Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-03 / 204. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 3. KOMMENTÁR A kormány és sleppje PÁKOZDI GERTRÚD A parlamentbe nagy valószínűséggel bejutó pártok közül öt (HZDS, Smer,’SDKU, ANO, KDH) programjában szerepel a minisztériumok számának csökkentése. Hogy a Magyar Koalíció Pártja miért nem tartotta fontosnak, hogy ez a cél a választási programjában szerepeljen, arról csak találgathatunk. Az biztos, valószínűleg nem az MKP-n múlik majd e nem lényegtelen kérdés eldöntése. De ha a párt tartja magát az államigazgatás olcsóbbá tételének szükségességéről az eddigiekben is gyakran hangoztatott kijelentéseihez, döntési helyzetbe kerülése esetén sem mondhatna mást. A kormány karcsúsításának fontosságát programjukban is hangsúlyozó pártok mindegyike könnyűszerrel megszüntetné a privatizációs minisztériumot. Nem kell hozzá különösebb éleslátás, hogy felfedezzük, miért ez a nagy összhang: már kevés az eladnivaló, az e célból létrehozott minisztérium léte lassan már okafogyottá válik. Minden bizonnyal el tudná látni az üyen jellegű tennivalókat egy, a Nemzeti Vagyonalappal összevont közhivatal is. Hasonlóképpen több párt látja a kormánykarcsúsítás további lehetőségét a kulturális és oktatásügyi tárca összevonásában. Vannak a választási programokban szereplő kormánykarcsúsító elképzelések között olyanok is, amelyek az államtitkári és szekcióvezetői posztokat vonnák össze, és miniszterhelyettesiekkel váltanák fel. Figyelemre méltó elképzelések. Ezekről hallván, olvasván viszont az egyszerű állampolgárban óhatatlanul felmerül a kérdés: miért nem „karcsúsítottak” az eddigi kormányok eddigi politikusai, hiszen akárhogy is forgatja az induló pártok jelöltlistáit, a vezető helyeken szinte alig van változás. Legfeljebb annyi, hogy aki eddig egy más pártban a második volt, most egy újonnan alakí- tottban az elsőre avanzsált. Magyarán: a rendszerváltás óta mindig ugyanazok szólnak bele az államigazgatás alakításába, legfeljebb más összetételben. Ezért nehezen hihető a kormány karcsúsítására tett ígéretek valóra váltása. Ősszel ismét soktagú kormánykoalíció jön létre, és minden pártvezetőnek megvan a maga sleppje. Az ehhez tartozók is igényt tartanak íróasztalra, nem is akármilyenre. Nehéz elképzelni, hogy a miniszterelnök-jelölt által megszólított pártok a kormányalakítási tárgyalásokat majd azzal kezdik: haladéktalanul csökkentsük a minisztériumok számát. Amíg tartja magát a gyakorlat, hogy az egyes minisztériumok, közhivatalok a klientúraépítés terepei, nem pedig az ország egészének és minden állampolgárának javát szolgáló munkahelyek, addig aligha várható el az államigazgatás olcsóbbá tétele. Az adófizető meg továbbra is csak törheti a fejét: vajon miért képtelen az állam rendezni például az oktatásüggyel szembeni tartozásait...!? JEGYZET Itt én vagyok az őr! SOÓKY LÁSZLÓ Most nincs történet, csak néhány száz vagy ezer előtörténetről tudunk, amikor az arra kiképzett kutyák az őrzött objektumon belül vagy azon kívül megmartak egy-egy gyanútlant. Az objektumokat a tulajdonosok bekerítik vagy nem. Illetve, valahogy úgy működik a törvény végrehajtása, hogy amit a törvény őre autójával elsuhanva megláthat, azt magas és ízléstelen betonkerítés védi, ami pedig amott hátul nem látható, ott vagy van kerítés, vagy nincs. A kutya viszont olyan, mind alkatánál, mind pedig ösztöneinél fogva, hogy időnként elkóborol, különösen akkor, ha szagot kap, s ha az adott épületnek nincs jól lezárt határa, akkor ő nem tudja, hogy hol a határ. Ilyenkor Murphy törvényeiből adódóan rendszerint arra kóborol egy-egy gyerek vagy felnőtt, s az üyen kutya-ember találkozásnak akár következményei is lehetnek. Nemrégiben jártomban-keltem- ben besétáltam egy üyen elöl zárt, hátul nyitott objektum területére, és szembetaláltam magam az ott munkáját végző németjuhásszal és mamelukkal. Illendően köszöntöttük egymást, én hátrálva az autó felé, ők fogvicsorítva énfelém. A létesítmény már rég a ködbe tűnt, de az ember hűséges társai még mindig üldöztek. Igaz, ami igaz, nem volt a környéken semmi keresnivalóm. Amikor pihegve tájékoztattam az objektum ember-őrét az eseményekről, jól megdorgált: Ez egy zárt hely, nincs itt semmi keresnivalója!- Legalább egy táblát kitehetnének - fogtam könyörgőre.- Majd lesz tábla, ha úgy gondoljuk, hogy kell! Csak addig nehogy erre kóboroljon egy gyerkőc... ISMERTETÉS A legnagyobb párt Továbbra is a Kínai Kommunista Párt (KKP) a vüág legnagyobb kommunista pártja: az elmúlt öt évben robosztus növekedésnek indult taglétszáma immár meghaladja a 66 milliót, amely több mint kétszerese például Kanada lakosságának. Az 1997-es párt- kongresszus óta csaknem 6 mü- lió kínai lépett be a KKP-ba, amelynek taglétszáma 66,35 millióra emelkedett. A növekedés révén az 1,3 milliárdos ország lakosságnak már valamivel több mint 5 százaléka a kommunista párt tagja. A párttagok 22 százaléka 35 év alatti, és 17,5 százalékuk nő. A fiatalok nagy arányát külföldi megfigyelők azzal magyarázzák, hogy ez karrierlehetőséget kínál az üzleti életben boldogulni vágyó vagy hivatali előmenetelre számító kínaiak számára. A13 évvel ezelőtti ellenzéki megmozdulásokat és a vezetésen belüli komoly megosztottságot túlélő Kínai Kommunista Párt továbbra is szüárdan kezében tartja a hatalmat. Az AP szerint vízválasztónak ígérkező novemberi kongresszuson várhatóan új vezetőket választanak a KKP élére, akiknek feladata az lesz, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények közepette vezessék a pártot és az országot. A rideg, leninista típusú felépítését megőrző párt nagyrészt szakított marxista gazdaságpolitikájával, és megkísérli a szabad piac elveit érvényesíteni, miközben változatlanul erős kézzel kormányozza az országot. A párton belüli eüentéteket nagyrészt sikerült rendezni, bár a novemberi kongresszuson pártfőtitkári tisztségéről várhatóan leköszönő Csiang Cö-min áüamfő nemrégiben a KKP balszárnyának nemtetszését váltotta ki azzal a felhívásával, hogy toborozzanak párttagokat a gazdasági változásokkal létrejött kínai magánvállalkozói rétegből. (MTI)- Főnök, szuper volt a lazac és a többi kaja is. Fizetni ma az pártelnök fog, akinek ma megígértük, hogy rá szavazunk! (Peter Cossányi rajza) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA „Számolunk azzal, hogy valaki megkísérelheti manipulálni a választásokat. Felállítottunk és kipróbáltunk egy rendszert, amely révén előbb lesznek meg a választási eredményeink, mint a Központi Választási Bizottságnak. A szavazatokat egész Szlovákiából összeszámoljuk” - nyilatkozza a lapban Vladimír Meciar. A HZDS elnöke állítja, sohasem működött együtt a pártállami titkosszolgálattal (StB), a vád csak a cseh-szlovák állam- szövetséget pártoló politikusok koholmánya. Kizártnak tartja, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt vezetője esetleg újra elhagyná az országot. „Lexa soha nem szökik meg, vállalja a felelősségre vonást, ám érdekünk, hogy az ő ügyében is tartsanak tiszteletben minden törvényt. Azok, akik slágert akartak csinálni Lexából a választások előtt, rendesen meglepődtek” - mondja Meciar. „Néhány ember céltáblát csinált Lexából és személyes bosszút forralt ellene, s ő lényegében az ismeretei miatt veszélyes, nem pedig a cselekedetei okán” - így Meciar. Rój Medvegyev szerint „Putyin a szükséges ember a szükséges időben és a szükséges helyen" Csalafinta „putyinológia” Az orosz elnök annyira váratlanul és a teljes ismeretlenségből bukkant elő, hogy érthető, ha annyira kíváncsiak a múltjára, személyiségére, nézeteire. Oroszországban és külföldön egyaránt. Egyébként ezt az igényt az orosz államfő is felismerte, s ezért jelentetett meg 2000-ben választási kampánya során egy inteijúkötetet, amelyet magyarul is kiadtak Szemtől szemben Putyinnal címmel. E. FEHÉR PÁL A következő évben már legalább tizenegy könyv jelent meg Putyinról oroszul. Ennek a „putyinológiá- nak” a hitele és értéke felettébb kétséges. Néhány kuriózumot azért érdemes idézni ebből a legendáriumból. Am előbb a „putyinológia” jellegzetes tévképzeteiről... Amelyek még mindig, Sztálin halála után negyvenkilenc évvel is a vezéri legendákba vetett tartós orosz hitet mutatják... Tudnivaló, hogy Rjurik novgorodi fejedelmet sokan az orosz államiság megalapítójának tartják és a Romanovok előtti orosz uralkodó család is ezt a nevet viselte. Tudnivaló azonban az is, hogy Rjurik létezését is kétségbe vonták sokan, és szívós történelmi legendaként tartják számon. Alekszandr Asztrogor pedig, aki a Putyin misztikuma című könyv szerzője, úgy véli, hogy az orosz elnök éppenséggel Rjurik reinkarnációja, azaz valamely isteni csoda folytán az államalapító teste és szelleme támadt fel benne. Korábban ugyan Alekszandr Kerenszkijre, a februári forradalom vezérére gondoltak mint reinkarnációs elődre, de hamar kiderült, hogy nem megy a buddhista ceremónia, mert Ke- renszkij még élt, amikor Putyin megszületett. Meg aztán Rjurik fejedelem mégiscsak előkelőbb, mint Kerenszkij, aki végül is mégiscsak szocialista volt, nem szólva arról, hogy 1917-ben szoknyába öltözve menekült el a bolsevikok elől a Téli Palotából. Egyébként a dalai láma is reinkarnációs jelenségként vá- lasztatik ki, erre azonban azért nem illik hivatkozni, mivel őt be sem engedik Oroszországba, mintha ezen múlna a kínaiakkal feltétlenül fenntartandó jó viszony. Jurij Kozenkov azt kérdi művének címében: Megmenti-e Putyin Oroszországot? A válasz bizakodó, noha - az ismeretlenség ködéből felbukkanó szerző szerint - a „cionista szabadkőművesek” mindent megtesznek annak érdekében, hogy Putyin megbukjon. Az a Putyin, aki ezúttal nem Rjurikkal rokon, hanem Sztálinnal. Az újkori históriának csak két kiemelkedő személyisége van - állítja a nem túlságosan tájékozott író - Sztálin és Putyin, mert csak ők mertek nyíltan szólni az orosz nép történelmi szerepéről. A harmadik alkotás szerzője azonban nem ismeretlen, noha foglalkozásánál fogva közismertnek sem nevezhető. Jurij Drozdov sokáig a KGB hírszerzési ágazatának volt a főnöke, ezért feltétlenül ismernie kellett egykori főnökét, Jurij And- ropovot, akiből aztán az ország első embere lett. Drozdov közli, hogy mind Andropov, mind Putyin 15-15 évig állt az állambiztonság szolgálatában, mindketten váratlanul kerültek az abszolút hatalom birtokába és egyikük sem retten Az ehlök című regényszerű dolgozatban egy akciófilm hősére hasonlít. vissza, ha szükséges, a kemény eszközök alkalmazásától. Amint Andropov egyik kezdeményezője volt az afganisztáni agressziónak, úgy Putyin sem kételkedett abban, hogy Csecsenföldön csak katonai erővel lehet rendet csinálni. Ezek a párhuzamok azt a célt szolgálják, hogy lehetséges-e Putyint nem csupán a második orosz elnöknek, hanem második Andropovnak is nevezni? Választ nem kapunk e kérdésre, ám az sem kétséges, hogy Drozdovot ugyancsak megnyugtatná, ha a felelet „igen” lehetne. A „putyinológia” nemcsak politikával foglalkozik. Az emberről is igyekszik többet, a lehető legtöbbet megtudni. Könyvet írt Putyinról egykori tanítónője, Vera Gure- vics. Ebből mindössze annyit tudhatunk meg, hogy Vologya, bizony, rendes fú volt, sikeresen tanulta tőle a német nyelvet (ez igaz), noha mindig és mindenhonnan elkésett, üvegből itta a kefirt és mellőzte az iskolai önképzőkört (ezek az állítások is igazak lehetnek, de minek tudni ezeket?). A Kicsoda mister Putyin? címmel megjelent portré szerzője arról tudósítja az érdeklődőket, hogy „Putyin mindig korán kel, felesége azonban szeret ágyában sokáig he- verészni. A cipőjét maga tisztítja. Mindig szappannal mosakszik, nem pedig a mostanában divatos- tusfürdőzselével.” Akadt, aki Vlagymir Putyin pszichológiai arcképét rajzolta meg, s arra a megállapításra jutott, hogy híven fejezi ' ki az elnök személyiségét arckifejezése, amely „szkeptikus, borúsan elgondolkodó, s gyakran fut át rajta egy életbölcsességről árulkodó ironikus mosoly. Egy doríyecki kiadónál napvilágot látott, Az elnök című regényszerű dolgozat főhősét Putyinnak hívják, s a leginkább egy amerikai akciófilm hősére hasonlít. Például egy szál aknavetővel és néhány baráttal érkezik Csecsenföldre, hogy kifüstölje a banditákat. Az ellenséget kifüstölik, a barátok hősi halált halnak, Putyin pedig hazatér otthonába, ahol szeretett asszonya Rainer Maria Rilke verseit olvassa fel neki pihentetőként... Ezek szamárságok. Ezeket a szamárságokat azonban kiadják, és van érdeklődés irántuk, hiszen meg is vásárolják ezeket. Régen az orosz olvasó híres volt: meg tudta különböztetni az értéket az ocsútól. Egy többszázezres példányszámban megjelent Jevtusenko verseskönyv pillanatok alatt elkelt, ma pedig jó, ha ötezer példányt sikerül kiárulni. Alekszandr Szolzsenyicinnek hatalmas vagyona és ezért saját könyvkiadója van, legutolsó könyve így is csak 35 ezer példányban jelent meg. Tíz évvel ezelőtt Szolzsenyicin példányszáma egymillió egyszázezer volt. Ma az orosz olvasó, ha olvas, ha van pénze könyvet vásárolni, éppen ezeket a szamárságokat veszi meg. Putyinról jót vagy rosszat írni - nem csupán azt jelenti, hogy nyalunk a hatalomnak vagy szem- beszállunk vele, hanem egyszersmind jó üzletet csapunk. A „putyinológia” persze, ugyancsak csalafinta tudomány. Illetve politikai sarlatánság. Viszont az sem tagadható, hogy - igaz, csak kivételként - komoly elemzések is megjelennek az orosz könyvpiacon. Mindenekelőtt az idén hetvenöt esztendős Rój Medvegyev tanulmányát említeném, amely Putyin kora? címmel jelent meg. Medvegyev volt az első orosz történész, aki - állítólag Hruscsov biztatására - megírta Sztálin életrajzát és magyarul is megjelent Hrus- csovról, illetve Brezsnyevről írott könyve. Szerinte Putyin „a szükséges ember a szükséges időben és a szükséges helyen”. E megállapítás a végeredmény, de Medvegyev nem apológiát, még kevésbé dicshimnuszt költött az elnökről, hanem azt elemzi, hogy Putyin és munkatársai mind bel-, mind külpolitikájukban sikerrel szabadulnak meg az orosz sajátosságnak is tekintett dogmáktól, amelyek Hruscsov óta kudarcról kudarcra vezették az államot, amely fokozatosan elveszítette birodalmi rangját. Medvegyev abban látja Putyin eddigi sikereinek titkát, hogy az államfőt nem kötik azok a megszokások, amelyek, például, akadályozták Gorbacsov reformjainak sikerre vitelét, másrészt sikerült saját csapatot kialakítania, amely nem ideológiát szolgál, hanem európai lehetőségeket mérlegel. Medvegyev elemzésének az is fontos része, hogy világossá teszi: Putyinnak és csapatának esélye van, de még korántsem nevezhető biztos befutónak. Az oroszok pedig - teszi hozzá Medvegyev - mindig hajlamosak voltak, hogy csak a biztos befutóknak tekintett vezérekben bízzanak. A múlt században éppen ez a vakhit okozta Oroszország tragédiáját, amely az egész világ számára végzetes lehetett volna. Híven fejezi ki Putyin személyiségét : ckifejezése (Reuters-felvétel)
