Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-09 / 209. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER S KOMMENTÁR Etnikai? Európai? SZILVÁSSY JÓZSEF Néhány napja a szlovákiai civil szerveződések rangsorolták a képviselőket: ki, hányszor szavazott a most befejeződő választási ciklusban a polgári - a meghatározás önkényes kisajátítási kísérletei miatt tegyük hozzá, hogy a Márai Sándor és más igazi demokraták fémjelezte- értékrendnek megfelelően, az ország demokratikus tartóoszlopait erősítve. Az első tíz honatya között heten a Magyar Koalíció Pártjának tagjai. Az elmúlt pénteken rendezett vitafórumon még Rudolf Chmel- aki pedig a szlovákiai magyar nemzeti közösség sorskérdéseinek az ügyében is az egyik legfelkészültebb és empatikus szlovák személyiség - is úgy vélekedett, hogy a szlovákiai politikai élet kikristályosodását olykor az is nehezíti, hogy a Magyar Koalíció Pártja rendszerint etnikai erőként viselkedik. Szerinte az lenne a helyénvaló, ha a szlovák és a magyar liberálisok, baloldaliak, konzervatívok egy-egy pártban tömörülnének. Az elmúlt tizenhárom esztendőben két ilyesfajta próbálkozás tanúi lehettünk. A rendszerváltás után a szlovák kereszténydemokraták a hasonló gondolkodású hazai magyarokat is integrálni akarták. Nem sok sikerrel, mert potenciális partnereik hamar felismerték, hogy az alapjaiban azonos értékrend ellenére, számos sajátos érdek sem teszi lehetővé az egyesülést. Az idő igazolta az önállósulást támogató döntést. A KDH egyértelmű európai irányvonalat hirdető és követő párt ugyan, amelynek megnyilvánulásaiban azonban ott lappang a nacionalizmus. Ez a párt hajszolta keresztül azt, hogy a megyei önkormányzat elnökének megválasztása kétfordulós legyen, nehogy már magyar legyen a megyefőnök. S ez a párt nyújtott be a kedvezménytörvény szlovákiai hatásának kivédése érdekében olyan törvénytervezetet, amely aligha sejlett fel még a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) legszebb magyarellenes álmaiban sem. Kudarcot vallott a szlovák-magyar partnerség a Demokratikus Baloldal Pártjában (SDE) is, pedig ennek a szolidaritásnak a két világháború közötti munkásmozgalomban jelentős hagyománya volt. Ám az SDK vezetői - köztük nem is olyan régen Peter Weiss is - fittyet hánytak ezekre a tradíciókra, s fokozatosan kiszorították szinte minden tisztségből a magyarokat. Ma ott tartunk, hogy Peter Ponicky oktatási miniszter cinkosan összekacsintva a szlovák nacionalistákkal, magyar nemzetiségi osztályt szüntet meg. Ezúttal is fején találta a szöget Miroslav Kusy, aki nemrég egy tudományos fórumon kifejtette, hogy a szlovák pártok programjában most csak a közhelyes mondatok szintjén merik felvállalni a magyarság sajátos gondjait és érdekképviseletét. Attól tartanak ugyanis, hogy ha ezt megtennék, akkor jelentős számú szlovák polgár fordítana hátat nekik. Ebben a helyzetben sorsdöntő, hogy minél jelentősebb parlamenti képviselete legyen a Magyar Koalíció Pártjának, amely regionális pártként viselkedik, amikor a dél-szlovákiai régiók érdekképviseletét vállalja fel, etnikai erőként lép fel, ha a szlovákiai magyarság megmaradásának anyagi vagy szellemi pilléreit veszélyeztetik. Ám mindezzel együtt európai párt, hiszen kontinensünk demokratikus politikai eszközeivel politizál, amire eddigi kormányzati és parlamenti ténykedése egyértelmű bizonyíték. Az MKP ténykedése távolról sem volt hibátlan, ezért jogosak a jó szándékú bírálatok és a kételyek. Ám akadnak helyzetek, amikor rövid időre még a fontos részletkérdések is másodlagosak, mert nem homályosíthatják el a lényeget. A mostam parlamenti választásokon is ilyen tisztánlátásra lesz szüksége mindannyiunknak. Négy évből egy nap TÓTH MIHÁLY A képviseleti demokrácia alapiskolájában az első lecke egyik kulcsmondata: az ország életében négyévenként van egy nap, a voksolás napja, amikor a választópolgár a politikában mindenkinél nagyobb úr. A modernkori parlamentarizmus kialakulása óta könyvtárnyi művet írtak e mondat érvényesülésének diadaláról és buktatóiról. Kapásból tucatnyi esetet lehetne felidézni politikusokról, akik akkor is tiszteletben tartották Őfelsége a Nép akaratát, ha számukra az nagyon fájdalmas volt. És vannak politikusok, akik a voksolással szentesített népakarat kinyilvánításának másnapján legszívesebben szélnek ugrasztanák az új törvényhozást. Voltak a 20. században, akik ezt meg is cselekedtek, és ma is csak a szomszédba kell utaznunk, hogy megtapasztaljuk, milyen hangulatot képes gerjeszteni egy, a választási veresége miatt elkeseredett párt. De hát ne utazzunk sehova, nekünk is megvannak a magunk problémái. Gondolkodó ember Szlovákiában ma nem mondhatja el, hogy szavazásra készülve a bőség zavarával küzdve válogathat a hitelesebbnél hitelesebb pártok között. A bőség zavarával legfeljebb akkor van alkalma küzdeni, ha abszolvál mondjuk 25 kilométert, és szemügyre veszi az óriásplakátokon magukat kellető honatyajelölteket. Igazán csak akkor tudnánk élni a „négyévenként egy nap” lehetőségével, ha mód lenne a visszakérdezésre, és ha nem feledtük volna, melyik politikus mi mindent ígért meg az előző négy évben. Nem tudom például, mit ért Robert Fico rendteremtésen. Engem e tekintetben ré- senlétre tanított az eszmélésem óta eltelt néhány évtized, így biankócsekket nem dobok az urnába. Nem tudom, müyen liberális válik Rus- kóból. Olyan, mint Zsirinovszkij? Ha tudnám, hogy Genscherhez hasonló, talán még rá is szavaznék. Ateista létemre még Carnogursky keresztény mozgalmára is rávoksolnék, csak szürke eminenciásként ne lennének időnként némely ajatollahokra jellemző ortodox meg- nyüvánulásai. Aztán ott vannak a baloldali aprószentek mikropártjai. Csak tudnám, mitől nem óbolsevik Szlovákia Kommunista Pártja! És miért vátja el Peter Weiss, hogy új pártját szociáldemokratának tekintsem? Ha a politikusok e kérdéseknek csak negyedét meg tudnák válaszolni, nagyra tartanám a négy évnek azt az egyeden napját. FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG Eduard Kukán szlovák külügyminiszter a német lapnak kijelentette, hogy a négy visegrádi állam együttműködése folytatódik. Bár a Benes-dekrétumok miatt válság volt tavasszal, de az együttműködés egészében véve jó. Aláhúzta, hogy a Benes-dekrétumok, amelyek alapján a németeket és magyarokat elűzték, nem képezik az EU-belépési tárgyalások részét. - Mi a témát nem akaijuk előtérbe állítani - közölte Kukán, aki a német lap szerint egyértelművé tette, hogy a szlovákok bosszúsak voltak a cseh politikusoknak dekrétumokkal kapcsolatos provokáló kijelentései miatt. Fiúk, akkor sem emelkedne a pártunk népszerűsége, ha holnaptól Viagrát szednénk? (Lubomír Kotrha karikatúrája) TALLÓZÓ WELT AM SONNTAG Irak katonai megszállása a de mokratikus berendezkedés meg teremtését szolgálná, s a hábort utáni Németországban, illetve Ja pánban játszott amerikai szere] mintáját kellene követnie. A: Egyesült Államok katonai szere pének a tömegpusztító fegyverei megsemmisítésére és az újjáépíté: kezdeti időszakára kell korláto zódnia. Minden további célt a; iraki politikai folyamatra és politi kai erőkre kell bízni - írta az Irak kai kapcsolatos politikai céloka körvonalazva Henry Kissingei volt amerikai nemzetbiztonság főtanácsadó, külügyminiszter í német lapban. Kissinger szerint í döntés egyre sürgetőbb, s ebben í helyzetben Washington európa szövetségeseinek nem szabad £ néző szerepét vállalniuk. Kissin ger szerint a konzultációk, amelyeket például Németország is sür get, nem csodaszerek, s egyesei csak azért követelik, mert el akar ják odázni a dolgokat. Aki a német megszállás alatt egy tragikomikus aktussal kizárta Eduard Benest a cseh nemzetből Hácha-ügy - magyar tanulsággal Nagyjából egyszerre történt az egymástól látszólag független két esemény. Budapesten az illetékes jogi fórumok végleg elutasították a Magyar Igazság és Élet Pártjának azt a folyamodványát, mely szerint rehabilitálni kellene Bár- dossy Lászlót, aki 1941-ben kezdeményezője volt Magyarország belépésének a második világháborúba. Prágában viszont a napokban néhány tucat értelmiségi megkoszorúzta Emil Hácha sírját, aki München után lett köztársasági elnök... E. FEHÉR PÁL A német megszállás idején pedig a Cseh-Morva Protektorátus „államelnöke”. A Szent Vítus székesegyházban pedig püspöki szentmisét szolgáltattak emlékének A magyar és a cseh politikus talán csak abban hasonlított egymásra, hogy 1938 előtt egyikük sem játszott semmilyen politikai szerepet hazája életében. Bárdossy hivatásos diplomata, legutolsó állomáshelye Bukarest volt: kiváló tisztviselő, aki külügyminiszteri, majd kormányfői megbízatását hivatali karrieije méltó és megérdemelt betetőzésének látta. Hasonlóképpen érzett Emil Hácha, aki a legfelsőbb bíróság elnöki posztjáról került - Tomás Garrigue Masaryk és Eduard Benes méltadan utódaként - a köztársaság elnökének székébe. Beteg és magányos ember volt, befolyásolható: ilyen körülmények között vállalta, Hider nyomatékos fenyegetései után, hogy a nácik által megszállt Cseh-Morva Protektorátus „államelnöke” lesz. Eleinte kapcsolatot tart Eduard Benes londoni emigráns kormányával, majd fokozatosan bábu lesz, a megszállók akaratának végrehajtója. 1942-ben, a Heydrich-merénylet után résztvevője annak a tragikomikus aktusnak, amikor az általa létrehozott Cseh Nemzeti Tanács „Jó szerencsét a Führernek, jó szerencsét dr. Emil Hácha államelnöknek!” („Zdar Vűdci a zdar státnimu presidentu dr. Emilu Háchovi!”) felkiáltások mellett „kizárták a cseh nemzetből Eduard Benest”. 1945-ben, természetesen, letartóztatták és a prágai Pankrác börtönkórházban halt meg. Ebben az időben a Magyarországról a Szálasi-parlamentet, annak képviselőjeként követve, nyugat felé menekült Bárdossy már a szövetséges hatalmak foglya. Őt 1946-ban végezték ki Budapesten. Bárdossy felelősséggel tartozott a „Harmadik Birodalom” gádástalan kiszolgálásáért, meg - egyéb ügyek mellett - az újvidéki „hideg napokért" is. Holott eredetíleg sem Bárdossy, sem Hácha nem volt fasiszta. Ennél sokkal értelmesebbek voltak, noha a megszerzett hatalom mámorában majd jócskán hangoztatnak fajgyűlölő tételeket is. Hácha például azzal az állítással vélte bizonyíthatónak Hider szavahihetőségét, hogy „mindketten a fehér rasszhoz” tartoznak. (A közös „rasszhoz” tartozás Hidernek, persze, semmit nem jelentett, s főleg nem ígéretek betartását. Ezt Hácha is megtapasztalhatja ama ritka esetekben, amikor a német hatóságok által letartóztatott cseh értelmiségiek védelmében próbált szót emelni. Próbálta megmenteni Josef Capekot is, de a nácik meg sem hallgatták.) Bárdossy meg éppen a magyar „faj” szükséges „önvédelmével” akarta igazolni a zsidó vallású és a keresztény felekezetekhez tartozók között nemi kapcsolat, illetve házasság tiltását. (Ennek a törvénynek a végrehajtása során a háború alatt számos súlyos börtön- büntetést hoztak.) Bárdossy és Hácha konzervatív bürokraták voltak. Ösztönösen nem szerették a demokráciát. Bárdossy esetében ez természetes, még abban az esetben is, ha a Tanácsköztársaság 133 napja alatt tovább szolgált Kun Béla népbiztosságán, de azért ha volt igazán „horthysta”, akkor ő minden bizonnyal az volt. Bárdossy a tekintélyelvű kormányzás híve, akinek számára Hider túlságosan barbár, de Mussolini korporativ diktatúrája elfogadható, sőt: példaszerű. Az úgynevezett „elit” uralkodását biztosítja; Amely már nem születési előjogokra hivatkozik, noha részben azokra is, hanem a képzettség, a hivatalnoki karrier által biztosított kiváltságokra. Több, mint különös azonban, ha az a bíró tart előadást Hidernek a „képviseleti demokrácia ismert hiányosságairól”, akinek jelentős része volt magas tisztéből következően a csehszlovák demokrácia jogrendjének megteremtésében. Éppen ezzel indokolják Hácha ügyének felülvizsgálatát a mai cseh jobboldal képviselői. Ehhez a baloldali történészek és publicisták hozzáteszik: a jogrend lerombolásában talán még nagyobb szerepet kapott és vállalt. Josef Tomes történész - a jobboldali csoport hangadója szerint - Hácha személyének és politikájának rehabilitálása a konzervatív németellenes ellenállás érdemeinek elismerését jelentené. Tomes nem csinál titkot abból, hogy bizonyos értelemben Hácha hazai tevékenységét, minden tragizmusa dacára, többre Eredetileg sem Bárdossy László, sem Emil Hácha nem volt fasiszta. tartja, mint akár a Benes irányította nyugati, akár a Kelement Gottwald vezette kommunista ellenállási mozgalmat. Külön felhívja a figyelmet arra, hogy Háchát minden paria- menti párt megválasztotta elnöknek, csak a prágai parlament harminc kommunista képviselője szavazott „nem”-mel. Hácha voltaképpen mártírszerepet vállalt a protektorátus idején, és nem rajta múlott, hogy a nácik állandóan becsapták. Hácha személyiségét - állítják mások - igazából ama rövid időszak alatti politikája alapján kell megítélni, amikor még nem mozgott úgynevezett kényszerpályán, tehát 1938. november 30. és 1939. március 15. között. Ekkor betiltotta a kommunista pártot, névváltoztatásra kényszerítette a szocdemeket, autonómiát adott a Tiso vezette szlovák politikai erőknek, a Masaryk és Benes által támogatott baloldali erők teijeszkedésének gátat szabott és nem utolsósorban helyreállította a katolikus egyház és az állam között még Masaryk idején megbomlott bizalmat, így összegezi a három és fél hónapot Emanuel Mandler, az ismert jobboldali publicista, az egykori disszi- dens. „Ebbe halt bele 1938 karácsonyán Karel Capek” - állítja a Právo publicistája, Martin Hekrdla. A magyar jobboldal ugyancsak áldozatként, egy konstrukciós politikai per vétlen áldozataként értékeli Bárdossy Lászlót. Szerintük Bárdossy magyar nemzeti érdekeket védett, amikor a Szovjetunió elleni hadüzenetet kierőszakolta, s aminek következménye lett az Anglia és az USA elleni hadüzenet. Bárdossy ügyében döntés született. A hatóságok immár végleg a történettudomány hatáskörébe utalta működésének értékelését. Hácha ügyében nincsen szükség rehabilitálásra, hiszen nem született róla ítélet. A történettudomány és a közvélemény eddig egyértelműen negatív emlékeket őriz róla. Azok, akik most misét mondatnak lelki üdvéért, akik munkásságának átértékelését sürgetik - a cseh társadalom baloldali hagyományait tartják túlságosan erősnek és igazában ezt támadják. De azért érdemes Jan Masaryk, az államalapító elnök fia véleményét is idézni, annál inkább, mivel érdekes magyar vonatkozása is van. Ezt mondotta Jan Masaryk a londoni rádióban 1943. szeptember 15-én: „Hácha, hétrét görnyedve, odaadó lakájként magasztalja Heydrichet, Frankot, a Gestapót, a gettót, a koncentrációs táborokat. A magyar Teleki Pál, aki megátalkodott ellenfelünk volt, férfi módjára halt meg. Hácha pedig él, gyáván és becstelenül.” Hát igen, Teleki Pál, aki tényleg ellenfele volt a cseh politikának, az öreg és az ifjú Masaryknak, nem vállalta azt, amit utódjaként Bárdossy László vállalt. És amit Ma- sarykot megtagadva Hácha vállalt. Ilyen párhuzamok is vannak a magyar és a cseh história között. Nemcsak a magyar jobboldal küzd a saját történelmi előzményéért, hanem a cseh is. Most éppen Hácháért. LEVÉLBONTÁS Idegen szavak ürügyén Anyanyelvűnket munkaeszközként is használó pedagógusként mindenkit arra buzdítok, hogy beszédükben ne használjanak feleslegesen idegen szavakat, persze, ez néha elkerülhetetlen. Fontos azonban, hogy pontosan ismerjük a szó jelentését, mert félreérthetnek, sőt nevetségessé válhatunk. (Mint például az férfi, aki azt, hogy nem illetékes, így közölte: Ebben a dologban én nem vagyok impotens.) Ismert publicistánk egyik jegyzetében, amelyben politikai életünk visszásságait bírálta - jogosan - a következő mondatot írta: „Nem véletlen, hogy már most a > konszenzus < kifejezésnél nyílik ki minden szótár, ami köztudottan megalkuvást és elvtelen egyezkedést jelent.” Ez a megállapítás feltétlenül kiigazításra szorul, hiszen a konszenzus nem megalkuvást, hanem egyetértést, egyöntetű véleményt jelent. Ajegyzet- író valószínűleg a „kompromisszum” jelentésével tévesztette össze, ami kölcsönös enged- mény(ek)en alapuló megegyezést jelent, bár a „megalkuvás” és az „elvtelenség” fogalma e szó jelentésében sincs benne. Az, hogy egy kompromisszum milyen, egyéni megítélés dolga. De van latin szó az elvtelenségre és megalkuvásra is. Ám olyan régen hallottam-olvastam, hogy sokáig törtem a fejemet, amíg eszembe jutott: opportunizmus! Ugye, ismerős kifejezés mindenki számára, aki tanult valaha kommunista párttörténetet, vagy emlékszik a 68 utáni husáki „normalizáció- ra”, „konszolidációra”. Az „opportunista” jelzőt könnyen megkaphatta bárki, akinek a nézete ideológiai kérdésekben eltért a kommunista párt hivatalos álláspontjától. Tolcsvay Antal, Nagykapos
