Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-02 / 229. szám, szerda

U KÖ7FIFT ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 2. A medveötösikrek jelentősen emelték a kassai állatkert látogatottságát, és hamarosan a Guinness rekordok könyvében is szerepelni fognak. A brit kiadó elismerte a kassai rekordot, az állatkert igazgatója Sémán Károly szerint a könyv későbbi kiadásainak valamelyikében helyet kapnak a bocsok. Mára valamennyi bocsot örökbe fogadták, etetésük így nem okoz gondot az állatkertnek, (juk) (Judita Cermáková felvétele) Az oktatásügy terén az átadási jegyzőkönyveknek csak mintegy felét írták alá Tartósak a fenntartások A német Provertha Dunaszerdahelyen nyitna üzemet Csábító szlovákiai háttér Légzsákokra szakosodott tolvaj Privigye. Légzsákok tűntek el hétfőn reggelre négy autóból. Az ismeretlen tettes valószínű­leg megrendelésre dolgozott, mert a zsákokat nagy szakérte­lemmel szerelte ki. S ha már feltörte a kocsikat, az autórádi­ókat is elemelte. A négy tu­lajdonos kára összesen több mint százezer korona. A rend­őrség azonban óva inti a lég­zsákok esetleges vásárlóit, hogy a másodszori beszerelés után a zsákok ütközéskor nem feltétlenül lépnek működésbe, vagy éppen ellenkezőleg, veze­tés közben bármikor felfújód­hatnak. (TASR) Lebuktak az orvhalászok Temes. Orvhalászokat fogtak hétfőn éjjel a privigyei járásbeli faluhoz közeli magántulajdonú halastónál. A három negyven év körüli helyi férfi több mint négyszáz pisztrángot fogott ki a tóból, s a 150 kilónyi, 15 ezer koronát érő zsákmánnyal ép­pen távozni akart, amikor a rendőrség lecsapott rájuk. A halak a tóba, halászaik őrizetbe kerültek. Mivel magántulaj­donban lévő halastóról van szó, valószínűleg nem orvhalá­szat, hanem lopás miatt indíta­nak eljárást ellenük. (TASR) A szállodák sem biztonságosak Pozsony. Tizenkilencezer dol­lárt loptak el a főváros egyik szállójában egy orosz férfitól. A szálló vendége nyitva hagyta szobája ajtaját. A történteket azonnal jelentette a rendőrség­nek, majd miután újra átkutat­ta a szobát, egy műanyag sza­tyorban 3500 dollár híján meg­találta a pénzt. Egy másik poszonyi hotel olasz vendégé­től digitális fényképezőgépét, pénztárcáját és iratait lopták el, összesen közel ötvenezer koro­na értékben. A feltört ajtót 18 ezerért hozatják rendbe, (t) Tolvaj örömlány Pozsony. Bankautomatából éppen pénzt kivevő férfira lett figyelmes hétfőn éjijei a Szép­lak utcán egy húsz éves pozso­nyi prostituált. Odalépett hoz­zá, és erotikus szolgálatokat kínált neki. A nő az „elcsábult” férfitől elorozta a pénzt, taxi­ba ugrott, amelyet azonban a közelben posztoló rendőrök hamarosan feltartóztattak. A nyomozók javasolják, hogy a „szarka" örömlányt vegyék vizsgálati fogságba. (TASR) Hat szem kendermag Galánta. Kábítószer előállítá­sának és tartásának alapos gyanújával eljárás indult egy 21 éves férfi ellen. A fiatalem­ber még tavaly Galántán 6 da­rab vadkendermagot vásárolt egy ismeretlen személytől. A magokból idén májusban négy növényt sikerült kinevel­nie, amiket később önként adott át az esetet vizsgáló rendőröknek. A vizsgálat eredményei szerint az alig egy kilogrammot nyomó éretlen növényekből 115 gramm szá­rított kábítószer készülhetett volna. A tettes akár öt évet is kaphat, (gl) Lábon lőtte magát egy rendőr Bajmóc. Szolgálati fegyvere tisztogatása közben lábon lőt­te magát egy helyi rendőr­tiszt. A 27 éves férfi negyven napon belül gyógyuló sérülé­seket szerzett. A rendőrség testi sértés gyanújával indí­tott eljárást. (SITA) Pozsony. A szlovákiai telepü­lések az oktatásügy terén tegnapig az összes delimitá- ciós jegyzőkönyvnek körül­belül csak a felét írták alá, azokat is sok esetben fenn­tartásokkal. ÚJ SZÓ-HÍR Michal Sykora, a Szlovákiai Váro­sok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke elmondta, tegna­pig a ZMOS 57 regionális társulása közül egy sem számolhatott be ar­ról, hogy az adott régióban min­V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Az idén október 8-10- én rendezik meg az Ipari Középis­kolában az immár hagyományos nyílt napokat. A három nap során a közelebbi és távolabbi környék alapiskoláinak végzős diákjait, azok tanárait, illetve szüleit vár­ják. „Szeretnénk, ha nemcsak azok jönnének, akik már eldöntötték, hogy iskolánkban szeretnék foly­tatni tanulmányaikat, hanem azok is, akik még bizonytalanok a pá­lyaválasztást illetően - mondta Vetter János igazgató. - Tanáraink részletes tájékoztatást nyújtanak az iskolánk kínálta lehetőségekről, a választható szakirányzatokról, tantermeink, műhelyeink felsze­reltségről, a kollégiumi elhelye­zésről. Az ipariról még mindig az az általánosan elterjedt nézet, hogy elsősorban gépészeket ké­peznek itt, pedig ez nem így van. A Vágsellye. Nagy erőkkel folyik a lakásépítés a járás; székhely Vágvecse városrészében. Decem­berig tető alá kell kerülnie annak a három tömbháznak, amelyben 96 városi bérlakás kap helyet. Július Morávek polgármestertől megtudtuk, hogy az építkezés anyagi oldala biztosítva van, a vá­ros 40 millió koronás hitelt kapott az Állami Lakásfejlesztési Alaptól, további 40 millió koronát vissza nem térítendő állami támogatás formájában sikerült megszerezni. A decemberig tető alá kerülő épü­letekben a belső munkálatok télen is folytatódhatnak, és a 2003 au­gusztusára tervezett átadási ha­dén településen aláírták a hatás­kör és az oktatásügyi vagyon átvé­telével kapcsolatos jegyzőkönyve­ket. Júliustól 3243 óvodának (kö­zel 150 ezer gyermek), 2406 alap­iskolának (610 ezer tanuló) és 197 művészeti alapiskolának váltak fenntartóivá az önkormányzatok. Bár az új tanév valamennyiben el­kezdődött, Sykora szerint sok he­lyen az épületek állagmegőrzése, karbantartása hamarosan égető gond lesz. Nagyok a fenntartással járó adósságok is és sok esetben rendezetlen a tulajdonjog. A járási és kerületi hivatalok a szeptember gépészet mellett a nálunk oktatott másik két szak a műszaki informa­tikai szolgáltatások és az elektro­technika. Az előbbi talán a közgaz­dasági irányzathoz áll a legköze­lebb, amelynek keretében például gazdasági földrajzot, idegen nyel­vű levelezést, gépírást tanulnak diákjaink. Az elektrotechnikán be­lül számítógépes hálózatok terve­zésére szakosodtunk. El szeret­nénk oszlatni azt a téves elképze­lést is, hogy a gépészet törvénysze­rűen valami olajos-piszkos szak­mát jelent. Két évvel ezelőtt vezet­tük be a grafikus rendszerek a gé­pészetben elnevezésű irányzatot, tehát diákjaink lényegében a szá­mítógépes tervezés alapjait sajátít­hatják el.” Az igazgató elmondása szerint több diák éppen a nyílt nap során változtatja meg elhatározá­sát a választott szakot illetően, mi­után megtapasztalta, hogy az egyes elnevezések mögött mi is táridő is jelentősen lerövidülhet. Vágvecsén a tömbházak szom­szédságában 17 önálló családi ház és további 79 lakás sorház formá­jában. A terület infrastruktúrája már elkészült, sőt néhol már az utakat építik. Az építkezés mint­egy 400 millió koronás beruhá­zást jelent, ami a Nyitrai kerület­ben a legnagyobb hasonló jellegű akció. Az önálló családi házak a parcellát megvásárló jövendő ház- tulajdonosok beruházásában é- pülnek. A sorházakban épülő la­kások olyan formán találnak gaz­dára, hogy a házak „durva” építé­sét az INVEST vállalat végzi, majd a félkész házakat kínálja eladásra a jövendő lakóknak. Értesüléseink szerint a 79 sorházas lakásból az 25-i határidőig azt sem ismertet­ték az önkormányzatokkal, hogy az egyes iskoláknak idén tételen­ként mennyi pénzt biztosítottak, ezért az önkormányzatoknak ne­hezebb lesz kialakítaniuk a jövő évi költségvetést. Egyelőre csak az oktatásügyi tárcától kaptak tájé­koztatást arról, hogy mekkora összeget kell elkülöníteniük az ok­tatásügyben dolgozók bérére. To­vábbi Sonyodalmat okoz, hogy bár az önkormányzatok megkapták a dotációkat, jegyzőkönyv nélkül nem tudják megítélni, elegendő-e a támogatás, (kár) rejlik tulajdonképpen. A szülőket talán az érdekli a legjobban, hogy végzősként miként tud majd elhe­lyezkedni gyermekük az ipariban szerzett érettségivel. Vetter János ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy diákjaik 70-80 százaléka egyetemen, főiskolán, vagy szako­sító továbbképzésen folytatja ta­nulmányait. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben megnőtt a gépészek iránti kereslet, elsősorban számító­géppel vezérelt szerszámgépkeze­lők iránt érdeklődnek az egyes cé­gek. Az Ipari Középiskola már négy éve együttműködik az érsekújvári Osram céggel, a harmadikos és ne­gyedikes diákok választható tan­tárgyként sajátítják el a vállalatnál megkövetelt specializációt. „Ah­hoz, hogy másokkal is hasonló együttműködés jöhessen létre, el­sősorban jól működő gazdaságra, prosperáló üzemekre lenne szük­ség” - mondta az igazgató. idén 12-t szeretnének felépíteni. Vágsellyén még októberben meg­kezdik egy további bérház építését, és ezzel együtt a városi önkor­mányzat mintegy 130 új bérlakást tud felkínálni az érdeklődőknek. A jövendő lakók „toborzásával” a ki­vitelező építővállalatot bízták meg, és már a lakások 80 százaléka le van foglalva. A leendő bérlőknek a építkezés költségeihez nem kell hozzájárulniuk, a teljes összeget majd lakbér formájában fizetik le 30 év alatt. Hogy egy átlagos lakás­ban mekkora lesz a lakbér, arra a polgármester nem tudott válaszol­ni, véleménye szerint az valószínű­leg eléggé magas lesz, de nem ki­mondottan piaci árak, hanem sza­bályozott lakbérek lesznek. ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Szlovákiában is szeretné megvetni a lábát a német Provertha Kft. A társaság tulajdo­nosa, Antal L. Szalay tegnap Páz­mány Péter polgármesterrel tár­gyalt az itteni lehetőségekről. A Philips, a Siemens és több autógyár fő alkatrészgyártója Németorszá­gon kívül már Sárváron és Kapuvá­ron nyitott üzemet, most a kedvező szlovákiai feltételeket szeretné. Szalay felkeresi Somorja és Bős polgármesterét is a lehetőségek Pozsony. Az eddigi 40 ezer helyett a decemberi helyhatósági választá­sok után Szlovákiában legfeljebb 25 ezer lesz a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek együttes száma - tette közzé teg­nap a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. Tavaly ugyanis módosult a községi önkormányzati törvény: a településeket lélekszám alapján csoportosították és meghatározták, hogy az egyes kategóriákon belül legalább hány képviselőt kell meg­választani, illetve legfeljebb meny­nyien lehetnek. A negyven főnél ki- sebb lélekszámú falvakban három képviselő választható meg, az 501­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Hanva. Az elmúlt hétvégén Tompa Mihály születésének 185. évfordu­lóján a Tompa Mihály Baráti Kör tudományos konferenciát rende­zett Hanván. A konferencia érde­kessége volt, hogy nemcsak a költő irodalmi tevékenységét, hanem lelkipásztori munkásságát is ele­mezte. Tompa életútját Békési Gá­bor, a miskolci Herman Ottó Mú­zeum irodalomtörténésze, a költői pályáját Mács József író, a lelki­pásztori tevékenységét pedig Darvasné Laczkó Gabriella sáros­pataki lelkész elemezte. A baráti ÚJ SZÓ-HÍR Tornaija. Gazdag program várja a Gömör szívében élőket és az oda­látogató vendégeket a hétvégén rendezendő városnapokon. A Fő téren felállított színpadon pénte­ken délelőtt kezdődnek az esemé­nyek a város iskolásainak műsorá­val. Lesz aszfaltrajzverseny, futó­verseny, fúvószenekari koncert és tűzijáték. A Zoltán kúria kertjében Kossuth Lajos születésének bicen- tenáriuma alkalmából emlékosz­lopot avatnak, és a szabadidőköz­pont nagytermében kiállítás nyílik Vágsellye. Egy holttest úszik a Vágban a vágsellyei híd alatt - je­lentette be egy telefonáló hétfőn délelőtt a rendőrségi hívószámán. A járókelő a hídon gyalogolva vette észre, hogy egy emberi testet sodor a víz. A rendőrség azonnal intézke­dett, és sikerült partra húzniuk a holttestet. A szerencsétlen egy hat­van év körüli nő, akinek személy- azonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani. Halálát valószínű­leg fulladás okozta, a helyszínelő orvos a testen nem talált külsérelmi nyomokat. Peter Dragún, a Vág­felkutatása céljából. A zöldmezős beruházás elindításához két hektár infrastruktúrával rendelkező terü­letre lenne szükség. Pázmánytól megtudtuk, a város vezetése már kijelölte a célnak megfelelő terüle­tet Dunaszerdahely közelében, és egy héten belül továbbítják az ár­ajánlatukat a német vállalkozónak. Ámennyiben a társaság meg tud egyezni valamely város vezetőivel, jövőre szeretné beindítani a terme­lést. Ha az együttműködés sikeres lesz, újabb 300-500 munkahely lé­tesülhet a járásban. (szp) 1000 főt számlálóakban 3-5, míg az 1001-3000 lakosú településeken 7- 9. Százezer lakos fölött pedig 23-41 képviselője lehet a testületnek. A helyi önkormányzati képviselők or­szágos összlétszáma durván 15 és 22 ezer között alakulhat. A 2918 polgármesterrel együtt a helyi ön- kormányzatokba választottak szá­ma körülbelül 18 ezer lesz, de meg­közelítheti akár a 25 ezret is. A polgármester-, illetve az önkor­mányzati képviselőjelöltek listáit legkésőbb október 12-ig kell leadni a községi és városi hivatalokban. A pártjelöltek és a fügetlenek eseté­ben is ez a határidő. Az önkor­mányzati választások december 6- 7-én lesznek, (kor, TASR) kör célja a Tompa kultusz újjáé­lesztése Hanván. Ehhez elsősor­ban a falu lakóit kell mozgósítani, ami nem lesz nehéz, hiszen a he­lyiek szükségét érzik annak, hogy a falu híres papköltőjének mára kissé feledésbe merült nevét, mun­kásságát ismét felelevenítsék. A baráti kör egy Tompa Mihály mun­kásságát kutató központ kialakítá­sát is tervezi, ahol a költő minden művét, kéziratainak másolatait, a róla szóló összes irodalmat kíván­ják összegyűjteni. Az 1996 óta mű­ködő baráti kör tevékenységének eredménye a parókián megnyitott emlékszoba, (szász) a helyi amatőr festők munkáiból. A városba várják az Újpest öregfi­úk csapatát, hogy a helybeli foci­csapat seniorjaival barátságos mérkőzésen csillogtassák meg tu­dásukat. Szombaton este a sza­badtéri színpadon nagyszabású program várja a közönséget. Teljes stábbal kivonul a Sláger Rádió Bu­meráng című műsora, ahol Boch- kor Gábor, Boros Lajos, Voga Pro­cesszor, Bryan, Márta néni, Rocker Zsolti és a helybeliek rádiósztárja Dubcsek szórakoztatja majd a né­zőket. Este a Republic együttes ad koncertet, (szász) sellyei Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának igazgatója szerint a legvalószínűbb ok az ön- gyilkosság, de pontosabb informá­ciókat a törvényszéki boncolás eredményei adhatnak. A nőnél egy szemüvegen kívül semmit nem ta­láltak, sem iratokat, sem búcsúle­velet. Csak annyit tudni, hogy ápolt, jól öltözött, őszülő hajú, hat­van év körüli nő volt, 160 cen­timéter magas, hatvan kilós. Rövid fekete bőrkabátot, fekete szoknyát és fekete bőrcipőt viselt. A rendőr­ség kéri a lakosságot, aki informáci­óval tud szolgálni, az jelentkezzen a 158-as telefonszámon, (gaál) Október 8-10-én nyílt napokat tartanak a komáromi Ipari Középiskolában Tisztázódhatnak a félreértések A leendő bérlőknek az építési költségekhez nem kell hozzájárulniuk Százharminc lakás épül Vágsellyén GAÁL LÁSZLÓ Október 12-ig kell leadni a jelöltek listáit Kevesebb helyi képviselő ÖSSZEFOGLALÓ Konferenciát tartottak Hanván a falu híres szülöttéről Tompa Mihályra emlékezett a baráti kör Péntek reggeltől szombat estig városnapok Tornaiján Boros, Bochkor, Dubcsek A 60 év körüli asszony valószínűleg öngyilkos lett Holttest a Vágban ÚJ SZÓ-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom