Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-19 / 218. szám, csütörtök

FI Közélet I ŰJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 1 Könnyű hajléktalanná válni. Ezt megerősítheti az a 63 éves kassai asszony is, aki néhány napja a szabad ég alatt őrzi tulajdonát. Saját bevallása szerint önhibáján kívül került szorult helyzetbe; háromszobás lakását kisebbre cserélte, de abból is kitették. Most mindig másnál húzza meg magát, közben albérletet keres. (TASR-felvétel) A Rimaszombati járásban mintegy 100 hajléktalan van, de csak 30 számára van hely Lassan telnek a szállók Október 14-ig lehet jelentkezni az egyetemi felkészítőre A legjobbaknak ingyen ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kitelepítettek találkozója Dél-Komárom. A Kecskés László Társaság szeptember 21-én rendezi meg Dél-Ko- máromban a felvidéki kitele­pítettek első országos találko­zóját. A rendezvény délelőtt 10 órakor a református temp­lomban megtartott ökumeni­kus istentisztelettel kezdődik. A szervezők azt szeretnék, hogy mindazok, akik még nem mondhatták el sérelmei­ket,'élettörténetüket, vessék azt papírra, és ők megőrzik visszaemlékezéseit az utókor számára. Külön megbeszélés­re hívják az egykori szekeres­gazdák leszármazottjait, ke­resik a tárgyi emlékeket, és fel szeretnék eleveníteni a ve­lük kapcsolatok hagyomá­nyokat. (vkm) Alkoholt követelt a zsaroló Vágbeszterce. Fél liter citro­mos fernetet követelt egy ve­le egyidős fiútól egy 17 éves helyi fiatalember. Kiszemelt áldozatát azzal fenyegette meg, hogy ráuszítja a kutyá­ját, ha nem engedelmeske­dik. Követelte, senkinek se áruljon el semmit, mert úgy megveri, hogy kórházba ke­rül és még tízezer koronát is „kiszed belőle”. A fiú elment a fernetért, közben azonban értesítette a rendőrséget, így mikor átadta az alkoholt, a zsarolót azonnal őrizetbe vették. Az illető szabadlábon védekezhet. (TASR) Ismerősét zaklatta egy tanonc Nagykürtös. Kiskorú szexu­ális zaklatásával vádolnak egy 17 éves tanoncot, aki idén márciusban és április­ban legalább kétszer közö­sült egy 14 éves alapiskolás lánnyal. A fiatalkorú fiút azért vonják büntetőjogilag is felelősségre, mert a lányt ismeri és tudta, hogy még kiskorú. (SITA) A luxusautók a legkapósabbak Nyitra. A Nyitrai kerületben a luxusautók vannak a leg­nagyobb veszélyben. A tolva­jok ugyanis a drágább ko­csikra „hajtanak”, ezeket va­lószínűleg megrendelésre lopják el. Idén a kerületben 277 autót loptak el. A legme­nőbb típusok az Audi, Volks­wagen Passat, Skoda Octavia. (TASR) Kitoloncolják a csempészeket Pozsony. Két moldáviai ál­lampolgár szerdára virradóra 133 karton ukrán cigarettát akart átcsempészni a szlovák­ukrán zöldhatáron. A mosta­nival együtt idén már hat ha­sonló kísérletet hiúsítottak meg, s több mint 1200 karton cigarettát foglaltak le. A most „lefüleld’ két férfi kitolonco­lásáról a szlovák és az ukrán szervek tárgyalni fognak, ha azonban nem utasíthatók ki, az illegális bevándorlók gálszécsi gyűjtőtáborába ke­rülnek. (TASR) Lelopták ujjairól a gyűrűket Aranyosmarót. Rablással vádolnak egy 62 éves nemcicei férfit, aki a saját ko­csijában veszekedni kezdett egy 61 éves nővel, majd erő­szakkal négy aranygyűrűt vett le annak ujjairól, illetve eltulajdonított tőle ezer ko­ronát. A hölgy kára tizenegy- ezer korona. (SITA) Rimaszombat. A hűvösre for­duló idő lassan az ideiglenes szállókba kényszeríti a haj­léktalanokat. A Rimaszom­bati járásban a járási székhe­lyen és Klenócon összesen 30 hely áll az otthontalanok rendelkezésére, akiknek szá­ma fokozatosan gyarapodik. Pontos nyilvántartást nem vezetnek a hajléktalanokról, becslések szerint számuk kö­zelít a százhoz. SZÁSZI ZOLTÁN Mindannyian szociális segélyből élnek, egy havi bevételük a szociá­lis segély fele, azaz 1745 korona. Ebből kell megoldaniuk az élelme­zést és a ruházkodást. Sokuk alkal­mi munkákat vállal. Nyáron az építőipari és a mezőgazdasági idénymunkák, a piaci rakodó munka jelent némi jövedelemki­JUHÁSZ KATALIN Kassa. A város vezetése régóta ve­vőt keres utolsó számottevő tulaj­donára, egy 19,3 ezer hektáros er­dőterületre. Legkevesebb 660 milli­ót szeremének kapni érte, eddig azonban egyetlen érdeklődő sem ajánlott ennyit. Mivel a pénzből Kassa 1,6 milliárdos adósságait kel­lene részben rendezni, a legújabb kiírás alapján a vezetést már bármi­lyen megoldás érdekli, a bérbe adás is. A héten osztrák érdeklődőkkel tárgyalt az „erdőbizottság”, mely­nek vezetője elmondta, eddig nem sokra jutottak a potenciális bérlők­kel. Az osztrák állami fafeldolgozó vállalat 50 évre szeremé bérbe ven­Komárom. Nyilvános vitafórumra invitálta a város és a környék asz- szonyait, lányait, illetve a politikai pártok képviselőit az Urobme TO! formabontó női mozgalom. A moz­galom céljai között szerepel a nők társadalmi helyzetének megszilár­dítása, a közügyek iránti érdeklődé­sük felkeltése és a parlamenti vá­lasztásokon való részvételi arány növelése. Elvira Chadimová, a moz­galom egyik alapítója bevezetőjé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők a mai napig hátrányos meg­különböztetésben részesülnek a fi­zetések terén: kerestük a férfiak ke­egészítést. Helena Vargová, a Ri­maszombati Járási Hivatal egyik vezetője szerint ennyi pénzből nem lehet megélni, ezért nagyon magas az ún. megélhetési bűnözés aránya. A hajléktalanok gondozása eddig a járási hivatal felügyelete alá tarto­zott, július 1-től azonban már me­gyei jogkör. A rimaszombati haj­léktalanotthonban 20 férfi számá­ra van hely. Aki szeretne bejutni, annak ezt kérvényeznie kell. Ha megkapja a beutalót, egy hónapos próbaidőre bekerülhet a szállóba, ahol alkalmazkodni kell a benti rendszabályokhoz, tilos az alko­holfogyasztás és el kell viselni a kényszerű együttlétet más hasonló sorsúval. A rászorulónak egy hó­nap után kérnie kell a benntartóz- kodás meghosszabbítását. A rimaszombati intézmény a város tulajdonában van, működtetésé­nek anyagi feltételei biztosítottak, a jogkörök átadásakor a szükséges ni a területet, ám kevesebbet kínál­nak érte, mint amennyit a kassaiak kapni szeretnének. Boris Farkasov- sky szerint a versenykiírás, változta­tásra szorul, illetve az eredeti felté­teleket módosítani kell. A döntés a főpolgármester kezében van, egy­előre nem tudni, elfogadja-e a bi­zottság javaslatát. Az erdő-ügy több, mint egy éve húzódik. Kassa vezetése tavaly az államtól kapott egy 580 millió koronás rendkívüli hitelt, azzal a feltétellel, hogy a vá­ros két milliárdról 1,2 milliárdra csökkenti adósságállományát. Ha az erdőket mégiscsak sikerülne 660 millióért eladni, az Első Kommuná­lis Bank is megnyugodna, hiszen ők 700 milliós hitellel szállnak be az resetének mindössze 74 százaléka. Még a költségvetési szervezetekben is érződik a különbség, itt főleg a mozgó bér odaítélése során kerül­nek hátrább a sorban. „Mi nem ki­váltságokat akarunk, hanem esély- egyenlőséget” - hangzott el többfé­le megfogalmazásban is a vitafóru­mon. A mozgalom aktivistái arra is rámutattak, hogy a politikai pártok programjaiban kevés szó esik a nők és a család szerepéről, problémái­ról, és ha meg is említik azokat, ál­talában a konstatálások szintjén maradnak. A nők kevésbé szólhat­nak bele a törvényalkotásba, és a 150 tagú parlamentben is arányta­lanul kevesen vannak. Legalább 50 pénzeszközöket is a megye rendel­kezésre bocsátotta a járás. A klenóci intézményben hat férfi és négy nő számára van hely. A körül­mények nem fényűzőek, de a nor­mális emberi élet minden feltétele adva van. „A rászorulók körét is­merjük, sokan visszatérnek, van olyan bentlakó, akinek háromha­vonta hosszabbítottuk meg az en­gedélyét, ő már lassan három éve a klenóci otthon lakója” - mondta Helena Vargová és hozzátette: „Ezeknek az embereknek néha még okmányaik sincsenek. Sok­szor mi intéztük el, hogy új sze­mélyazonossági igazolványt, társa­dalombiztosítási kártyát, segélyjo­gosultságot igazoló okiratokat kap­janak.” A hajléktalanszállókban a nyár fo­lyamán több üres hely van, ősszel fokozatosan megtelnek, télen pe­dig teltház van, de egy helyet min­dig fenntartunk végszükség eseté­re, tájékoztatott Helena Vargová. átalakítási folyamatba. Értesülése­ink szerint az osztrákokkal folyta­tott tárgyalás azért futott zátonyra, mert a vállalat nem volt hajlandó 200 millió koronás előleget letenni az asztalra. Farkasovsky ezt nem erősítette meg, ám annyit „beis­mert”, hogy a város helyzetén na­gyot lendítene egy, a szerződés alá­írásakor átvett 200-300 milliós elő­leg. Úgy tűnik, a bizottság nem tud­ja betartani ígéretét, mely szerint még az önkormányzati választások előtt pontot tesznek az ügy végére. A héten történtek ellenére nem zár­ják ki annak lehetőségét, hogy még­iscsak sikerül megegyezni az oszt­rákokkal, ám a kapu más érdeklő­dők előtt is nyitva áll. női képviselőnek kellene lennie a parlamentben, hogy véleményfor­máló erővé válhassanak. A vitafel­szólalásokban szó esett a bölcső­dék, illetve ahhoz hasonló intéz­mények szükségességéről, a nők karrierépítési lehetőségeiről. To­vábbá arról, hogy a gondolkodás- mód és a hozzáállás megváltozásá­hoz lenne szükség ahhoz, hogy va­lódi esélyegyenlőség alakuljon ki férfiak és nők között. „Mi nők is hi­básak vagyunk - mondta az egyik hozzászóló -, a saját passzivitá­sunk, tétlenségünk emeli ki a férfi­akat, mi állítjuk őket piedesztálra. Nekünk kell jobban akarnunk, hogy ez ne így legyen.” (vkm) Komárom. Az idén második alka­lommal indít országszerte egyete­mi felkészítő tanfolyamokat a Se- lye János Egyetemért Alapítvány. „Kassától Pozsonyig közel har­minc városban folyik majd a felké­szítés, mégpedig matematikából, történelemből és közgazdaságtan­ból” - mondta Sztankay Viola, az alapítvány tanulmányi osztályá­nak vezetője. Ezekre a tanfolya­mokra elsősorban azokat az idei tanávben érettségiző középiskolá­sokat várják, akik a Komáromban működő Budapesti Közgazdaság- tudományi és Államigazgatási Egyetem, vagy a budapesti Műsza­ki és Gazdaságtudományi Egye­tem székhelyen kívüli képzésére szeretnének jelentkezni. De nem kizáró tényező az sem, ha valaki más egyetemen akarja folytatni tanulmányait. A tanfolyam díja 1900 korona és 40 órát foglal ma­gában. Az érdeklődők részére szakirodalmat, példatárakat is biztosítanak, ezek az egyes cso­portokat vezető tanároknál, illet­ve Komáromban, az egyetemi köz­pont könyvtárában lehet megvá­ÚJ SZÓ-HÍR Párkány. Egy éve, október 11-én avatták fel és adták át a forgalom­nak az újjáépített, Párkányt és Esz­tergomot összekötő Mária Valéria hidat, és hagyományteremtő szán­dékkal idén - a jövő héten - első íz­ben rendezik meg a Hídünnepet. „Célunk, hogy az újjáépített híd megünneplése kapcsán a két szom­szédos testvérváros együtt tiszteleg­jen mindazok előtt, akiknek az 1895-ben épült, többször lerom­bolt, majd 57 évnyi hullámsír után újjászületett dunai átkelő köszönhe­tő. Célunk, hogy a híd mint összekö­tő kapocs közelebb hozza egymás­Léva. A fennállásának 75. évfordu­lóját ünneplő Barsi Múzeum sikere­sen működik együtt több magyaror­szági tudományos intézménnyel, sőt számos kiállításra és rendez­vényre anyagi támogatást is kapott Budapestről. Ján Dano igazgató el­mondta, a most látható Kitten­Nyitra. Közös régiófejlesztési ter­vet készít elő a Nyitrai, Nagyszom­bati és Trencséni kerület. A terve­zet októberben készül el, és ha a három kerület meríteni szeretne az Európai Unió strukturális alap­jaiból, az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A térségben a Kassa. A U. S. Steel 18 alkalma­zottjától vált meg azután, hogy a belső vizsgálatok során kiderült, lopták az üzemanyagot. Az ellen­őrök áprilisban észleltek hiányt az üzemanyagkészletekben, ekkor kezdték az ügy vizsgálatát. Az al­kalmazottak közül 85-en kevered­tek gyanúba, végül 20 dolgozóra tudták rábizonyítani a visszaélést. Tizennyolcat elbocsátottak, kettő ellen még folyik a vizsgálat. Az amerikai befektető elkötelezte ma­sárolni. „Elsősorban a középisk lai tanárokra támaszkodunk, mi den iskolában van egy-egy oly: pedagógus, aki felkarolja az el készítőre jelentkező diákokat” mondta Sztankay Viola. A felkészítő tanfolyamok - am: dani felvételihez hasonlóan - ; itteni gimnáziumi tananyag épülnek. Elvégzésüket követően diákok próbatesztet írnak, haso ló feladatokkal, mint amilyené kel a felvételi során találkozn; majd. Fabó Mária, az egyeter központ rendezvényirodáján: vezetője szerint bizonyára komo motivációt jelent majd a résztv vők számára, hogy a probates legsikeresebb megoldói vissz kapják a tanfolyam díját, vagyis: 1900 koronát. Tavaly több mint 336 diák ve részt a felkészítőkön. A budapes Közgazdaságtudományi és Állar igazgatási Egyetem komáror képzésére felvételt nyert 262 dir közül 168-an abszolválták ezek a tanfolyamokat. Az idén októbi 14-éig lehet jelentkezni a felkész tőkre, bővebb információt a 035 7903 011-es telefonszámon ka] hatnak az érdeklődők, (vkm) hoz a magyar és szlovák embereke hogy a közös haza, Európa gondol; tiságának jegyében ünnepeljenek helybeliek és az idelátogató vendi gek” - tájékoztatta lapunkat Gul> István, az Esztergom Város Polgá mesteri Kabinetének sajtóreferens' Szeptember 27-29-e között nép- < könnyűzenei koncertekre, fotókiá lításra, nemzetközi folklórtalálki zóra, borversenyre, focitornára, ki lönböző gyermekműsorokra ken sor, de lesz hídfutás, lovagitoma-b< mutató, vásár, táncmulatság is, sí tűzijátékra is számíthatnak az é deklődők. A Hídünnep mindé programja és rendezvénye ingyeni sen látogatható, (sza) berger-emlékkiállítás szinte telje költségét a Magyar Természettudt mányi Múzeum állja, az ő anyagul ból rendezték a tárlatot. Ezen kivi a múzeum mintegy nyolcszázezt forintot kapott egy rendkívül érti kés 1848-49-es honvédzászló rest: urálására. Ez utóbbi összeget a M: gyár Kulturális Örökség Minisztér urna adja a múzeumnak, (buch) népesség számának kedveződé alakulása, a fiatalok elvándorlás: a külföldi befektetések elmaradás jelenti a legnagyobb gondot. Mila Belica nyitrai megyeelnök szerir a vállalkozóknak nincs elég pér zük igényes tervezetek kidolgozd sára, és arra sem, hogy hozzájáru janak az EU által jóváhagyott prc jektumok finanszírozásához. gát a korrupció elleni harc melleti ezért átlátható tevékenységet ki ván folytatni. „A korrupció rontj a vállalat nevét és az alkalmazol tak zsebéből veszi el a pénzt. Fol> tatjuk a határozott fellépést azo ellen, akik megsértik az etikai ke dexet” - mondta az üggyel kapcsc latban John H. Goodish. Nem e volt az első eset, hogy a vállala visszaélés miatt bocsátott el embe reket. Júliusban öt dolgozót bocsa tottak el, mert a hulladékkal mani puláltak, további 18 alkalmazottá pedig más munkára osztottak bt Az osztrák érdeklődő nem volt hajlandó a 200 millió koronás előleget letenni az asztalra Eladó, kiadó a kassai erdő Nem kiváltságokat, hanem esélyegyenlőséget akarnak, hangzott el a fórumon A nők is felelősek helyzetükért V. KRASZNICA MELITTA A Hídünnep azok napja, akiknek az átkelő köszönhető Egy éve adták át a hidat Magyarországi támogatások a Barsi Múzeumnak Sikeres együttműködés ÚJ SZÓ-HÍR A három nyugat-szlovákiai kerület uniós pénzekre pályázil Közös fejlesztési terv TASR-HÍR Visszaélés miatt 18 embert bocsátott el a U.S.Steel Harc a korrupció ellen SITA-HÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom