Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-26 / 224. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 26 KOMMENTÁR Maratoni menetelés SIDÓ H. ZOLTÁN Gyakorlatilag minden elemző már közvetlenül a szlovákiai parla­menti választások végeredményének közzététele után sietve leszö­gezte: a jobboldali színezetű négypárti kormánykoalíció ütőképe­sebb lesz, mint az eddigi. A megközelítőleg azonos elveket valló pártok alkotta négyes fogat tehát a korábbinál gyorsabban hajtja végre azokat a gazdasági reformokat, amelyek elengedhetetlenek az ország pénzügyi helyzetének rendbetétele, az európai uniós csatlakozás és a szociális ellátó rendszerek korszerűsítése érdeké­ben. Határozottan biztató fejlemény, hogy ismét egy Vladimír Meciar nélküli kabinet áll fel, ám a kedvező választási eredmények okozta eufória elükével rövidesen kiderülhet, hogy a vártnál hosz- szabb és rögösebb út vezet a viszonylagos jólét, a nagyobb foglal­koztatottság, a magasabb bérek irányába. A kilencvenes évek sze­métkupacát négy év alatt nagyrészt eltakarító Dzurinda-kormány mostantól kezdve arra kényszerül, hogy lendületesebb növekedési pályára állítsa az országot. Vajon milyen esélyek kecsegtetnek? Az ország vonzóbbá válása, nagyobb nyitottsága ellenére valószínűleg még két évtized múltán is hasonló problémákkal fogunk küszköd­ni, mint napjainkban. Azaz marad a fékezőleg ható magas munka- nélküliség, az alacsony nyugdíj és a nyugati szinthez képest szim­bolikus fizetés. A mérvadó Közéleti Kérdések Intézete által kidol­gozott és a kormány elé került, Szlovákia 2020-ig tartó fejlődésten­denciáit felvázoló jelentésből kiviláglik: még 18 év múlva is 12-13 százalékos munkanélküliséggel, hiányt halmozó állami költségve­téssel fogunk küszködni, és a reálbérek csupán 2010 tájékán érik el az 1989-ben egyszer már tapasztalt szintet. Vagyis úgy tűnik, van ugyan fény az alagút végén, azonban a képzeletbeli alagút olyan hosszú, hogy alig lesz erőnk kikászálódni belőle. A közép-európai országokra jellemző szorongatott helyzetről van szó, amely arról szól, hogy vagy végigmegyünk a takarékossági csomagokkal tarkí­tott rögös úton, vagy struccpolitikát folytatva csupán elodázzuk, magunk előtt görgetjük a problémákat. A most körvonalazódó új kabinetnek várhatóan meg lesz hozzá a bátorsága, hogy az eseten­ként népszerűtlen intézkedések árán is, de a korábbi kényszerpá­lyáról letérítve a szerény jólét és a tartós növekedés irányába állítsa az ország szekerét. Ez a maximum és egyben minimum is, amely Mikulás Dzurinda második maratoni futásától elvárható. JEGYZET Egy kis melegség JUHASZ KATALIN Hideg van. A pattintott kőkor­szak embere ilyenkor fogta a ro­zsét, alágyújtott, és közelebb húzódott a tűzhöz. Ma már nem ilyen egyszerű az élet, legalább­is a tömbházi ember (homo dobozusz) szemszögéből nézve a kilátások meglehetősen ború­sak. Meg kell várnia, amíg a mindenható hőszolgáltató is úgy találja, elég hideg van, és lassan elkezdi adagolni a hőt a fűtőtestekbe. Az ember regge­lente reménykedve tapogatja a radiátort, tekergeti a hőcsapot, és legtöbbször a langymelegért is hálás. A kassai homo dobozuszok szeptember 16-án kapták az első dózist, ha nem is tűzforró, de azért kézzel érzé­kelhető melegségű párát küld­tek nekik „odafentről”. Ez törté­nelmi gesztusnak számít, a leg­idősebbek sem emlékeznek ilyen korai temperálásra. Mert­hogy így hívják szaknyelven a langyosítást. Nem forró még a helyzet, de már történik valami. Ha például kint tizenöt fok van, a hőszolgáltató 35 fokra melegí­ti a fűtőtesteket. A zokni már megszárad reggelre, és nem kell többé „kinyitni a gázcsapot”, ha fázik a tömbházlakó. A gáztűz­helyt egyébként egyre többen becézik kandallónak, ami csak első hallásra tűnik abszurd megnevezésnek. A temperálás okán érzett nagy örömüket leg­többen megosztják ismerőseik­kel, barátaikkal, a dicsekvőbbek cikket is írnak róla, és ilyenkor szokott kiderülni, hogy nem mindenütt egyformán melegek a bordák. Ahol a házkezelőség elfelejtette kinyitni a szelepeket, nem biztosított szabad utat a melegnek, ott bizony vacognak a lakók. Kassán egy-egy zárva felejtett szelep akár 600 háztar­tás lakóinak életét is megkese­rítheti. Ez a dolog az idősebbek szerint évente visszatérő téma, az illetékesek sem saját, sem pe­dig a szomszéd kárán nem ta­nulnak. Ha a telefont nem talál­ták volna fel, és a lakók tűrőké­pessége akkora lenne, mint a pattintott kőkorszak emberéé, bizonyosan megvárnák az első jégcsapokat. FINANCIAL TIMES Meggyőző brit érvek A brit kormánynak az iraki fe­nyegetésről nyilvánosságra ho­zott dokumentumai meggyőző érvekkel támasztják alá, hogy Szaddám Húszéin nem adta fel tiltott fegyverek kifejlesztésére irányuló törekvéseit; ugyanak­kor nem szolgálnak cáfolhatat­lan bizonyítékkal arra, hogy azonnali katonai akcióra lenne szükség - írta a Financial Ti­mes. A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásának szer­kesztőségi cikke szerint a régóta várt dokumentumok nem te­kinthetők a megerősített feltar­tóztatás politikája ellen szóló erős érvnek sem. Legfontosabb hatásuk talán az lehet, hogy még jobban kidomborítják egy olyan ENSZ-határozat megho­zatalának a szükségességét, amely erélyes ellenőrzéseket ír elő, és új intézkedéseket helyez kilátásba az iraki rezsimnek évi 3 milliárd dollár jövedelmet ho­zó illegális kereskedelem meg­fékezésére. „A Tony Blair brit kormányfő által bemutatott dosszié az iraki atomfenyege­tésről Szaddám vegyi és biológi­ai fegyvereire, valamint nagy hatótávolságú rakétáira helyezi át a hangsúlyt” - fűzi hozzá a lap. Szerinte az iraki atomké­pességekről adott értékelése kö­zelebb áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Inté­zetének közelmúltbeli független elemzéséhez, mint azokhoz a vészharangokat kongató szóla­mokhoz, amelyek Londonból és Washingtonból időről időre fel- hangzanak. A dokumentumok kiemelik, hogy Iraknak „akár 20” darab al-Huszein típusú, ve­gyi és biológiai robbanótöltetek célba juttatására alkalmas raké­tája is lehet; 650 kilométeres hatótávolságukkal Ciprust és Iz­raelt is fenyegethetik. TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Az Ágoston András vezette Vajda sági Magyar Demokrata Párt sze rint a kedvezménytörvény már be töltötte hivatását, és a párt meg nyugvással veszi tudomásul, hog} a magyar kormány nem mondoti le a jogszabály lényegi elemeiről, < magyarigazolványról és a határ módosítás nélküli nemzeti integ rációra való törekvésről. Az újvidé ki Magyar Szó idézi a VMDP állás foglalását, amely szerint a ma gyarigazolvány érzékelhetővé tét te a magyarok tömegei számán „az együvé tartozás felemelő érzé sét és visszafordíthatatlanná a Kár pát-medencében élő magyarok ha tármódosítás nélküli nemzeti in tegrációjának folyamatait”. A pán szerint a támogatások rendszere < magyarigazolványtól részben vág} egészen függetlenül is érvényesít hető. A VMDP úgy látja, hogy „in dokolatlan lenne egyoldalú enged ményeket tenni bizonyos ingatla nők ügyében, vagy kötelezettségei vállalni például a magyar parla ment összetételére vonatkozóan,: megbolygatni a bevett képviselet rendszer intézményeit’’. Amerikai-német kapcsolatok: Schröder kancellár jobban teszi, ha néhány hónapig nem utazik Washingtonba- Vigyázz, drágám, vizslat a Big Mother. Nem szeretném, ha meglátna és árulkodna a feleségemnek! (Lehoczki István karikatúrája) Uganda szintjére „emelkedhet” Az elmúlt hetek történései alapján mindenki számára szembetűnő volt az Egyesült Államok és Németország kapcsolatainak drámai meg­romlása (sőt, egyes nem hi­vatalos források szerint az újraválasztott német kancel­lárjobban teszi, ha néhány hónapig nem is utazik az USA-ba). ONDREJCSÁK RÓBERT A második világháborút követően az Egyesült Államok volt a legna­gyobb támogatója Németország gazdasági újjáépítésének - lásd a Marshall-tervet -, továbbá politikai és katonai integrálásának a nyuga­ti világba. A hidegháború alatt Wa­shington nagy jelentőséget tulajdo­nított a németekkel meglevő kap­csolatának (lásd például Kennedy elnök beszédét: „Ich bin ein Berli­ner...”), hiszen Nyugat-Németor- szág volt a legfontosabb frontál­lama a Szovjetunióval folytatott globális küzdelemnek. A nyugati német állam számára pedig egy­szerűen létfontosságúak voltak az USA-val fennálló kapcsolatok (a németek két legfontosabb szövet­ségese a második világháború után minden tekintetben az Egyesült Ál­lamok és Franciaország volt), mert a német földön állomásozó ameri­kai hadsereg volt a legfőbb garan­tálója az NSZK védelmének. A hi­degháború lezárultával és Német­ország újraegyesítésével az egye­Még a „törpe” szó is rendkívül túlértékeltnek fog tűnni. sült Németország súlya Európában tovább nőtt. Bár már a 90-es évek legelején érezhető volt némi hang­súlyeltolódás az amerikai diplomá­ciában és stratégiai tervezésben Európa felől a csendes-óceáni tér­ség javára, ezért Európa szerepé­nek csökkenésével párhuzamosan Németország szerepe is apadni kezdett, ezt a jelenséget néhány évig még eltakarta a német egyesí­tést követő eufória. Ennek megfele­lően az amerikai diplomácia nem volt híján optimizmusnak a Néme­tországgal fennálló kapcsolatok­ban. Bush elnök (a jelenlegi elnök apja) még a kilencvenes évek leg­elején arról beszélt, hogy Washing­ton azt szeretné, ha Németország az Egyesült Államok „partnere len­ne a vezetésben”. Az amerikai kon­cepció alapja az volt, hogy az egye­sült Németország képes és hajlan­dó lesz arra, hogy bizonyos terhe­ket levegyen az USA válláról. En­nek alapján az USA mint az egyet­len globális hatalom megosztotta volna a felelősség (és természete­sen a befolyás) egy részét Néme­tországgal, amelynek az európai „ügyek” és problémák megoldásá­ban kellett volna vezető szerepet játszani. Az amerikaiak terve azon­ban nem valósult meg, aminek több oka is volt. Az egyesítést köve­tő néhány évben a németek energi­ái szinte teljesen le voltak kötve a keleti országrész „megemésztésé­vel”. Ezenkívül szinte rögtön az egyesítés után megkezdődtek a tár­gyalások a maastrichti szerződés előkészítéséről, amely nagymér­tékben változtatta meg az európai integráció menetét, ezért sokkal inkább Európa felé terelte a néme­tek figyelmét az USA-val fennálló kapcsolatoktól. A harmadik és leg­fontosabb ok pedig, hogy a néme­tek maguk sem akarták, hogy be­töltsék az amerikaiak által felaján­lott szerepet, és nem is lettek volna képesek erre. Ahhoz ugyanis, hogy képesek legyenek az európai prob­lémák, konfliktusok legalább rész­leges megoldására - ilyen lett vol­na az elmúlt évtizedben Bosznia- Hercegovina vagy Koszovó -, szük­ség lenne valamilyen átfogó kon­cepcióra és eszközökre, amelyek­kel azt a gyakorlatban is érvényesí­teni lehet, a diplomáciai közbelé­péstől egészen a széles körű kato­nai akcióig. Erre azonban Német­ország az elmúlt évtizedben képte­len volt és jelenleg is az (feltétlenül meg kell jegyezni azt is, hogy Nagy-Britannia és Franciaország sem nézte volna jó szemmel, ha Németország ilyen megkülönböz­tetett pozícióra tesz szert a wa­shingtoni diplomáciában: a britek a „különleges kapcsolataikat” fél­tették Washingtonnal, a franciák európai befolyásukat). Emiatt ter­mészetesen Washingtonban is gyorsan „ejtették” id. Bush koncep­cióját. Valószínű, hogy a szociáldemokra­ta győzelem után ez a helyzet illet­ve állapot nem fog lényegesen megváltozni. Ezzel kapcsolatban rendkívül találó volt a The Times megjegyzése Schröder győzelme után, hogy bár Németországot je­lenleg gyakran emlegetik úgy, mint gazdasági óriást, de katonai törpét, ha az új kormány folytatja eddigi külpolitikai és biztonságpolitikai irányvonalát, a jövőben Németor­szág nemzetközi helyzetének, és befolyásának meghatározására még a „törpe” szó is rendkívül túl­értékeltnek fog tűnni (gazdasági ereje pedig hamarosan kifullad). Schröder kancellár gyakorlatilag feláldozta az amerikai-német kap­csolatokat annak érdekében, hogy megnyerje a választásokat. Termé­szetesen nem az a probléma, hogy eltérő véleményen volt, mint Wa­shington. Az azonban már elvárha­tó lett volna egy olyan országtól, amely az Egyesült Államokat tartja legfőbb biztonságpolitikai szövet­ségesének, hogy legalább minimá­lis szolidaritást vállaljon az USA- val és az ország vezetőjétől, hogy választási kampányát ne az antiamerikanizmusra építse. Itt el­sősorban az Amerika-ellenes reto­rika módosításáról, illetve ha az ENSZ hozzájárul (bár sok amerikai szövetségesnek ez sem szükséges), legalább légtérhasználatról és a né­met földön levő amerikai katonai támaszpontok használatáról lenne szó (enyhe iróniával azt is lehetne mondani, hogy Németország sok­Megosztotta volna a fe­lelősség egy részét Né­metországgal. kai többre úgy sem képes). A Né­metországtól elvárható lépések so­rában pedig már megemlíteni is fö­lösleges, hogy azért nem helyénva­ló Adolf Hitlert és az amerikai el­nököt egy szinten emlegetni (mint azt a német igazságügy-miniszter tette), attól függetlenül, hogy ki ül az elnöki székben és egyetértenek- e a külpolitikájával. Az amerikai külpolitika széles körű német kriti- zálása azért sem a legtaktikusabb lépés, mert szeptember 11-e óta az amerikaiak minden szövetségesü­ket, baráti vagy ellenséges országot aszerint ítélnek meg, hogyan viszo­nyulnak az új globális amerikai külpolitikai irányvonalhoz, a terro­ristaellenes lépésekhez. Ezenkívül természetes, hogy az exponáltabb régiókban fekvő országoknak min­dig megnő a súlyuk, Európa pedig nem tartozik ezek közé a régiók kö­zé (ami kétségkívül óriási szeren­cse). Ezért az öreg kontinens szere­pe jelenleg az amerikai külpolitiká­ban amúgy is'drámaian csökken, így az lenne a legcélszerűbb, ha a: európai hatalmak saját képessége ik és lehetőségeik növeléséve igyekeznének ellensúlyozni ezt < folyamatot és így megakadályozn a még nagyobb arányú súly- és be folyásvesztést. Jelenleg így jár e főleg Nagy-Britannia, de Francia ország is, igaz, mindketten a sajá elképzeléseik alapján, más-má: módszerekkel. Németország ese tében viszont semmi nyoma nine: annak, hogy szeretnék megállítan az ország befolyásának és szerepé nek gyors csökkenését. Ezenkívü azzal, hogy ennyire eltérő állás pontot foglaltak el nemcsak a: Egyesült Államoktól, hanem a töb bi európai tagországtól is, lerom bolták még azt a kevés eredmény is, amelyet az európaiak eddig el értek a közös európai kül- és biz tonságpolitika felépítésében, s na gyón világosan rámutattak annal drámai hiányosságaira (vagyi; hogy de facto nem létezik). Ennél következtében pedig Németorszá; nemcsak az Egyesült Államoktó szigetelődik el, hanem legfőbb eu rópai szövetségeseitől is. Nyilván való, hogy egy gazdaságilag ennyi re nyitott, Európa közepében fék vő, demográfiailag és gazdasági lag erős ország legalapvetőbl nemzeti érdekeivel ellentétes len ne, ha a jelenlegi külpolitika irányvonal folytatódna, mert ez a: út a teljes elszigetelődéshez és i befolyás radikális elvesztéséhe: vezet. Ez pedig egész Európa szá mára rossz hír lenne. A terroriz mus elleni harc földrajzi realitásai nak és Németország szerény ké pességeinek „köszönhetően” Bér lin már most is kevésbé fontos a: Egyesült Államoknak, mint példá ul Pakisztán. Ha Berlin nem módo sít radikálisan álláspontján, hama rosan megcélozhatja - természete sen túlzással élve - Uganda befő lyását a washingtoni külpolitikára Persona non grata Washingtonban (Reuters-fotc

Next

/
Oldalképek
Tartalom