Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-31 / 202. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasa/ egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondiiző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. augusztus 31., szombat 6. évfolyam, 35. szám Hosszú időre szóló lelki gazdagsággal léphetnek az új tanévbe az olyan nyári táborok kis lakói, mint amilyen a sároskőszegi Evangéliumi gyermektábor is volt Tiszta tanítással a gyermeki lélekért Orémus Éva minden nyáron örömmel vesz részt gyermektáborok szervezésében M. CSEPÉCZ SZILVIA K ezdődik az új tanév, a 1 diákok már javában ké­szülődnek. Az iskola­táskában a tanszerek (Hnnan mellett ilyenkor - ha a gyereknek módja volt a vakációban egy-két hetet táborozás­sal töltenie - mindig vannak nyári emlékek is. Legalább egy képeslap, fénykép vagy naplójegyzet formájá­ban. Az olyan táborok ids lakói pe­dig, mint amilyen a sároskőszegi Evangéliumi gyermektábor volt, tartalmas és gazdag, s hosszú időre szóló lelki ajándékot is a maguké­nak mondhatnak. Sároskőszeg (Kysak) minden tekin­tetben alkalmas táborok szervezé­sére, A falutól alig másfél kilométer­re fekvő természetiskola (szálló és bungalóegyüttes) csodálatos, he­gyekkel körülvett völgyben fekszik. Tőszomszédságában folyik a Her- nád folyó is, melynek vizét - nap­energiával némileg felmelegítve - két strandmedencébe vezették a helybeliek. Az Evangéliumi gyer­mektábor résztvevői ki is használták a fürdési lehetőséget, bár a tábori élet elsősorban nem a napi lubicko­lásról szólt.- Tizenharmadik alkalommal szer­veztük meg ezt a tábort. Sok más he­lyet is kipróbáltunk, s negyedik éve vagyunk visszatérő vendégek Sá­roskőszegen - mondja a táborvezető, Fülöp Éva. - Ez a hely mind a napi foglalkozásokra, mind a pihentető já­tékokra, sportolásra teljes mérték­ben megfelel. Az Evangéliumi tábor ugyanis legfőképpen arra szolgál, hogy a reánk bízott gyerekek keresz­tyén lelki nevelését segítsük. Táborszervezés bibliaórákkal Fülöp Éva fiatal kassai könyvtáros. Budapesten, a Teológia hitoktató- és vallástanárképzőjében végzett. Előtte pedig hat éven át minden nyáron egy magyarországi gyer­mektáborban foglalkozott kicsildcel, s eladdig eszébe sem jutott a misszi­ós „gyermekmunka”, a léleképítés üyen formája.- Évközben természetesen jártam közösségekbe, bibliacsoportba, de a nyári táborok nem hasonlíthatók semmihez. Egy magyarországi lel­kész házaspár, pontosabban a tisz- teletes asszony szervezte, és „póta­nyukákat” keresett a gyerekek mel­lé. így kerültem én is hozzájuk. Szolgálatként annyi volt ránk bízva, hogy tegyünk bizonyságot az Úr­jézussal való lelki találkozásról. Az­után arra gondoltam, hogy a mi gyerekeinkkel is lehetne hasonló módon foglalkozni... Persze egy két­betűs szó hihetetlenül sok problé­mát okoz: én. Önzésre való hajla­munk és a körülményeink magunk körül forgóvá tesznek, hacsak nem tisztáztuk a legalapvetőbb kérdést: mi életünk célja? Ha Isten dicsősége a célunk, akkor van egy olyan viszo­nyítási pontunk, melyhez igazítani tudunk minden döntést, minden körülményt. Az engedelmesség nem egyszeri és könnyű döntés, ha­nem egész életünket végigkísérő fe­gyelmezettség. Viszont ténylegesen leegyszerűsíti az életet, mert eldön­tötte azt a kérdést, hogy az ember az eseményeket Isten igazságán ke­resztül fogja értelmezni. Az Ó ke­gyelme tesz képessé feladatunk fel­ismerésére, és ad erőt annak meg­valósítására is. Sokat gondolkod­tam ezeken a dolgokon. A keresz­tyénektől egy csomó látványos dol­got elvár a környezetük. Én nem csi­nálok látványos dolgokat. Gyere­kekkel foglalkozom, hitoktató va­gyok, tábort szervezek. Van sok se­gítőm, jöttek, vállalták, és veiem együtt örülnek, hogy dolgozhatunk. Szeretném hinni, hogy ezzel leg­jobb tudásom szerint szolgálok. Fülöp Éva nagyon szerényen beszél arról a több mint egy évtizede működő Evangéliumi táborról, illet­ve a kassai Fireszke szervezetről, amelynek ő a lelki anyja, teremtő szülője. Az idén hetvenegy gyermek érkezett Sároskőszegre. A tábort eredetileg a 6-13 éves korosztály­nak szánták, de most a legkisebb résztvevő alig múlt nyolc hónapos. Igaz, a kis Szabolcs édesanyjával ér­kezett, aki annak idején még az első táborlakók közé tartozott. A gyere­keket tizenhét fiatal csoportvezető mellé osztották be. Akadtak közöt­tük egyetemisták, de a nagyobbak egyik csoportjával például a rozs- nyói református iskola igazgatója, Drenko Zoltán tiszteletes úr foglal­kozott. Igen, a foglalkozások, s a tá­bori élet...! A gyerekeket rendsze­rint halk, gitárral kísért zsoltárének­léssel ébresztették. Volt reggeli tor­na és áhítat, majd a bőséges reggeli után a kassai Step kulturális klub jó­voltából színes bábelőadás. A dél­előtt folyamán a gyerekek több cso­portra osztva beszélgettek vezetőik­kel egy adott bibliai témáról. Az idén Ábrahám történetét dolgozták fel nagy aprólékossággal. Minden napra jutott egy-egy vezérgondolat, illetve „aranyige”. Csodálatos volt látni, hogy még a legkisebbek is mennyire figyeltek, és müyen természetesség­gel kapcsolódtak be a „munkába”. Nem utolsósorban a táborban min­denki által csak István bácsinak szó­lított lelkipásztornak köszönhetően.- A gyerek keresztyén nevelését az édesanya keresztelőjével kell elkez­deni - idézte a tiszteletes úr. - A tá­bor értékelése pedig valahol ott kezdődik, hogy a keresztyén egyház lényegéhez hozzátartozik a misszió. Ennek a tevékenységnek a speciális ága a gyermekmisszió. Gyermektá­borainknak elsősorban az a céljuk, hogy a gyerekek itt valamilyen mó­don közelebbi és személyes kapcso­latba kerüljenek az Úrjézussal, Isten kegyelmével... Imádkoznak, a Bibli­ával foglalkoznak. Viselkedésüknek például nem az a normája, hogy „hagyj engem békén”, tehát hogy él­ni és élni hagyni, hanem a másikat úgy segíteni, kiszolgálni, vagyis sze­retni, ahogyan a Biblia tanítja: fele­barátomat, mint magamat. És ettől lesz más az egész légkör. Ettől lesz az önzés helyén szeretet, és lép a „kiharcolom a jussaimat” elvek he­lyére a segítőkészség... Nézze meg, hogy a nagy gyerekek hogyan ját­szanak a kicsikkel..., és a nagyobb idegen gyerek még külön keresi is a kis idegen gyereket, hogy segítsen neki bekapcsolódni a játékba, hogy ne unatkozzon egyedül. Azt hiszem, ennek a tábornak az igen nagy érté­ke az, hogy ez a Krisztusban megva­lósult szeretet adja meg az alaphan­got. A gyerek számára a játék na­gyon komoly dolog. És Karinthy ugyan a humorról mondta, abban nem ismer tréfát, én úgy vélem, hogy a gyerek életében nincs hason­ló komoly dolog a játékhoz. Tehát magától értetődő, hogy játékosan, az ő adottságaiknak, életkoruknak megfelelő módon próbáljuk közve­títeni azt a szeretetek amiről beszél­tem az előbb. Ezért nem munka szá­mukra a bibliai foglalkozás sem. Természetesen van egy tábori rend, amit el kell fogadniuk, de ez szinte magától kialakul. Ezeknek a gyere­keknek például az ötven százaléka otthon soha nem imádkozik az étke­zésnél. Itt mindegyikük. Felszólítás nélkül. Mert mi, felnőttek ezt ter­mészetesnek vesszük. És próbáljuk megmutatni, hogy ezekben a dol­gokban semmi olyan nincsen, amit ne lehetne mindennapi gyakorlattá tenni. A baj az, hogy az alapok, az otthoni, az első szocializációs kör­ben szerzett információk meg be­nyomások, hatások nem üyen irányúak... S ki tudná megmondani, hogy mi marad ebből a lelkiségből, ha hazamennek a gyerekek?! Vagy ki tudja, hogy amikor majd fölsőbb iskolába kerülnek, és az életük zsú­foltabb lesz, akkor mi fedi el min­dezt? Ami biztató, hogy a nagyok közül, akik annak idején a táboro­zást kezdték, most is többen itt van­nak. Van, aki már csoportve­zetőként. Mert a keresztyénség megélése a külsőségektől függetle­nül, vagy nagyon sokszor a külsősé­gek, látszatok ellenére is az ember belső világában történik. S ennek az egésznek az „alanya”, a „cselekvője” Isten szent lelke. Ha megérinti őket a Szentlélek, akkor egyszer csak ér­dekelni kezdi őket a dolog, és kér­deznek, és figyelnek, és megmarad bennük, és elgondolkodnak rajta... Mint egy nagy család Az Evangéliumi tábor kisebb-na- gyobb lakói rajonganak István bá­csiért. Soha nem kellett hangosab­ban szólnia, hogy odafigyeljenek rá. De a többi vezetőhöz is határta­lan bizalommal fordultak. És for­dulhattak is, a nap bármelyik sza­kában. Mert a délelőtti foglalkozá­sok és az ebéd után számos szóra­koztató program következett: lab­dajátékok, batikolás, háncsbabaké­szítés, író-olvasó találkozó, közös bábozás a gyerekekkel... Aki akart, gyakorolhatta a gólyalábakon való járást, mások egyszerűen csak sé­tálgattak itt megismert barátaik­kal. Esténként a csoportvezetők passiójátékot adtak elő, nagy, kö­zös éneklések voltak, és a nap vé­gén természetesen esti mese is. Ez utóbbi feladatot szintén a már em­lített Step klub két vezetője, Rácz Ibolya és félje, Attila vállalta magá­ra. Ók is, mint ahogy a legtöbb felnőtt, nem először dolgoztak a táborban. Valószínűleg emiatt (is) érezte magát úgy az ember, mintha egy nagy családba csöppent volna. Dr. Vidó Anna, a rozsnyói kórház mentőcsapatának vezetője például azt mondta, el sem tudja már kép­zelni, hogy ne ő legyen a tábor or­vosa. Orémus Éva, a fiatal kassai tiszteletes asszony is (aki egyéb­ként klinikai logopédus) arról be­szélt, hogy minden nyáron öröm­mel vesz részt az ehhez hasonló gyermektáborok szervezésében.- Pozsonyban, még az egyetemi évek alatt kezdtem rendszeresen látogatni az ifjúsági bibliaórákat. S az akkori segédlelkész kért meg, hogy vegyem át tőle a „gyerekmun­kát” a pozsonyi református gyüle­kezetben. Hirtelen jött mindez, de megéreztem, hogy Isten ezen a te­rületen állított szolgálatba. Fülöp Évával régóta ismerjük egymást, és amikor hazakerültem, megkeres­tem. Akkor kezdődtek az első tábo­rok, és nagyon egymásra találtunk a gyerekekkel való lelki munkában. Azt a két évet kivéve, amikor a két fiam megszületett, minden nyáron bekapcsolódtam a táborszervezés­be. Volt, hogy nem itt, mert úgy alakult, hogy a férjem négy évig Nyugat-Szlovákiában, Kétyen vég­zett lelkipásztori munkát. Nagy ajándék, hogy már az első nyáron sikerült ott is beindítani az evangé­liumi gyermektáborokat, és Isten segítségével négy éven keresztül végeztük a munkát. Eközben olyan munkatársi kört sikerült kialakíta­nunk, hogy amikor a férjemet áthe­lyezték Kassára, akkor megbízható emberekre bízhattuk a szervezést. És a mai napig azok a társaink vi­szik ezt ott, akik akkor elkezdték. Itt, ebben a nagy táborban harma­dik alkalommal vagyok segítő. Ez hatalmas felelősség, hiszen az idén például hetvenvalahány szülő bízta ránk a gyermekét. Én úgy érzem, hogy nekünk olyan pluszt kellene itt átadnunk a gyerekeknek, amiről esetleg máshol nem hallanak. A tá­bor vasárnap este a vezetők részére egy közös úrvacsoraosztással kezdődött. Máté evangéliumából olvasták fel a záróverset: „Menje­tek és tegyetek tanítvánnyá min­den népeket...” Ma már sok nyári tábor van, de az Evangéliumot csak itt kaphatja meg a gyermek. S azt szeretném, ha Isten a héten abban lenne leginkább a segítségünkre, hogy ezt a küldetést elvégez­hessük. Csodákat tenni biztos, hogy nem tudunk. De a következő évre lelki útravalót adni - saját pél­damutatásunkkal - remélhetőleg igen. Feltehetően az itt levő gyer­mekek kilencven százaléka látogat­ja évközben a hittanórákat. S azzal, hogy itt azt is érzékelik, milyen a „hétköznapi” keresztyén életvitel, talán segíthetünk. Nagy kegyelem, ha valakit már gyermekként meg­szólít Isten. Amikor Ő felnyitogatja a szemeket, és igazi világosságot ad. Ezt lenne jó továbbadni a táborla­kóknak. Tehát, hogy nem egy ha­gyományról van szó, szertartásos, megszokott és beidegződött dol­gokról, hanem az élő Istenről. A magvető példázata szerint, amikor elveti a magot, a négyféle földből csupán egy igazán jó termőtalaj. De a huszonöt százalék is sokat je­lent. Ebben a táborban is. Mert nem erőszakkal, rábeszéléssel, ha­nem az isteni szeretet kisugárzásá­val lehet csupán új hajtásokat ne­velni. Lehet, hogy ezek nagy, ko­moly szavak, s a kisebb táborlakó gyerekek még nem érnek fel idáig. De éppen a lelki látás erősítése mi­att fontos a .játékos” isteni igazság­keresés, a foglalkozások, a beszél­getések. Hogy a táborozás s a vaká­ció után majd az iskolában is tudja­nak kérdezni és válaszolni, ha úgy adódik. És emlékezzenek rá, hogy Isten az élet forrása, a példa arra, hogy hogyan kell élni. Az Evangéliumi tábor kisebb-nagyobb lakói (A szerző felvételei) Fülöp Éva: „Nem csinálok látványos dolgokat, gyerekekkel foglalkozom, hitoktató vagyok, tábort szervezek"

Next

/
Oldalképek
Tartalom