Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-10 / 210. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 10. Katalánok a baszk ETA-val Madrid. A Katalán Republiká­nus Baloldal (ÉRC) nevű kata­lán nacionalista párt paktumot próbál kötni az ETA szakadár baszk terrorszervezettel. Az ABC spanyol lap szerint a pak­tum célja az, hogy az ETA hagyja abba terrorakcióit Katalóniában. Az ÉRC vezetői ennek fejében azt ígérték az ETA-nak, hogy minden befo­lyásukat felhasználják a baszk nacionalizmus és a szervezet elfogadottságának növelésére értelmiségi-, egyetemi- és mé­diakörökben. (MTI) Meghiúsított gépeltérítés Colombo. Meghiúsítottak teg­nap egy repülőgép-eltérítési kísérletet az Air Seychelles lé­gitársaság Bombay és a Mal- dív-szigetek közötti járatán. Két indiai férfi késsel felfegy­verkezve be akart hatolni a pi­lótafülkébe, de a gép személy­zetének tagjai legyűrték őket. Egyelőre nem ismeretes, mi volt a légi kalózok célja. (MTI) Elfoglaltak egy várost Katmandu. Nepálban az al­kotmányos monarchia meg­döntéséért, a kommunista köztársaságért harcoló maois­ták nagy erőkkel megrohanták Szandiharka várost, és számos állami hivatal épületét felgyúj­tották. A támadásnak állítólag több mint félszáz halálos áldo­zata van. Az előző napon a maoista felkelők 49 rendőrt megöltek egy laktanya elleni akcióban. (MTI) Tizenöt halott Hosztban Kabul. Tizenöt halálos áldo­zata van a kelet-afganisztáni Hoszt városban vasárnap ki­robbant lövöldözésnek. Két fegyveres csoport a kormány­zó hivatali épülete előtt csa­pott össze egymással. Az in­cidens előzménye az volt, hogy az amerikaiak egyes hí­rek szerint őrizetbe vették Pasa Hán Zadran szakadár afganisztáni hadurat. Ez ugyan nem bizonyult igaz­nak, de egy rivális csoport tá­madást indított a hadúr cso­portja ellen és területet fog­lalt el tőle. (MTI) Maszud-évforduló Afganisztánban Kabul. Afganisztán-szerte tízezrek emlékeztek meg teg­nap a legendás hírű katonai parancsnok, Ahmed Sah Maszud meggyilkolásának el­ső évfordulójáról. Maszud ne­ve az afgán mudzsahidek szovjetek elleni háborúja ide­jén vált ismertté, később pe­dig ő lett a fundamentalista tálib rezsim ellen harcoló Északi Szövetség parancsno­ka. Maszudot két nappal a szeptember 11-i Amerika elle­ni terrortámadások előtt gyü- kolta meg két újságírónak ál­cázott férfi, állítólag Oszama bin Laden utasítására. (TASR) Afgán gyerekek Maszud port­réjával (Reuters) Bekövetkezhet a bumerángeffektus, hiszen az idő előtti megmérettetés valószínűleg súlyos vereséget jelent majd Haiderék számára Schüssel előrehozott választásokat javasol ÖSSZEFOGLALÓ Bécs. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár tegnap bejelentette: pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőségének ma a választások előrehozását fogja javasolni. A ja­vaslat értelmében novemberben, de legkésőbb decemberben válasz­tanának új parlamentet az osztrá­kok. A kancellár reményét fejezte ki, hogy a javaslatot elfogadják, mert a koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kormány­tagjainak lemondása után a szava­zók döntésére van szükség. Schüs­sel védelmébe vette, hogy a nem­zetközi tiltakozás ellenére koalíci­óra lépett a (populista) FPÖ-vel, hangsúlyozva: ezzel olyan fordu­latot ért el, amely számos, rég szükséges reform megvalósításá­éhoz nyitott utat. De most a közö­sen vállalt tartalom került kockára és partnere kiszámíthatatlanná vált. Schüssel hangsúlyozta, hogy az EU bővítése a koalíció közös programjának egyik lényegi eleme volt, a bővítés Ausztria számára sok szempontból, így gazdasági té­ren is igen fontos és ezért nem vi­tatható. A kancellár kifejezte elis­merését Susanne Riess-Passer le­mondott pártelnöknek és az FPÖ kormánycsapatának, a kialakult helyzet miatt sajnálkozását hang­súlyozta, és tőle szokatlanul éles hangon bírálta Jörg Haidert, az FPÖ volt elnökét. Nem zárta ki egyértelműen, hogy a választások után - ha ezt a szavazati arányok lehetővé teszik - elölről kezdje a kísérletet az FPÖ-vel. Végül hang­súlyozta, hogy a kormány a helyén van és mindaddig dolgozik, amíg választások útján a szavazók nem foglalhatnak állást. Egyébként a parlament legkorábban szeptem­ber 19-i első őszi ülésén oszlathat­ja fel önmagát, s ezt követően, az eljárási szabályok megtartásával legkorábban november közepén kerülhet sor a választásokra. Az osztrák kormányválságot az FPÖ-n belüli, Haider által kiprovo­kált hatalmi harc robbantotta ki, ez odáig fajult, hogy vasárnap este lemondott Susanne Riess-Passer, az FPÖ elnöke-alkancellárja, Karl- Heinz Grasser, a párt pénzügymi­nisztere, valamint Peter Westen- thaler frakcióvezető is. Tegnap délelőtt Matthias Reichhold közle­kedési és infrastruktúra-miniszter szintén bejelentette lemondási szándékát. Maga Jörg 'Haider Liechtensteinben jelentette ki, hogy előrehozott választásokra számít, noha ezt nem akarta. Nyit­va hagyta viszont azt, hogy ő veze- ti-e majd a pártot a választási harc­ban, s úgy tűnt, hogy ezúttal Her­bert Scheibnert kívánja előtérbe tolni. A Die Presse című konzervatív lap tegnap úgy vélte, az ÖVP nem'tűr- heti el, hogy az FPÖ vidéki funkci­onáriusai megtorpedózzák az EU bővítését. A Kurier a Die Presséhez hasonlóan úgy véli, hogy a puccs szervezői nem számoltak a koalíci­ós partner eltökéltségével. Riess- Passer pedig a lemondásával ha­lomra döntötte terveiket, mert az FPÖ számára most csakis súlyos kudarcot hozhatnak a választások, míg az ÖVP akár még jól is járhat, ha a voksolás váratlanul éri az el­lenzéki pártokat is. Jörg Haider valószínűleg eltaktikázta magát Riess-Passer váratlan keménységgel szegült szembe (Reuters-felvételek) Washington már készül az Irak elleni csapásra Hadifelszerelés Izraelbe Szaddám szeretője szerint az iraki diktátor pénzt adott Oszama bin Ladennek Kétszer is találkoztak Washington. Szaddám Húszéin iraki elnök kétszer is találkozott Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terror­hálózat vezérével, akinek 1996-ban pénzt adott át. Ezt az iraki elnök volt szeretője jelentette ki az amerikai ABC News televíziónak. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Pariszula Lampszosz, aki állítása szerint kisebb-nagyobb megszakí­tásokkal 30 éven át volt Szaddám kedvese, elmondta, hogy saját sze­mével látta bin Ladent az iraki dik­tátor egyik palotájában az 1980-as évek végén. Szaddám nagyobbik fiától, Udajtól úgy tudja, hogy Szaddám 1996-ban is fogadta bin Ladent, akinek akkor pénzt adott. Az ABC News libanoni búvóhelyén készítette az interjút a most 54 éves Lampszosszal, a beszélgetést a Primetime Thursday műsorban vetítik a hét közepén, vasárnap azonban beharangozásként már bemutattak néhány részletet a fel­vételből. Lampszosz, aki szinte na­ponta találkozott Szaddámmal, ér­tékes adatokat közölt a diktátor szokásairól és magánéletéről. A szerető állítja, hogy Szaddám pró­bálta meg eltetetni láb alól idősebb fiát, Udajt, akitől hatalmát féltette. „Egyszer meg fogom ölni. Tényleg, azt hiszem, meg fogom ölni” - fe­nyegetőzött a nő szerint. Amikor a merényletkísérlet következménye­ként Udaj megbénult, Szaddám azt mondta szeretőjének: „Nem így akartam. Azt akartam, hogy meghaljon. Jobb lett volna neki.” Az Öböl-háború után az iraki el­nök az éj leple alatt rejtekhelyekre szállíttatta át a vegyi fegyvereket az ENSZ-fegyverzetellenórök elől. „Kacagott rajtuk” - mesélte Lampszosz. Visszaemlékezése sze­rint Szaddám kedvtelve nézegeti az ellenségei megkínzásáról ké­szült videofelvételeket. Néha még egy cowboykalapot is fejébe nyom videonézés közben. Colin Powell amerikai külügymi­niszter a Fox News tévécsatorná­nak nyilatkozva kijelentette: arról lehet vitatkozni, hány év kell még hozzá, hogy Iraknak nukleáris fegyverei legyenek, a lényeg azon­ban az, hogy az iraki vezető elszán­tan arra törekszik, hogy megsze­Washington biztos ab­ban, hogy Irak atom­fegyverhez akar jutni. rézzé a hozzá szükséges technoló­giát. Powell egy másik inteijúban úgy becsülte meg, hogy az iraki hadsereg ereje csak egyharmada, vagy alig valamivel több mint egy­harmada annak, mint amekkora 12 évvel ezelőtt volt. Powell mel­lett Dick Cheney alelnök, Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsá­gi főtanácsadó is - a közvélemény és a szövetségesek meggyőzésének jegyében - az Irak elleni megelőző katonai fellépés mellett érvelt. Nyi­latkozataikban újabb bizonyíté­kokra is hivatkoztak, amelyek sze­rint a bagdadi rezsim nukleáris fegyverek kifejlesztésén munkál­kodik. Cheney hangsúlyozta: még nincs döntés erő alkalmazásáról Irak ügyében, de jelezte, hogy az hamar megszülethet, különösen az újabb bizonyítékok fényében. „Az elkövetkező hetek meghatáro­zóak lesznek. Bush elnök csütörtö­ki beszéde az ENSZ-ben nagyon fontos esemény” - hangoztatta. Nevük elhallgatását kérő kor­mányzati tisztségviselők korábban azt közölték, hogy az elmúlt 14 hó­nap során Irak különleges alumíni­umtartályokat próbált meg besze­rezni, amelyek urándúsító beren­dezések tartozékai. Cheney szerint az iraki háború nem lesz annyira nehéz, az amerikai erőknek ugyanakkor sokáig az országban kell maradniuk az átmenet biztosí­tására. Condoleezza Rice a CNN hírtelevíziónak azt mondta, a kor­mánynak tudomása volt arról, hogy Irakba olyan minőségi alumí­niumeszközök érkeztek, amelye­ket csakis nukleáris fegyverkezési programokban, speciális centrifu­gákhoz használnak. „Tudjuk, hogy Irak atomfegyver előállításán dol­gozik.” Rice asszony bírálta azo­kat, akik ellenzik a megelőző ka­tonai fellépést, s a háború indítá­sához először úgymond füstölgő puskacsöveket követelnek. „Nem akaijuk, hogy ez a füst gombafel- hő legyen” - tette hozzá. Rumsfeld védelmi miniszter leszögezte: Irak ellen nem fellépni annyit jelent, hogy nem ismerni el a probléma súlyát, ami megengedhetetlen. Jeruzsálem. Izrael hozzájárult ah­hoz, hogy az USA az Irak elleni csa­pásra készülve hatalmas mennyisé­gű katonai felszerelést, fegyvert és lőszert tároljon izraeli katonai tá­maszpontokon. A Maariv izraeli lap jelentéséből kiderült, Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter engedé­lyezte, hogy az első amerikai szál­lítmányok már a következő napok­ban megérkezzenek izraeli terület­MTI-HÍREK Rámalláh. Jasszer Arafat a palesz­tin parlament tegnap kezdődött ülé­sén állást foglalt a terrorizmus min­den formája ellen, legyen szó akár egyéni, csoportos vagy állami terro­rizmusról. Bejelentette azt is, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a palesztin parlament. Leszögezte: kész bekapcsolódni a nemzetközi terrorizmus elleni harcba az ENSZ- szel együttműködve, a nemzetközi jog alapján. Arafat reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és Irak konfliktusa megoldható katonai erő alkalmazása nélkül, olyan modort, hogy a béke létrejöjjön a közel-kele­ti térségben. Izraelről szólva hang­súlyozta: elég volt az ötven évi vér­ontásból az izraeliek és a paleszti­nok között, és sürgette a háborúsko­dás beszüntetését a zsidó állammal. Hozzátette azonban: „a béke bátor­sága még előttünk áll”. Ami a pa­re. Az AFP tegnap beszámolt arról, már most amerikai tisztek tartóz­kodnak Izraelben a tárolásra hasz­nálandó raktárak ellenőrzése céljá­ból. A Maariv szerint a fegyverszál­lítások tényét egy magas rangú amerikai tiszt is megerősítette, hoz­zátéve, hogy arra az USA és Izrael közötti stratégiai együttműködés keretében kerül sor. A tiszt ugyan­akkor közölte: Izrael közvetlenül nem vesz részt az Irak elleni esetle­ges amerikai akcióban. lesztin ügyeket illeti, Arafat bejelen­tette, hogy a palesztin területeken 2003 januáijában tartanak általá­nos választásokat. Izrael kifogásolta, hogy beszédében Arafat nem szólított fel a tűzszünet­re. Avi Pazner szóvivő a beszéd után úgy nyilatkozott, hogy az izraeli ve­zetés hiányolta a látványos gesztust a beszédből. Szerinte