Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-21 / 194. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 2 KOMMENTÁR Az árvíz, ami összehoz SIDÓ H. ZOLTÁN Úgy látszik, ha nagy a baj, akkor a komótos Európai Unió is képes gyorsan reagálni. A Gerhard Schröder német kancellár által vasárnap Berlinben megtartott árvízcsúcson 500 millió eurós Szolidaritási Alap életre hívásáról döntöttek, emellett az uniós strukturális alapok forrásait, Brüsszel tartalékalapjait mozgósítják, végezetül az Európai Fejlesztési Bank hiteleihez való könnyebb hozzáférést is szeretnék lehetővé tenni a Közép-Euró- pában pusztító, minimum százéves árvíz sújtotta országok megsegítése érdekében. E rugalmasság, az uniós határok könnyed átlépése, Ausztria, Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország együvé tartozása, a problémák közös kezelése reménykeltő, különösen ha tudatosítjuk, az utóbbi időben milyen nehézkesen, kedvetlenül haladnak a tizenöt tagú szervezet keleti kibővítésének munkálatai. A berlini csúcstalálkozóról hazaérkező Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő sem leplezte elégedettségét, amikor kijelentette: „Teljes mértékben meggyőződhettem róla, hogy úgy vettek ott bennünket, mintha Szlovákia szinte már most egy új, kiterjedt és egységes Európa része lenne.” Úgy látszik, az átmenetileg megzabolázhatatlan Dunának és Elbának kellett jönnie ahhoz, hogy csupán a fejekben vagy a politikusok terepasztalán létezzenek a schengeni határok, az uniós korlátozások. A természet ugyanis nem ismeri e kimódolt megkülönböztetéseket, ha úgy tartja kedve, egyszerre tarol az unió szívének számító Németországban és a brüsszeli normáktól még távol eső Dél-Csehországban. Az már az emberi gyarlóság, „a nekünk Mohács kell” újabb megnyilvánulása, hogy mindig csak súlyos csapások után tesszük - átmenetileg - félre a pozícióharcot és tudatosítjuk az együvé tartozást. Lehet, hogy machiavellizmusnak, hideg számításnak tűnik, de igaz: a szolidaritásnak, összetartozásnak, Európa keleti fele iránti érdeklődésnek a hullámát nekünk, az unióhoz csatlakozni vágyóknak sürgősen meg lovagolnunk. Az Európai Unió pénzeszsákja ugyanis csak átmenetileg nyílik meg, sietni kell, hiszen a Szolidaritási Alap tényleges működésének jóváhagyásáról a nem éppen a kapkodásáról híres Európa Tanács fog dönteni. Az embert próbáló rettenetes árvízhullám lassan levonul. Jó lenne, ha e természeti csapásnak a 2004-es uniós kibővítés formájában pozitív hozadéka is volna. JEGYZET Mi is történt, mi ez, mi lesz holnap, holnapután? Alig hallhatóan és kicsit recsegve szól a nagy, lámpás rádió. A negyvenes férfi szó nélkül feláll a híradás végén és megy a kamrába. Leltárt csinál. Van-e gyufa, só, cukor és egyéb alapvető dolgok. Meddig lehet kihúzni? Egész éjszaka vonulnak a páncélosok. A közvilágítást kikapcsolták, az aszfaltot tépő nagy lánctalpak zakatoló moraja, a tompított kísérteties fények ott villognak a szoba falán. Aludni nem lehet, csak félálomban félni és remélni. Hogy lesz holnap és holnapután. A kisfiú szorongatja a szürke macit, a gombszemeken félpercenként megcsillan az el- morajló gépek fénye. Arcok villannak elé, újságok, melyek címlapján az a bácsi van, aki a dubcsekkifliről kapta a nevét. Vagy a kifli őróla? Ehhez még túl kicsi a kisfiú. Csak azt látja, hogy az apja már három napja nem borotválkozott, ideges és megint egyre többet cigarettázik. A bátyjai sem játszanak vele, valahogy magára maradt ebben a nagy, forgó történelemben. Négyéves alig múlt és már emlékei vannak. Harckocsikról, repülőgépek morajáról és zagyva hangfoszlányokról. Meg olyan hírekről, hogy ezután másképpen kell hívni a dubcsekkiflit. Harmincnégy éve történt. Azóta sem ettem olyan jó kiflit. Fénykép egy régi nyárról SZÁSZI ZOLTÁN Alig múlt négyéves. A csodásán finom, nagypapa ültette vajkörtefa alatt a kései kiscsi- békkel játszik. Ragyogó napfény, idilli csend, fáradt fejű napraforgók támaszkodnak a léckerítésnek. Aztán zúgás. Halkból fültépő- vé fokozódó repülőgépzúgás. Riadt állatok rikácsolása, hatalmas, viharszerű légvonat, fején, vállán koppanó vajkörték pufogása. Az utcai kapun egy negyven körüli, ziháló férfi rohan be. Az apja. Arcán félelem. A férfi félelme. Dadogva zavarja be a kisgyereket az udvarról. Talán háború - villan át a gyerek agyán a gondolat. Talán meghalunk, mert ilyen zajt csak a pokolbéli bukott angyalok pikkelyes szárnyának csattogása tud csinálni, így mondta a nagymama is. Ilyen lenne hát a világvége? De nem, nem, mert bent ott vár egy karéj baracklekváros kenyér, ami jó és biztos. Meg a pohár tej hidegsége. Bent a zaj is elviselhető. Nem bukott angyalok azok, hanem a szocialista testvérországok MÍG 21- es vadászbombázói. Valami ilyesmit mondott az apja. Rádiót kapcsolnak be, csavargatják a gombokat, keresik a hírt. POSTIMEES Az észt sajtóban nagy felindulást keltett Efraim Zuroffnak, a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatójának az a kampánybejelentése, miszerint fejpénzt ígér azoknak, akik a balti államokban náci bűnöket elkövetők nyomára vezetnek. Zu- roff tízezer dollár jutalmat ígért a nyomravezetőknek. Lennart Meri észt köztársasági elnök kijelentette, nem hajlandó emberek között különbséget tenni: „A megszállások alatt morálisan züllött embereket használtak fel, akik hajlandóak voltak bűnök elkövetésére. A megszállás Észtország minden állampolgárát érintette, észteket, oroszokat, németeket, zsidókat, svédeket, finneket, inke- ri-finneket, szetukat, litvánokat, letteket. Becsülöm Efraim Zuroff munkáját. Nacionalista zsidó, és ennyiben áll a munkássága.” Egy észt városi hivatalnok viszont húszezer dollár jutalmat ígért olyan izraeli, amerikai és orosz állampolgároknak, akik a sztálini üldöztetésekben tevőlegesen részt vevők nyomára vezetnek.- Asszony, azért már ne engem szidj, hogy akkor jöttünk üdülni, amikor odahaza nagyobb a víz, mint itt, a Balatonon... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ THE GUARDIAN A kelet-európaiak két tűz között nemzetközi bíróság (ICC) ügyéber míg az USA arra igyekszik rávenni NATO-hoz csatlakozni kívánó oi szágokat és a már NATO-tag kelei európai kormányokat, hogy ne ac ják ki az amerikai állampolgároké az újonnan létrehozott Nemzetkö; Büntetőtörvényszéknek, Brüsszf épp az ellenkező nyomást akarja k fejteni. A jelek szerint a horvátok, szerbek és Bosznia kormánya eller áll az amerikaiaknak, de Bulgária é Észtország inog. FRANFURTER ALLGEMEINE Az izraeli lakosságot felkészíti egy iraki támadásra, annak elit nére, hogy a szakértők szerint a iraki fenyegetési potenciál ner nőtt meg az Öböl-háború óta. Ve jón tudatos-e ez a pánikkeltés? teszi fel a kérdést Németorszá vezető, konzervatív lapja. Az Í2 raeliek közül sokan úgy viselked nek, mintha már megkezdődül volna a háború, és áldozatokna érzik magukat. Emlékezetemben a harmincnégy évvel ezelőtti események végül is csupa gyenge krimivé alakultak át Mikor válik régmúlttá 1968? Még tavaly történt, hogy egy unalmas téli este házikönyvtárunk évek óta érintetlen polcainak egyikén turkálva 5-6 olyan kötetre bukkantam, amelyek szerzői 1968. augusztus 21-e előzményeit, a nehezen feledhető nap mozzanatait és a megszállás következményeit taglalták. TÓTH MIHÁLY Beleolvastam az egyikbe, és - mit mondjak - amikor a szomszéd kakasa már megjövendölte a másnapot, még mindig hatvannyolcnál időztem. Ez önmagában még nem érdemelne említést. Az azonban már lélektanilag is figyelemre méltó, hogy a szövegeket olvasva egyszerre csak azon kaptam magam: ezt a sztorit én egészen másként éltem meg 1968 augusztusában. Például egészen más történetként olvastam fél esztendővel a rendszerváltás után, hogy a Moszkvába hurcolt politikusainkkal folytatott tárgyalások közben Brezsnyev és kompániája hogyan zsidózott Frantisek Kriegel rovására. Ma még ez, az engem különösen érzékenyen érintő történet is merően más érzelmeket ébresztett bennem, mint 12 évvel korábban. Ez vagy azt jelenti, hogy megroggyant az emlékezőtehetségem, vagy azt, hogy az emlékezetes eseményektől időben annyira eltávolodtam, hogy az okkupációról szóló történeteket már-már úgy olvasom, mint gyermekkoromban a Buda török általi elfoglalásáról szóló memoárt. Közvedenül az 1989 őszi fordulat után, amikor politikusok, katonák, diplomaták és történészek tollából hetenként tucatszámra jelentek meg visszaemlékezések, még minden ilyen művet személyesen átélt történelmi dokumentumként értelmeztem. Soha nem felejtem el, milyen erősen hatott rám Zdenék Mlynar kötete, amelyben a szerző államunk legfelsőbb vezetőinek augusztus 21-e utáni Moszkvába „utaztatását” úja le. Hitelesen tette, maga is az „utaztatottak” között volt. Arról (is) szól e könyv, hogy politikusaink közül emberileg melyik mennyire tudott helytállni. Nos, a könyvet jó tíz év után újraolvasva nem az volt a benyomásom, hogy egy tragikus sorsú politikai irányzat reprezentánsainak sorsáról szóló történetet olvastam újra, hanem egy közepes minőségű krimit, amelyben szerepelnek banditák és áldozatok, akiknek végül is igazságot szolgáltatnak. Hogy a sztori közepes minőségű, arról korántsem Mlynar tehetett. Az egyik kötet főszereplője az az ember, aki a Prágai Tavasz hajójának nyomdokvizén haladva az elképzelhető legnagyobb galádságot követte el. A véletlen úgy hozta, hogy más újságírók között magam is ott voltam, amikor Husák a pozsonyi pártszékházból a reptérre indult, hogy úgymond Moszkvából hazahozza az összes elvtársat. Búcsúzásakor mindannyiunkat meghatott, még számos vén sajtóróka szemében is könny csillogott. A Hu- sák-történet megismerése óta kezdetben még fel-feltettem a kérdést, vajon már ott, Moszkvába készülve tisztában volt vele, hogy egy éven belül milyen sorsra kárhoztatja a Kremlbe hurcoltakat és azt a félmillió embert, aki 1968 januáija után volt olyan naiv, hogy hitt a javíthatatlan megjavíthatóságában? Shakespeare erről talán megírná a IV. Richárdot... Emlékezetemben a 34 évvel ezelőtti események végül is csupa gyenge krimivé alakultak át. Ha unokám majd meséket velem, mindarra, ami velünk és az országgal 1968ban és az utána következő húsz év alatt megesett, valószínűleg úgy emlékezem vissza, mint az első világháborús katonák Doberdóra. Kérdés, mikor válik régmúlttá az is, amit a megszállás és az 1968-at követő két évtizedben garázdálkodó garnitúra a lelkekben okozott. Szlovákián kívül térségünk minden hasonló sorsú országában voltak, akik készültek rá, hogy egyszer vége szakad a Moszkva által kierőszakolt vircsaftnak. Magyarországon a maszek gondolkodásmód hatására erodálódott a rendszer, Csehországban a kommunisták által gyökértelen- nek minősített értelmiségiek a rájuk évszázadok óta jellemző stílusban próbáltak felkészülni a változásokra, a lengyelekkel pedig Moszkva a rézsűn utolsó évtizedében már nem tudott mit kezdeni. Szlovákia lakosságának nagyobbik része viszont amilyen nehezen törődött bele a lűdákrezsim utáni stílusváltásba, olyan értetlenül fogadta azt is, hogy Ezt a sztorit én egészen másként éltem meg 1968 augusztusában. 1989. november 17-én összeomlott egy másik, szintén fejlődésképtelen rendszer. Ami hatvannyolc augusztusában történt és amit a megszállás utáni 20 évben tettek velünk, azt már úgyszólván mindannyian történelemnek tekintjük. Amit azonban a megszállás két évtizede alatt kon- szolidátoraink a lelkekbe betápláltak, azt félő, hogy még évtizedekig nem minősíthetjük át a Doberdó- sztorik kategóriájába. Tizenharmadik éve alakul Szlovákiában a pártstruktúra, és ma csepp- folyósabb, mint 10 esztendeje volt. Ez csak azzal magyarázható, hogy a Husák-éra két évtizede alatt az emberek sejtjeibe beleépült a megélhe tési politizálás génje. Azzal a ki lönbséggel, hogy ezt akkor pártfe gyelemnek vagy felismert szükség szerűségnek nevezték. Vajon kirie a bűne, hogy 1989 decemberébe az egész ország szeme láttára az a ideológus vette kezébe a szlovákú baloldal szociáldemokratává fe_ lesztésének zászlaját, aki egy he nappal korábban még mélyenszár tó tanulmányt írt a CSKP XIV. kong resszusa előttijobboldali elhajlás té nulságairól? Es vajon nem a rend szerváltást megelőző 20 év történé seinek egyik következménye az politikai analfabetizmus, hog egyesek keresztény-konzervatí pártvezetővé avanzsálhattak azo: az alapon, hogy „hiszen én voltam harangozó, te pedig a ministráns” És - a Husák-éra két évtizedét emle getve - akkor még nem is szóltun azokról, akik 1989 után egy tál len csénél alig nagyobb kedvezményéi készek voltak pártütővé válni vág pártokat saját érdekükben össze vonni. Vagy hogyan vélekedjünk ai ról, hogy nálunk a lakosság jelentő része pillanatnyüag éppen azért politikusért lelkesedik, aki tíz évi; második embere volt annak a párt nak, amelynél egyetlen politikai éri se tett többet az ország nemzetköz elszigeteléséért. Gasparovic arra hajnalig kocsmázó férjre emlékez tét, aki néhanapján már éjfélkor ha zamegy. Az érte lelkesedők pedi; arra a feleségre, aki egy ilyen „ke rai” hazatérés másnapján örömmé újságolja: félje a javulás útjára lé pett. Számomra a rendszerváltástól mái; tartott, amíg az 1968 augusztusé követő kézzelfogható eseménye] többsége történelemmé vált. Attc tartok, további húsz év is eltelik amíg szervezetünk kiveti magábc az 1968 és 1989 között sejtjemkb fészkelődön géneket. Moszkva megerősítette: tíz évre szóló, 40 milliárd dollár értékű orosz-iraki kereskedelmi megállapodás készül Amerika komoly ellenérzésekkel fogadta ÖSSZEFOGLALÓ Oroszország szeptemberben legalább 10 évre szóló, összességében 40 milliárd dollár értékű gazdaságikereskedelmi megállapodást köt Irakkal. Az amerikai sajtóban már hosszabb ideje keringő hírt moszkvai külügyi források, és hétfőn Ab- basz Halaf Kufnud moszkvai iraki nagykövet is megerősítette. Az orosz Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy szeptemberben hivatalos látogatásra Moszkvába utazik Nádzsib Sabri iraki külügyminiszter. Orosz közlések szerint a mintegy 70 projektet előirányzó majdani szerződés döntően a kőolaj-kitermelés és -feldolgozás, a mezőgazdaság, a közlekedés és a kommunikáció területeit érinti, nincs szó benne hadi- technikai, illetve nukleáris együttműködésről, és semmiben nem sérti az Irak ellen 1991 óta érvényben lévő ENSZ-szankciókat. A megállapodás nem csak az árucsere-forgalmat igyekszik növelni Oroszország és Irak között, de közös gyártási projekteket is előirányoz. Az Egyesült Államok illetékesei ellenérzéseiket fejezik ki Moszkva és a „gonosz tengelyéhez” sorolt Bagdad szoros kapcsolatai miatt. Az amerikai aggodalmakat erősíti az orosz együttműködés a „gonosz tengelyének” két másik államával is: orosz beruházók atomerőművet építenek Iránban, és tavalyi hivatalos látogatása után tegnap ismét Oroszországba utazott Kim Dzsong 11 északkoreai vezető. A moszkvai iraki nagykövet élesen visszautasította azokat a washingtoni feltételezéseket, hogy Bagdad egy amerikai katonai támadás esetén „élő pajzsként” használná azokat az orosz szakembereket, akik a majdani megállapodás értelmében Irakban fognak dolgozni. Amerikai vélemények szerint ugyanis egy ilyen bagdadi lépés nehéz feladat elé állítaná a Fehér Házat: George W. Bush elnök aligha tehetné meg, hogy ne kímélje Oroszország polgá rait, amely állam az egyik legfonto sább szövetségese a nemzetközi an titerrorista koalícióban. Kufnud fel hívta a figyelmet, hogy már most i több mint 200 orosz cég szakértő tevékenykednek Irakban. Az orosz NTV televízió hétfőn olyai moszkvai diplomáciai és politológu si véleményeket idézett, amelyel szerint a papíron kétségkívül nagy szabású együtt-működési terveze aligha-gyakorol majd komoly hatás az orosz-amerikai kapcsolatokra Már csak azért sem, mert Iraknál jí lenleg nincs annyi pénze, hogy tel j :s egészében kihasználja annak le hetőségeit. (nsz)
