Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-27 / 225. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 27. Sport Bajnokok Ligája: hengerelt az Arsenal Eindhovenben, a Rosenborg bánta a lyoni feltámadást Gálaelőadást tartott a Real Vieri (az előtérben) nem lőtt gólt az Inter-Ajax meccsen, de csapata így is legyűrte 1:0-ra a hollandusokat (TASR/EPA-felvétel) RÖVIDEN Letartóztatás szándékos gázolásért Minneapolis. Letartóztatták Randy Mösst, a Minnesota amerikaifutballistáját, mert szándékosan elgázolt egy rendőrt. A hivatalos jelentés szerint a játékos a behajtani tilos táblát figyelmen kívül hagyva akart bekanyarodni egy utcába, az éppen ott tartózkodó közlekedési rendőr - egy 27 éves nő - azonban eléállt, hogy ezt megakadályozza. Moss ugyan látta őt, de esze ágában sem volt megállni, ellenkezőleg, rálépett a gázra és elsodorta a rendfenntartót, aki szerencsére nem szenvedett komoly sérüléseket. A rendkívül tehetséges, ugyanakkor féktelen játékosnak nem ez volt az első kihágása. 1999-ben többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy leköpött egy bírót. (MTI) Visszahívják a menesztett edzőt Tripoli. A Líbiai Labdarúgó Szövetség úgy döntött: visszahívja a válogatott élére a múlt héten menesztett olasz edzőt, Franco Scogliót. - Visszavontuk szeptember 18-ai határozatunkat és azt szeretnénk, ha továbbra is Scoglio irányítaná a csapatot - nyilatkozott a szövetség egyik vezetője. Az előző héten szokatlan döntést hoztak Líbiában: a Kongó ellen 3:2-re megnyert Afrikai Nemzetek Kupája selejtező után elbocsátották a kapitányt, valamint teljes keretét és három klub futballistáival akarták pótolni a távozókat. (MTI) Vukicsevics eltiltása botrány miatt Limoges. A nemzetközi szövetség egy hónapra eltiltotta Ognjen Vukicseviset egy júniusi botrány miatt, amelynek még a Szolnok kosárlabdázójaként volt főszereplője. A nyáron a francia Limoges- hoz szerződött jugoszláv bedobót utolsó magyar bajnokiján, a Szombathely elleni meccsen kiállították verekedés miatt, de ő átöltözve a nézőtérről szidalmazta tovább a bírókat. Végül csak nagy nehezen tudták eltávolítani a lelátóról, s az MKOSZ 3 meccses eltiltással sújtotta. (MTI) Schalke: harmincezer klubtag Gelsenkirchen. A német labdarúgó Bundesligában szereplő Schalke 04 egy diáklány személyében már 30 ezredik pártoló tagját köszöntötte. A Bayern München mögött a legnagyobb rajongótáborral rendelkező gelsenkircheni klub bejegyzett híveinek száma 1989 óta az ötszörösére nőtt. A Schalke - amely a jelenlegi idényben az UEFA-Kupában is érdekelt - egyik tagságijának tulajdonosa II. János Pál pápa. (MTI) Klicskóék UNESCO nagykövetek lesznek Reseda. Az ukrán ökölvívó testvérek, Vlagyimir és Vitalij Klicsko hosszú távú megállapodást kötöttek az UNESCO-val, hogy a szervezet nagykövetei lesznek. A két nehézsúlyú profi bokszolónak egy speciális programot kell népszerűsítenie, amelyet 87 országban indítottak be. Vitalij, a WBO korábbi világbajnoka szerint az UNESCO a világ egyik legfantasztikusabb szervezete, mivel rengeteg emberen segít és éppen ezért öccsével nem mondhattak nemet a felkérésre. (MTI) SAKK Madrid/Dortmund/Liverpo- ol. A labdarúgó BL első csoportkörének 2. fordulójában a Real Madrid remekelt: a címvédő fantasztikus mérkőzésen lelépte a Gen- ket. Szintén fölényesen győzött Eindhovenben az Arsenal és a Lyon hazai pályán kiütötte a Rosenborgot. A Roma és a Liverpool ezúttal sem volt képes begyűjteni a három pontot. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az előző kiírásában az Arsenal hat idegenbeli mérkőzéséből ötöt elveszített, így a londoni gárda kicsit tartott az eindhoveni meccstől. Az Ágyúsok fanatikusainak magán a mérkőzésen már nem kellett sokat izgulniuk, hiszen mindössze 21 másodperc telt el, amikor a brazil Gil- berto Silva megszerezte számukra a vezetést. Ez volt a BL történetének leggyorsabb találata. A PSV-t egyáltalán nem sokkolta a bekapott gól, és heves rohamozásba kezdett, ám mindössze két érvénytelen találatig jutott. Az Arsenal kontrái már ekkor is veszélyesek voltak, a szünet után pedig már eredményesek is, és az angolok így egy igencsak meggyőző diadallal szakították meg idegenbeli nyeretlenségi sorozatukat. A vendégek hangulatát csak az rontotta el kissé, hogy Henry-t a hazai közönség végig rasszista kórusokkal gya- lázta. Az A-csoport másik találkozóján jól kezdett a Dortmund: Radet addig szerencsédenkedett a saját tizenhatosánál, amíg szerelték, és Koller közelről nem hibázott. A Borussia ezt követően érthetetlenül visszavett a tempóból, és hagyta érvényesülni az Auxerre-t. A franciák a kapu előtt azonban rendre a rossz megoldást választották. Az ebben a szezonban először pályára lépő brazü gólvágó Amoroso rögtön góllal bizonyította klasszisát, de a német drukkerek hiába gondolták, hogy eldőlt a meccs, mert a vendégek rögtön szépítettek, és így egészen az utolsó percig izgalmas volt a találkozó. A-CSOPORT: PSV Eindhoven-Arsenal 0:4 (0:1), Gilberto Süva (1.), Ljunberg (66.), Henry (81., 90.), 31 000 néző. Dortmund-Auxerre 2:1 (1:0), Koller (6.), Amoroso (78.), ill. Benjani (83.), 48 000 néző. 1. Arsenal 2 2 0 0 6:0 6 2. Dortmund 2 1 0 1 2:3 3 3. Auxerre 2 0 1 1 1:2 1 4. Eindhoven 2 0 1 1 0:4 1 Legközelebb - október 2.: Eindhoven-Dortmund, Auxerre-Arsenal. NÉPSZAVA „Elmondom a titkomat. Rengeteg rántott húst kell enni“ - árulja el Risztov Éva, miközben a hitelesség kedvéért éppen rántott húst falatozik sült krumplival kedvenc körúti pizzériájában. Ennyi persze valószínűleg nem elég a sikerhez, hiszen sokan sok bécsi szeletet, pulykamellet és miegymást gyűrtünk már le, mégsem nyertünk 17 évesen négy ezüstérmet a felnőtt úszó Európa-bajnokságon. A Budapesti Spartacus versenyzője viszont ezt tette július végén, augusztus elején Berlinben: 400 vegyesen, 400 és 800 gyorson, valamint 200 pillangón is második lett, emellett sorra döntötte az országos csúcsokat. Ennek dacára mindegyik sikerét külön tragédiaként élte meg. Szűk két hónap azonban elég volt hozzá, hogy az elért és (szerinte) elmaradt eredményekből egyaránt erőt merítsen, és akkora lendületet vegyen, hogy az minimum az athéni olimpiáig elvigye. A B-csoportban a Valencia magabiztos győzelmet aratott a Szpartak Moszkva otthonában. Az oroszokról egyre inkább úgy tűnik, hogy lefelé lógnak ki a BL-ből: a hispánok egyetlen percre sem engedték ki a kezükből a találkozó irányítását. A spanyolok ezzel a diadallal fél lábbal már a következő körben vannak, a Liverpool azonban egyre rosszabb helyzetbe kerül, mivel a Vörösök nem tudták legyőzni hazai pályán a Baselt. Pedig nagy angol rohamokkal indult a meccs, és a cseh Müan Baros révén vezetést szereztek. A svájciak azonban, amint kijöttek a szorításból, egyenlíteni tudtak, és innentől kezdve az egyik félpályát akár ki is adhatták volna. A hazaiak fölénye sokszor már nyomasztó volt, a folyamatos egykapuzás azonban a heroikusán védekező svájciak miatt nem vezetett eredményre. B-CSOPORT: Szp. Moszkva-Valen- cia 0:3 (0:1), Angulo (5.), Mista (71.), Sanchez (84.), 15 000 néző. Liverpool-Basel 1:1 (1:1), Baros (34.), ill. Rossi (42.), 37 364 néző. 1. Valencia 2 2 0 0 5:0 6 2. Basel 2 1 1 0 3:1 4 3. Liverpool 2 0 1 1 1:3 1 4. Szpartak 2 0 0 2 0:5 0 Legközelebb - október 2.: Liverpo- ol-Szpartak Moszkva, Valencia- Basel. Az eltelt idő mennyit szépített a berlini szereplésén? Most már boldog vagyok, hogy így alakult, de azt továbbra is kudarcként élem meg, hogy nem sikerült aranyérmet nyernem, mert ez volt a célom. Feldolgoztam, ami történt, már nem foglalkozom vele. A világversenyre készülő úszók általában refrénszerűen nyilatkozzak, hogy az időeredményük a fontos, az a lényeg, hogy megjavítsák az egyéni rekordjukat, és akkor már elégedettek lesznek. Ön Berlinben napi rendszerességgel faragta a magyar csúcsokat, mégsem boldogította... Nézzük meg, mit becsülnek az emberek! Nem az időeredményeket, hanem a győzelmeket. Ez nálunk különösen jellemző. Nem tudom, miért alakult így, de ha nincs aranyérem, el van veszve az ország. Csak úszásban ennyire maximalista, vagy akkor is, ha a strandon társasjátékozik? Anyukám beszélt pszichológusokA C csoportban a Real Madridtól még úgy is sima győzelmet várt mindenki, hogy nem csak Ronaldo, de Zidane és Makelele is hiányzott a királyi gárdából. A meccs igazi főszereplője Luis Figo volt, aki Zidane távollétében a Real vezéregyéniségeként futballozott, mindenütt jelen volt, és pazarul fogta össze a gárdát. A Genk majd egy félidőn keresztül állta a sarat, ám amikor roppant balszerencsés módon bekapta az első gólt, a belga csapat összeomlott. Miközben a Real kitömte a Genket, addig a csoport másik meccsén az athéni nézők egyeden gólt sem láthattak. A Farkasoknál Totti még mindig nem játszhatott, Limának és Batistutának viszont már lejárt az eltiltása, és így mindketten a kezdő csapatban kaptak helyet. A római együttesen azonban ez sem segített túl sokat, az olaszok toC-csoport: Real-Genk 6:0 (2:0), Zokora (44. - öngól), Salgado (45.), Figo (55. - 11-esből), Guti (65.), Celades (74.), Raul (76.), 60 000 néző. AEK Athén-Roma 0:0, 12 500 néző. 1. Real 2 2 0 0 9:0 6 2. AEK Athén 2 0 2 0 0:0 2 3. AS Roma 2 0 1 1 0:3 1 4. Genk 2 0 1 1 0:6 1 Legközelebb - október 2.: AEK At- hén-Real Madrid, Genk-Roma. kai, akik azt mondták, minden sportágban ennyire eltökélt lennék. Na jó, sakkban nem, de például fociban is maximalista vagyok. Szeret futballozni is? Annyi elég, hogy 213-at tudok de- kázni? Sok is, de térjünk vissza az úszáshoz! Azt tartják önről, ha reggel beküldenék a medencébe, edzői felügyelet nélkül is erejét megfeszítve úszna. így van? Jobb, ha ezt nem én mondom magamról. De az biztos, hogy én soha nem „uszikálok“, ha nincs meg a szintem, el is sírom magam. Nekem az edzés is verseny. A pályafutására az egész családja rátette az életét. Ezt áldozatnak tartja vagy természetesnek? Amikor Budapestre jöttünk anyuval, azt mondták a szüleim, egy évet kapok a bizonyításra, és ha nem élek vele, hazamegyünk. Éltem vele. A régi csapatomból pedig már amúgy is kilógtam, több vábbra sem tudtak kilábalni krízisükből, bár a döntetlent azért megérdemelték az esetenként túlságosan is óvatos AEK ellen. A Lyon drukkerei meglehetősen elégedetlenek voltak csapatukkal, ami persze érthető azok után, hogy csapatuk egy hét alatt három vereséget szenvedett az elmúlt napokban. A focisták is nagyon fogadkoztak, és a lyoni düh áldozata a Rosenborg lett, a norvégokat alaposan Jdtömték a Gerland-stadionban. A játéknap rangadójára Müánóbam került sor, ahol az 1972-es BEK- döntő ismétlődött meg az Internazi- onale és az Ajax között. Az Ajax szokásához híven nem állt be bekkelni, hanem nagyon is bátran futballozott, aminek köszönhetően a találkozó meglehetősen élvezetes volt annak ellenére, hogy sokáig nem született gól. (sr,o, n) D-CSOPORT: Inter-Ajax 1:0 (0:0), Crespo (74.), 45 780 néző. Lyon-Rosenborg 5:0 (4:0), Carrie- re (6.), Vairelles (25., 45.), S. Anderson (35.), Luyindula (76.), 37 505 néző. 1. Inter 2 1 1 0 3:2 4 2. Lyon 2 1 0 1 6:2 3 3. Ajax 2 1 0 1 2:2 3 4. Rosenborg 2 0 1 1 2:7 1 Legközelebb - október 2.: In- ter-Lyon, Rosenborg-Ajax. (sr) irigyem lett, őket nem sajnáltam otthagyni. Mit felelne arra, ha holnap valaki Risztov Éva remek eredményeit megkérdőjelezné? Elmondom a titkomat. Rengeteg rántott húst kell enni. És aki engem vádol, az megnézheti, hogy az én fejlődésem folyamatos. Ha a jó tündér most előre garantálná, hogy az athéni olimpián, Berlinhez hasonlóan négy ezüstöt nyer majd, elfogadná vagy visszautasítaná az ajánlatot? Nem hiszek a tündérekben. Magamban és a munkában bízom, ez hozhatja meg az eredményt. Ez a logikus válasz, nem? Athénnél messzebb még végképp ne merészkedjünk, de arra gondolt már, üyen „mindent vagy semmit“ alapon meddig lehet úszni vagy akár bármit is művelni? Ez az eredményektől függ. Attól, hogy jönnek vagy elmaradnak. Például, hogy hányadik leszek az olimpián. Első vagy huszonhatodik. DELMÁR GÁBOR Változatos programja volt a Chess Classic elnevezésű gyorsverseny fesztiválnak Mainzban: nyolc játsz- más páros mérkőzés a hivatalos világbajnok Ruszlan Ponomarjov és a volt világbajnok Visvanatan Anand között, egy további párosmeccs a volt női vüágbajnok Alekszandra Kosztenjuk és a hazai Elisabeth Pähtz között, továbbá egy 500 résztvevős nyílt torna (a moldáviai Viktor Bologan győzött) s végül egy Fischer-ödet alapján rendezett verseny, amelyen kisorsolták a bábok kezdőállását, egyébként a játszmák a rendes sakkszabályok szerint folytak. Itt az orosz Peter Svidler bizonyult a legjobbnak. A mostani és az exvilágbajnok mérkőzése csak az utolsó fordulóban dőlt el, amelyben Anand izgalmas játszmában győzött Ponomarjov ellen és így 4 és fél - 3 és fél arányban ő lett a nyertes. íme a döntő játszma: Elfogadott vezércsel Világos: Anand - Sötét: Ponomarjov l.d4 d5 2c4 dxc4 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fxc4 c5 6.0-0 a6 7.a4 Hc6 8.Ve2 Fe7 9.Bdl 0-0 10.dxc5 Vc7 ll.b3 Fxc5 12.Fb2 b6 (12...e5 13.Hc3 e4 14.Hg5 Fd6 15.Hd5 Hxd5 16.Bxd5 után világos jobban állt, Kramnyik- Szadvakasov, Astana 2001) 13.Hbd2 Fb7 14.Bacl Hb4 15.Hg5 Ve7 16.Hdf3 h6 17.Hh3 Bfd8 18.HÍ4 Bxdl+ 19.Bxdl Bd8 20.Bxd8+ Vxd8 21.He5 Hbd5 22.Hh5 Fe7 (egyszerűbb volt 22.. .Hxh5 23.Vxh5 Ve7 egyenlő játékkal) 23.H3 Vc7 (23...HC7! 24.e4 Hb4 25.Hxf7!? (merész kettős tisztáldozat, a győztes elemzése szerint a korrekt folytatás 25.VÍ3! volt) 25.. .Kxf7 26.Hxg7 (amit adnak, általában el kell fogadni, pl....Kxg7 27.Kh8! 28.Vg6 e5 29.Vxh6+ Hh7 30.Vg6 Vd8 31.Fg8ü Fxe4! 32.Fxe5+ Hf6 33.Vxe4 Vxg8 34.Fxf6+ Fxf6 35.Vxb4 Anand szerint tisztázatlan állással. Sötét nem fogadta el a második áldozatot és ez nem fizetődön ki számára!) 26.. .Fc8? 27.HÍ5! b5!? (27...VÍ4 28. Hxe7 Kxe7 29.g3 és vflágos állása megér egy tisztet!) 28.axb5 axb5 29. Hxe7 (jobb 29.e5! bxc4 30. Hxh6+ Kg6 31.exf6 Fxf6 32.Ve4+ Kxh6 33.Fxf6) 29...Kxe7? (29...bxc4!) 30.Fxb5 Vc2 31.Fa3! Vc3 (31...Vxb3 32.Vd3! 32.Vc4 Val+ 33.Kh2 Vxa3 34.Vxc8 Va5 (34...Vxb3 35.e5 Hbd5 36.exf6+ Hxf6 37.VC7+ Kf8 38.Fc4!) 35.Vc5+ Kd8 (természetesen 35.. .Kf7?-re Fe8+) 36.Vd6+ Kc8 37.Vxe6 Kb8 38.Fc4 Vc7+ 39.e5 He4 40.F4 Hd2 41.Vxh6 Hxc4 42.VÍ8+ Ka7 43.Vxb4 Hb6 44.e6 Hc8 45.Vd4+ Kb8 46.Ve5 és sötét & A A A ÍL 'ér A A A i A A A S a W * feladta. 2297 sz. fejtörő Waldemar Mázul (1997) Vüágos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Vüágos: Kf7, Ve8, Bdl, Hb5 és d7, Fa4, gy:a2, c2, c3 és d6 (10 báb). Sötét: Kc4, Vei, Bbl, Hfl, Fd2, gy:b2, c5, c6, e4 és f2 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2294, 2295 és a 2296 sz. fejtörőkkel együtt - október 14. BAJNOKOK LIGÁJA-EREDMÉNYEK, TÁBLÁZATOK Risztov Éva soha nem „uszikál", ha nincs meg a szintje, el is sírja magát, neki az edzés is verseny Tizenhét évesen az „aranykor“ küszöbén