Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-01 / 177. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 1. Közélet 3 A hatáskörök átruházásából eredő pénzhiány miatt bizonytalanná vált a galántai gyakorlópálya üzemeltetése Zsákutcában a közlekedési park A legkisebbek némi segítséggel róják az utakat (A szerző felvétele) RÖVIDEN Huszonegy új lakást építenek Dobrán Dobra. Huszonnégy millió korona értékben huszonegy lakást építenek Dobrán (Tőketerebesi járás). „Az összeg felét az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásából, felét pedig a község által felvett hosszúlejáratú hitelből fedezzük” - mondta lapunknak Szakszón Géza, Dobra polgármestere. A huszonegy lakásegységből tíz háromszobás és tizenegy kétszobás lesz. Egy kassai építkezési cég vállalta, hogy kilenc hónap alatt felépíti a lakótömböt, tudtuk meg a polgármestertől, (déva) Visszaéléssel vádolják a polgármestert Nagysalló. 1,4 millió koronát szerzett jogtalanul a község részére a nagysallói (Lévai járás) polgármester. Marián K. tavaly és tavalyelőtt a Lévai Járási Hivatalhoz fordult hét kérvénnyel, melyekben pénzt kért közhasznú munkahelyek létrehozására. A pénz meg is kapta, azonban kiderült: a pénzből létrehozott munkahelyeken nem közhasznú munkát végeztek, hanem vállalkozók számára dolgoztak. A polgármester szabadlábon védekezhet. (TASR) 10 millió forint Nagykaposra az Illyés Közalapítványtól Felépülhet végre a Ház ÚJ SZÓ-HÍR Vágsellyén található az ország egyik legjobban üzemelő közlekedési parkja, ám azáltal, hogy a iskolaügy a helyi önkormányzatok hatáskörébe került, működése bizonytalanná vált. GAÁL LÁSZLÓ A Vág lakótelepen lévő közlekedési parkban tanítási napokon legalább 20-25, évente áüagosan ötezer gyerek fordult meg. A játszóteret üzemeltető Autoskola Professionál magáncég saját autóbuszával, ingyenesen szállította ide a gyerekeket, az oktatás költségeit pedig teljes egészében a járási tanügyi osztály fedezte. Bár a nyári szünidő alatt a gyakorlópálya üzemeltetése is szünetel, szeptembertől folytatni szeretnék az oktatást. Azáltal azonban, hogy a járási tanügyi osztály hatáskörét az egyes községi önkormányzatok vették át, az oktatás finanszírozása kétségessé vált. „Az 1989-es fordulat után bezárt a gyakorlópálya. Mi 1994-ben felújítottuk, mert szükségét láttuk annak, hogy a gyerekeket már kiskoruktól oktassuk a biztonságos közlekedésre” - mondja Element Mátyás, az autósiskola tulajdonosa, aki 25 éve foglalkozik járművezetők képzésével. A közlekedési park mellett tanterem és műhely áll mind az autósiskola résztvevői, mind a forgalmi játszóteret használó gyerekek rendelkezésére. A műhelyben egy szétfűrészelt gyermekkerékpár, minden darabja külön állványon, minden oldalról jól megfigyelhetően. A gyerekek metszetben láthatják, hogyan illeszkedik a keréktengelyre a csapágy, az orsó, a fogaskerék, hogyan csadako- zik a hajtókarhoz a pedál. Az egyéni tanterv alapján ugyanis az itteni „forgalmi iskolában” a gyerekek nemcsak a közlekedési szabályokat tanulják, és nemcsak ezeket gyakoHanva. A fennállásának tizedik évfordulóját idén ünneplő Agrárius Kft. idei gazdasági sikereit a szerkezet- és termékváltásnak köszönheti. Mindössze tizennyolc alkalmazottal, 1500 hektárnyi saját tulajdonú és bérelt földterületen gazdálkodnak. Juhász István mérnök szerint a növénytermesztésben is lehet sikereket elérni, legújabban például a fehér mustár termesztésével foglalkoznak. Ez a gyógynövény az osztrák piacon nagyon jó áron adható el. Szerződéses viszonyban állnak a megrendelőkkel, így a felvásárlás garantált. A fehér mustár termesztése, amely idén 80 hektáron folyt, kisebb munkaigényű, a terméshozam rolják az útjelző táblákkal, fénysorompóval ellátott gyakorlópályán rollerral, háromkerekű biciklivel és négykerekű lábbal hajtott kisautón „száguldozva”, hanem a kerékpárjavítás alapismereteit valamint az elsősegélynyújtás alapjait is elsajátíthatják. Mivel a közlekedési ismeretek az iskolák tantervében is szerepelnek, az elmúlt években az volt a gyakorlat, hogy egy-egy osztály vagy csoport a tanítás keretében járt a gyakorlótérre, és egy-egy csoport oktatásáért a járási tanügyi osztály óránként 475 (adóval együtt 525,50) koronát fizetett az autóiskolának. A jövőben azonban nem biztos, hogy az önkormányzatok alá ugyan időjárásfüggő, de mindenképpen hasznot hoz. Egy mázsa mustármag ára 1200 korona, míg a búza mázsáját most csak 380 koronás áron lehet értékesíteni. Búzát idén 600 hektáron termesztettek, az aszály alaposan rányomta bélyegét az idei hektárhozamokra, amelyek 25 és 40 mázsa között mozognak. A minőség viszont kiváló, az eddig learatott gabonát száz százalékosan kenyérgabonának minősítették. Az Agrárius Kft. egyik alapítója tagja az Agroobchod társulásnak, amelynek egész Szlovákia területén 52 tagja van, ezenkívül másik 50 vállalkozással szerződéses viszonyban állnak. Ezek a tagok és a szerződött felek több mint 40 000 hektárnyi földterületen gazdálkodnak. Ez a társutartozó iskolák képesek lesznek téríteni ezeket a kiadásokat, ráadásul az autóiskola a saját autóbuszát sem fogja tudni ingyen a csoportok rendelkezésére bocsátani. „Gondolom, az iskolák ezután sem kapnak kevesebb pénzt mint eddig, de lehet hogy az illetékesek a tetőjavítást, vagy a falfestést sürgősebbnek ítélik meg, mint a gyerekek közlekedési ismereteinek bővítését” - véli Element. Eddig egyszerűbb volt a dolguk, mert elég volt a járási tanügyi osztállyal szerződést kötni, most az egyes iskolákkal kell megtenniük ugyanezt. Ennek előkészítése céljából június folyamán bemutató napot tartottak a vágsellyei gyakorlótéren, ahová a lás kapcsolatban áll az KVA Slovakia nevű osztrák céggel, amelyik támogatást nyújt a vele szerződésben álló mezőgazdasági vállalkozásoknak. Ez a vetőmag, a műtrágya, a növényvédelmi vegyszerek árának megelőlegezéséből áll. A gazdálkodónak tehát nem kell hitelt felvennie, nem kell leterhelni saját vagyonát, csupán lelkiismeretesen el kell végeznie az agrotechnikai és növényvédelmi tevékenységet és minél többet termeim. A mezőgazdasági vállalkozó tehát nem a hitelekkel van elfoglalva, hanem a saját munkájára tud összpontosítani. Mindezek mellett a társulás marketingtanácsadással is szolgál. Nem kötelező érvényű megfogadni a tanácsokat, mindenki saját maga dönt, mit környékbeli falvak iskolaigazgatóit is meghívták, hogy saját szemükkel győződjenek meg arról, hogyan foglalkoznak a szakemberek a gyerekekkel. „Akadt néhány, régóta jogi szubjektumként működő iskola, amelynek igazgatója már most meg tudta mondani, hogy készek a további együttműködésre, képesek lesznek téríteni a költségeket, ám nagyon sok iskola még ma sem tudja, honnan mennyi pénze lesz. Ezért valószínűleg majd csak szeptemberben dől el, milyen mértékben tudják a jövőben igénybe venni a szolgáltatásainkat” - festette le búcsúzóul a galántai közlekedési park bizonytalan jövőjét a tulajdonos. akar termelni, de ajánlatos a helyben már jó eredményeket mutató, hagyományosan bevált fajtákat termeszteni vagy teljesen új, a piac diktálta követelményeknek megfelelő termékekkel előrukkolni. A legbefu- tottabb növényfajták a kenyérgabona, repce, kukorica, sörárpa és a mustármag. A gyógynövénytermesztés államilag támogatott tevékenység, így a mustártermesztés hektáronként 3000 korona támogatást kap. Érdemes tehát váltani, a mezőgazdaságban még mindig rejlő lehetőségeket kiaknázni és belépni egy ilyen társulásba. Itt is érvényes az „egyedül nehezebb” elve, hiszen a társulás tagjai egymást technikával, információval, raktározási kapacitással is segítik. Nagykapos. Többszöri próbálkozás után sikerült a Nagykapos és Vidéke Célalap civilszervezetnek elnyernie az Illyés Közalapítvány pályázatát, amiből biztosítja a majdani Magyar Közösségi Ház üzemeltetését. Varga Lászlótól, a nagykaposi célalap elnöke lapunknak elmondta, hogy az összeg átutalása folyamatban van. A pályázat előzményeiről megtudtuk, hogy bár a közösségi ház létrehozásának ötlete korábban felvetődött, eddig nem sikerült pénzt szerezni. „Az összegből hét és félmilliót épületvásárlási és fenntartási költségekre, két és félmilliót az alÚJ SZÓ-HÍR Vágsellye/Nyitra. Rablásban való bűnrészességgel vádolják azt a vágsellyei rendőrt, akit múlt szerdán helyeztek vizsgálati fogságba. A múlt héten hivatalos forrásból csak annyit sikerült megtudnunk, hogy a Vágsellyei Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának alkalmazottja ellen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt indult bűnvádi eljárás. Nem hivatalos forrásból lapunk úgy értesült, hogy vizsgálati fogságba a nyitrai börtönbe történő szállítása közben sikertelen szökési kísérletet tett, az utcán kitépte magát az őt kísérő rendőrök kezéből és megpróbált elfutni, de egy éppen arra kalmazotti bérek fedezésére szánunk. A kultúra házában helyt kap a Csemadok területi választmánya és helyi szervezete, egy Szövetség a Közös Célokért- és egy MKP-iroda, egy ifjúsági szervezet is” - vázolta elképzeléseiket Varga László. Mivel értéknövelő beruházásról van szó, tovább kell pályázniuk, hogy lehetőséget biztosítsanak a bővítésre, amihez hasonló összegre lesz szükség. A legideálisabbnak azt tartják, ha a jogi személyként bejegyzett célalap közösségi tulajdonát képezné az épület. A kuratóriumnak gyorsan kell lépnie, hogy időben aláírhassák az adásvételi vagy bérleti szerződést, s megkezdődjön az érdemi munka, (déva) haladó gépkocsinak rohant és újra elfogták. A nyitrai kerületi rendőrkapitányságon tegnap megtudtuk, a letartóztatott rendőrt rablásban való bűnrészességgel vádolnak. A bűncselekmény Vágsellyén történt, ahol kiraboltak egy szabóműhelyt, majd a tulajdonosnak a tudtára adták, hogy 30 000 korona ellenében visz- szakaphatja eltűnt értékeit. A pénzt a tervet kiötlő rendőrnek kellett volna átvennie. A szabóműhely tulajdonosa rá is állt az „üzletre” ám az eltulajdonított tárgyak átvételekor a , jó” rendőrök is megjelentek, és letartóztatták a rablókkal összejátszó kollégájukat. Az ügyben tovább folyik a vizsgálat. (gaál) Elhunyt Komlósi Lajosné Pozsony. Életének hatvannyolcadik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Komlósi Lajosné, Ilonka, aki évtizedeken keresztül volt az Új Szó nyomdai korrektora, lektora. A temetéséről később gondoskodnak. (ú) Példaértékű sikertörténet a Rimaszombati járásból, avagy milyen hasznot hozhat a termékváltás Búza helyett mustármagot termesztenek Hanván SZÁSZI ZOLTÁN Harmincezer koronáért „találták meg" a lopott holmit Pandúr volt a rabló VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ZÁPOROK, ZIVATAROK, 27-31 FOK KIJEV 30 ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Változóan felhős, de meleg nyári napra számíthatunk. Helyenkénti záporok, zivatarok jobbára csak a délutáni órákban várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-31 fok körül alakul, éjszaka pedig 15-19 fokot mutathat a hőmérő higanyszála. Holnap is marad a változékony időjárás, szórványos csapadékkal. Napközben 24- 28 fokig melegedhet fel a levegő, éjjjel az ország déli részén csak 17 fokig hűl le. Esővel szombaton is csak helyenként kell számolnunk. A nappali hőmérséklet elérheti a 25-29 fokot. Az időjárásnak országszerte negatív lesz a hatása. Főként a reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők fájdalmai erősödhetnek fel. Gyakoribbá válhat a hátgerincbántal- mak miatti fejfájás. Egyes légúti bántalmak tünetei ugyancsak jelentkezhetnek. Könnyebben válhatunk ingerlékenyekké, fáradtakká, a gyengébb idegzetűeket akár depressziós roham is érheti. A szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőket a mai időjárás viszonylag megkíméli, de fontos az orvosi előírások betartása. Komárom A Nap kel 05.29-kor - nyugszik 20.27-kor. A Hold kel 00.00-kor - nyugszik 13.38-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 320, apad; Medve: 130, árad; Komárom: 205, apad; Párkány: 135, árad. Holnap ♦ „Nálunk a konyhában zajlik az élet” ♦ Vegetáriánus ízvilág ♦ A hónap íze - A kapor