Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-28 / 200. szám, szerda

Sport ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 28. Fordulat a Ronaldo-ügyben? Madrid. Újabb ötlettel állt elő a Deportivo La Coruna elnöke, Augusto Cesar Lendoiro azzal kapcsolatban, hogy Ronaldo mégis a Real Madridban foly­tassa pályafutását. Az elnök szerint egy bonyolult játékos­csere segítségével mégis a Re­álhoz kerülhet a világbajnok­ság brazil gólkirálya. Első lé­pésként a madridiak Morien- tesért elcserélnék Diego Tris- tant,.és utóbbi játékos jelent­hetné a cserealapot Rónáidé­ért. A dolog szépséghibája, hogy annak idején az Inter edzőjében, Hector Cuperben nem igazán hagyott mély nyo­mokat a spanyol támadó, (ns) Megszűnés helyett létszámcsökkentés Madrid. A nehéz pénzügyi helyzetben lévő Kelme-Costa Blanca spanyol kerékpáros klub vezetői úgy döntöttek, hogy az idény végén nem kér­nek felszámolást, hanem meg­próbálnak szűkített kerettel nekivágni a következő évad­nak. - Mit tehetnék? Adjuk el, szüntessük meg az együttest vagy húzzuk meg a nadrágszí­jat? Azt hiszem, mindenkinek jobb, ha az utóbbit választjuk -jegyezte meg Pepe Quiles, az elitkategóriában szereplő csa­pat főnöke. (MTI) Holmes Gomez ellen lép szorítóba Easton. Eldőlt, hogy a volt ne­hézsúlyú világbajnok Larry Holmes a hamburgi Univer­sum kubai bokszolója, Juan Carlos Gomez ellen lép ringbe, mégpedig Németországban. Erdei Zsolt klubtársa 29, ame­rikai riválisa pedig 52(!) esz­tendős. Holmes sokadik visszavonulása után húsz hó­nappal vívott újra mérkőzést, s július 28-án pontozással győ­zött honfitársa, Eric Esch el­len. Ez volt 75. profi találkozó­ja, s 69. sikere. Holmes pálya­futása első 48 meccsén veret­len maradt, a vb-címet Ken Norton legyőzésével 1978-ban szerezte meg. Az övét 9 éven át sikeresen őrizte. (MTI) Udvardi győztes Nagyatádon Nagyatád/Udvard. Első kül­földiként Végh István nyerte szombaton a Nagyatádon rendezett hosszútávú magyar triatlon-bajnokságot. A169 célba ért versenyző (egyéni­ben 199-en álltak rajthoz) kö­zül a 25 éves udvardi vasem­ber 9:13:41 óra alatt teljesí- * tette a 3,8 km-es úszást, a 180 km-es kerékpározást és a 42,2 km-es futást együttvéve. Ez volt élete hetedik, az idén pedig az első és utolsó Iron- man-viadala. Tavaly ugyanott negyedik volt. Az első ötven- ben végzett még két dél-szlo­vákiai induló: a szintén ud­vardi Németh Tibor a 35. (ideje: 11:20:54), az érsekúj­vári Fazekas Zsolt (11:47:38) a 44. lett, ami szintén dicsére­tes teljesítmény, (jmk) Becker élvezi az egyedüllétet Hamburg. Több zátonyra fu­tott kapcsolat után Boris Bec­ker német teniszlegenda élvezi az egyedüllétet. - Teljesen fa­cér vagyok, és jelenleg ez töké­letesen megfelel nekem. Nem keresek másik nőt - mondta a háromszoros wimbledoni győztes. A 34 éves Becker ta­valy vált el feleségétől, Barba­rától, akitől két gyermeke szü­letett. Legutóbb a nála 6 évvel fiatalabb, iráni származású Patrice Faramehhel járt, de jú­liusban szakítottak. (MTI) Rendkívül nehéz feladat vár a szenei KOBA csapatára a brijegi visszavágón (TASR-felvétel) Holnap az UEFA Kupában: Púchov-Atyrau, Brijeg-Senec, Limasszol-FTC, Újpest-Klasvik Hárman jutnak tovább? Pozsony/Budapest. Holnap rendezik az UEFA Kupa-selej­tező visszavágó mérkőzéseit. A szlovák és magyar csapa­tok közül a Púchov és az Új­pest hazai pályán szerepel, s mivel idegenben döntetlent értek el, a továbbjutás küszö­bén állnak, akárcsak az FTC. Nem úgy a szenciek. Nincs sok esélyük... ÚJ SZÓ-ELŐZETES PÚCHOV-ATYRAU (16.00, az STV2 közvetíti; az első meccsen 0:0). Kazahsztánban a védekezés­re összpontosítottak a puhóiak, s sikerült is olyan eredményt elérni­ük, ami reményekre jogosítja fel őket. „Csak” nyerniük kell, és az első fordulóba kerülnek. Egyálta­lán nem lehetetlen feladat. Jozef Suran edző csapata jó formában van, amit a szombati bajnokin is igazolt: sziporkázó csatárjáték után simán, 2:0-ra verte a Dubni- cát, akár fél tucat gólt is rúghatott volna. Elsősorban a robbanékony, gyors, jól cselező Breska volt ele­mében, nem lehetett feltartóztat­ni. A várható összeállítás: Ber- nady-Satka, Záveterník, Pav. Vav- rík, Holcík-Gegics, Strba, Pét. Vav­rík, Talda-Breska, Pernis. Prémi­um a továbbjutásért: fejenként 15 ezer korona. A meccset jugoszláv játékvezetői hármas irányítja. A kazah csapat a legutóbbi bajno­kin l:0-ra nyert hazai pályán a Ka- menogorszk ellen, s 14 győzelem­mel, 3 döntetlennel és 4 vereség­gel a tabella második helyén áll. BRIJEG-SENEC (20.15, 2:1). Teg­nap kora reggel autóbusszal indult Bosznia-Hercegovinába a 32 tagú szenei küldöttség, s 17 órányi uta­zás után éjfél körül érkezett meg Brijegbe. Erik Bogdanovsky, a szenciek edzője: „Hazai veresé­günk után nincs vesztenivalónk, „Hazai vereségünk után nincs vesztenivalónk.” megpróbálunk elfogadható ered­ményt elérni, játékunkkal nem akarunk szégyent hozni a klubra és a szlovák futballra.” A Brijegnek jól megy a bosnyák bajnokságban, négy forduló után veretlenül vezeti a mezőnyt. Ivó Is- tuk, a csapat edzője még Pozsony­ban mondta: „Két gólunk ellenére sem érezzük magunkat az első for­dulóban, érdekes lesz a visszavá­gó.” Tud bókolni a tréner... LIMASSZOL-FTC (18.30, 0:4). Az első meccs fényében csak formali­tásnak tűnik a visszavágó, de a Fe­rencváros Ciprusra is győzni megy. Lendületben van az együt­tes, gólerős, vezeti a Borsodi Li­gát. Garami József edző így nyilat­kozott az első meccs után: „Azt hittem, a vendégek velünk azonos játékerőt képviselnek, most azon­ban már azt gondolom: egyér­telműen jobbak vagyunk.” A cip­rusiak nem akarnak kikapni, ha­zai pályán erőseknek tartják ma­gukat. A Fradi valószínűleg a leg­utóbbi bajnokin szerepelt csapat­tal kezd: Szűcs-Vukmir, Drago­ner, Gyepes- Kriston, Kapics, Lip­csei, Szkukalek-Gera, Tököli, Le­andro. ÚJPEST-KLASVIK (20.15, 2:2). Nagy szégyen lenne, ha nem La- dislav Molnár vezetőedző csapata jutna tovább. Bármennyire is lel­kesek, kemények és szívósak a fer- röeriek, azért van némi különbség a két ország labdarúgása között. Az első meccset nagy szélben, hűvösben rendezték, Posza kapus 35 méterről kapta a vendéglátók második gólját. Az Újpest várható összeállítása: Vlaszák-Szélesi, Ta­mási, Juhár, Tchur- Farkas, Kun- zo, Sloncík, Tokody- Horváth F., Kovács Z. (T. V) A NIKÉ 35.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZERDA, AUGUSZTUS 28. .. Labdarúgó Bajno- *' kok Ligája-selejte­zők, visszavágók: 240. Dinamo Ki- jev-Levszki Szó­fia (az első mécs­esén 1:0) 1,45-3,6­6.1- 1,1-2,25; 241. Lók. Moszkva- GAK Graz (2:0) 1,45-3,6-6,1-1,1- 2,25; 242. Legia W.-FC Barcelona (0:3) 3,7-3-1,9-1,6-1,2; 243. AEK Athén-Ápoel Nicosia (3:2) 1,3-4,4­7,4-0-2,75; 244. FC Basel-Celtic Glasgow (1:3) 2,6-2,9-2,6-1,35- 1,35; 245. Sturm Graz-Maccabi Ha­ifa (0:2) 1,8-3-4,1-1,2-1,7; 246. FC Bruges-Sahtyor Donyeck (1:1) 1,6­3.2- 5,1-1,1-1,9; 247. Auxerre-Boa- vista Porto (1:0) 1,8-3-4,1-1,2-1,7; 248. Bröndby-Trondheim (0:1) 2.1- 3-3,2-1,3-1,5; 249. Newcastle- Zsel. Szarajevó (1:0) 1,18-5,2-11,4- 0-3,5; 250. Liberec-AC Milan (0:1) 3.2- 3-2,1-1,5-1,3. Labdarúgó BL-selejtezők, tippek a továbbjutásra: 251. FC Basel-Celtit; Glasgow 4-1,15; 252. Sturm Graz- Maccabi Haifa 3-1,25; 253. FC Bru­ges-Sahtyor Donyeck 1,35-2,6; 254. Auxerre-Boavista P. 1,08-5,2; 255. Bröndby-Trondheim 2,3-1,45; 256. Liberec-AC Milan 4-1,16. Cseh fociliga: 257. Marila Pnb- ram-Slavia Praha 3,2-3-2,1-1,5-1,3. Angol labdarúgó Premier League: 267. Aston Villa-Manchester City 2,2-3-3-1,3-1,45; 268. Leeds-Sun- derland 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 269. Southampton-Chelcea 3-3-2,2-1,45 -1,3; 270. Blackbum-Liverpool 3-3­2,2-1,45-1,3; 271., Everton-Bir- mingham 1,75-3,2-4-1,15-1,75. Angol II. labdarúgóliga: 272. Not- tingham-Wimbledon 2-3-3,35­1,25-1,55. Svéd labdarúgó-bajnokság: 273. Hammarby-Helsingborg IF 2,45­2,9-2,75-1,3-1,35. Labdarúgó Német Kupa, 1. forduló: 274. TB Berlin-St. Pauli 3,4-3,2-1,8- 1,6-1,2. CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 29. Labdarúgó UEFA Kupa-selejtezők, visszavágók: 360. Klajpeda-Lovecs (az első meccsen 0:5) 3,8-3,2-1,8­1.7- 1,2: 361. Zvr. Jerevan-NK Pri­mőrje (1:6) 3,75-3,4-1,75-1,75- 1,15; 362. Lók. Tbiliszi-FC Koppen­hága (1:3) 3-3-2,2-1,45-1,3; 363. Polonia W.-Sliema Wanderers (3:1) 1,08-7-16-0-5; 364. NK Gori- ca-Rapid Bukarest (0:2) 2,45-3- 2,65-1,3-1,35; 365. Púchov-FK Ati- rau (0:0) 1,25-4,8-8,1-0-2,95; 366. Szmegyerevo-Bangor City (0:1) 1,2-5,2-9,4-0-3,3; 367. HJK Helsin- ki-FC Gomel (0:1) 1,4-3,6-7,1­1,05-2,35; 368. Wisla Krakow- Gien. Belfast (2:0) 1,15-5,4-12,9-0- 3,75; 369. FC Kärnten-Metal. Lie- paja (2:0) 1,3-4,4-7,4-0-2,75; 370. TVMK Tallin-Dinamo Tbiliszi (1:4) 2.7- 2,9-2,5-1,35-1,35; 371. Nistru Otaci-Aberdeen (0:1) 2,8-3-2,3­1,4-1,3; 372. AEL Limasszol-Fe- rencváros (0:4) 2,6-3-2,5-1,35­1,35; 373. Part.Tirana-Hapcel Tel Aviv (0:1) 3-3-2,2-1,45-1,3; 374. GI Gotu-Hajduk Split (0:3) 5,6-3,5­1.5- 2,15-1,1; 375. IFK Göteborg- Zimbru Kisinyov (1:3) 1,3-4,4-7,4- 0-2,75; 376. Djurgarden-Shamrock Rovers (3:1) 1,22-4,8-9,5-0-3,15; 377. CSZKA Sofia-Dinamo Minszk (4:1) 1,35-3,8-7,8-0-2,55; 378. Ser- vette-Szp. Jereván (2:0) 1,18-5,4­10.4- 0-3,5; 379. Vetsmannaeyjar- AIK Stockholm (0:2) 3,35-3-2-1,55- 1,25; 380. Maccabi Tel Aviv-Leva- dia Tallin (2:0) 1,18-5,2-11,4-0-3,5; 381. Lugano-FK Ventspils (0:3) 1,5­3.5- 5,6-1,1-2,15; 382. Grevenma- cher-Anort. Famagusta (0:3) 4,3­3.4- 1,65-1,85-1,1; 383. CZ Beograd -Kajrat Alma-Ata (2:0) 1,08-7-16-0- 5; 384. Nat. Bukarest-SK Tirana (1:0) 1,22-4,8-9,5-0-3,15; 385. Mo- uscron-Fylk.Reykjavik (1:1) 1,2­5.2- 9,4-0-3,3; 386. Midtjylland-Po- beda Prilep (0:2) 1,55-3,5-5-1,1-2; 387. Újpest-Ki Klaksvik (2:2) 1,1­6.2- 15,2-0-4,4; 388. Siroki Brijeg- Senec (2:1) 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 389. FK Suduva-Brann Bergen (3:2) 2,7-3-2,4-1,35-1,3; 390. Li- vingston-FC Vaduz (1:1) 1,25-4,8­8,1-0-2,95; 391. Belasica Strum.- Leixoes (2:2) 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 392. FK Szarajevo-Olomouc (1:2) 2.6- 3-2,5-1,35-1,35; 393. Dundalk- Vart. Varazsgdin (0:5) 4,3-3,4-1,65- 1,85-1,1; 394. Linf. Belfast-Stabaek (0:4) 3,8-3,2-1,8-1,7-1,2; 395. Bir- kirkara-Met. Záporozsie (0:3) 4,7­3.4- 1,6-1,9-1,1; 396. Odense-Myl- lykoski (0:1) 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9. Macska-egér harc a manchesteri BL-selejtezőn Elbúcsúzott a Sparta ÖSSZEÁLLÍTÁS Prága/Manchester. A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harma­dik körének visszavágóján a prágai Spartának nem sikerül kiharcolnia a továbbjutást, így áz UEFA Kupá­ban vigasztalódhat. SPARTA-GENK 4:2 (0:1). Góllö­vők: Poborsky (56.), Jarosík (59. és 64.), Mares (84.) ill. Dagano (25.), Sonck (57.). Játékvezető: Vassza- rasz (görög), 10 000 néző. Lendüle­tesen kezdtek a hazaiak, Baranek két ziccert puskázott el. Egy szög­letrúgás után vezetést szereztek a taktikusan futballozó vendégek: Dagano 14 méterrről az alsó sarok­ba lőtt. A félidő hajrájában Zelenka, majd Maressa kapufát találta el. Fordulást követően elkeseredetten támadott a Sparta, és négy perc alatt két gólt rúgott, azzal a szép­séghibával, hogy közben Sonck is betalált. Utána még kétszer kapitu­lált a belga kapus. Mivel az első meccsen 2:0-ra nyert a Genk, beju­tott a BL-be. ♦ Lapzártakor, a 2. félidő közepén a Manchester United biztos to­vábbjutónak számított, 4:0-ra ve­zetett - góllövők: Van Nistelrooy (6. és 76. - 11-esből), Beckham (16.), Scholes (21.) - a ZTE (az első találkozón a magyar bajnok l:0-ra nyert) ellen. A két együttes a következő összeállításban lépett pályára - MU: Carroll-Ph. Neville, Blanc, Ferdinand, Silvestre-Beck- ham, Verón, Keane, Scholes (50. Solskjaer)-Van Nistelrooy, Giggs. ZTE: Ilics-Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi-Babati (75. Túri), Ljubo- jevics (62. Faragó), Molnár, Vincze (64. Balogh)-Kenesei, Egressy. Já­tékvezető: Batista (portugál), 67 000 néző. Kiállítva: Ilics (74.) További eredmények: Fenerbah- ce-Feyenoord 0:2 - az első meccsen 0:1, tj.: Feyenoord; Ba- yern-Partizan Beograd 3:1, - 3:0, tj.: Bayern, (t-sz) A MAI MŰSOR - 18.00: D. Kijev- Levszki Szófia (az első meccsen 1:0); 18.30 Lók. Moszkva-GAK (2:0); 19.00 L. Warszawa-FC Barce­lona (0:3); 20.15: AEK Athén-Apo­el Nicosia (3:2), 20.30: Sturm Graz-Maccabi Haifa (0:2), Auxerre -Boavista (1:0), FC Bruges-S. Do­nyeck (1:1); Basel-Celtic (1:3); 20.45 Newcastle-Zseljeznicsar (1:0), Bröndby-Rosenborg (0:1); 21.00: Liberec-Milan (0:1). Kajak-kenu: holnaptól világbajnokság Sevillában Jogos derűlátás ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony/Budapest. Csütörtökön az 1000 méteres futamokkal kezdő­dik meg Sevillában a 32. síkvízi ka­jak-kenu világbajnokság. Szlovákiát tizenhét sportoló képviseli a sereg­szemlén, mindazok ott lesznek, akik az idei Európa-bajnokságon három arany- és egy ezüstérmet szereztek. A szegedi éremtermés jogos derűlátásra ad okot, a közvé­lemény most is elválja, hogy dobo­gón vagy dobogóközeiben végez­zenek a lapátforgatók. Főleg a ka­jak négyesben (Riszdorfer Mihály, Riszdorfer Richárd, Juraj Baca, Erik Vicék) bíznak. A magyaroknál (28-an indulnak) is magas a mérce. Annál inkább, mert egy évvel ezelőtt - a nyolc Eb-arany után - a poznani világbajnokságról is nyolc elsőséggel tért haza a ma­gyar válogatott. Jűliusban a szegedi Európa-bajnokságon emelte a tétet Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapata: immár tízet nyert. Ez nem hivatalos „világcsúcs”, pontosab­ban Európa-rekord. Angyal Zoltán: „Erősebb verseny elé nézünk, mint a szegedi volt, tekintve, hogy a vb-n nem csupán Európa versenyzői vesznek részt, és a kanadaiak, az ausztrálok, valamint az amerikaiak jelentős erőt képviselnek, tehát nem árt az óvatosság. Azt mon­dom, legyünk legalább relatíve mértékletesek: hat-hét aranyérem­mel elégedett volnék, és örvende­nék annak, ha ebből három-négy az olimpiai számok versengései után kerülne hozzánk.” (sr) Amerikai teniszbajnokság: Nagyová és Mandula győzött Hantuchová simán nyert ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. A nyitóforduló mérkőzé­seivel folytatódott az amerikai nyílt teniszbajnokság. A szlovákok közül Daniela Hantuchová simán nyert az ausztrál Pratt ellen, Dominik Hr- baty viszont nehezen győzte le a horvát riválisát. Henrieta Nagyová drámai csatában fektette két vállra a görög Daniilidout. Ludmila Cer- vanová nem bírt a paraguayi Ri- osszal. A magyar Mandula Petra 3 szettben nyert Oremans ellen, Sá­volt Attila könyöksérülés miatt fel­adta a Mimyijjel vívott találkozót. Érdekesebb eredmények - férfi egyes: Mimyij (fehérorosz, 32. ki- emelt)-Sávolt 7:6, 7:5, 0:l-nél Sá­volt feladta; Kafelnyikov (orosz, 4.)-Sanguinetti (olasz) 6:2, 7:5, 3:6, 6:4; Agassi (amerikai, 6.)- Ginepri (amerikai) 6:3, 6:3, 6:3; ♦ Garamvölgyi Lajos lett a labda­rúgó NB I-ben szereplő Békéscsa­ba vezetőedzője. A tréner a pénte­ken lemondott Pásztor Józsefet váltotta a kispadon. ♦ Sztrájkba léptek a chilei labda­rúgók, tiltakozásul a sportágban uralkodó rendezetlen állapotok miatt. Folyamatosan elmaradnak fizetések, az egyesületek állandó anyagi gondokkal küszködnek. ♦ Viktor Onopko a Rayo Valleca- nóhoz igazolt. A 32 éves orosz kö­zéppályás a második ligás Oviedó- nál eltöltött hat idény után szegődött el a legutóbb az élvonal­ban 11. helyezett klubhoz. Novák (cseh, 14.)-Krajicek (hol­land) 6:1, 5:4-nél Krajicek feladta; Gaudio (argentin, 21.)-Martin (amerikai) 6:2, 6:3, 0:6, 7:5; Rios (chilei, 22.)-Björkman (svéd) 1:6, 6:2, 6:4, 6:1; Chang (amerikai)- Clavet (spanyol) 7:6, 3:6, 6:4, 7:6; Hrbaty (szlovák)-Ancic (horvát) 4:6, 6:3, 7:6, 5:7, 3:2-nél Ancic fel­adta. Női egyes: Mandula (magyar)- Oremans (holland) 4:6, 6:4, 6:2; Rios (paraguayi)-Cervanová (szlo­vák) 6:1, 6:4; S. Williams (ameri­kai, l.)-Morariu (amerikai) 6:2, 6:3; Hantuchová (szlovák, 11.)— Pratt (ausztrál) 6:2, 6:1; Nagyová (szlovák)-Daniilidou (görög, 28.) 7:5, 4:6, 7:5; Bartoli (ffancia)-San- chez-Vicario (spanyol, 25.) 6:3,6:1; Widjaja (indonéz)-Kumyikova (o- rosz) 6:3, 6:0; Dokics (jugoszláv, 5.)-Am (német) 6:2 6:2. ♦ A labdarúgó Intertotó Kupa­döntő visszavágóján: Stuttgart-Lil­le 2:0, góllövők: Balakov (81.), Ku- rányi (88.) - az első meccsen 0:1. A Stuttgart bejutott az UEFA Kupa 1. fordulójába. ♦ Fitos József, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának trénere le­mondott posztjáról. Átmenetileg a vezetőedzői tisztet hivatalosan ed­dig is betöltő Gujdár Sándor, vala­mint loan Patrascu irányítja az egy­üttest. ♦ A KENŐ tegnapi nyerőszámai a következők: 4, 5, 6,10,11,14, 16, 32, 33, 34, 43, 44, 48, 54, 59, 64, 68, 75, 77, 80. SPORTHÍRADÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom