag a szlovákiai népi kultúra. Azt is büszkén kijelenthetjük: mennyire gazdag az ezt vizsgáló, sokoldalú néprajztudomány is. Legyen így továbbra is. Csak így nő­het fel a remélhetőleg mielőbb be­következő további nemes felada­tokhoz, a szlovákiai kultúra építé­sének további kihívásaihoz. A mára felnőtt szlovákiai magyar néprajzkutatás természetesen két önálló tudomány (szlovákiai nép­rajz, magyarországi néprajz) kere­tébe egyformán beletartozik, és éppen ettől válik maga is önállóvá. Hogy a gyakorlatban ez milyen ki­hívásokat jelent és erre milyen jel­legű felelet adható - egyszerűen példázhatjuk. A közelmúltban megjelent a magyar megyék nép­művészetét bemutató könyvsoro­zatban a Győr-Sopron megyei kö­tet. Minthogy korábban már meg­jelent a nógrádi, borsodi stb. kötet is: a szlovákiai magyarok népmű­vészet-kutatása mintegy „be lett kerítve”. Már most kell arra gon­dolniuk, hogy ők is hasonló mo­nográfiákat kezdeményezzenek, jelentessenek meg. Persze, itt nem a mai (nem is létező) megyehatá­rok szerinti tagolódást ajánlhatjuk. Mind a magyar, mind a szlovák népművészet-kutatást igencsak fi­gyelembe véve ki kell alakítaniuk a maguk megoldásait, másokhoz ha­sonló, azokétól mégis megkülön­böztető módszerrel. A mai megbeszélés és a mögötte ál­ló sok-sok munka, sok-sok ered­mény azt sugallja: az ilyen önálló arculatot képviselő kutatásnak má­ra megértek a feltételei. Ám ezeket állásokkal, könyvtárakkal, múzeu­mokkal, kiállításokkal és kiad­ványokkal kell realizálni. Igen nagyszabású fejlesztésre van szük­ség ahhoz, hogy a meglevő lehető­ségekkel élni lehessen. Ehhez hoz­zátartozik az egyetemi néprajzi ok­tatás fejlesztése is, mind a szlová­kiai néprajzi tanszékek, mind a magyarországi néprajzi tanszékek esetében. És végül, de nem utol­sósorban itt, Komáromban is. A szerző a budapesti Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Folk­lore Tanszékének a vezetője, s zárszava a Fórum Intézet Etno­lógiai Központja megalapítása 5. évfordulója alkalmából Komá­romban rendezett nemzetközi tanácskozáson hangzott el. meg kell említeni a 2000 őszén megvalósított XII. Nemzetközi Etnokartográfiai Konferenciát (ányaga évkönyvünknek, az Acta Ethnologica Danubiana 2-3. szá­mában jelent meg), továbbá a kisemlékkutatók idén tavasszal megrendezett XV. nemzetközi ta­nácskozását. Részben ide kapcso­lódik a szakrális kisemlékeket szí­nes fényképeken bemutató kiállí­tásunk, amely 1998-ban először Komáromban, majd Pozsonyban, Tőketerebesen, Budapesten, Csor­nán és az ausztriai Bad Ausseeben, továbbá az idei kisemlékkutató konferenciánkhoz kapcsolódva Udvardon kerülhetett a nagykö­zönség elé. Megjegyzem, hogy amíg az első kiállításunk a Kisal­föld szakrális kisemlékeinek ke­resztmetszetét nyújtotta, addig a mostani, több mint száz darabból álló fotógyűjtemény (kis ízelítőt itt láthatnak belőle) az egész dél-szlo­vákiai magyar nyelvterület jelleg­zetes kisemléktípusait mutatja be. Mindazonáltal az Etnológiai Köz­pont eredményeit igyekszünk más fórumokon is prezentálni. így rendszeresen publikálunk a Fórum Társadalomtudományi Szemlében, de részeredményeinket német nyelven Bécsben, Passauban, Mün­chenben, Marburgban stb. is köz­readtuk. L. Juhász Ilona és jóma­gam az ausztriai Bad Ausseeben, a csehországi Teplában, valamint Komáromban számolhattunk be a szakrális kisemlékek dél-szlovákiai kutatási részeredményeiről. Több előadást tartottam Kolozsvártól Budapesten át Passauval bezárólag a szlovákiai magyarok néprajzáról. A felsoroltak mellett könyv- és adattárunk természetesen a szak­kutatók, az egyetemi hallgatók és doktoranduszok rendelkezésére áll, akiknek rendszeresen szakmai útbaigazítást is adunk. A helyi felsőfokú néprajzi oktatás szükségessége Hölgyeim és Uraim, az eddig el­mondottak alapján azt hiszem, hogy minden hamis önelégültség nélkül kijelenthetem, anélkül, hogy a most következő értékeléseknek elébe mennék: az Etnológiai Köz­pont első fél évtizede alatt a meny- nyiséget illetően szakmailag jól tel­jesített. Volt olyan is viszont, ami­ben nem tudtunk előbbre lépni. Az egyik az utánpótlás megnyugtató formában történő bebiztosítása. Az igaz ugyan, hogy külső munkatár­saink Sorában számtalan fiatal szakember és társadalmi gyűjtő ta­lálható, ám a biztos alapokon álló (és folyamatos!) utánpótlást mégis­csak egy helyi és nem magyarorszá­gi egyetemen történő felsőfokú néprajzi oktatás oldhatná meg. Ko­máromban ennek már megvannak az elvi feltételei, így - véleményem szerint - csak idő kérdése, hogy elő­ször bizonyos szakok kiegészítése­ként a hallgatók néprajzot is hall­gassanak, majd idővel a néprajznak mint önálló szaknak a létrehozását is elképzelhetőnek tartom. A másik megoldatlan probléma az intézet méltó körülmények közé helyezésé­nek a kérdése. Á városi művelődési központnak köszönhetően négy esztendeje négy szűk, egykor hotel­szobaként funkcionáló helyiségbe vagyunk könyvtárostul-adattáras- tul zsúfolva. Mindehhez annyi szó­beli, Varga Annától, a városi műve­lődési központ igazgatójától szár­mazó ígéret van a birtokunkban, miszerint januártól kapunk ugyan­ott még egy helyiséget. Ha ez meg­valósul, akkor nem harminckét, ha­nem negyven négyzetméteren ter­peszkedhetünk, amiért természete­sen köszönet jár, ám mindamellett nem hallgathatom el, hogy méltat­lan ahhoz a tudományos produkció­hoz és küldetéshez, ami az Etnoló­giai Központot fémjelzi. Szomorú, hogy abban a városban, amelyik ön­magát előszeretettel nevezi a szlo­vákiai magyarság fővárosának, öt esztendő alatt nem tudtuk elérni, hogy a szlovákiai magyarok egyet­len országos hatókörű, mindamel­lett nemzetközileg is jegyzett és el­ismert néprajzi intézménye méltó helyre költözhessen. És hát sajnos a kilátások sem rózsásak... Mivel azonban a sors sohasem kényezte­tett el bennünket az ideálist még csak megközelítő munkakörülmé­nyekkel sem, ezért - mindezek elle­nére - természetesen nagyra törő szakmai terveink vannak, amiket meg is fogunk valósítani. Szakmai tervek Hölgyeim és Uraim, most engedjék meg, hogy ezekről is szóljak né­hány szót. Vannak olyan feladata­ink, amelyeket folyamatosan kell végezni. Ilyen a könyvtár és nép­rajzi adattár, valamint a fotótár fo­lyamatos bővítése, a Szakrális Kis- emlék Archívum, azon belül a te­mető-dokumentáció, továbbá a Nemzeti Jelképek Adattára folya­matos és módszeres fejlesztése. Ami központi projektumunkat ille­ti az elkövetkező időszakra, azt a szlovákiai magyarok populáris kul­túrájában megragadható változá­sok, illetve az aktuális helyzet rög­zítése 1990 és 2005 között fémjel­zi. Ennek keretében főleg három jelenségcsoportot szeretnénk vizs­gálni: egyrészt olyan jelenségek mai formáját, amelyekről jó és részletes korábbi leírásaink vannak (pl. a koloni vagy az izsai lakoda­lom), másrészt olyan megnyilvá­nulásokat, amelyeket korábban nem vagy legfeljebb felületesen vizsgáltunk (pl. ballagási szoká­sok, regrutabál stb.), harmadsor­ban olyan jelenségeket, amelyek napjainkban, illetve a közelmúlt­ban terjednek térségünkben (pl. adventi koszorú, Valentin-napi szokások, út menti haláljelek, Halloween stb.). És hát természe­tesen azért nem adtuk föl azt sem, hogy belátható időn belül méltóbb helyre költöztessük az Etnológiai Központot több mint négyezer kö­tetéből álló könyvtárával és a kap­csolódó adattárakkal együtt. Még­pedig - ha egy mód van rá - Komá­romban. Hölgyeim és Uraim, végezetül en­gedjék meg, hogy kedves kötelessé­gemnek eleget téve köszönetét mondjak azon alapítványoknak, partnerintézeteknek, magánsze­mélyeknek, akik nagyvonalú támo­gatása, együttműködése nélkül nem tudtuk volna elérni azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Hál’ Istennek sok helyről kaptunk támogatást, így természetesen mindent és mindenkit nem sorol­hatok itt fel. Mindenképpen meg kell viszont említeni a budapesti Illyés Közalapítványt, amely évi rendszerességgel támogatja mun­kánkat. Ugyanígy köszönet illeti az Arany János Közalapítványt, továb­bá a Domus Alapítványt, a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Ala­pítványt, a Csehországi és Szlováki­ai Magyar Kultúráért Alapítványt, a pozsonyi Polgári Kezdeményezése­ket Támogató Alapítványt (közis­mertebb nevén: NPOA = Nadácia pre podporu obcianskych aktivít), a Soros Álapítványt, a bonni Hum­boldt Alapítványt és a sort még folytathatnám. Időről időre a buda­pesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Szlovákia Kultu­rális Minisztériuma is támogatta munkánkat. Az együttműködő partnerintézmények közül ki kell emelni a Magyar Tudományos Aka­démia Kisebbségkutató Intézetét, a Magyar Köztársaság pozsonyi Kul­turális Intézetét, a budapesti Euró­pai Folklór Intézetet, a Magyar Kul­túra Alapítvány Székházát, a győri Xantus János Múzeumot, a Nyugat- Magyarországi Egyetem győri Apá­czai Csere János Főiskolai Karát, a Komárom-Esztergom megyei Mú­zeumok igazgatóságát, a Passaui Egyetem Néprajzi Tanszékét, a marburgi Európai Etnológia és Kul­túrakutatás Intézetét, az ausztriai Köpcsény Néprajzi Múzeumát, a Felső-Ausztriai Kisemlékkutató Egyesületet stb. Mivel az Etnológiai Központ lényegében kétszemélyes intézet, köszönet illeti azt az évente egy-másfél tucat külső munkatár­sat, akik szerződéses alapon kap­csolódtak és kapcsolódnak be mun­kánkba. Meg szeretném köszönni a Fórum Társadalomtudományi Inté­zet összes munkatársának is azt, hogy ha szükség volt rá, bármikor bekapcsolódtak a munkánkba. Itt említem meg, hogy az állami intéz­ményekkel ellentétben, minden egyes fillért nekünk kell előterem­teni. Ami az egyes projektumok megfinanszírozását illeti, az még a könnyebbik fele a dolognak. Bo­nyolultabb viszont a működési költség, a fizetések előteremtése. Ezért köszönet illeti Tóth Károlyt, aki az elmúlt öt esztendőn keresz­tül több-kevesebb biztonsággal elő tudta varázsolni ezeket a piszkos anyagiakat is... Kívánjuk, hogy a Is­ten tartsa meg a jövőben is ezt a jó szokását! És végül, de nem utolsósorban sze­retnék köszönetét mondani L. Ju­hász Ilonának, akinek lelkes ügy­buzgalma és kitartása nélkül nem tudtunk volna ilyen eredményeket elérni. S itt mondanám el azt is (se nem panaszként, se nem dicsek­vésből, csupán a tényrögzítés vé­gett), hogy az itt dolgozóknak (ahogy Illyés Gyula annak idején írta Györffy István kapcsán) való­ban polihisztornak kell lenniük. Dokumentálunk és takarítunk, könyvelünk és gépkocsit vezetünk, bútorasztalosok vagyunk és fény­képészek, költöztető és könyvtá­ros, illetve fénymásoló szolgálat vagyunk egy személyben. Miköz­ben néprajzi kutatómunkát is vég­zünk, szervezünk és könyveket is írunk - úgy mellékesen. De hát így van ez rendjén... (Elhangzott A szlovákiai magyar néprajzi kutatás és az Etnológiai Központ c. konferencián, Komá­romban, 2002. október 5-én) A szerző a Fórum Intézet Etnoló­giai Központjának az igazgatója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom