Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-11 / 237. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 11. Q Közélet Huszonöt éves együttműködés Somorja. Együttműködésük 25. évfordulóját ünnepelték tegnap a somorjai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet és a csurgói Nagyváthy János Középiskola tanárai és tanulói. A háromnapos sport- rendezvényen a diákok különböző atlétikai versenyszámokban mérhetik össze erejüket. A sportrendezvényeken kívül a két iskola tanárainak rendszeresen szerveznek tanulmány- utakat, a diákok pedig kéthetes szakmai gyakorlaton vehetnek részt, (szp) • Futás, főzés és tánc Nagykapos. A Vajáni Hőerőmű és a Nagykaposi Városi Hivatal verseny maratoni rendez október 13-án Nagykaposon. Reggel 9 órakor kezdődik a fő versenyszám, a futóverseny negyedik évfolyama. A futóversenyen férfiak, nők, serdülő fiúk és lányok indulnak. A versenyzők a hőerőmű bejáratánál rajtolnak, ahonnan Nagykaposra futnak, a táv 12 kilométer. Negyedszer rendezik meg a ha- lászléfőző-versenyt is. A szakácsok a polgármester díjáért küzdenek, főztjükből a közönség is kap kóstolót. Ugyancsak a polgármester serlegéért versengenek az Energosun Társastánc Klub ifjú versenyzői, (dv) Szakmai találkozó Abroncsosban Abroncsos. A Csemadok Nógrádi Területi Választmánya szakmai továbbképzést szervez holnap a civil szerveződések képviselői számára Abroncsosban. A résztvevők tájékoztatást kapnak a kulturális minisztérium idei pályázatairól, valamint a civil szerveződések és a megyei önkormányzat közötti kapcsolatokról, (szász) Keleten látták a tompái gyilkost Pozsony. A három gyilkosság elkövetésével gyanúsított 61 éves tompái Stefan Gémért már a Kassa-vidéki járásban is keresik. Egy lakos értesítette a rendőrséget, hogy Felsőkemencén (Vysná Kamenica) látta a körözöttet. A keresésbe 31 rendőrt vontak be, de nem jártak sikerrel. A 47 napja szökésben levő Gemer után magyar és cseh rendőrök is nyomoznak. A férfi augusztusban három embert lelőtt, kettőt pedig megsebesített. (TASR) Tetten érték a sápszedőket Ótura. Sápszedőket értek tetten a trencséni rendőrök. A két fiatalember azzal fenyegetett meg két másik fiatalt, hogy ha nem fizetnek, bajuk eshet. Az egyik zsaroló nem csak szóban, tettleg is rátámadt az egyik férfira, és 20 ezer koronát követelt tőle. A pénzt végül megkapta. Egy hónappal később már 25 ezret követeltek, októberben viszont a pénzátadásnál megjelentek a rendőrök. (SITA) Egy nő miatt ölt a hajléktalan Pozsony. Kiderült, hogy egy nő miatt ölték meg azt a hajléktalan férfit, akinek holttestét szerdán találták meg a Csalogányvölgyben. A gyanúsított az áldozat egyik sorstársa. A rendőrség megállapította, hogy a gyilkos azért támadott rá a 44 éves férfira, mert'azt hitte, az szemet vetett élettársára. Kőműveskalapáccsal ütötte agyon, majd megkötözte, és élettelen testét a közeli bokrokba vonszolta. (SITA) Az új tulajdonos egyik napról a másikra 1000-1200 koronával emelte a lakbért, aki nem ért egyet, akár 24 órán belül hajléktalanná válhat „Ha nem tetszik, keress másik lakást!” A falak penészesek, a padló nedves, a tető beázik, a pincében áll a víz. Októbertől ezekért a körülményekért 1200 koronával többet kell fizetniük a munkásszálló lakóinak. (Vas Gyula felvétele) Komárom. Októbertől 1200 koronával többet kell fizetniük a csődeljárás alatt álló, úgynevezett öreg hajógyár munkásszálóiban élőknek. V. KRASZNICA MELITTA A gyár tíz munkásszállóját tavasszal két pozsonyi székhelyű cég vásárolta meg. Közülük az egyik, a B Investment House (BIS) részvénytársaság 4 épületre vonatkozó tulajdonjogát szeptember 19-én jegyezték be a kataszteri hivatalban. Az új tulajdonos október hatodikén új bérleti szerződést küldött a lakóknak, amelyben az eddigi 2200 koronás lakbért 3400 koronára emelte. Ez, illetve a szerződés további pontjai óriási felháborodást váltottak ki a lakók körében, akik személyes találkozót kértek a társaság vezetőitől. Szerdán este Anton Bittner, a BIS ügyvivője egy őrző-védő kft. három tagjának kíséretében (!) jelent meg, hogy megindokolja a szerinte jogos lak- béremelést. Mint mondta, a több mint ezer koronás áremelést az épületek üzemeltetési költségeinek növekedése, az infláció és az új kormány beiktatása után várható további energiaár-emelés tette szükségessé. „Mi tulajdonképpen csak a valós költségekhez igazítottuk az árakat” - fejtegette. Tudni kell, hogy ezek a lakótömbök az ötvenes évek elején hajógyári munkásszállókként épültek, és tömbönként 24 darab, 28 négyzetméteres sejtből állnak. Műszaki állapotuk rendkívül rossz, esőzések idején a pincékben térdig áll a víz, a vízvezeték- és csatornahálózatuk lepusztult, a tető több helyen beázik, sok lakásban penészesek a falak és még sorolhatnánk. Konyha csak azokban a sejtekben van, ahová a lakók maguk beszerelték, mégpedig a vízvezetékkel együtt, hiszen vízcsap eredetileg csak a mosdóban volt. A lakók többsége egykori hajógyári munkás, sok közöttük a munkanélküli, a szociális segélyből élő több- gyerekes család. Sokuknak már az eddigi 2200 koronás lakbér - amelyhez még hozzájött a villany- és gázszámla - kifizetése is nagy nehézséget okozott, a plusz 1000-1200 koronát pedig irreálisnak találják. A bérleti szerződés csak három hónapra, mégpedig 2002. október 1- étől 2002. december 31-éig érvényes. A többi között az áll benne, hogy lakbérkésedelem esetén (maximum öt napos késést tolerál a tulajdonos a 15-ei határidőhöz képest) a büntetés nagysága megegyezik a lakbér teljes összegével. Ezzel kapcsolatban több lakó arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociális segélyt adott hó 20-a után kapják meg, tehát eleve nem tudják teljesíteni ezt a feltételt, és automatikusan számíthatnak a büntetésre. Anton Bittner ezt az egy érvet akceptálta, és ígéretet tett arra, hogy aki írásban bizonyítja állítását, később is befizetheti a lakbért. A szerződés arra is kitér, hogy aki nem fogadja el a benne foglalt feltételeket, azt 24 órán belül kilakoltatják. E fenyegetés hatására a legtöbben aláírták. Attól is félnek, hogyja- nuárban újabb áremeléssel rukkol elő a tulajdonos. Lapunk kérdésére, hogy ilyen kötelességek mellett a lakóknak egyáltalán vannak-e jogai is, Bitter úr azt a választ adta, hogy joguk van aláírni, illetve nem aláírni a szerződést. „Mi szolgáltatást nyújtunk, és azon az áron, amit meghatároztunk - mondta. - Nekünk ugyanis jogunk van a lakbérre, ennek fejében teljesítjük a tulajdonosi státusból adódó kötelességeinket. Tehát elvégezzük a karbantartást, megóvjuk az épületek állagát, biztosítjuk a szolgáltatásokat stb. Úgy látszik, a lakók nem tudatosítják eléggé, hogy ez szálló, nem lakás, tehát teljesen más a jogállásuk, mint a lakások bérlőinek. Elméletileg az is előfordulhat, hogy mi egy napra adunk számukra szerződést, mint például egy hotelszoba bérlése esetén. A szerződés két fél közti egyezség, ha aláírják, akceptálniuk kell a benne foglaltakat. Hiszen senki nem kényszeríti őket arra, hogy itt lakjanak, ha nem felel meg nekik az ár, máshol kell fedelet keresniük.” Az ügyvéd szerint a BIS által előterjesztett szerződés elsősorban is hiányos. Nem szerepel benne például, hogy az új tulajdonos mi alapján él tulajdonjogával, a lakók ugyanis semmiféle értesítést nem kaptak arról, hogy már megszűnt az előző, még a hajógyár csődbiztosával kötött szerződésük. Ugyancsak hiányzik belőle a szétírás, hogy mit is tartalmaz a 3400 koronás lakbér. Miközben ugyanis az ügyvezető állandóan szállodai szolgáltatásokra hivatkozik - ami ugye teljes körű ellátást feltételez -, esetünkben a lakók külön fizetik a villanyt és a gázt. Nem is beszélve arról, hogy a lakók pszichikai nyomás alatt - a kilakoltatás terhe mellett - írták alá a szerződést. Az ügyvéd tehát nem ismeri el szerződés érvényességét, és olyan szerződésjavaslatot készít elő, amely mindkét fél érdekeit szem előtt tartja. Amennyiben a tulajdonos nem hajlik a megegyezésre, bírósági úton kérik a szerződés semmissé nyilvánítását. „Mi nem akarunk ingyen itt lakni, hiszen természetes, hogy fizetni kell a szállásért, de reális árat - mondták a lakók. - Úgy érezzük, teljesen ki vagyunk szolgáltatva a tulajdonosnak, aki kénye-kedve szerint szabja meg az árat. Ha pedig felemeljük szavunkat, akkor ‘ha nem tetszik, mehetsz’ a válasz.” Tegnap megérkezett Pozsonyba az a két vak férfi, akik Szófiából Prágába kerekeznek Láthatatlan vonalak szimbóluma ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Egészségügyi Világ- szervezet szerint 180 millió embernek súlyos látáskárosodása van, 40 millióan pedig vakok. Az orvostudomány fejlődése ellenére számuk emelkedik, s egyre többen szorulnak segítségre. A hazai Vakok és Gyengénlátók Uniója az idei nemzetközi Fehér bot napján - október 15 - országos adomány- gyűjtést indít a hazai látáskárosultak megsegítésére. Ezen a napon az ország hetven városában több mint-500 önkéntes árulja majd a speciális fehér pasztellceruzát, a láthatatlan vonalak, a láthatatlan világ szimbólumát. „Csehországban harmadik éve vásárolható meg a fehér ceruza, 2000-ben több mint egymilliót, tavaly 4,6 millió koronát gyűjtöttek össze és fordíthattak a vakok beilleszkedéÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Losonc/Besztercebánya. „Besztercebánya megye fontos szerepet kaphat az euroatlanti csatlakozás folyamatában, ezt bizonyítja az is, hogy lengyelországi partnereink a mi segítségünkkel szeretnének magyarországi és horvátországi partnereket találni a közeljövőben” - nyilatkozta Csúsz Péter, a megyei parlament külügyi bizottságának elnöke. Csúsz részt vett a Balti-tenger menti Mazuri tartomány Olstin városában az európai uniós csatlakozást népszerűsítő program keretében rendezett nemzetközi konferencián. Lengyelországban 2003 májusában tartanak népszavazást az EU csatlakozásról. A rendezvényre a csatlakozásra váró állasének megkönnyítésére. Mi 50 ezer pasztell értékesítését vállaltuk, az irányár 20 korona, miközben hisszük, hogy akadnak bőkezűbb támogatóink is” - ismertette a gyűjtés hátterét Branislav Ma- mojka az unió elnöke. Az anyagiakat a fehér botra szoruló vakok kiképzésére kívánják fordítani, nemcsak térbeli tájékozódásuk feltételeinek javítására, hanem a Braille-írás és olvasás elsajátítására is. A Fehér bot napját követően a tudóvá banka, (Jesenského 2, Bratislava) számlaszámára 4030016212/3100 is lehet adakozni, november 30-ig. Hogy a vakok semmiben sem különböznek a látóktól, azt az a két bolgár vak férfi is bizonyítja, akik Szófiából Prágába kerekeznek, hogy ezzel is támogassák országuk NATO-tagságát. Kísérőikkel tandemen érkeztek meg tegnap Pornók képviselői közül azért hívták meg Besztercebánya megye képviselőit, mert a déli irányban kiépítendő kapcsolatok előkészítésében fontos szerep hárul rájuk. Mazuri megye képviselői a Besztercebánya és Nógrád megye között már jól működő kapcsolatok mintájára szeretnék kiszélesítni, és hasonló szintre emelni az együttműködést. Elsősorban ifjúsági rendezvényekre, gazdasági és kulturális programok közös megrendezésére, csereakciókra, idegenforgalmi és turisztikai tapasztalatcserére gondolnak. „Megtisztelő a lengyel partner felkérése, ezáltal a megye és az itt élő magyarság számára is sok közösen működtethető uniós program beindítására nyílik lehetőség”- nyilatkozta Csúsz Péter, (szász) zsonyba. Mint mondták, céljuk elérése érdekében hajlandók a mostoha októberi időben is lekerekezni a több mint 1300 kilométeres távot. „A dohányzásról és a bor- ivásról bárki le tud szokni, mi a nehezebb utat választottuk, nem mondtunk le káros szenvedélyeinkről, még ha így nehezebb taposni is a pedált” - mondta Vladislav Kacarski bolgár költő, a Prágába tartó csapat tagja. „A legnehezebb útszakaszt a magyar pusztán teljesítettük, ahol mintegy 100 kilométert erős ellenszélben tettünk meg.” A hideg idő legjobb ellenszere - Kacarski szerint - a bolgár bor, melyben egyik szponzoruknak köszönhetően nem szenvednek hiányt. Pozsonyban már jóval túl voltak az út felén, - több mint 950 kilométert tettek meg - prágai megérkezésüket október 14-re tervezik, (erf, lpj) Legalább 750 kilométernyi Úttalan utak keleten Kassa. A megye 2009 kilométernyi másod- és harmadosztályú állami közúthálózata hamarosan a megye fennhatósága alá kerül. A közlekedési minisztérium már az átadást készíti elő, a megye vezetése pedig az utak állapotáról tájékozódik. Rudolf Bauer megyeelnöktől megtudtuk, hogy több útszakaszt rendkívül rossz állapotban vesz át a másodfokú önkormányzat, legkevesebb 750 kilométeren azonnal el kellene kezdeni a felújítási munkálatokat. Ez óvatos számítások szerint is legalább 1,1 milliárd koronába kerülne. Az állami útkarbantartó vállalatra nem számíthatnak, mivel az autópálya-építések miatt e célra szánt összegnek csupán 4,5 százaléka jutott a kerületnek. A másod- és harmadosztályú közutak mentén összesen 680 híd is található, ezek szintén megyei fennhatóság alá kerülnek, (juk) ÖSSZEFOGLALÓ Vágsellye/Komárom. A város lakói második alkalommal kapcsolódtak be a Szlovák Televízió vándorserlegéért folyó jótékonysági úszóversenybe. Az 500-szor 100- as úszás szabályai szerint a rendezvénybe bekapcsolódó városokban legalább ötszáz lakosnak kell leúsznia 100 métert, stafétában. Vágsellyén reggel háromnegyed nyolckor kezdődött a staféta, és elsőként Botka Ferenc úszta le a százméteres távot. Az alpolgármester elmondta, reméli ezúttal sikerül elérni a 500-as részvételt, tavaly ugyanis „csak” 432-en kapcsolódtak be a rendezvénybe. A már rendszeresen október 10- én megrendezésre kerülő akcióba tavaly 19 város kapcsolódott be, és a bevételt már hagyományosan az egészségkárosult gyermekek megsegítésére fordítják. Komáromban háromszázan kapcsolódtak be a stafétaúszásba. A versenyt az alapiskolás diákok kezdték, őket a középiskolások követték. A stafétát végül a felnőttek vették át. Sportolók, vámtisztek, tűzoltók, katonák, hivatalnokok, bankárok, a hajógyár alkalmazottai úszták le a száz métert, hogy ezzel is hozzájáruljanak a beteg gyerekek életének javításához. A szervezők mindent elkövettek, hogy idén több embert vonjanak be a jótékonysági akcióba. Tavaly 501-en tették meg a távolt, a város 5100 koronát utalt át a számlára, ezzel országos viszonylatban Komárom városa a 15. helyen végzett, (gaál, TASR) Gyerekek, rendőrök, hivatalnokok egyaránt bekapcsolódtak a jótékonysági úszóversenybe. (TASR-felvétel) Dél felé kacsingat a Balti-tenger parti lengyel megye Együttműködés a Baltikumtól az Adriáig A versenybe több ezren kapcsolódtak be Jótékonysági stafétaúszás