Arafat elren­delhette volna az egyoldalú tűzszü­netet. „Izrael nem szavakat akar, hanem konkrét lépéseket” - mond­ta. A tel-avivi amerikai nagykövet­ség szóvivője, Paul Patin a beszéd után ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Arafatot tettei, nem pedig sza­vai alapján ítélik meg. Ä Hamász szélsőséges palesztin szervezet ne­vében viszont Iszmail Abu Sanab szóvivő csalódottnak mondta ma­gát. „Továbbra is meg kell találni a módot arra, hogy a palesztinok vá­laszoljanak az izraeli agresszióra” - hangsúlyozta. Izrael a tetteknek hisz, nem a szavaknak Arafat kész lemondani Spanyol lapértesülés szerint az Európai Unió különleges alapokat kíván létrehozni Illegális bevándorlók hazatelepítése Spidláék csomagja az árvízkárok felszámolására Újjáépítés - adókból MTI-HÍR Madrid. Az EU azt tervezi, hogy különleges alapokat hoz létre az il­legális bevándorlók repatriálására. A téma a tagországok igazságügyi és belügyi minisztereinek csütörtö­ki koppenhágai találkozóján kerül megvitatásra. Erről a spanyol kon­zervatív La Razón adott előzetest tegnapi számában. Az illegális be­vándorlók repatriálása mellett az önként hazatérni kívánókat is tá­mogatnák az alapokból, kifizetnék az útiköltségüket, kíséretet biztosí­tanának számukra az úton és in­gyen kiállítanák a szükséges okmá­nyokat. A tervek szerint az EU tag­országai együttműködnének az ez­zel kapcsolatos teendők megszerve­zésében, például közös repülőgépe­ket indítanának. Kapcsolatot és megegyezést keresnének a célorszá­gokkal is. A cél: az EU-tagországok közt egységes szabályok legyenek érvényben a bevándorlás kérdésé­ben, hogy biztosítva legyen az infor­mációcsere és az azonos be-, illetve átutazási feltételrendszer. A külön­leges alapok létrehozása - a lap ál­tal idézett brüsszeli források szerint -jelenleg csak a Menekültek Euró­pai Alapja terhére történhetne. Ez azonban csupán az országukból va­ló távozás után nemzetközi véde­lem alá került külföldiekre vonat­kozik, nem pedig az olyan beván­dorlókra, akiknek visszautasítják a tartózkodásiengedély-kérelmét, akiknek nincsenek irataik, vagy akik legálisan tartózkodnak valahol és haza kívánnak térni. A spanyol csendőrség a hét végén összesen 117 illegális bevándorlót tartózta­tott le az andalúziai Cádizban és a Kanári-szigeteken. A spanyol par­tok közelében gyakoriak az ilyen jellegű letartóztatások és évente több száz a vízbe fulladok száma. Az Európába érkező arab és afrikai illegális bevándorlók jelentős része a két marokkói spanyol városból, Ceutából és Melillából indul és az andalúz tengerpartra érkezik. Az afrikaiak pedig gyakran a Kanári­szigeteken kötnek ki és ott próbál­nak szerencsét. MTI-HÍR Prága. A cseh kormány adóintéz­kedéseket hagyott jóvá, amelyek 10,3 milliárd koronát hoznak jövő­re és 15,5 milliárdot 2004-ben - közölte tegnap a kormány szóvivő­je, Bohuslav Sobotka. Az adóeme­lésekből származó bevételt az au­gusztusi árvízkárok helyreállításá­ra akarják költeni. A többletbevétel háromnegyede kerül csak a köz­ponti költségvetésbe, egynegyedét átutalják a helyi önkormányzatok­nak. Á parlament elé terjesztendő intézkedések között van az évi 900 ezer koronát meghaladó személyi jövedelmek adójának emelése 35 százalékra a jelenlegi 32-ről, az 5 százalékos áfa-kulcs emelése 7 szá­zalékra, egyszersmind a 22 száza­lékos áfa-kulcs csökkentése 21 szá­zalékra. A szóvivő közölte, hogy 2004. január 1-től 28 százalékra csökkentik a társasági nyereség­adót a mostani 31 százalékról, a személyi jövedelemadóból levon­ható, gyermekek utáni jóváírást pedig 300 koronával növelik. So­botka szóvivő azt mondta, hogy ezek és más módosítások nem fog­ják növelni a teljes adóterhet, amely nagyjából a tavalyi szinten marad, és kisebb lesz, mint két év­vel ezelőtt, 2000-ben volt. Ellen­ben a módosítások révén el lehet kerülni a közadósság és a költség- vetési deficit növekedését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom