Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-23 / 221. szám, hétfő
El VÁLASZTÁSOK ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 23. Szlovákia új parlamentje Képviselők száma az egyes pártok frakcióiban Duka Zólyomi Árpád 36 ezer preferenciaszavazattal jutott be a parlamentbe Húsz magyar képviselő Decemberig várhat a holland Nagyszombat. Nem engedtek szavazni egy holland állampolgárságú férfit Nagyszombatban, hiába hivatkozott arra, hogy már a tavalyi megyei ön- kormányzati választásokon gond nélkül leadta voksát. A járási választási bizottság közölte: a méltadankodó holland férfinek Szlovákiában van az állandó lakhelye, így a megyei és a helyi önkormányzati választásokon igen, a parlamenti választásokon azonban nem vehet részt. (TASR) Ibrahim Maiga, az elsőválasztó Eperjes. „Alaposan letolok mindenkit, ha nem úgy viselkedtek majd, ahogy elvárom”- üzente Ibrahim Maiga az általa választott pártnak. A színes bőrű művész is most volt elsőválasztó, hiszen csak nemrég kapott szlovák állampolgárságot. Maiga bevallotta, már eddig is eljárt a pártok nagygyűléseire, azt mondogatta a polgároknak, szavazzanak jól helyette is. (TASR) Most először élhetett állam- polgári jogával (TASR) Nem szavazhatott pártpólóban Igló. Hazaküldték átöltözni az egyik választót, aki az egyik párt lógójával díszített pólóban érkezett egy zsigrai Cigiói járás) választóhelyiségbe. A bizottság elnöke úgy ítélte meg, a kampánycsönd idején pártpropagandának minősül az ilyen öltözék. A férfi csak azután választhatott, hogy másodszorra már „pártsemleges” öltözékben jelent meg. (SITA) Ezúttal tévedett Bozita Bozita. A Losonci járás települése arról híres, hogy az ottani választók döntése rendre tükrözi az országos eredményeket. Idén azonban másként történt. A faluban az SDKÚ nyert 16,2 százalékkal, Dzurinda pártja országos viszonylatban viszont csak második lett. A lakosok (6,7 százalékkal) bejuttatták volna a törvényhozásba Gasparovic mozgalmát, a HZD-t is. „Nem tudom, ezek után megbízható mutató lesz-e a község” - nyilatkozta Stanislav Jacmeník polgármester. (SITA) Vasil Bil'ak is választott Pozsony. Egészségügyi problémái ellenére Vasil Bil’ak, az egykori Csehszlovákia magas rangú pártpolitikusa is leadta voksát szombaton. A 85 éves Bil’ak állítja, a múltban is mindig szabadon választott, mert a szocializmus korszakát szabad érának tartja. Egy nappal korábban egyébként ugyanabban a választási helyiségben adta le voksát veje, a szlovák kommunisták jelenlegi vezére, Jozef Sevc is. (TASR) Pozsony. Húsztagú lesz a Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti frakciója. Az MKP színeiben idén öttel több képviselő foglalhat helyet a törvényhozásban, mint négy évvel ezelőtt. JUHÁSZ LÁSZLÓ A hétvégi parlamenti választásokon a negyedik legjobb eredményt elérő MKP választási listájáról húsz képviselőjelölt jutott be a törvényhozásba. A szlovákiai választások történetében először fordult elő, hogy a választók preferenciaszavazataikkal (vagyis a „kariká- zással”) egyébként nem befutó helyről bejuttattak valakit a parlamentbe: az eredetileg a 26. helyen induló Duka Zólyomi Árpád nem hivatalos forrásból származó értesüléseink szerint 36 432 szavazatot szerezve mandátumhoz jutott. Összehasonlításképpen, a négy évvel ezelőtt országos méretű egyéni kampányt folytató Petőcz Kálmán meg sem közelítette a bejutásához akkor szükséges több, mint 30 ezer preferenciaszavazatot. Idén a jelölteknek az MKP-ra leadott összes voks közül 32 ezer „karikát” kellett volna szerezniük ahhoz, hogy a listán előre ugorjának. Ez azonban csak Duka Zólyominak sikerült. Az MKP-lista első 20 helyén a következő nevek szerepelnek: Bugár Béla, Csáky Pál, Bárdos Gyula, Duka Zólyomi Árpád, Gyurovszky László, Farkas Pál, Szigeti László, Köteles László, A. Nagy László, Duray Miklós, Komlósy Zsolt, Be- rényi József, Bastrnák Tibor, Miklós László, Farkas Iván, Harna IstPozsony. Pontadan választási előrejelzések jellemezték a két közvélemény-kutató ügynökség választások alatti felméréseinek eredményét. A legnagyobb tévedéseket a Smer választási eredményével kapcsolatban a Szlovák Rádió közvélemény-kutató intézetének (OMV) „sikerült” elkövetnie, amely végleges előrejelzésében Robert Fico pártját a második helyen látta 15,1 százalékkal, mindössze 1,2 százalékponttal lemaradva az első helyre került HZDS mögött. A legnagyobb, százalékban mérhető tévedés szintén az OMV nevéhez fűződik: felmérése 3,2 százalékponttal rosszabb eredményt jósolt Vladimír Meciar pártjának a választás végeredményéhez képest. Az első öt párt sorrendjét a két exit poll felméván, Albert Sándor, Bauer Edit, Gál Gábor és Hamerlik Richárd. Ők tehát biztosan beülhetnek a képviselői padsorokba. Ugyan még nem tudni, hány minisztériumot hoznak létre, az azonban valószínű, hogy - ha a magyar párt az új kormány tagja lesz - az MKP feltehetően 4 miniszteri és 3- 4 államtitkári posztot kap a koalíciós szerződés alapján. Ez azt jelend, hogy (ha a választási listán szereplő első húsz képviselőjelölt közül kerülnek ki a miniszterek és az államtitkárok) az ő helyüket 7-8 pótképviselő foglalja el. így a felsoroltakon kívül a lista 21. helyétől számítva a parlamentbe kerülhet rést végző közvélemény-kutató közül az egyik sem találta el - az OMV az SDKU-t csak a harmadik helyre jósolta, az MVK pedig a KDH és az ANO helyezését cserélte fel. Az MKP-t mindkét ügynökség alulbecsülte: az MVK 1,06, az OMV 1,56 százalékponttal jósolt kevesebbet a pártnak a szavazó helységből kilépő voksolók megkérdezése alapján. Ennél is rosszabb eredményeket kapunk azonban, ha az utolsó közzétett felméréseket hasonlítjuk össze a választások eredményével: szeptember elején még szinte valamennyien 5 százalék feletti eredményt jósoltak Ivan Gasparovic pártjának, az SDKÚ támogatottságát pedig 6-7 százalékkal alacsonyabbra saccolták a párt választásokon elért eredményéhez képest, (lpj) Dolník Erzsébet, Sárközy Klára, Ladányi Lajos, Szigeti János, Pásztor István, de akár Kvarda József, Juhász György vagy Keszegh Pál is. Az MKP 1998-ban 15 mandátumot szerzett a parlamentben, most 20 képviselője lehet. Vladimír Meciar néppártja, a HZDS színeiben négy évvel ezelőtt 43-an kerültek a törvényhozásba, idén csak 36-an. Az 1998-ban összeállt ötpárti SDK akkor 42 képviselővel kezdte, az utódpárt SDKÚ-nak most 28 képviselője lesz. Az eddig a parlamentben tevékenykedő pártok közül három (az SDL, az SOP és az SNS) egyáltalán nem jutott be a törvényhozásba. Preferenciaszavazatok Felesleges és drága dolog lcarikázni? Pozsony. A választási törvény hiányosságaira figyelmeztetett ismét a Polgári Szem (Obcianske Oko) non-profit szervezet. „Például az előző parlamenti választásokon a szavazók fele kihasználta a lehetőséget, ám egyetlen jelöltet sem tudtak karikázással bejuttatni a parlamentbe” - fogalmazott a szervezet igazgatója. Marián Gabriel szerint ez a módszer csupán a közvélemény-kutatás drága formája. „A másik probléma, hogy a pártok támogatottságáról készült felméréseket a választások előtt két héttel már tilos nyilvánosságra hozni” - mondta. (SITA) MEGKÉRDEZTÜK Duka Zólyomi Árpádot, a Magyar Koalíció Pártja elnökhelyettesét Történelmi sikert ért el nemcsak pártja, hanem személyesen ön is. Ön az eddigi egyetlen magyar képviselő, aki nem bejutó pozícióból preferenciaszavazatokkal mégis képviselő lesz. Öröm számomra, hogy az MKP választói úgy gondolták, ott a helyem a parlamentben, és sokan karikázták a sorszámomat. Ez olyan bizalmi tőkét jelent, amivel komoly eredményeket tudunk majd felmutatni, és ami kötelez is. Köszönet minden MKP-szavazónak, és hálás vagyok szimpatizánsaimnak azért, hogy felismerték, a listánkon szereplő sorrendbe igenis van beleszólásuk, (-rn-) Alulbecsülték a Magyar Koalíció Pártja teljesítményét Tévedtek az előrejelzések ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Köszönöm mindenkinek! (Somogyi Tibor felvétele) JÁRÁSI EREDMÉNYEK Szenei járás Szavazásra jogosultak: 40 882 Érvényes szavazatok: 29 406 1. MKP 25,94 % 2. SDKÚ 20,06% 3. HZDS 13,36% Vágsellyei járás Szavazásra jogosultak: 41 845 Érvényes szavazatok: 28 322 1. MKP 41,09 % 2. SDKÚ 11,66% 3. HZDS 11,50% Galántai járás Szavazásra jogosultak: 73 659 Érvényes szavazatok: 51 384 1. MKP 42,90% 2. HZDS 13,33% 3. SMER 10,20% Dunaszerdahelyi járás Szavazásra jogosultak: 88 121 Érvényes szavazatok: 65 110 1. MKP 86,18 % 2. SDKÚ 3,96% 3. Smer 1,82 % Komáromi járás Szavazásra jogosultak: 85 632 Érvényes szavazatok: 58 722 1. MKP 74,63 % 2. SDKÚ 4,98% 3. HZDS 4,31% Érsekújvári járás Szavazásra jogosultak: nincs adat Érvényes szavazatok: 85 748 1. MKP 43,08 % 2. HZDS 14,5% 3. SMER 10,06% Lévai járás Szavazásra jogosultak: 94 403 Érvényes szavazatok: 66 100 1. MKP 31,55 % 2. HZDS 13,37% 3. SMER 12,31% Pozsony Szavazásra jogosultak: 367 674 Érvényes szavazatok: 263 767 1. SDKÚ 35,90% 2. HZDS 12,34% 3. Smer 11,74% 6. MKP 5,7 % Nagykürtösi járás Szavazásra jogosultak: 35 364 Érvényes szavazatok: 24 337 1. MKP 31,17 % 2. HZDS 14,60% 3. Smer 11,41 % Losonci járás Szavazásra jogosultak: 57 407 Érvényes szavazatok: 37 529 1. MKP 29,19 % 2. HZDS 12,43% 3. SDKÚ 11,33% Rimaszombati járás Szavazásra jogosultak: 62 376 Érvényes szavazatok: 41 311 1. MKP 36,97 % 2. Smer 11,00% 3. HZDS 8,34% Rozsnyói járás Szavazásra jogosultak: 47 083 Érvényes szavazatok: 31 994 1. MKP 36,91 % 2. Smer 10,21 % 3. HZDS 9,51% Kassa-vidéki járás Szavazásra jogosultak: 78 865 Érvényes szavazatok: 52 444 1. MKP 20,15 % 2. SDKÚ 14,88% 3. HZDS 11,63% Tőketerebesi járás Szavazásra jogosultak: 77 920 Érvényes szavazatok: 48 801 1. MKP 29,41 % 2. HZDS 12,37% 3. Smer 11,29% Nagymihályi járás Szavazásra jogosultak: 82 081 Érvényes szavazatok: 51147 1. HZDS 18,87% 2. Smer 14,09 % 3. MKP 12,38 % Kassa Szavazásra jogosultak: 188 532 Érvényes szavazatok: 125 670 1. SDKÚ 27,10% 2. ANO 13,80 % 3. Smer 13,31 % 4. MKP 7,8 % A gazdasági élet szereplői elégedettek az eredménnyel Erősödni fog a korona ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A pénzpiac már a parlamenti választások előtt bízott a reformpárti erők győzelmében: a szlovák korona a múlt hét elején ugyan 43,17 korona/euróról 43,43 korona/euróig süllyedt, azonban csütörtökön 25 fillért, pénteken pedig további 10 fillért erősödve 43,10 korona/euró szinten állapodott meg. Elemzők szerint a gazdasági szereplők szempontjából jó végeredmény láttán a korona tovább izmosodhat, s néhány napon belül elérheti akár a 42,50 korona/euró kurzust is. „A jobboldali kabinet megőrzi a reformok folyamatosságát, ez pedig növeli a szlovák korona, továbbá az államkötvények vonzerejét” - vélekedett Ján Tóth, az ING bank elemzője. Juraj Kotian, a Szlovák Takarékpénztár analitikusa úgy látja, a külföldi befektetők pozitívan értékelik a választások végeredményét, a kormány homogenitása, a koalíciót alkotó pártok átláthatósága pedig gyorsabb reformokat eredményez. Pavol Ondriska, a Slávia Capital analitikusa máris a küszöbön álló feladatokra figyelmeztet: sürgősen, az életszínvonalra negatív hatást gyakorló gazdasági döntéseket kell meghozni, ezért fontos, hogy az új kormányt alkotó pártok ne a népszerűségi indexszel, hanem a halaszthatatlan reformokkal törődjenek. Boris Somorovsky, a Tatra banka szakértője ehhez any- nyit fűzött hozzá, hogy a választások eredményeként ugrásszerűen megnőtt az esélye Szlovákia euroatianti szervezetekhez, elsősorban a NATO-hoz történő csatlakozásának, ami ugyancsak erősíti a korona pozícióját, (shz, t, s) Az Új Szó kiadója is megtartotta a maga választását Lapolvasói „parlament” ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A szavazatok 30,9 százalékával Mikulás Dzurinda pártja, az SDKÚ nyerte a Petit Press kiadónál megjelenő Új Szó, Sme, Práca és Rofnícke noviny napi-, illetve a Vasárnap és Domino Fórum, TV OKO hetilapok, illetve a Korzár regionális lapok közös „választását”. Szavazni sms-ben és e- mailben lehetett. A Kereszténydemokrata Mozgalom 18,6, a Magyar Koalíció Pártja 12,4, a Demokrata Párt 12, az SDA 6,6 százalékkal jutott az olvasói „parla mentbe” (A felmérés akkor készült, amikor a Demokrata Pári még nem lépett vissza.) A valóságban legtámogatottabb HZDS itl csak három százalékot szerzett. Á Sme internetes portálja, a Sme online külön „választásain” szintén az SDKÚ győzött. Az Új Szó olvasóinak „választását’ az MKP nyerte.