Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-14 / 214. szám, szombat

fjfl Közélet ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 14. Felszedik, amit a krumplitolvajok meghagytak. Szepességben idén száz hektárral kisebb területen ültettek bur­gonyát. Ennek oka, hogy a tolvajokat nem tudják távol tartani a földektől (TASR-felvétel) Aki jövőre 1992. december 31-e előtt kiadott jogosítvánnyal ül volán mögé, szabályt sért Ne halogassuk a cserét! Komáromban százötven ember előtt kampányolt Dzurinda a jó viszonyról ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Valaki eladná a kastélyt Zselíz. A városatyák megle­pődve vették tudomásul, hogy a Trh a reality című új­ság ez évi 14-15-i számában hirdetés jelent meg, amely­ben „valaki vagy valakik” megvételre ajánlották föl a város tulajdonában lévő Es- terházy-kastélyt. Az említett hirdetésben az önkormányzat neve ugyan nem szerepelt, ám fotót közöltek a kastély­ról, és az „ismeretlen hirdető (k)” a kastély párká­nyi fürdőhöz való közelségét is hangsúlyozzák. Mindezt Pavol Polka képviselő, a DS helyi elnöke jelentette be. A bejelentés a polgármestert is meglepte, az ügy tisztázása folyamatban van. (buch) Rotweiler támadt egy nőre Pelsőc. Stabilizálódott az ál­lapota annak az 57 éves pelsőci nőnek, akit a nyakán, a fején és a végtagjain is meg­harapott egy rotweiler. A nő éppen szénát indult gereb­lyézni, amikor a feltehetően szerszámtól megriadt kutya rátámadt. A szomszédok azonnal szóltak a nő közelé­ben dolgozó férfinak, aki bal­tával akarta ártalmatlanná tenni a kutyát. Ez azonban csak a helyszínre érkező rend­őröknek sikerült. Pelsőcön több rotweilert tartanak, de hasonló eset egyelőre nem fordult elő. (TASR) Felgyújtották a vendéglő toalettjét Nagyszarva. Ismereden tettes csütörtökön hajnalban felgyúj­totta a helyi vendéglő toalett­ként használt unimo-bódéját. Egyelőre nem tudni, milyen gyúlékony anyagot használt. A gyújtogató ötvenezer koronás kárt okozott a vendéglő tulaj­donosának. (TASR) Nem ülnek be az iskolapadba Nagyszombat. A helyi roma alapiskolások édesanyái nem értenek egyet azzal, hogy na­ponta iskolába kísérjék gyer­mekeiket és maguk is az isko­lapadba üljenek. A városban a Phare alap egy a romák mű­velődését szolgáló, három évesre tervezett programot indítottak. (SITA) Újabb rendőr balesete ittasan Komárom. Ittas állapotban karambolozott tegnap egy rendőr a Komáromi járás­ban levő Paton. A 36 éves K. T. egy kanyarban gépko­csijával lehajtott az úttestről, és egy családi ház kerítésé­nek ütközött. Bordatöréssel és zúzódásokkal szállították kórházba, ahol azonnal vért vettek tőle. Később, már a já­rási rendőrparancsnokság egyik tisztségviselőjének je­lenlétében nem volt hajlandó belefújni az alkoholszondá­ba, és a vérvétel ellen is tilta­kozott. Sérülései mintegy hathetes kezelést vesznek igénybe. Jogosítványát be­vonták. (TASR) Hárommilliós zsákmány Pozsony. Szerencséden nap volt a tegnapi a pozsonyi Tes- co hipermarket óra-ékszer üz­letének eladóját. Az ismeret­len férfi röviddel a nyitás után támadta meg a nőt, a bolt hát­só részébe vonszolta és bezár­ta. A vitrinekből hárommillió korona értékben vitt el órákat és ékszereket. (SITA) Pozsony/Léva/Kassa. Már csak ez év végéig érvénye­sek a Szlovákia önállósodá­sa, vagyis 1992. december 31-e előtt kiadott gépjármű- vezetői jogosítványok. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Négy fajta jogosítványt kell újra cserélni: az 1963-ig kiadott könyv formájú okmányt, a BA illetve BB szériaszámú 1964 és 1987 között kiadott, a BD szériaszámú 1987 és 1991 között, valamint a BE széria­számú 1991-ben és 1992-ben ki­adottjogosítványokat. Az érintett járművezetők a cserét az állandó lakhelyük szerint rendőrkapi­tányságon kérvényezhetik. Ha ezt a még rendelkezésükre álló há­rom hónap alatt nem teszik meg, és az új évben a régi jogosítvány­nyal vezetnek, szabálysértést kö­vetnek el, amiért pénzbírságot ró­hatnak ki rájuk. A cserét termé­szetesen jövőre is nyélbe lehet üt­ni. Ehhez egy kitöltött kérvényre, a régi jogosítványra, a személy­azonossági igazolványra, egy 3,5 x 4,5 cenriméteres fényképre, va­Kassa. A Polgári Demokradkus Ifjú­ság (ODM) nevű egyesület a napok­ban indította információs kampá­nyát, amellyel a Smer és a HZDS po­litikája, illetve Robert Fico és Vladi­mír Meciar személye közötti hason­lóságra igyekeznek felhívni a lakos­ság figyelmét. A kampány részeként országszerte megjelentek a „Kö­szönjük, hogy nem választja a kettes számú Meciart!” feliratú óriásplaká­tok és szórólapok, melyeken a Smer elnökének áthúzott portréja is lát­ható. A kassai Felszabadulás téren kitett plakát azonban nem sokáig V. V. KRASZNICA MELITTA Nagykeszi. Két, egyenként hatla- kásos bérházat adtak át tegnap Nagykeszin. Az ünnepség kereté­ben - amelyen részt vett Hama Ist­ván építésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Bastrnák Tibor, a kerületi hivatal elöljáró-helyette­se - vehették át a lakások kulcsát a jövendő bérlők, akik már be is köl­tözhettek új otthonukba. „A Komá­romi járásban az elsők között kap­csolódtunk be a bérlakásépítési programba és tudomásom szerint a járás falvai közül elsőként adtunk lamint a 100 koronás illeték befi­zetésére van szükség. A kassai rendőrkapitányságon már most előfordul, hogy órákat kell várakozni a jogosítványcserére. A Kassa-környéki járás autósai előre­látóbbak, mint a nagyvárosiak, vi­déken a nyilvántartottak kilencven százalékának már új jogosítványa van. Kassán a sofőrök közel negy­ven százaléka még nem cserélt jo­gosítványt. Ez annyit jelent, hogy december végéig körülbelül 50 ezer kérvényező várható a közle­kedésrendészeten. Frantisek Lu- kacko, a kerületi rendőrkapitány­ság illetékes osztályának vezetője feltételezi, hogy legtöbben az utol­só percben kapnak majd észbe, a legnagyobb tömeg december ele­jén és közepén várható. Már most attól tartanak, nem lesz elegendő a heti három ügyfélfogadási nap. „Én személy szerint állandó ügy- félfogadást rendelnék el, ám nincs elég emberünk, és nem várhatjuk el az ügyintézőktől, hogy munka­időn kívül is dolgozzanak. Ha nyolcszáz ügyfél érkezik majd egy­szerre, legtöbbjük hiába áll be a sorba” - mondta Lukacko. díszeleghetett a város szívében, szerdára virradóra átragasztották, méghozzá a Smer jól ismert óriás­plakátjával. Az ODM feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mivel plakátjuk megsemmisítésével 8000 koronás káruk keletkezett, hiszen a reklámfelületet szabályosan kibé­relték. A helyszínre érkező rend­őrök szerint az átragasztók szaksze­rűen dolgoztak, azaz profikról van szó, és mivel az utca embere nehe­zen szerezhet be mosolygó Ficót ábrázoló óriásposztert, illetve a pla­kátragasztók által használt enyvet, nem kizárt, hogy a Smer aktivistái között kell keresni a tettest. Ez an­át ilyen lakásokat - nyilatkozta Csó­ka Lajos polgármester. - A mintegy 15 millió koronás beruházás 50 százalékát állami támogatásból, másik felét pedig az Állami Lakás­fejlesztési Alap által nyújtott ked­vezményes hitelből fedeztük.” A 80, illetve 72 négyzetméter alapte­rületű lakások bérleti díja 2500- 26Ó0 korona körül mozog, a község költségvetését pedig havi 35 ezer koronával terheli a hiteltérítés. Nagykeszin azonban a tegnapi át­adással korántsem ért véget az épít­kezés: jövő tavasszal fejezik be az egykori Fejérváry kastély felújítást, Komáromban módosított nyitva­tartási idővel igyekeznek meg­könnyíteni a járművezetők dolgát: a rendőrségen minden munkana­pon van félfogadás. Szerdán, a leg­hosszabb „műszakban” például reggel fél nyolctól este fél hatig. A Lévai Járási Közlekedésren­dészet szintén meghosszabbította az ..ügyfélfogadási óráit: hétfőtől péntekig 7.30-tól 15.00-ig állnak a sofőrök rendelkezésére, szerdán pedig 7.30-tól egészen 17.30-ig dolgoznak. A Galántai járásban a tegnapi napig a 15 964 régi jogosítványból 2856- ot, vagyis alig 18 százalékát már ki­cseréltek - tudtuk meg Kiss Klaudi­ától, a járási rendőrkapitányság szóvivőjétől. Vagyis még több mint 13 ezer okmányt kellene kicserél­ni, de arra számítanak, hogy ez a szám akár 40 százalékkal is csök­kenhet, hiszen valószínűleg sok idős nyugdíjas nem fog élni ezzel a lehetőséggel. A csere folyamatosan zajlik, hétfőn, szerdán és pénteken, illetve minden kedden reggel 8-tól 12-ig kimondottan a régi jogosít­vánnyal rendelkező ügyfeleket fo­gadják. (juk, vas, gl, buch) nál is inkább valószínű, mivel szep­tember 11-én a párt vezetése a Fel- szabadulás téren, azaz a tett színhe­lyén tartott nagyszabású kampány­gyűlést, az ODM plakátját pedig az­nap éjjel ragasztották át. Maros Ke­mény, az ifjúsági szervezet elnöke szerint a történet azért is sokkoló, mivel a Smer választási programjá­ban rendet és jogállamot ígér, ám le­het, hogy ők maguk szegték meg a törvényt, korlátozva a szabad véle­ménynyilvánítást, illetve rongálva a köztulajdont. A párt egyébként egy­általán nem szerződött a reklámfe­lületet bérbe adó céggel, tévedésről tehát szó sem lehet. ahol 8 lakást alakítanak ki, vala­mint két további, négylakásos bér­ház építését. Mindkét esetben a fent említett támogatási formákat igénybe véve finanszírozzák a mun­kálatokat. így az idén májusban el­készült két lakással együtt - ame­lyeket az új sportöltöző tetőterében alakítottak ki - összesen 30 család­nak biztosít fedelet a község. Ami egy alig 1000 lelket számláló tele­pülésen nem kis eredménynek szá­mít. A polgármester elmondta: a bérlakások építésével mindeneke­lőtt a fiatalok elvándorlását szeret­nék megállítani, (vkm) Komárom. Mintegy 150 ember hallgatta Mikulás Dzurinda válasz­tási ígéreteit és a kormány eddigi munkáját magasztaló beszédét Ko­máromban, a Klapka-téren. Ki­emelte, soha nem volt még ilyen jó viszony az itt élő szlovákok és a magyarok között, és ez érvényes Szlovákia és Magyarország viszo­nyára is. Természetesen szólt a ha­jógyár megmentéséért tett lépések­ről is. Az SDKÚ kék buszából aztán Galánta. Tegnap átadták a mintegy 72 millió koronából felújított galán­tai vasúti pályaudvart. Ez az összeg csak egy része annak az 500 millió­nak, amit Szlovák Vasutak az utóbbi három évben országszerte több mint tíz .vasútállomás felújítására fordí­tott. Ladislav Saxa, a Szlovák Vas­utak vezérigazgatója az átadáson el­mondta, míg négy évvel ezelőtt az Európai Uniótól egyetlen koronát sem kaptak, az utóbbi 3 évben több vasúti szakasz felújítását a mintegy 150 millió eurós EU-támogatás fel- használásával tudták elvégezni. A megnyitón részt vett Ivan Miklós mi­niszterelnök-helyettes és megbízott közlekedésügyi miniszter azon meg­győződésének adott hangot, hogy Fülek. Tegnap délelőtt tornatermet avattak a papréti alapiskolában. A tíz éves iskolának már nagy szüksé­ge volt a létesítményre, mivel a szlo­vák és a magyar tagozaton tanuló 500 gyerek testnevelési óráit a sza­badban tartották. A 1500 négyzet- méter alapterületű teremben még csak az alapfelszerelés áll rendelke­Vágsellye. „Terra Wag - egy régió ezer éve” címen tartottak tegnap tu­dományos konferenciát Vágsellyén, abból az alkalomból, hogy Szent Ist­ván király 1002-ben keltezett ado­mánylevelében ezer évvel ezelőtt említik először írásban az itteni egy­házi birtokot, amelybe Deákin kívül valószínűleg a mai Vágsellye és Vágkirályfa területe is beletartozott. A hazai és külföldi előadók nemcsak ennek a három községnek, hanem a szélesebb régiónak a történelmével is foglalkoztak. Ján Lukacka törté­nészprofesszor a bencés és a pre­montrei rendnek a Vág alsó folyásá­hoz kapcsolódó történetét ismertet­te, Novák Veronika, a Vágsellyei Ál­lami Járási Levéltár igazgatója a Terra Wag régió 17. századig nyúló történelmével foglalkozott, Gál Margit a Vágsellyét és környékét a 16-17. században érintő reformáció­a sör és üdítő mellett előkerült Dzurinda könyve is, amelyet a szer­ző - igény esetén személyre szólva - dedikált. A dedikálás közben minden korosztály a maga problé­máit vetette fel a kormányfőnek: az idősebbek a magas gyógyszerárak­ra és az alacsony nyugdíjakra pa­naszkodtak, a fiatalabbak a rossz lakáshelyzetre. A kormányfőt Peter Missík nyitrai elöljáró és Zuzana Plháková kísérte el. A találkozó nyugodt légkörben, provokációktól mentesen zajlott, (vkm) 2004-ben EU-taggá válunk, és akkor a szlovák vasút is nagyobb szerepet kap. Miklós hangsúlyozta, a vasút még ma is a legtöbb embert foglal­koztató vállalat, ezért is fontos an­nak fejlesztése. Kérdésünkre, hogy a csomagmegőrzőt miért nem sikerült üzembe helyezni, a vezérigazgató elmondta, a felújítás szakaszokban folyik, és ekkora beruházás esetében nem mindig sikerül mindent egy­szerre elvégezni. Az építők remélik, a munkájukat az utazó közönség is megbecsüli és nem tesznek kárt a berendezésekben. A vandálok vi­szont már szerdára virradó éjszaka szétverték a főépület egyik fotocellás üvegajtaját. Valószínűleg vasrúddal ütöttek lyukat a „törhetetlen” üve­gen. Az ajtót a tegnapi megnyitó előtt sikerült kicserélni, (gaál) Örülhetnek a fülekiek és a környékbeli focisták is Új tornaterem épült ÚJ SZÓ-HÍR Nemzetközi történelmi konferencia Vágsellyén Terra Wag ezer éve GAÁL LÁSZLÓ Megnyílt az ezeréves Vágsellyét bemutató kiállítás (A szerző felvétele) zésre, a sporteszközök vásárlására folyamatosan kerül sor. A tervek szerint a tornaterem nem csak az is­kolába járó gyerekeket fogja szol­gálni, hanem a lakótelepen csellen­gő gyerekek aktív kikapcsolódását is. A csarnok átadásának a környék­beli futballcsapatok is örülnek, hi­szen itt alkalmuk lesz téli kondíciós edzéseket tartani, és kispályás mér­kőzéseket rendezni, (szász) ról tartott előadást. Ivan Mrva törté­nész a Habsburg-ellenes rendi felke­lések és Vágsellye kapcsolatát tag­lalta. Bukovszky László a vágsellyei levéltárból, a városnak és környéké­nek a 19. század második felétől 1945-ig terjedő történelmével, Danter Izabella, a Galántai Honis­mereti Múzeum néprajzkutatója pe­dig a Vág-menti községek hagyomá­nyos gazdálkodásával foglalkozott. Áz előadások után a járási levéltár­ban megnyitották a „Terra Wag - egy régió ezer éve” című kiállítást. Itt megtekinthető I. István király 1002- ben keltezett adománylevelének másolata, habár, mint azt Novák Ve­ronika elárulta, már ennek az erede­tije sem az 1002-ben kiadott oklevél, hanem annak későbbi átirata, ez azonban semmit sem változtat a szö­veg hitelességén. A tárlaton a régió­ban használt halászati és gazdasági eszközök vagy azok makettjei is megtekinthetők június végéig. A fiatalok Fico és Meciar személye közötti hasonlóságra igyekeznek felhívni a figyelmet Törvényt sértett a rendet ígérő Smer JUHÁSZ KATALIN Tegnap két hatlakásos bérházat adtak át Nagykeszin; az építkezés folytatódik Harminc családnak ad otthont a falu Mintegy 72 millió koronából újították fel a vasútállomást Már meg is rongálták ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom