Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-24 / 197. szám, szombat

Panoráma börze ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 24. NAPTÁR Augusztus 24 EGY GONDOLAT Minden ajtónkon kopogtató találmánynak éveket, sokszor századokat kell várnia, míg beengedik a valóságos életbe. Fernand Braudel NÉVNAP Bertalan A görög Bartholomaiosz név terjesztette el. A név a szlo­vákban Bartolomej formában rögzült, viselői szintén ma ünnepelnek. Ma Albert és Taksony nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 430 éve volt a Szent Bertalan éji vérengzés. A szörnyű öldök­lés Franciaországban történt, s ürügyül Valois Margit és a hu­genotta IV. Henrik esküvője szolgált. A frigy tervét Medici Katalin ödötte ki, s a „vérme­nyegző” alkalmával Medici Ka­talin és a Guisek pártja legyü- koltatta a Párizsba sereglő hu­genottákat. Az öldöklésnek mintegy kétezer áldozata volt, köztük Gaspard de Coligny, a hugenották vezére. 100 éve született Fernand Braudel francia történész. Leghíresebb műve, a Mediter- ráneum első kötete - amely pár éve magyarul is megjelent - 1949-ben látott napvilágot, és oly hatással volt a történe­tírásra, hogy szinte megvál­toztatta azt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Széles Anna színésznő. A magyar közönség főként a Rózsa Sándor című tévéfilmso­rozat, valamint az Ábel a ren­getegben, az Égi bárány és a Szép magyar komédia című film szereplőjeként ismerheti. Pályafutása jó része Romániá­ban zajlott. 1989-ben végleg áttelepült, s bár Magyarorszá­gon is kapott jelentős feladato­kat, korábbi romániai sikereit nem tudta megismételni. NAPI VICC A férj szomorúan előveszi a pénztárcáját, s ránéz a felesé­gére:- Mennyire van szükséged?- A háromszorosára annak, amennyit adni akarsz. Michael Jackson harmadszorra is apa lett - írja a People magazin legfris­sebb száma. Jacko a hat hónapos babát július 30-án mutatta be egy Las Ve- gas-i előadáson. Noha a pici a harmadik, mégis a Prince Michael II. nevet kapta. Az énekes nem árulta el, ki a gyermek édesanyja. (Képarchívum) Magyar asszony lopott és verekedett az amerikai gépen Börtönben landolt a nő Megtámadta a légikísérőket egy 55 éves magyar nő a United Airlines Frank­furt-Chicago járatán, miu­tán rajtakapták, hogy a töb­bi utas kézipoggyászaiban turkál. A nőt letartóztatták és jelenleg egy chicagói börtönben várja a bírósági tárgyalást. Az amerikai tör­vények szerint 20 évet is kaphat. MTI-HÍR A chicagói O’Hare nemzetközi re­pülőtéren letartóztatott 55 éves magyar állampolgárságú asszony a United Airlines 941. számú Frank­furt-Chicago járatán más utasok poggyászából több tárgyat kivett, majd rugdosta az őt e tevékenység közben rajtakapó utaskísérőkét. Az eltulajdonított tárgyakat megtalál­ták nála. A nő nem volt hajlandó eleget tenni annak a felszólításnak, hogy a repülőút hátralevő részé­ben ne mozduljon el a helyéről, ezért a kapitány elrendelte lekötö- zését. Az asszony ekkor át akarta harapni a műanyag-bilincset és rugdosta az utaskísérőkét. Személyi sérülés nem történt, a gép simán leszállt. A magyar nő el­len vádat emeltek, és a chicagói városi büntetés-végrehajtási inté­zetben várja ügyének tárgyalását, s akár húsz év börtönre is ítélhetik. A Chicago Sun-Times internetes beszámolója szerint az asszony ár­tatlannak vallotta magát. Elmond­ta, hogy 82 éves férjét akarta meg­látogatni a kaliforniai Sacramen- tóban. Ugyanakkor a megnevezett kaliforniai férfi a chicagói lap sze­rint nem emlékszik arra, hogy va­laha is összeházasodtak volna. Az idős férfi gyerekei szerint a nő pénzt akart kicsalni apjukból. A Chicago Sun-Times szerint a nőt előzőleg háromszor is rajtakapták, hogy a mosdóban cigarettázott, és figyelmeztették is ezért. Később egy utas közölte, hogy eltűnt az irattár­cája, amelyet a nőnél megtaláltak. HOROSZKÓP Hivatalos közleményt adott ki az idegsebész-ideggyógyász főorvos Elmebetegnek minősítették Funart TIBORI SZABÓ ZOLTÁN Kolozsvár. Hivatalos közlemény­ben elmebetegnek nyilvánította Ko- lozs megye Közegészségügyi Igaz­gatóságának vezetője Gheorghe Fu­nart. loan Stefan Florian idegse­bész-ideggyógyász főorvos azt kö­vetően szólalt meg, hogy a kolozs­vári polgármester közölte: Kolozs megye prefektusa és alprefektusa csak bitorolják tisztségeiket, mert a kinevezési okmányukon szereplő keresztnevek csak részben azono­sak a személyi igazolványukban ta­lálható keresztnevekkel. Funar nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy Romániában a politikusok nem minden esetben használják vala­mennyi keresztnevüket. Az idegsebész-ideggyógyász főor­vosnak, a megye Közegészségügyi Igazgatósága vezetőjének emellett az váltotta ki a haragját, hogy a pol­gármester - saját fiának vállalkozá­sát védve - halálosan megfenyeget­te a megye helyettes építkezési főfelügyelőjét, Mihai Tautut. A főor­vos hivatalos közleményben szögez­te le: „a dr. Gheorghe Funar által ki­bocsátott rengeteg közlemény beteg elme termékei, olyan személyiségé, aki rettentően labilis, akinél a fóbiá­kat a kényszerképzetek és lázálmok váltják fel. Mindezek olyan klinikai képet adnak, amelyet a szakmai de­ontolőgia miatt most nem kívánok nyilvánosságra hozni”. A főorvos el­mondta, Funarnál egymást váltják a fóbiák: hol a magyaroktól, hol a ro­máktól fél. - Apokaliptikus forgató- könyveket képzel el, üldözési máni­ában szenved. Mindez beteg elmére vall - vonta le a következtetést Flori­an. Hpzzátette: ha nála olyan sze­mély jelentkezne vizsgálatra, aki­nek a polgármesteréhez hasonló tü­netei lennének, pszichopatának vagy pszichózisban szenvedőnek nyüvánítaná. Vasile Soporan, Ko­lozs megyei prefektus bejelentette: a rendőrségtől és a Román Hír­szerző Szolgálattól kért személyi vé­delmet Mihai Tautu részére. Eddig még senki sem szegte meg a rendeletet, mindenki igyekszik élni Betiltotta a halált a polgármester MTI-HÍR Le Lavandou. Egy francia kisváros polgármestere megtiltotta a lako­soknak, hogy meghaljanak, mert túlzsúfolt a temető. Tilalma akkor jár le, ha sikerül új temetkezési he­lyet találnia. Gil Bernardi - q. Saint Tropez-től 25 kilométerre fekvő Le Lavandou polgármestere - azután rendelte el az elhalálozási tilalmat, hogy egy bíróság elutasította kérelmét ten­geri temető kialakítására. A pol­gármester közölte, hogy városá­nak lakossága eddig engedelme­sen betartotta a tilalmat: még sen­ki sem halt meg és nagyon igyek­szik élni. Bernardinak fő viszont a feje egy néhai hajléktalan miatt, aki nemrégiben keveredett a vá­roskába és épp ott halt meg. Szá­mára egyelőre képtelen öröi nyughelyét találni. Arra nem téri ki a hír, hogy az elhunyási tilalom esetleges megszegői milyen bünte tésre számíthatnak. A PÁTRIA RÁDIÓ BÖRZÉJE Nem hallotta? Olvassa el! ♦ Kovácsiban, az üdülőközpontban eladó 12 áras telek, építkezési en­gedéllyel együtt. Tel.: 036/752 27 81 ♦ Pozsonypüspökin kínálnak el­adásra: mini Romo mosógépet, ru- hacsavarót, Romo kombi mosógé­pet, ETA típusú porszívót, villany­sütőt, merülő szivattyút, gyalugé­pet. Érdeklődni lehet a következő telefonszámon.Tel.: 0904/ 525 031 ♦ Eladók amerikai cocker-spaniel, shih-tzu, lhasa-apso, mopsz, őz- pincs és törpe uszkár kölyökkutyák. Tel.: 0903/311 421,035/77 97 014 ♦ Eladó szekrényes Lucznik vil­lanyvarrógép, fekete-fehér televí­zió, rádió lemezjátszóval, külön­böző témájú könyvek, valamint ré­gebbi konyha- és hálószobabútor. Ár megegyezés szerint. Tel.: 036/759 40 06 ♦ Eladó nagyobb mennyiségű kö­les, valamint működőképes, Lada 1500-as típusú személygépkocsi, iratok nélkül. Ár megegyezés sze­rint. Tel.: 0903/ 221 838 - Galán- taijárás ♦ Eladó Skoda 1203-as típusú au­tó, generáljavítás után, jó állapot­ban. Irányár 18 000,- Sk. Tel.: 0907/732 660 - Érsekújvári járás ♦ Eladó 5 db, négyhetes szlovák ku­vasz kiskutya, törzskönyv nélkül. Tel.: 0905/498 202, 031/77 95 564 - Vágsellyei járás ♦ Veszek hagyományos, fa- vagy széntüzelésű tűzhelyet Nagyme- gyeren vagy környékén. Tel.: 031/555 29 12 ♦ Eladó Peugeot 309 GTI típusú, 1900 cm3-es személygépkocsi, gyártási év 1987. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/143 990-Lévaijárás ♦ Eladó Skoda személygépkocsi alkatrésznek, építkezési felvonó, 2 gázpalack, 2 db 501-es, valamint 2 db 251-es boroshordó. Tel.: 031/785 81 66 ♦ Eladók hathetes bernát-pásztoi kutyakölykök. Tel.: 035/460 230 0903/714 202 - Érsekújvári járá: ♦ Eladók különböző mezőgazda sági gépek: cukorrépa-sintelő, 4,5 t teherbírású, traktor után vontat­ható, nagyon jó állapotban léve pótkocsi, 4-es eke sekélyszántásra 1 m széles, házi készítésű fóliahú zó, háromsoros burgonyaültető- éí feltöltő. Tel.: 0904/325 10C ♦ Eladó ezüst színű, lézerrel mű ködő, automatizált JVC stúdiógramo fon gyémánttűvel, sztroboszkóppal Ára 1.700,-Sk. Tel.: 02/642 823 9/ ♦ Eladó 3,5 m-es szekrénysor, to vábbá elajándékozok szőnyeget éí polcot. Tel.: 0905/ 106 465 Kos: Oroszlán: Valaki, akivel nemreg is­merkedett meg, zavarba hozza, mert nem érti a xf Rendkívül jó kampány- főnök lenne Önből. Ha­tározott, magabiztos, & viselkedését. Elképzelhető, hogy az illető teljesen mást vár Öntől, mint amire Ön számít. Bika: Igyekezzen felvidítani valakit. Nagyon jól érzi magát, ha fiatalabbak társaságában tölti a szabadide­jét. Kerülje a kapkodást minden­ben, amit tesz. Ikrek: Találkozik valakivel, aki egy ideig nagyon közel fog állni Önhöz. Vannak, akik azt mondják, nem igazán ille­nek egymáshoz, de Ön tökéletes­nek érzi választását. Rák: szorgalmas és talpraesett. Ha Ön nő, a puszta tekintetével is szer­vez, irányít. Szűz: Üzleti tévedések sorát követheti el, ha nem ti­zedeli a munkáját. Ön 28 órát csinál a napi 24-ből. Ilyen tempó mellett nehogy csa­ládot alapítson! Mérleg: Úgy érzi, számtalan kor­lát van az életében, senki sem hagyja békén. Sőt, valaki igencsak Önre irányította a figyelmét, lehet, hogy szerelmével vagy egy üzleti ajánlattal üldözi. Skorpió: VZSc Behálózzák Ont, mint pókok a pinceajtót. Nemcsak a munka rabja, rm^ Ne feltekenykedjen ked­vesére. Nem biztos, hogy azt éri el vele, amit hanem egy szeretett személyé is, aki után most még a székét is szí­vesen visszatolja ebéd után. szeretne. Ön is elég sok időt tölt munkatársaival, akkor partnere miért ne lehetne velük? Nyilas: Könnyen gondolhatja, hogy új ismerőse milli­omos, pedig nem szabad ilyen messzemenő következteté­seket levonni abból, hogy négy- gombócos fagyira fizet be Önnek. Bak: Nem tudja magát telje­sen átadni a nagy szen­vedélynek. Kellemetlen veszekedések várnak Önre. Az ingerültség pedig rossz elhatáro­zásokra sarkallhatja. Vízöntő: A teste elégedett, a lelke nem, szelleme többre vágyik, mint amennyit nyújt most a sors. Racionális gondolatai nem mindig egyez­nek ösztönös megérzéseivel. Halak: Mélyül az érzelmi ellen­tét kedvese és Ön kö­zött, és üzleti vonalon sincs minden rendben. Minde­nekelőtt a saját hasán tud spórol­ni, esetleg a kedvesén. ♦ Eladó zöld színű, hároméves Skoda Felicia típusú személygép­kocsi, első tulajdonostól. Tel.: 0903/414 665,031/555 30 66 ♦ Eladó négykerék-meghajtású, román gyártmányú traktor, kitűnő állapotban, sok alkatrésszel. Ára 70 000,- Sk. Tel.: 0905/557 430- Galántai járás ♦ Olcsón eladók diófatörzsek és vastagabb diófarönkök, továbbá vásárolok Robi kistraktorhoz 40-45 cm átmérőjű kerekeket. Tel.: 031/77 92 307- Galántai járás ♦ Eladók 2 kg-os élő vagy tisztított húscsirkék. Tel.: 0905/919 094 - Vágsellyei járás ♦ A Vágsellyei járásból veszek két- talicskás betonkeverőt. Tel.: 0905/549 138 ♦ A Galántai járásban eladók ma­lacok, darabja 1.200,-Sk. Tel.: 031/ 78 55 161 ♦ Eladó 2 db amerikai cocker-spa­niel kan kiskutya, törzskönyv nél­kül. Ár: 1 000,-Sk/db. Tel.: 0904/325 100-Galántaijárás ♦ Eladó Dema típusú ikerbabako­csi. Ára 3 000,- Sk. Tel.:0903/308 203, 0904/441 261 -Lévai járás ♦ Szeptembertől albérletet kere­sek Komáromban, elsős gimnazis­ta fiú számára. Tel.: 036/77 12 896 - hívható 16.00 óra után ♦ Eladó 3 db, négyhónapos berni pásztor kölyökkutya, törzskönyv- vel. Ár: 5 000,- Sk/db. Tel.: 035/760 30 59 ♦ Veszek Zetor 3011 vagy 4011-es típusú traktort. Tel.: 0905/557 430 ♦ Eladók perzsa pörgőgalambok, páva- és fodros galambok, továbbá öthónapos, nőstény törpe snauzer kiskutya. Tel.: 0907/432 217 - Ko­máromijárás ♦ Eladó kerekes UNIMO bódé, mé­retei: 7 mx3,4 m, ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/238 533 ♦ Párkányban eladó Fiat Tipo típu­sú személygépkocsi, központi zárral és extrákkal, 70 000 km-rel. Gyártá­si év 1989. Tel.: 0907/163 464 ♦ Eladó nem használt mikrohullá mú sütő, benzinmotoros, Steel típu sú fűrész, továbbá 40 kg szögesdrót Tel.: 0907/ 46 1995. Ugyanezen í telefonszámon eladó családi ház £ podhájskai termálfürdő közelében ♦ Eladó BETKUS típusú gabona tisztító. Tel.: 036/ 77 97 155 ♦ Eladó Technics S A E X 320-a: reciver dolby pro logic rendszer rel. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/330 51£ ♦ Eladók citromfák nagyobb menny iségben, már termők. További ir formációk a 02/572 73 723-as te lefonszámon ♦ Az érsekújvári járásban eladó 1£ kW-os villanykazán, valamint Za nussi típusú elöl nyitható, automa ta mosógép. Érdeklődni az est órákban lehet a 035/ 64 97 307-e: telefonszámon. ♦ Eladók törpeuszkárok, töbl színben, valamint törpe- és hagyó mányos őzpincsek, ezenkívü mopsz, shih-tzu, lhasa-apso éí amerikai cocker-spaniel kiskutyák Tel.: 0903/ 42 68 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom