Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-01 / 177. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 1. Sport Bodrogi László, a francia profi kerékpáros körverseny újonca a hatvankettedik helyen ért célba „A Tour nem biciklitúra...” így (is) biztatták a Tour de France kerekeseit (Reuters-felvétel) Budapest. Bodrogi László, az olasz Mapei-Quick Step ke­rékpárosa újoncként végig­versenyezte a Tour de France több mint háromezer kilomé­teres távját. Bodrogi az összetettben a 62. helyet sze­rezte meg, s ezzel csapatán belül a második legjobb ered­ménnyel zárta a versenyt. BURKOVITS FERENC Újoncként hatvankettedik hely a Touron: elismerésre méltó ered­mény. Nagy ünneplést csaptak Párizsban? Én nem ünnepeltem. Úgy éreztem, nincs okom rá, és nem is szeretem a felhajtást. A befutót követően azonnal olaszországi otthonomba utaztam. Milyen volt a verseny belülről? Olyan, amilyenre számított, könnyebb, netán nehezebb? Sokkal nehezebb volt, mint ami- lyénre számítottam. A rajt előtt úgy éreztem, jó formában várom a ver­seny kezdetét. Ehhez képest már az első szakaszon rá kellett döbben­nem, hogy a Tour indulói nem egy biciklitúra résztvevői, hanem a vi­lág legjobb országúti kerékpárosai. Ha ezen a versenyen valaki végig akar menni, aldcor maximális Bodrogi László helyenként önma­gát múlta felül a francia körverse­nyen (Internet-felvétel) erőbedobással kell hajtania, s töké­letes fizikai állapotban kell lennie. Ha a Tour de France rajtja előtt valaki azt mondja, hogy öné a hatvankettedik hely, akkor elfo­gadta volna azt, avagy többet várt magától? Úgy érzem, újoncként megfelelő eredményt értem el. Lehetett volna rosszabb is. De küzdöttem, hajtot­tam, nem akartam csalódást okoz­ni azoknak, akik bíztak bennem. Csapaton belül ön érte el a má­sodik legjobb eredményt. Mit mondtak a Mapei vezetői? Itt nincs különösebb dicsérgetés, cirógatás, csak annyit tudok, az eredményemmel maximálisan elé­gedettek. De nincs idő a babéro­kon ülni, hiszen nyakunkon a kö­vetkező verseny. A tévén keresztül is borzasztó nehéznek tűntek a hegyi szaka­szok. Volt olyan pillanat, amikor azt mondta magában: kész, elég, feladom? Valótlant állítanék, ha azt mon­danám, hogy nem voltak ilyen pillanataim. Az Alpok és a Pire- neusok emelkedőin borzasztóan szenvedtem. Tartottam attól, hogy nagy lesz a lemaradásom, a szintidőn túl fogok célba érkezni, de valahogy mindig átestem a holtponton. Azt én is tudtam ma­gamról, hogy a hegyi szakaszok teljesítése nem tartozik az erőssé­geim közé. A lényeg, hogy sike­rült. A Tourt sorozatban negyedszer megnyerő Lance Armstrong csa­patával, a US Postallal hozták önt hírbe. Van alapja a szóbeszédnek? Az tény, hogy a menedzseremet megkereste a US Postai. Ám a múlt héten volt egy sajtótájékoz­tató, amelyen megerősítették, hogy az eddigi főszponzor, a Ma­pei jövőre már nem támogatja a csapatot, de ugyanakkor azt is napvilágra hozták, hogy a Quick Step lesz az első számú támoga­tónk, s rajta kívül más szponzo­rokkal is tárgyalnak. így már nem aktuális az a kérdés, hogy csapa­tot váltok-e. A Tour szervezői a verseny során majdnem négyszáz dopping- vizsgálatot tartottak, s ezek mindegyike negatívnak bizo­nyult. Ennyire tiszták a profi ke­rékpárosok? A szervezők már jóval a rajt előtt felhívták a figyeímet arra, hogy nem szeretnék, ha doppingbotrá­nyoktól lenne hangos a verseny. Azt is kikötötték, hogy már egy csekély szabálytalanságért is kizá­rás a büntetés. Kívánatos lenne, ha jó néhány más sportágban is ilyen gyakran lenne doppingellenőrzés. Most jöhet a pihenés, a vakáció? Én már a Tour de France előtt ki­nyaraltam magam, hiszen akkor három hétig nem versenyeztem. Most egy-két nap pihenőt enge­délyezek magamnak, ám a hét vé­gén már Hamburgban egy Világ Kupa-futamon állok rajthoz. A To­uron elért eredményem pedig most már kötelez. A NIKÉ 31. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 1. .. Finn fociliga: 291. *' Alliansi-Vaasa 1,5­3,5-5,6-1,1-2,15; 292. I. Türku- Myllykoski 2,2­3,0-3,0-1,3-1,45; 293. Jazz-Valkea- koski 3,9-3,0-1,85-1,65-1,15; 294. Kuopio-Lahti 2,2-3,0-3,0-1,3-1,45. PÉNTEK, AUGUSZTUS 2. Amszterdami labdarúgótorna: 380. FC Barcelona-AC Parma 1,8-3,0­4,1-1,2-1,7; 381. Ajax-Manchester Utd. 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3. Madridi labdarúgótorna: 382. Real Madrid-FC Liverpool 1,7-3,2-4,3­1,15-1,8. Labdarúgó NB I: 393. Újpest-MTK 2,3-2,9-2,9-1,3-1,4. Francia focibajnokság: 387. Guin- gamp-Lyon 2,9-2,8-2,4-1,35-1,3. Francia II. labdarúgóliga: 388. Re- ims-Lorient 2,9-2,7-2,5-1,35-1,3. Orosz labdarúgóliga: 393. Lók. Moszkva-Torpedo Moszkva 1,45­3,6-6,1-1,1-2,25. SZOMBAT, AUGUSZTUS 3. Labdarúgó Szuperliga: 634. Dubni- ca-Zilina 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3; 635. FC Kosice-Tmava 2,2-3,0-3,0-1,3­1,45; 636. Inter-Púchov 2,0-3,0­3.35- 1,25-1,55; 637. Trencín-Ru- zomberok 2,3-3,0-2,8-1,3-1,4. Cseh labdarúgóliga: 646. C. Budé- jovice-Sparta Praha 4,3-3,2-1,7­1,8-1,15. Labdarúgó NB I: 647. Ferencváros -Kispest 1,35-3,8-7,8-0-2,55; 648. Békéscsaba-Zalaegerszeg 3,2-3,0­2.1- 1,5-1,3; 649. Győr-Sopron 1,7­3.2- 4,3-1,15-1,8; 650. Siófok-Vide­oton 2,4-3,0-2,7-1,3-1,35; 651. Debrecen-Dunaferr 2,6-2,9-2,6­1.35- 1,35. Svájci labdarúgóliga: 661. Aarau-St. Gallen 2,7-2,9-2,5-1,35-1,35; 662. Grasshoppers-Young Boys Bem 1,4­3,6-7,1-1,05-2,35; 663. FC Ba­sel-Servette Genf 1,6-3,2-5,1-1,1- 1,9; 664. Xamax Neuchatel-Delé- mont 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85. Svájci II. labdarúgóliga: 665. FC Ba- den-Yverdon 2,75-2,9-2,45-1,35- 1,3; 66. FC Winterthur-FC Vaduz 1,9-3,0-3,7-1,2-1,6; 667. Kriens-FC Concordia 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8, 668. Lausanne-FC Schaffhausen 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35, 669. Luga- no-FC Wohlen 1,45-3,6-6,1-1,1- 2,25; 670. Sion-AC Bellinzona 1,8­3.0- 4,1-1,2-1,7. Francia labdarúgóliga: 671. Marseü- le-FC Nantes 2,3-2,8-3,0-1,3-1,4; 672. Troyes-Monaco 2,2-2,9-3,1­1,25-1,45; 673. Strasbourg-Ájaccio 2.0- 2,9-3,5-1,2-1,55. A jövő zenéje, hogy Waltner Róbert mikor szerepelhet az argentin Boca Juniors első csapatában Még alkalmatlan bajnoki mérkőzésekre NEMZETI SPORT Az egykori zalaegerszegi csatárt, Waltner Róbertét nagyon elké­nyeztetik Argentínában. A négy­szeres Libertadores Kupa-győztes és kétszeres Világ Kupa-nyertes Boca Juniorsba igazolt támadó ál­landó szereplője az írott és elekt­ronikus argentin sajtónak. Természetesen legjobban a Boca Juniors foglalkozik az újoncával, és igyekszik minden téren a játé­kos kedvében járni. A Boca Juniors jelenleg egy előkelő, Buenos Aires központjában található hotelben bérel Waltnernek lakosztályt, ám már csak napok kérdése, hogy a csatár beköltözzön a saját lakásá­ba a főváros villanegyedében. Az arany-kékek vezetői sokat tesznek azért is, hogy a spanyolul még alig beszélő labdarúgó minél hama­rabb beilleszkedjen a csapatba. A Waltner körüli helyzetre jellemző, hogy a vasárnapi bajnokin már Guillermo Barros Schelotto (két­szeres Libertadores Kupa- és egy­szeres Világ Kupa-győztes játékos) társaságában buzdította a Bocát. Azonban az még a jövő zenéje, hogy mikor szerepelhet a Boca első csapatában. A csatár sorsáról a Nemzeti Sport érdeklődött a Bo­ca edzőjénél, Oscar Tabáreznél, valamint két Boca-szakértő újság­írónál is. A vélemények pedig nem mindenben egyeztek meg egymás­sal. „Waltner Róbertét egyelőre tesztelem, és az első benyomásaim nagyon jók. Látszik, hogy európai futballiskolában nevelkedett, a technikai felkészültsége már-már kiválónak mondható. Ennek elle­nére még alkalmatlan a bajnoki mérkőzésekre, mert erőnlétileg még rengeteg hiányossága van. De ha megfelelően edz, akkor bizto­san lehetősége lesz a kezdőcsapat­ban szerepelnie - nyüatkozta Ta- bárez. A Nueva Chicago-Boca Ju­niors tartalékmeccsen azért sem tudtam játszatni, mert még nem érkezett meg Magyarországról a játékengedélye.” Tabárezzel csak részben értett egyet a két megkérdezett argentin újságíró, a La Naciónnál dolgozó Leonardo Insúa és az Olé neve­zetű sportnapilapnak író Pablo Vicente. „Tényleg jó benyomást tett Waltner Tabarézre, hiszen a csütörtöki edzőmeccsen nagyon tetszett neki a magyar bombagól­ja. De a magyarnak nagyon nehéz lesz beverekednie magát a kezdőcsapatba, még tökéletes fi­zikummal is. A jobb oldali tá­madóposzt megszerzéséért u- gyanis olyan nevekkel kell meg­küzdenie Waltnernek, mint Ro­berto Sosa - az Udineséből érke­zett, és őt úgy tartja számon Tabá- rez, mint a második Martin Paler- mót - valamint Héctor Bracamon- te, aki a legutóbbi Clausurában a Boca gólkirálya volt” - mondta Insúa. Pablo Vicente is osztja kol­légája véleményét: „Pénteken Ta- bárez kiosztatta a mezszámokat, ám, sajnos, egyedüliként Waltner nem kapott számot. Ez azt jelenti, hogy Tabárez a közeli jövőben nem számít a játékosra.” RÖVIDEN Rumsas jelentkezik a rendőrségen Lyon. Jelentkezik a francia rendőrségen Raimondas Rumsas. A va­sárnap véget ért Tour de France-on harmadik helyezett litván ke­rékpáros versenyzői jogát hétfőn függesztette fel az olasz Lampre csapat, miután felesége kocsijában nagy mennyiségű doppingszert találtak. „Védencem tisztázni akarja magát, hogy Editát ne tartsák fogva túszként, s ezért haladéktalanul Lyonba utazik” - jelentette be a körverseny egyik meglepetésemberének ügyvédje. Az asszony ellen kedden eljárás indult, mert a kihallgatáson „kevéssé hihető” választ adott arra a kérdésre, hogy miért szállította a tiltólistán sze­replő szereket. (MTI) Boris Becker modell lesz Újdelhi. A jövőben új területen próbálja ki vonzerejét Boris Becker: a németek már visszavonult, háromszoros wimbledoni bajnok teni­szezője egy indiai ruhagyártó cég modellje lesz. A Siyaram nevű vállalat azért szerződtette az egykori klasszist, mert segítségével vi­lághírnévre szeretne szert tenni. „Remélem, hogy pozitívan befolyá­solom majd az eladásokat” - mondta a már Újdelhiben tartózkodó Becker. A divatfotók első sorozatát a következő napokban készítik el az északnyugat-indiai Rajasthan szövetségi államban. (MTI) Ronaldónak adná az Aranylabdát Párizs. Zinedine Zidane, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid labdarúgócsapatának klasszisa szerint idén - a vb-döntőben szer­zett két találata alapján - Ronaldónak jár az Aranylabda. „Minden játékos arról álmodik, hogy a fináléban betaláljon - nyilatkozott a szavazást szervező France Football című szaklapnak a francia válo­gatott sztárja. - A brazilok az ő két góljával nyerték meg a világbaj­nokságot, ez olyan, mint egy álom.” Tavaly az FC Liverpool és az angol válogatott csatára, Michael Owen kapta az elismerést. (MTI) Szerződést bontottak Ullrich-hal Hamburg. Az Adidas sportszergyártó cég azonnali hatállyal felbon­totta szerződését a júniusban doppingoláson ért, s hat hónapra eltil­tott német kerékpárossal, Jan Ullrich-hal. A Bild című lap értesülése szerint a szponzor azután jelentette be döntését, hogy képviselője tárgyalt Wolfgang Strohbanddal, a versenyző menedzserével. A kontraktus - amely évente 300 ezer euróval gyarapította a 28 éves kerekes bankszámláját - eredetileg 2006-ig szólt volna. (MTI) Az amerikai Lisa Leslie lett a gyűrű első úrnője Történelmi zsák ORIGO Los Angeles. Lisa Leslie, a WNBA- bajnok Los Angeles Sparks centere kedden, a Miami Sol elleni mér­kőzésen belevágta a gyűrűbe a labdát, s ezzel ő lett az első női ko­saras, aki profi meccsen zsákolt. A 30 éves, 195 centis játékos az első félidő befejezése előtt 4 perc 44 másodperccel gyors indítást ka­pott Latasha Byearstől, és senkitől sem zavartatva, fél kézzel bezsá­kolta a labdát. A hatodik éve mű­ködő WNBA történetében ez volt az első eset, hogy valaki éles meccsen zsákolt. A meccset különben 83:72-re el­veszítette a Sparks, de ebben az esetben ez senkit sem érdekelt. Leslie 13 ponttal és 8 lepattanóval fejezte be a meccset. Néhány hét­tel ezelőtt, a WNBA All-Star mérkőzés előtt, a bemelegítés so­rán már háromszor is zsákolt a Los Angeles-i center, de a mérkőzésen nem volt alkalma, hogy bemutas­sa tudományát. Az első nő, aki bármilyen kosárlab­dameccsen a gyűrűbe húzta a lab­dát, Georgeann Wells volt. A West Virginia University 201 centis játé­kosa 1984. december 21-én vitte véghez a történelmi mutatványt, majd később háromszor megis- métlete, mindannyiszor NCAA- mérkőzésen, azaz főiskolai össze­csapáson. A második zsákoló hölgy a North Carolina Egyetem játékosa, Charlotte Smith volt 1994-berr, s ebben az az érdekes, hogy Smith kisasszony mindössze 183 centi magas! Michelle Snow, a Houston Comets 195 centis újonca még egyetemista korában, a Ten- nesse játékosaként három ízben zsákolt hivatalos mérkőzésen. A gyűrű hivatalos magassága 10 láb, azaz 305 centiméter. Sheryl Millerről - Reggie Miller nővéréről - az a legenda járta a nyolcvanas évek derekán, hogy ő is tudott zsákolni, jóllehet csupán 184 centi magas volt. A hetvenes évek elején - bár mérkőzésen nem nyert bizonyítást - többen eskü alatt vallották, hogy a magyar Molnár Ágnes, a legendás „Maca”, a KSI178 centis(l) üdvöskéje is ké­pes a gyűrűbe húzni a labdát. Már öt éve nem játszottak bajnoki labdarúgó-mérkőzést a kassai FC sta­dionjában. Állítólag szeptembertől ismét lesznek itt élvonalbeli futball­meccsek... (TASR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom